Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-25 / 96. szám

Nappali-telefon ÉJJett-telefon . Kárász-utca 9. . . . .305. . . W—83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-negyedévre K 6"— egy hónapra K tEgyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÍR VIDÉKEN egész évre . K28*— félévre . . K14— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára M fiUór. Szeged, 1913. II. évfolyam 96. szám. Kiadóhivatal Kárász-utca fi. KiadóUvateH-toMba . .305. Kiadó telefonja .... 81. Péntek, április 25. Uj helyzet. A külpolitikai helyzet folyton hullámzó, folyton változó eseményeinek a legfontosabb epizódja: Szkutari eleste. Mondhatni több egy epizódnál, válságos középpontja, Európa csaknem minden hatalmát és főleg a nagyhatalmakat érdeklő középpontja a legutóbbi eseményeknek. Ausztria-Magyarország további magatartása korábbi állásfoglalásánál fogva adva van. Ettől az állásponttól eltérni valósággal erkölcsi lehetetlenség. Ha ebben a kérdésben engedünk, nagyhatalmi állásunkat hosszú, beláthatatlan időkre tönkre tettük és köznevetség tárgyává leszünk. Ha ebben a kérdésben kudarc ér bennünket, ,— s itt egyelőre csak diplomáciai kudarcra gondolunk, — akkor ez nagyhatalmi állásunk összeroppanását jelenti. Ez annak a jele lesz, hogy a legközelebbi szomszédságunkban végbemenő események alakulására semmiféle ingerenciánk nincsen. Annak a jele, hogy kis szláv szomszédaink nemcsak nélkülünk, de egyenesen ellenünk cselekedhetnek abban a biztos tudatban, hogy hatalmas protektoraik tétlenségre szorítanak, mert sakkban tartanak bennünket. Nikita máris büszkén hirdeti: — Szkutari a mienk s az is marad. Éljen a montenegrói Szkutari! Eszeágában sincs Szkutarit az európai koncert kedvéért és a imi akaratunknak megfelelőleg átengedni Albániának. S mikor ilyen büszke és határozott kijelentéseket tesz, bizonyára nem a imiaga agyoncsigázott, kiéhezett kecskepásztorai erejében bízik. Bizilk az ő nyilt és titkos protektoraiban, akiknek nem ugyan nyilt, de annál határozottabb biztatására tanúsította azt a konok ellenállást az európai hatalmaknak a flottatüntetésben megnyilvánult közös (?) akaratával szemben. Szkutari elestével a diplomácia súlypontja ismét Pétervárra helyeződik át. Az oroszoknak diplomáciailag kiismerhetetlen és rejtélyes fővárosába. De talián csaik azért kiismerhetetlen és rejtélyes, mert mi magunk strucc-politikát folytatunk. Nézünk, de nem látunk. Nem látunk, mert nem akarunk, vagy talán nem merünk látni. S ezt a látni nem akarásunkat, ezt a látni nem menésünket eddig is súlyos százmilliókkal fizettük meg. < Ha akarnánk látni, akkor rögtön meg kellene látnunk, hogy Szkutari kérdésében mily ingatag alapon épült föl a 'nagyhatalmak közös akarata. > Ugyanolyan közös akarat ez, mint volt annak idepén a statusquo kérdésében hangoztatott közös akarat, amely nekünk súlyos diplomáciai vereséget okozott és maga után vonta a hatalmak komolyságában bizó Törökország európai birtokainak az elvesztését. Szkutari meghódítása tagadhatatlanul uj helyzetet teremtett. De csak azok számára, akik titkon óhajtották ezt az uj helyzetet és akik minden valószinüs/ég szerint titkon elő is segítették ennek az uj helyzetnek a megteremtését. Miklósnak, <a minden oroszok-cárjának a békeszeretete egyáltalán nem nyújthat biztos reményt arra, hogy az uj helyzet nem lesz-e egyúttal uj elhatározások szülőanyja. Miklós cár bókeszeretete nyilvánvaló, ámde ne felejtsük, hogy ő nemcsak a minden oroszok cárja, hanem ugyanegy személyben a minden oroszok patrónusa is. Ne felejtsük, hogy az orosz trón körül hatalmas áramlat itombol a szláv testvérek érdekében. Ez a tomboló áramlat pedig nem valami szilárd, megingathatatlan szikla körül, hanem egy családi bajoktól elgyötört, mindenféle miszticismusra hajló, kuruzsló papjósok .szavára hallgató cár körül csapkod, zug, bömböl. Ellenállása, amelyét eddigelé a béke érdekében fejtett iki, nap-nap mellett ki van téve a rokoni hízelgés, a rokoni vér és inscenirozott szlavofil tüntetések ostromának. A kitartó ostrom áldozata Szkutari, vájjon nem esik-e a cár békeszeretete is áldozatául a kitartó, ,nap-nap mellett megujuló szlavofil ostromnak? Ilyen lobiilis alapon nyugszik most Európa békéje. Komor felhők ülnek Európa politikai égboltozatán. E komor felhők méhében riasztó meny dörgés és sújtó villámok. Baj nélkül vonulnak-e el fejünk fölött, vagy nem, az tisztán a .minden oroszok cárjának a kitartásán múlik. A küipoA tapintatlan ember. Irta : Molnár Ferenc. (Hősünk, a tapintatlan ember a világ legjobb nevelésű és legtapintatosabb férfiú. Csak a sors üldöző keze teszi, hogy olyan helyzetekbe sodródik, mint a milyen az itt következő.) A tapintatlan ember (a szobaleányhoz): Mondja cicuskám, itt lakik dr. Konopitshy? A cicuskám: Bocsánat, uram én nem vagyok a szobaleány. Én a családihoz tartozom. Dr. Konopisthy azonban itt lakik. ö (mert ezentúl igy fogom nevezni): Jesszus, ezer bocsánat, nagyságos asszonyom! Engedelmet, nagyságos asszonyom, de nem ismertem . . . Cicuskám! Ilyet mondottam egy anyának! , A hölgy: Én . . . én nem vagyok aszszony. Én , . , én a ház úrnőjének a buga vagyok . . . még leány. > > . ö: Ez aztán pech. Tízezer bocsánatot kérek. Végre rendben vagyunk. (Finoman.) Legyen tehát oly kegyes1, nagysád, szíveskedjék megmondani, hogy a nagyságos aszszony idehaza van-e? Meghívott a zsurjaira nyáron Toblachiban és én most .antricvizitre WHBPrHQl hfseuHeKft 'írnrooífvi rardtív tóta A hölgy: Bocsánat, az ernyőjéről folyik a viz. ö: Pardon. Majd ide teszem. (Fölakasztja a vizes ernyőt az urnö bársonykabátja mellé.) A hölgy: Parancsoljon a szalonba sétálni. Azonnal értesitern a nénémet. (A tapintatlan ember bemegy a szalonba és vár. Néhány perc múlva igéző pongyolában megjelenik a ház úrnője.) Ö: Csokolom a kezét cságos asszonyom/ hogy mésztat lenni? . Az úrnő: Köszönöm, megvagyunk. A kis fiam gyöngélkedik. Difteritisze van. ö (jóakaratulag): Na, hisz ez nem komoly dolog. Az urnö: Nem? (Furcsán néz rá.) Ö: Mit csinál kedves férje? Sajnálom, hogy nem találtam itthon. . Az urnö: Bocsánat ... a kis fiain sir . . . rögtön jövök. (Kimegy.) A kisasszony: Nézze, kedves uram, ne kérdezze a nénémtől, hogy mit csinál a férje. Tegnapelőtt mondta ki rájuk a válást a törvényszék. Ö: Tyüh, ha! A kisasszony: No de hiszen baj nincs, ezt ön nem tudhatta. (Az asszony bejön.) ö: Nos, baj van? Az urnö: Hála istennek, nincs, A kis fiu jobban van. I / öt Na lássa. Hát most, ihogy jobban van, bátran mondhatom: kár fett volna érte, ha elpatkol. Olyan kedves fiu ez a kis Gyuri. Sokat gondoltam reá. Minden ismerősöm gyermekei közt Gyurit szeretem legjobban, A néném kis leányának .is mindig azt mondom: „A Konopisthy Gyuri, az aztán a fiu!" Az urnö (hidegen): Lajosnak hívják. ő: Ne mondja. Az lehetetlen. Az urnö: Na ihallja, én csak tudom. ö: Nincs több fia? ö: Mindegy. Lajos, vagy Gyuri, én azért épugy szeretem. Bánom is én, ha Izidornak hivják is. (Félre.) A. fene egye meg, ma óriási pechem van. (Gondolkozik, hogy miről beszéljen. Meglát egy képet a falon. Szellemesen.) Ki festette ezt a Benczúrt? Az urnö (hidegen): Lotz. ö: Puff. (Jóvá akarja tenni hibáját.) Gyönyörű kép. Értékes imü. Testvérek közt megér ezerötszáz forintot. Az urnö (fagyosan): Kétezerháromszázért vettük kéz alatt. ő: Ugy? , (Tűkön ül.) Az urnö: Szakértők hatezer forintra becsülik. ö: Na a szakértők, azok éppen a legnagyobb marhák. Az urnö (jegesen): A bátyám becsülte meg, aki bírósági .szakértő. , ö: Bíróságnál, az más. (Uj témát keres, hogy a régit feledtesse.) A zsurjai mikor kezdődnek, cságos asszonyom? Az urnö (zuzpwman): Nem tartok az