Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-16 / 112. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre.... K 12.negyedévre K 6-— egy hónapra K 2--Egyes szám ára 10 Gllér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre.... K 14negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 Bllér. Kiadóhivatal Kárász - itca 9. • • • • • Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 112. szám. Péntek, május 16 Az ugaron. Csupán a jó Isten a megmondhatója, miért van az, hogy itt akárhova néz az ember, mindenfelé elszomorító, lesújtó, nemtörődömséggel, negligenciával tele, félig kész, elrontott, vagy észre sem vett dolgokkal találkozik. Pedig bizonyos, hogy fizikumra, tehetségre nem vagyunk éppen a legutolsó náció, bizonyos, hogy a földünk kitűnő, a búzánk világhirii, állatjaink kvalitás tekintetében versenyképesek, országunk tele van szebbnél szebb helyekkel, pompás havasokkal, gyógyforrásokkal, hornokos parti tavakkal, mégis, a művészetünk silány, korrupt, az analfabétizmus, a ragályos betegségek, a tuberkulózis, az iskolahiány ugy pusztítanak, mint egyetlen kulturországban sem, a búzánkból sütött kenyér (noha lisztünket Berlinben s egyebütt, mint specialitást, jó drágán, a kirakatokba tett táblával hirdetve: Ungarisches Mehl) árulják, idehaza ehetetlen, szalonnás, nyúlós, ragadós, pépes; jó magyar marhahúst Bécsben kell enni, jó szalonnát aranyért sem vehet az ember, csirke, tojás méreg drága s még úgyis olcsóbb, ha az ember az innen külföldre vitt aprójószágot ott külföldön szerzi be; a nyaralóink, fürdőink, a borjupörkölt és a spriccer nívóról nem képesek fölemelkedni, Hogy van mindez, az isten szerelméért? Hogy semmibe, de semmibe a világon nem vagyunk képesek vezetni s már a paprika meg a bajuszpedrő is, — ez a kétes specialitás is, — különb, ha Anglia produkálja. Mi nemcsak, bogy uj dolgokat nem vagyunk képesek csinálni, de a meglevőt is' pusztulni hagyjuk. Láttam egy levelet, amelyet a párisi Hessling könyvkereskedő cég irt egyik nagy könyvkiadónak. A levélben a francia cég 60 példányt rendelt a Malonyay-féle Magyar nép művészete cimü, képekkel dúsan illusztrált munkából. A levél elmondja, bogy a cég mennyit küld ebből Angliába, jobb iparművészek cimére, azok kívánságára s elmondja, bogy miféle nagy párisi s más francia városbeli könyvkereskedőknek szállít még belőle. Amikor a kiadó látta, bogy érdekel a dolog, megmutatta a Brockhaus cég levelét is. Ez is rendel pótlólag s igaz lelkesedéssel beszél arról, hogy azok a festők és iparművészek, akik már birtokában vannak a könyvnek, mennyire értékesnek, témagazdagnak, továbbá fejleszthető motívumokkal telitettnek mondják a munkát. Pedig ezekben a kötetekben nincsen semmi más, csak az, amit a gyakran teljesen iskolázatlan, magára hagyott magyar népfantázia kieszelt, gyapjúba, vászonba beleszőtt, fába kifaragott, tojáshéjára, miegyébre rápingált színes, durva, olcsó festékkel, esetlen, nehézkes, ősi szerszámokkal. Arról is tudunk, hogy Kanno Makotó, a tokiói művészeti .akadémia tanára ilyen magyar népművészeti tárgyakból ott Tokióban kiállítást rendezett s ennek a kiálli_ tásnak őszinte, hatalmas sikere volt. Megbámulták, tanulmányozták a kalotaszegi varrottast, a sok finom csipkét, a magyar hímzést, meg a faragást. Pedig ha iparművészeiről van szó, hát Japánnak igazán nem sok tanulmányozni valója van már. Persze, sem1 Berlinben, sem Párisban, sem pedig Tokióban nem sejtik, hogy az a sok mindenféle szép finom, szines holmi mi módon készül idehaza. Nem sejtik, hogy azokat olyan kezek csinálják, amelyek reggeltől estig kaszálnak, kapálnak, nehéz fejszékkel erdőben fát vágnak, nem sejtik, liogy az iparmiivészkedésre, amelyet népünk csak szerényen, értőkét nem ismerő módon „ügyeskedésnek", „mesterkedésj nek" nevez, esteli harangszó után, pipaszó mellett, vagy dologtalan, heverdel délutánokon kerül a sor. Nem sejtik, hogy az a tehetséges nép iskolát nem látott, soha nem tanították, a színekről, a formáról, a vonalról soha sem hallott semmit. Nem olvas, nem lát mesteri mintákat, agya, szeme, tudása, keze olyan éppen, mint a tiA testvérek. Irta: Szemere György. (Folytatás.) — Tivadar kérlek — egy tanácsért jöttem hozzád . . . Segíts ki a pácból, mert én már gondolkozni sem tudok. — Ne félj, amig engem látsz — hencegett az idealista. — Ha rám hallgatsz, ember lesz belőled. Bár eddig is rám hallgattál volna, ne arra a szamár Berczire. Gézának jól esett ez a biztatás. Az önbizalom szuggesztív hatása egyszerre lebírta: végképp és vakon rábízta magát jeles öcscsére. — Hát hivatal kéne? — fontoskodott ez, miután Géza közölte vele szándékát — jól van, meglesz. De egv lépést se tégy. Bízd rám a dolgot, különben semmiről sem felelek. — Hogyne bíznám, bruderkám, te vagy az én egyetlen jó szellemem . . . Hát hogy kezded? — Ne is kérdezd ... A miniszterek jó pajtásaim. Annyi, .mintha megvolna a hiva.al. Jól beszélt az öccs: meglett a hivatal, csakhogy nem a minisztereket nyomorította meg érte, hanem csak a „Mutual"-t. Itt az idealista egy olyan munkakört eszelt ki Gézának, amely nem járt munkával, csak reprezentációval és mégis 3000 forintot hozott. Géza eleinte nem akarta elfogadni. — De kérlek, ez szégyenletes rám nézve. Nem nevemet és társadalmi helyzetemet akarom én uzsorakamatra .értékesíteni; tudok, akarok is dolgozni; becsületes hivatalt szerezz nekem. — Bolond vagy bruderkám — korholta az öccs — becsületes hivatalnak azt nevezik, amit jól honorálnak . . . Hidd el, hogy a fogalmazó-gyakornokságnál nincs becstelenebb hivatal. Géza már 35 éves volt, belátta, hogy a szamárlajtorjának csakugyan az a fizikája, hogy csak alulról fölfelé lehet a hegyibe jutni: végtére is beszegődött a „Mutual"-hoz. Gondolta, hogy ha nem is munkára fogadták, majd érvényesiti képességeit: csinál ő magának ott is munkakört. Megpróbálta, de póruljárt. Valóban derék ötleteit, a társaság üzleti föllendülését célzó reformmüveit kontárkodásnak és jogtalan illetékességi kihágásnak minősítették az igazgató urak. Természetesen, mert féltették az eszétől a pozíciójukat. Kapták hát magukat: kitették a Géza szűrét a jeles igazgatók. Azt mondták rá: őrült ideái vannak, hasznavehetetlen. Szegény Géza, belebukván az öcscse tanácsába is, föltette magában, hogy Muki bátyjához fordul, ö tapasztalt, praktikus ember, nem oly merész jellem, mint fivérei. Muki bácsi hujjahóval fogadta. — Hozott Isten, édes öcsécském! Csakhogy megjött az eszed és otthagytad azokat a holdba szántó, fellegturó testvéreidet . . . Barátom, tudd meg, hogy a tapasztalatokat nem helyettesíti semmi tudomány. Az élet igy meg ugy, roppant nehéz probléma, mert az élet ide meg oda stb. A biztató fogadtatásra, .mint mindig, megmozdult a Géza jó szive. Az ő rokonai! A derék jó emberek! Mily örömmel ajánlkoznak a segítségére! De szép is az az atyafiságos összetartás! Ilyen erények mellett egy család se züllene el soha. Egészen elfelejtette, azaz észre sem vette, hogy testvérei tanácsának erkölcsi koldusa. ... A nagybácsi azt ajánlotta Gézának, NWMENN m Férfi, fiu és leányka CS. és kir. udvari és kamarai síéEiit j. yjs^^j" ruhatelep SZEGED, Kárász-utca 5. Külön mérték szerinti osztály elsőrangú szabászattal-