Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-29 / 99. szám
DCLMAQYARORSZÁQ 1913. április 29 véresen fetrengeni, hogy kiszaladt a ,malomból és elbujdosott. Szülei csak késő este találtak rá. A vizsgálat során zokogva mondotta el, hogy nem tudta, hogy a fegyver meg volt töltve és csak ijeszteni akarta a pajtását. A rendőrség megindította a vizsgálatot, hogy kit terhel a tragédiáért a felelősség. — Az Ilze katasztrófája, A mult héten Kasszel ben útra kelt és eltűnt léghajó, mint. Wiitzenhausenből jelentik, megkerült, de keserves állapotban. A léghajót teljes katasztrófa érte, Almerode közelében felrobbanva lezuhant, s az erdőben csuk egészein elégett romjait találták meg. Wegland századosnak, a halion vezetőjének a holtteste ott feküdt a romok mellett. Erről számol be a witzenhauseni távirat. — Megszökött az ítélet elől. Pár hónappal ezelőtt fizetésképtelenséget jelentett be Bogén Jakab debreceni ruhakereskedő. Hitelezőinek gyanús volt az eset és megtudták, hogy Bogén megcsalta őket. Följelentésükre a rendőrség letartóztatta a kereskedőt és a törvényszék két hét előtt már nyolc havi börtönbüntetésre ité'lte. FeJebbezés folytán az ügy a tábla elé került. Bogén, azonban nem várta meg az ujabb Ítéletet, hanem megszökött. Gyékényesen azonban a határrendőrök föltartóztatták és visszakísérték Debrecenbe. — A gyanú öl. A napokban megjelent a főkapitányságon Macsi. Imre háziszolga s bejelentette, hogy április huszonharmadikán este egy férfi betört Izabella-utcai lakásába, lekötözte otthon levő vadházastársát, Horváth Jánosnét s elrabolta ötvennyolc koronájukat. A rendőrség nyomozást indított s a nyomozás során azzal gyanúsították meg Horvátilmét, liogy az egész rablás mese, az asszony találta ki. Tegnap detektív járt Horvát hnénál s a látogat ásnak furcsa következménye lett: Macsi, amikor este hazatért, az asszonyát holtan találta. Fölakasztotta magát a szekrényben egy fogasra. Az ásztalon két levél feküdt: egyik Macsinak, a másik Horváth né leányának szólt. Mind a kettőben azt mondja az asszony, hogy a rendőrség gyanúja .miatt öte meg magát. — Betörés a vasúti pénztárba. Debrecenből jelentik: A kabai vasúti állomás pénztárában az elmúlt éjjel betörők jártak. Mikor az utolsó vonat kirobogott az állomásról, a pénztáros nyugalomra tért és igy a csöndes és sötét épületben a tettesek egész nyugodtan törhették ki ,a pénztár üvegablakát, amelyen keresztül a helyiségbe hatoltak. A pénztár tartalmát magukkal vitték és a betörők fölforgatták az egész irodahelyiséget, leszakították a jegyárusitó-szekrényit, a vasúti jegyeket szétszórták és igen sok másodosztályú jegyet vittek el. A csendőrség nyomozást indított. — Az „Érdekes Újság" sikere. Mos jelent meg az Érdekes Újság hatodik száma s mint az előző számokat, a 'közönség ezt is páratlan érdeklődéssel kapkodta szét. A Pesti Hírlap e fiatál testvér vállal kozása az első pillanattól kezdve meghódította a közönséget, Jött, látták és győzött. Nem kellett a fiatal mjságvállalkozások lassú emelkedésének létráján lépésről-lépésre haladnia, mert éretten, készen és diadalmas erőiben jelentkezett mindjárt s a közönség ugy fogadta, mint valami régen várt, régen óhajtott és éppen azért tárt karokkal fogadott családtagot. És ma, a hatodik szám megjelenése napján, már nyugodtam meg lehet állapítani, hogy ,az egymásután következő heték keddi napjának egyik legkedvesebb szenzációja Az Érdekes Újság megjelenése, amikor is iá budapesti utca képének szineihez tartozik, hogy minden második sétáló ember kezében ott látható Az Érdekes Újság legfrissebb száma. AJZ utcán, a korzón, a villanyos kocsikban a közönség Az Érdekes Újság gyönyörű, mélynyomásai képeiben, változatos illusztriációban, tréfás és tanulságos tartalmában gyönyörködik. A hatodik számban isimét próbáját állta Az Érdékes Újság az újságírói fürgeségének, mert benne van képekben mindaz az érdekes esemény, amely az országban s az egész világon egy héten át történt. ® ® 0 :: MOSCGFÖSS'FNLIÍIZ. : s 0 0 0 ra Giusepe Verga. A fő- g szereplő Ermete Zacconi. ® 0 0 83 0 0 0 mesterlövő 0 0 0 0 a a ® a a Dráma 2 felvonásban. ® Boberto Bracco. 0 a 0 a 0 ® ® 0 A ® 0 0 0 ® £10000000000000000 — Medvék a rendőrségen. Debrecenből jelentik: Különös vendégeket kapott tegnap a debreceni rendőrség. Nyiregyházáról csend őri asszisztenciával Debrecenbe szállították Luptus Tógyer brassó megyei oláh embert, a ki hat jól kifejlett mackóval járta be az országot. Tokajban a medvetáncoltató összekülönbözött a főszolgabíróval, aki eltoloneolta illetősége helyére. Az Utat a medvék .miatt szekéren és részletekben teszi meg a medvetáncoltató és most is szekéren jött meg Nyíregyházáról a rendőrségre, amely a kiéhezett, de megláncolt .medvéket élelemmel látja el. Debrecenből Nagyváradra .toloncolják a m edvetáncol t a tót és a medvéket. KÖZIGAZGATÁS (-) A vízórák felállítása. A belügyminiszter tudvalevőleg jóváhagyta a város közgyűlésének azon határozatát, a,mely elrendeli a kötelező vízórák fölállítását. A miniszter is megjegyezte, hogy csak a vízórák fölállításával lehet az állandó vízhiány okául szolgáló mértéktelen vízpazarlást megakadályozni. A tanács utasította a mérnökséget az előzetes intézkedések megtételére. Az ellenőrző szerkezet bevezetését akként tervezik, hogy a város csak egy vízórát állítana föl minden iházban. Ha pedig a háztulajdonos is ellenőriztetni akarja az egyes lakrészek vizfo gyasztását, akkor saját költségén állit föl ezekben vízórákat. A város körülbelül 5000 vizórát állit föl. (—) A rókuai plébánia felépítését elhalasztották. A város régebben már elhatározta, liogy a rókusi plébánia épületét lebontatja s annak helyére egy hatalmas palotát emeltet több városi intézmény részére. Az épület terveit a mérnökség már el is készítette, azonban az építkezés megkezdését elhalasztotta a tanács, mert nincs rá fedezet: ( ) A buvártó feltöltése. A buvártó feltöltése nem tartozik a legépületesebb közigazgatási történetek közé. Körülbelül egy hete, liogy megtartották rá a nyilvános árlejtést és rá két napra kiderült, hogy azt a pénzt, amit erre a célra megszavazott a törvényhatóság, már másra elköltötték. A tanács tehát kedd délutánra összehívta a pénzügyi bizottságot, hogy ujabb fedezetről gondoskodjék. Egyéb előterjesztéseket is tesz a tanács .a pénzügyi bizottságnak. (—) Munkásnői otthonok létesítése. A mi gyermekvédelmi törvényünk nagyszerűen gondoskodik ugy a fiu-, mint a lánygyermekekről, mig azok el nem érik a serdülés korát. Ekkor azonban iminithagy nagy obbára cselédeknek küldik el őket, egyszerre teljesen magukra maradinak, az állam leveszi róluk gondozó kezét, pedig éppen ebiben a korban igényelnék a legnagyobb gondozást, a helyes irányítást. Tolnia vármegye törvényahtósága ezen ,a visszás állapoton segitendő, igen üidvös eszmét vetett föl. A vármegye törvényhatósága ugyanis a nagyobb ipari központokon munkásnői otthonokat szándékozik létesíteni, ahol a serdülő .lányok minit munkásnők a produktiv ipari pályán biztosítanák ekszisztenciájukat és az állam által föntartott munkásnői otthonokban együt tesen laknának és étkeznének. Tolna vármegye ilyen értelemben fölirt a belügyi kormányhoz és föliratának támogatására kérte föl Szeged város közönségét is. Kcnáeljen börbútorfjulönlcggsséggHet Kulinyinál Szeged, Kiss-utcza, Kiss D.-ház.