Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-15 / 138. szám
DÉLMAGYARORSZÁO '913. junius IS; / ebbeli körrendeletét 'hatályon kivül helyezni és erről az érdekelteket értesíteni méltóztassék; mert a budapesti osztálynál bejelentett évi segélyek, alapítványok és tagsági belépések, lényegileg magát a DMKE-t illetik s nem indokolt, 'hogy a budapesti osztálynak, mint nem is önálló egyesületnek, hanem csak mint a központi egyesület egyik szervének megszüntetésével, a DMKE. e címeken őt megillető s fennmaradása céljából nélkülözhetetlen eredményektől megfosztassék. / Ami végül a .miniszteri rendeletnek Gallovich Jenő személyére vonatkozó rendelkezését illeti, ebben a tekintetben a budapesti osztály megszüntetésével, a DMKE. igazgatója Gallovich Jenőnek a budapesti osztály vezetésére történt kiküldetését megszűntnek és hatálytalannak nyilvánítja, őt szegedi állomására és itteni állásába egyelőre visszarendelni és minthogy vele szemben fölmerült panaszok tekintetében a vizsgálat olyan adatokat nem eredménye-•> zett, amelyek egyéb intézkedések szükségét indokolnák és ez irányban a további eljárást mellőzik. Az előadói javaslat előterjesztése után Rásó Sándor szólalt föl először. El fogadja ,a határozati javaslatot és azt inditvánvozza. hogy egy küldöttség vigye föl a belügyminiszterhez. Mivel továbbá a budapesti osztályt ismét megalakítják, indítványozza, hogy az összes iratokat terjesszék föl a belügyminiszterhez és pontről-pontra cáfolják meg azokat a vádakat, amelyeket a belügyminiszteri leirat emelt az egyesület ellen. Csak igy győzhetjük meg a belügyminisztert arról, hogy téves információ szolgált alapul a leirat készítéséhez. Janovics Gyula ny. miniszteri osztálytanácsos, a budapesti osztály alelnöke, kiegészíti Rásó indítványát. Szerinte nincsenek egyénekhez lekötve azoknak az érdieke, akik a DMKE kulturális érdekeinek előbbrevitelét befolyásolhatják. Pusztán csak anyagi igazságra lehet tanácskozni, de tudna olyan fiókokat megnevezni, akik soha nem dolgoztak és ilyen volt a pesti fiók is. És a pesti fiók beszüntetésekor nem ez ellen foglaltak a lapok állást, hanem az volt a közlemények tendenciája, hogy Gallovich lopott! (Közbekiáltások: nem egészen ugy volt! íHangosabb kiáltások: az volt bizony!) Janovics Gyula: Az kétségtelen, hogy á sorok között erős gyanúsítások voltak. Épen ezért azt a 'kiegészítő indítványt teszem, hogy vegyük bele a föliratba, — melyet Rásó kollégám indítványa szerint küldöttségileg viszünk föl a belügyminiszterhez, — hogy Gallovich olyan működést fejtett ki, mely önzetlen volt és amely a kultúregyesület érdekeit szolgálta., Palócz László azt indítványozta, hogy töröljék iz előadói javaslatból az alábbi részt: , — „Ebben még azért is megnyugszik, mert a DMKE. központjának budapesti osztályához való viszonya az intézkedésre hivatott közegek hatáskörét illetőleg már eddig is olyan összeütközésekre vezetett, melyek az összhangzó együttműködésre zavarólag hatottak". Balassa Ármin dr. azt indítványozza, hogy ,a föliratba fejtsék iki, hogy az egyesület továbbra is bizalommal viseltetik Gallovich Jenő iránt. Azért oda, ahol az áll: „őt sze. gedi állomására egvelőre vissza rendeli", ik tussá'k bele, hogy őt „bizalmának jeléül". Ezután hosszabb vita indult meg az in ditvánvozók között, akik egymás inditványá hoz hol hozzájárultak, hol ujabb indítványok kai álltak elő. Végre is az elnök elunta a vég telennek látszó vitát és berekesztette azt. Végre is Rósa Izsó dr. a javaslat előadója emelkedett szólásra. Helytelenítette Palócz javaslatát, mondván, 'hogy a belügyminiszter leiratának el kell ismerni föltétlenül' valami igazát. Nem lőhet tagadni, hogy a buda pesti osztálynál történtek olyan „skimperájok", amelyeknek nem lett volna szabad történni és amelyeket ,az egyesület reputációja érdekében nem lehet megtűrni. Majd igy folytatta: — Nem akarom az ügynek ezt a részét továbbra is bolygatni . . . (Élénk közbekiáltások: csak bolygassa! Vagy igaz, amit a javaslat tartalmaz, hogy visszaélés nem történt, vagy pedig eltagadták a valóságot//> Zaj és lárma!) Rósa Izsó dr.: Én ugyanis leihetetlennek tartom, hogy a miniszter ilyen szigorú végzést bocsásson ki minden alap nélkül. Aztán itt van kérem a cirkvenicai üdülőház esete. Auguszta főhercegnő tényleg visszautasította a ne:ki fölajánlott védnökséget és ennék dacára jogtalanul fölhasználták a nevét. Hát ilyen, — leggyöngébben nevezve, — „slarnperájok" történtek. Ezért kérem, hogy a határozati javaslatot ugy, ahogy beterjesztettem, ugy fogadják el. Szavazás után az igazgatóság elfogadta az előadói javaslatot, de a Palóczés Balassa-féle módosítással együtt. Azt is kimondták, hogy Rásó indítványa értelmében küldöttség viszi a miniszterhez. Ezután az ülés kisebb fontosságú ügyekre tért át. Halálba akart menekülni a vizsga elől. — Öngyilkosjelölt ipariskolai tanuló. — (Sajót tudó sitónktól.) Tegnap délután az ügyelete® rmid őr tisztviselő szobájában megszólalt a telefon. Egy női Ibaing sopánkodva panaszolta: — Itt özvegy Kis Mártonná 'beszél. Kérőm biztos ur,. legyen sízives tegyen valiamit egy szerencsétlen 'diák érdekéiben, akii öngyilkos akar lenini. Nálam több idfiák lakik itt a Pultzaltáiboiriniagy-'u'teábain, akik 'miniduyájau a felsőiipariskoláiba 'járnak. Az első .osztálym diákoknak szombaton lesz a legnehezebb vizsgájuk és egy ikis diákom, mindössze 16 éves„ annyira 'fél a vizsgáiból, hogy öngyilkos akar lenini, már revolvert is vásárolt. Az asszony ezután megmondta a pontos lakóimét és a kis diáiknak a nevét is. Kérte mégegyszer a rendőr tisztviselőt, hogy sürgősen intézkedjék, merít fél, hogy a fiu még a délután folyamain elköveti az öngyilkosságot, bár még otthon vam ós ár. — Milyen kár is ezekért iá gyerekekért, — mondotta a panasz fölvétele (utáin a rendőrtiszt. Mennyit szekírozzák őket, mennyi magolni valót tömnek beléjük és .aztán mire nagyok lesznek szegény kis diákok, ,rendszerint abból a tudományból kell megélniük, a mit eolnase tanultak. Ezután a kiis .nekirólog után levette a liá zitelefon hallgatóját és beszélni kezdett a de1 ektivszobával: •— Halló... halló... Jeney maga ,a.z ügyeletes? — Legyein szíves jöjjön 'fel azonnal, ki kell menni valahova. Jeney István,, egyike a (legügyesebb detektívek nek, egy perc manlva megjelent, ijesztően lengedező széles fekete bajuszával és nagy kampós botjával. — Barátságosabb arcot kének — humorizált. a rendőrtiszt, — most- egy humánus missziót kell magának teljesíteni. (TaMincsak mean kéli megverni valákiit? — gondolta Jeney.) Elmegy a Pultmltábornagy-utcáiba Kiis Mártonná lakására. Ott lakik egy kis diiáik, a ifelsciLparislkola. első osztályába jár és holnap lesz a vizsgája; öngyilkos alkar lenni. Beszól jen nagyon a lelkére és ha nem ismeri be szándékait, 'Viagy nem akar .elállni attól, akkor hozza el magával, majd én beszélek vele. A detektív eltávozott és mii vártuk a viszszatórését, A rendőrtisztviselő ezalatt diákítörténeteket mesélt a saját múltjából ós közbeni nagyon elérzékenyedett . . . Félóra múlva visszajött Jeney, a diákkal együtt. A diák nevét mean írjuk ide, szegénynek elég a maga ba ja és bizonyára vérig heccelnék társai, ha megtudnák, hogy öngyilikos akart lenni. A fiatal öngyilkosjelölt nagyon szimpatikus gyereknek .látszott. Szép, barna fiu; nagy fekete, égő, szeméi vannak, arca sápadt volt lés lált-szott rajta, hogy napok ótá töpreng valami nagy problémán. Mikor meglátta az egyenruhás rendőrtisztviselőt, mégijedt, és hebegve mondta: — Néni csináltam éii semmit, mit 'akarnák tőllem? A rendőrtiszt a szivére beszélt, Blmondllá, amit gazdaasszonyától hallott: hogy tudja, hogy öngyilkos akar feaini. A fiu először tagadott; éhből lehetett látná, hogy Ikomoly a szádéba. A .rendőrtiszt azonban nem vesztette el türelmét és jóságosan beszólít hozzá. Sötét színekkel ecsetelte, hogy milyen bün öngyilkosnak lenini. Azután vidámabb hangokat használt, Egy-kiét szekainda még nean olyan, nagy baj, — mondotta, — amiatt ínég lőhet valaki az életiben Igen jóravaló, tisztességes ember; sőt mi több, lehet még szerencsés ember is. Az életnek .esélyei, körülményei, alakulásai olyan kiszámíthatatlanok, nem .szabad az első veszélyinéi visszariadni, egy bosszú élet elől, amely boldogságot .rejthet magában. A kis diáik egy mártir szomorúságával hallgatta végiig ia hosszú prédikációt, mem szólt egy szót sem, csak izgatottan mozgolódott és óvatosan mindég ugy fordult,'hogy baloldala árnyékba essék. Végül aztán mégis, megszólalt: — Én nem akarok meghalni, az nem igaz! De különben is, az mindenkinek a tegprivátabb dolga, hogy unja-e az életét, vagy se. — Hol a revol ver, amit vett, — kérdezte •egyszerre a rendőrtiszt; — minden .kímélet nélkül. A diák er/re nagyon mejgijedt, önlkénftelenüil a nadrág zsebéhez kapott, de aztán megfelelt gyorsan: — Én nem .is vettem revolvert. Elég volt azonban az előbbi áruló mozdulata; a rendőrtiszt nyugodtan odament és a fiu minden tiltakozása ellenére belenyúlt a zsebébe és kihúzott onnan egy nagy 'kaliberű, hát lövetű forgópisztolyt. Erre a intem várt leleplezésre a fiu ínég jobban elsápadt, hebegni kezdetit, de érthető szo nem liagyta •el az ajkát. A rendőr tisztviselő ipedig most már szigorúbban szólt rá: — .Most már hiába tagadja. Ez mindent bizonyát. Ha meg niem igéri becsületszavára, hogy nem lesz öngyilkos, akkor kénytelen leszek egy rendőrt maga mellé adni, aki mindenhová követni fogja és vigyáz magára. És az iskola igazgatóságát is értesíteni fogom, hogy miért kiséni magát, rendőr a vizsgára. A kis 'diák erre .teljesen megtört. Zokogni kezdett hangosan és szivrepesztő szomorúsággal kérdezte: — De hát mit. .csináljak, amikor matematikából meg .akarnak buktatni? Sokáig beszélt még a rendőrtisztviselő a