Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1913-05-16 / 112. szám
2. zedik nagyapjáé volt. Nem sejtik, hogy ezek az emberek, — akik ezreseket kereshetnének, — soha száz koronát egy summában nem őriznek odahaza, nem sejtik, hogy tezek a népek Oláhországba, meg egyebüvé kénytelenek kimenni kenyér után, ha csak nem akarnak idehaza tengődni rettenetes, piszkos szegénységben. Nem sejtik, hogy ami valami nagyon csekélyke történt itt a magyar népművészetért, azt egy kismódu nemesi kúrián eszelta ki egy asszony s más, rajta kivül nem tett ebben a kérdésben semmit. Mert ha ezt sejtenék, még jobbal* bámulnának s talán el sem hinnék, hogy akadjon ország, amely szántszándékkal ne szedje föl a földön fekvő kincseket. Nem lennének képesek megérteni, — s valljuk he, kulturagyvelő előtt érthetetlen is, — miért nincsenek pompás iskoláink, gazdag ösztöndijaink, amelyek oktatnák, művelnék, képeznék ezt a gazdagfantáziáju, festő, íuro-faragó mindent a maga ügyességéből kieszelő s produkáló népet? Ki tudja., hány és hány nagy tehetség maradt eíéle iskolák hiányóban örökre ott a havasok alatt, vagy a mezőkön a bivalyok, a juhok mellett, hány finom, ritka szinértékü művészi, csipkét és mintát kieszelő, megcsináló kéz, meg agy maradt mosogató, libáttömő, kukoricát kapáló falusi analfabéta asszony. Azért, mert nincsen senki, aki azt mondaná: tanitsuk ezt a népet, törődjünk tehetségével s adjunk neki a 2—-3 koronás napszám helyett egész vidékeket, egész koldus vidékeket gazdaggá tevő keresetet. Persze, szegény „ügyeskedő", erős tehetséggel megáldott magyar, meg székely nép! Miért nem születtél németnek, franciának vagy japánnak! Majd gondoznának, tanítanának ott! De igy, őrizheted tovább a bivalyokat s örvendezhetsz, ha kis túróra, meg kenyérre való kerül a favágásból, meg a másmilyen robotból. Szeged bevételei és kiadásai 1913-ban. — A miniszter jóváhagyta a költségvetést, de több kifogása van ellene. — (Saját tudósítónktól.) Ma érkezett viszsza a belügyminisztertől a város 1913. évi költségvetéise, amelyet a miniszter jóváhagyott ugyan, de sok észrevétele van ellene. Itt-ott akadnak különbözetek, amikről a miniszter fölvilágosítást kéri, bizonyos (összegek tekintetében pedig azzal nincs még tisztában, hogy unilyen közgyűlési határozat, vagy kormányhatósági rendelet alapján állították be a költségelőirányzatba. Igen érdekes passzusa a miniszter kifogásainak az, amelyben az uj szervezési szabályrendelet s ennek keretében a tisztviselők fizetéseinek rendezését sürgeti meg és kérdi az okot, hogy miért késik olyan soká. Sürgős jelentést kér továbbá arról, hogv milyen intézkedéseket tett már a város a családi pótlékok rendszeresifése dolgában. Szóval alaposan a körmére koppint a miniszter Szegednek, amiért a legsajátosabb ügyeit olyan hosszú ideig heverteti. A leirat főbb pontjait itt közöljük: „A városi házi pénztárról szerkesztett 1913. évi költségelőirányzatot — mondja a miniszter"' — amely szerint a kiadások öszszeg.e 6,169.2.18 korona; .a bevételieké pedig 5,303.201 korona s igy a hiány 866.017 korona — jóváhagyom a következő észrevételekkel. Megengedem, hogy a fenti hiány fedezése céljából a városban fizetett' állami egyenesaidák minden koronája, után ötven fillér városi pót adó vetessék ki. Felhívom a város közönségét, hogy az uj városi törvénynek megfelelően az uj szervezési szabályrendelet átalakítása iránt mielőtt intézkedjék és azt megfelelően módosítva jóváhagyás céljából mielőbb terjessze föl hozzám. Egyben felhívom, sürgősen tegyen jelentést- arra vonatkozólag hogy ugyancsak az uj városi törvény alapján a családi pótlék rendszeresítésére nézve milyen intézkedést tett. ^ A költségvetésre vonatkozó egyéb észrevételei között .azt kérdezi a miniszter, hogy a eédulaház mögötti vizállásos terület évi bérösszegét miért nem irányozta elő az 1913. évi bevételek között. Kifogásai vannak a városi felsőkereskedelmi iskola tételei ellen is. Azt mondja ebben a pontban: ,,A bevételek rovata alatt a városi felsőkereskedelmi iskola bevétele .címén előirányzott 40600 korona, a kiadások rovata alatt a városi felsőkereskedelmi iskola kiadásaira előirányzott 4900 korona és a kiadások rovata alatt, a városi felsőkereskedelmi iskola berendezési és egyéb költségeire felveendő 60.000 korona kölcsönnek a törlesztésére és kamatjára előirányzott 8700 korona függőben tartandó, mert a közgyűlésnek a városi felsőkereskedelmi iskola létesítése tárgyában 1912. április 30-án hozott, határozatát jóváhagyásra alkalmasnak még nem találtam. Függőben tartandó — mondja tovább — a kegyes rendi főgimnázium tanszemélyzet© tiszteletdijának, illetve ellátási költségének felemie,léséire ©lőiiAányózott 8000 korona és egy rendtag nyugdíjazására előirányzott 2400 korona, összesen 10400 korona is. „A költségvetés kiadási részének 2. rovata alatt a. Pester Lloyd-alapból köztisztasági üzemek házi kezelésbe történt vétel© folytán beruházási költségekre felvenni szándékolt 180.000 korona kölcsön törlesztésére és kamatjára előirányzott 180ÖÖ korona és 6120 korona, felhasználása az idevonatkozó közgyűlési határozat jóváhagyásáig, úgyszintén a vásártér berendezési költségeire felveendő kölcsönből a várast terhelő amunifásokra előirányzott 4000 korona felhasználása az ebben a tárgyban hozott közgyiiliogy lépjen föl képviselőnek. Ez méltó az ő nevéhez: nem holmi rongyos hivatal, ahol dolgozni kell. — De pénzbe kerül, nekem meg nincs, — magyarázza Géza. A nagybácsi megbotránkozott. — Ejha, nem hittem volna, hogy egy Szerényi ilyen kicsinyes lehet! Hát a feleséged!? — Bocsánat! — jelenti ki Géza, ellentmondást nem tűrő határozottsággal. — Bocsánat, más pénzéhez nem nyúlok . . . — Hát ne nyúlj hozzá, nyúlj a hiteledhez, — enged a bácsi, mert erővel képviselőt akart öcscséből csinálni, hogy majdan, szemére hányhassa, hogy mindent csak neki köszönhet, nélküle az árokpartján kellett volna elpusztulnia. . . . Megcselekedte Géza azt is. De nem a hitelen kezdte. Pénzzé tette csekély vagyonát és belevágta egy kerület gyomrába. Csakhogy igen éhes volt a kerület, nem volt neki elég a Géza vagyona. Akkor aztán már \ csakugyan a hitelen folytatta Géza. 10.000 j forintnyi váltóadósságot csinált. Adtak neki, j mert príma felesége volt . . . Bár ne lett • volna prima! Mert megbukott szegény Géza j s a sötét árnyék, a rémes adósság a nyakába szakadt ... Most már mit csináljon? Se felesége, se hitele, se vagyona! Ugy áll a világon, mint egy felkiáltójel egy nagy üres lapon. Mindössze egy kedves, hűséges, de drága szőkéje van . . . Azaz, hogy most már az sincs. Mibő! tartaná? Nincs öröme, nincs eszméje, nincs ereje, nincs semmije. Tehetsége, ar.i- ! biciója, lelke hamvassága, mindene elpusztult: 1 ön ima dó famíliája gyámkodási szenvedélyé- ; nek áldozata lett ... És nincs hová mene- ) kiilnie. Mert a felesége pénzén és oldalán nem élhet, szervezete nem birná ki ezt a trágár életet . . . Mitévő legyen? Most már csakugyan, indokolt volt azokhoz folyamodnia, akik lelkiismeretlen tanácsokkal elvették mindenét: testvéreihez, rokonaihoz. Először Berczihez ment. Bérezi olyan fagyosan fogadta, mint az északi szélvész. — Ez mind azért van, mert sohasem hallgattad meg a tanácsomat: mégjósoltam, hogy a sárba kerülsz. — Segits! — hebegte Géza. Bérezi nem felelt, ahelyett az elfogult, öntetszelgő emberek vakságával és jóhiszemű hazudozásával kiszedegette a maga bálványadóját az öcscse nyomorából is. — Bolond ideálista voltál, mindig mondottam, hogy sárba kerülsz, ha nem hallgatsz rám. De nem: szamár öcséidhez és hóbortos nagybátyádhoz fordultál, — most ihatod a levét. — Engedj .meg, — dadogta Géza, — a íe tanácsodra házasodtam meg és vettem vissza a féleségemet. Bérezi dühbe jött. — Az én tanácsomra! Még ilyet mersz mondani?! Eredi hálátlan, ezek után semmi közöm hozzád. Géza ment. Az öcscséhez ment. Szelid szivének itt már föléje kerekedett az epéje: a keserűség és a dac. — Tönkretettetek, a ti lelketeken a nyomorúságom. Ha van benned sziv: segits. Tivadarnak nem volt rossz szive; egy pillanatra, mintha az önvád is megfenyegette volna: nem gorombáskodott Gézával. — Hát maid meglátjuk bátyám. — Mindenesetre csinálunk valamit. Csakhogy engedd meg, most már baios lesz olyan fényes állást szereznem, mint akkor a „Mutual"nál. Kicsaptak, diszkvalifikáltad magadat Géza összekapta fogát, hogy csak ugy csikorgott. — Jó. Mit szánsz nekem? — Ugy gondolom, hogy a statisztikai hivatalban szoríthatnék neked egy állást. — Mifélét? — Hát eleinte csak dijnok leszel bizony, de később, ha szorgalmas . . . Nem folytathatta. Géza sápadtan a dühtől, szavaiba vágott. Elnyomott önérzete egyszeribe föltámadt benne s viharként zudult a testvére szemébe. — Én, Szerényi Géza, doktor utriusque juris, aki öt nyelven beszélek, akiben több képzettség, becsület, kitartás van, mint egész famíliájában — én dijnok, 35 éves koromra? Megőrültél, vagy csak bántani akarsz? Tivadar hivatalnok volt, tehát Szerényi-gőg egyesült benne a hivatalnok-gőggel. Amaz rakoncátlan gőg, emez metódusos: geometriai vonalakkal méri az emberi lelket is. Ami nem fér el eme vonalak köz4 tehát nem sablon: annak létjoga nincs. Az élet egy rendelet vagy szabályzat, amit akár jó, akár rossz, be keit tartani. — Hja, — mondta lenéző gúnnyal — nem ismered az életet. A világ nem érted forog, be kell érned azzal, amit ad. Én nem szerezhetek neked nagyobb hivatalt, mert az embereket meg nem változtathatom. Géza türtőztette magát. Elfojtott hangon mondta: — De kérlek, annyi fontos állást, sinecurát, töltenek be érdemetlen, léha emberekkel ... Én nem kívánok sokat és nem kivánom ingyen — a munkámért kérek csekély i ellenértéket csupán. — Hja, — fitymálódik a szabályozott ! ember, — kérni és kapni két különböző dolog. Aztán az is határoz, hogy ki az, aki kér. Letört embernek semmit sem adnak sziveí sen. Vigyáznod kellett volna . . .