Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-24 / 119. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egres szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre ..KM. negyedévre K T— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fiHér. Kladéblvatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 119. szám. Szombat, május 24, Siralmas dolgok. A közvéleményt majdnem kizárólag botrányok foglalkoztatják, amelyekkel az ellenzék sajtója a közélet atmoszféráját elmérgesiti. Minden jóérzésű ember elfordul ettől a inemzetgyilkos mételyezéstől, melynek reakciója el nem maradhat. Az bizonyos, hogy az ellenzéknek hiveket ez a harcmodor semmiképen se szerez. A sárral megdobált intéger férfiak iránt csak nő a közbecsülés annak láttára, hogy milyen példátlan támadásoknak van kiszolgáltatva ebben az országban mindenki, aki politikával foglalkozik s e mellett történetesen nem tekinti élethivatásának, hogy kerepeljen és sípoljon a parlamentben. Különösen visszatetsző, hogy a legutóbbi rágalmazás! hadjáratban ép a néppárt orgánuma vezet. Épületes látvány lesz valóban, amikor a néppárti újságnak papi ruhát viselő szerkesztője ott fog állani az esküdtek előtt és nem lesz képes magát tisztázni a vád alól, hogy újságját egy becsületes és köztiszteletben megöregedett derék tábornok bemocskolására adta oda. A botrányhaijhászás szankciója pedig abban fog megnyilvánulni, hogy a kormány, akár a jelenlegi, akár egy másik kormány, a közvélemény nyomása alatt szigorú sajtótörvénnyel lesz kénytelen előállani. És akkor honnan vár majd támogatást és rokonszenvet a sajtó, amely majdnem korlátlan szabadságát arra használta, hogy becsületes embereket megrágalmazzon, hogy állandóan botrányokat hajhásszon. Megjósolhatjuk, hogy azok, akik ma az újságokat az embervadászatra fölhasználják, egészen bizonyosan nem lesznek azoknak sorában, akik a sajtótörvények szigorításával szembeszállnának. És a végén a sajtó fogja a számlát megfizetni. Nem ártana azt megszívlelni azoknak, akik ma minden megfontolás nélkül segédkeznek benne, hogy a közélet fórumán a botrányok vásári lármája minden egyebet elnyomjon. Az ellenzék szituációján (azonban a rágalmazási hadjáratok még olyan hosszú sorozata sem segit. Ezen az uton a zsákutcából, amelybe elhibázott politikájuk és taktikájuk folytán belekerültek, ki nem jutnak. Az egyesülési (törekvéseik kudarcot vallanak. Hetek óta dolgoznak a fúzión s ma távolabb állanak egymástól, mint valaha állottak. Az egyik a hitbizományok ellen akar akciót folytatni s radikálizmusában határt nem ismer. A másik a hatvanhetesekkel akar kooperálni. Mi lesz mindebből? A magyar függetlenségi választónak valóban nem irigylésreméltó a helyzete. A legmulatságosabb azonban, amikor programba veszik, hogy a korrupciót üldözik és kiirtják. Uj programpont ez, vagy csak ki volt kapcsolva, arra az időre, amig kormányon voltak? Mindenesetre hiba volt nem érvényesíteni, amig ók voltak a többség. Pedig módjuk volt hozzá! Nem tudunk róla, hogy a korona kifogást emelt volna egy ilyen programpont ellen. A paktum sem követelte a kikapcsolását. Milyen üdvös volna, hogy ha már kikapcsolták a magyar vezényleti nyelvet, ha megcsinálták a kiegyezést, ha dreadnoughtokat építettek alkotmányos fölhatalmazás nélkül, ha kvótát emeltek, — hogy akkor legalább ne nyomorították volna meg az országot a talpfaszállitási szerződésekkel, szénszállitási föltételek leengedésével, a balatoni vasúttal és sok egyébbel, aminek fölsorolására se kedvünk, se terünk nincs. De talán rosszul is fogjuk föl ezt a korrupciós pontot. Lehet, hogy ez is a programnak ahoz a részéhez tartozik, a melyet esetleges kormányváltozás esetére mint „ideális programot" mellőznek. A munkapárt politikai szituációja, ilyen körülmények között, ellenfeleinek ilyen kinos vergődése mellett, a többség ellen folytatott rágalomhadjáratok ellenhatása folytán még akkor sem rosszabbodhatnék, ha a párt nem is mutatná az egységnek és erőnek azt az impozáns képét, melyben az ország előtt mutatkozik. Még ha nem is folytatna olyan nemzetgyarapitó politikát, aminő törvényalkotásaiban megnyilatkozik. Ugyan kinek volna hozzá kedve, hogy az önmagával meghasonlott, gyűlölködő, egymásra agyarI kodő, politikai ellenfeleit a rágalom saráSarra. Irta : Grazia Deiedda. A húsvét utáni első vateáírnapra esett szent Constantin ünnepe, a bottudai „salti" (erdőség) vidékén. A bottudai erdőség igen távol esik a hasonnevű falutól és ha az ember el akar jutni a kis templomba, ahol ezt az ünnepélyt megtartják, át kell haladnia egy völgyön, egy kis erdőn, egy fensikon: ám a bottudai lakósok nagyon szeretik az ő szent Constantinuikat és egész télen át arról álmodoznak, hogy majd átvándorolnak a völgyön, erdőn, fensikon, hogy szentjüket megtiszteljék tánccal és énekkel, pálinkát és vörös bort igyanak délig és ánizsszeszt és vörös bort a hazatérés órájáig. Ünnepélyről és táncról, tarka ruhákról és csillogó ékszerekről álmodott Sarra Fioreddu is — de vágyairól beszélni sem mert. Odahaza durván bántak vele, mert ő nem hajlott 'szülei parancsára, ök azt akarták, hogy nőül menjen egy emberhez, kinek juhnyája volt, sok lova, szántóföldje és egy pompás kutyája, melyről bámulattal beszéltek a környék falvaiban. — Mit törődöm én juhaival és kutyájával! — szólt Sarra. — Bár fölfalná az urát. Miatta, az ő vastag orrával és vörös szemeivel maga is ugy néz ki, mint valami . vadállot. És busz évvel idősebb nálam: kö vér és kicsiny. Nem kell nekem, undorodom tőle: inkább meghalok. Magas termetű, bájos mozdulatu leány volt Sarra, szép fehér arcú; és a környéken egyetlen leánynak sem volt kék szeme, csak neki. Igaz, hogy kissé könnyelmű volt; csinos, nagy karcsú férjet akart, kinek hímzett öve éppen csak, hogy átéri egy leány derekát. Ám apja és fivérei, e durva és iszákos férfiak, föltették magukban, hogy a Mattiával való házasságra kényszeritik Sarrát és kegyetlenül megkínozták. Csak vad arcokat és haragtól villogó szemeket látott a leány, csak kemény szavakat hallott és ő maga alig mert egy hangot hallatni. — Mégis makacs maradt. Április első napjai óta az apa és a fivérek és ezek mátkái terveket szőttek: miképpen fogják élvezni az ünnepély örömeit! Tágra meredt szemekkel, hallgatagon jártkelt közöttük Sarra; bánkódott és éjjel sírt irigységében. Mindenki elment az ünnepélyre, még a koldusok is és neki még beszélnie sem volt szabad róla! Ez még fokozta Mattia elleni gyűlöletét. Zokogott a dühtől és a keze ökölbe szorult, ha csak gondolt reá; amikor látta, hátat fordított néki és elsápadt a haragtól. Eközben elérkeztek húsvét napjai és elmultak; és kezdetüket vették az ünnepélyre való készülődések. Fehér kenyeret és édes tésztát sütöttek az asszonyok, bárányt öltek a férfiak, narancsot és „nascot" (fehér, szardiniai bor, igen édes és erős) vettek és gyűjtögették az első mézet. Sarra majd hogy nem betege lett a vágyódásnak és haragnak; megtudta, hogy Mattia nem fog elmenni az ünnepélyre és annál inkább akart volna ő ott lenni. Az előtte való éjszakán alig aludt és reggel hangosan sírva rakott tüzet és látott hozzá a kávé készítéséhez. Ekkor hirtelen odalépett elébe apja; Zio Fioreddu. — Az ördögbe is! — förmedt rá. — Vedd elő a fejkendődet és cipődet és jer velünk. Sarra alig mert hinni füleinek. De azután gyorsan kamrájába suhant és öltözködött. A fivérek halkan nevettek és sugdostak; de csakhamar újra a szokott, barátságtalan kifejezést öltötte arcuk. Sarra visszajött, pirosan, izgatottan. Kisirt szemei csillogtak az örömtől. Hófehér ing volt rajta, uj cipő és az aranycsipkés vállfűző; a fején ibolyaszínű rojtos damaszkendő. Fölkantározták a lovakat és az apa maga elé, szürke kancájára ültette Sarrát. És vidáman ügettek a lovak völgyön, erdőn, fensikon át, a tiszta, illatos áprilisi reggelen. A fűszálakon csillogott a harmat, a magasba szálltak, daloltak a madarak; és a bottudai szép fiatal emberek mind Sarrát nézték. A kék szemek viszonozták e pillán-