Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-03 / 77. szám

mindezeknek a kérdéseknek tanulmányozását. Ez egyelőre valamely arra alkalmas tisztviselőnek adott megbízás alapján is eszközölhető. 8. A város tegye mérlegelés tárgyává, hogy nem volna-e oélszerü városi tejgazdaságot, konyhakertészetet berendezni? 9. A város földjét csak kertészeti müvelésre adja ki. 10. A város vásárcsarnokot építsen állandó raktárakkal és állandó eladási helyekkel. Átmenetileg: 1. Minden évben — az időszákhoz 'képest — szerezzen be a város élelmiszereket és más cikkeket. De ne elégedjék meg a beszerzéssel, hanem oktassa ki a népet annak elkészítésére. 2. Addig, mig az élelmiszerstatisztika elkészül, a városok szerezzék be a szomszéd városokból az árakra vonatkozó adatokat. 3. Az élelmiszer ellátását kisegítő minden vállalattal lépjen a város összeköttetésbe. 4. Amig az állam meg nem teszi, a város szervezzen kertészeti tanfolyamokat. Ezeket az intézményeket a város megvalósíthatja az állam nélkül is. Kikaptak az olaszok. Párisból jelentik: A Matin távirata szerint a tripoliszi arabok az olaszokat Dárián mellett megtámadták és rendkívül elkeseredett harcban megverték, ugy, hogy az olaszok kénytelenek voltak megerősített 'hadállásaikat kiüríteni. Az olasz veszteség ötszázhetven halott és nyolcszáz sebesült. Az arabok az olaszokat még egy másik ponton is megverték. DÉLMAGYARORSZÁG . .... I. I ' Back Bernát és Gerle Imre lovagias ügye. (Saját tudósitónktól.) Rövid ideje, hogy Back Bernátot, a tanács a szinügyi bizottságba beválasztotta. Érthető, hogy a világlátott, nagy képzettségű és művészi kérdésekben otthonos Back működéséhez sok reményt fűztek azok, akik a szinügyi bizottság működését más irányba szeretnék terelni, mint aminőbe ujabban jutott az állandó — javarészt erőszakolt — botrányokkal és afférokkal. Az uj terrénumon váló munkásságához fűzött reményeket Back Bernátnak csak egy levéllel sikerült bebizonyítania, azzal, amellyel szinügyi bizottsági tagságáról lemondott és amely legalább is szokatlan nyíltságával tündökölt. Ez a levél — szó szerint közöltük — ismeretes. A többi között Gerle Imre dr. ellen összeférhetetlenséget jelent be a tanácsnak. Gerle dr. ennek a levélnek egyes kitételeit, amelyek reá vonatkoztak, sértőnek találta és ezért provokáltatta Bac'k Bernátot. Gerle dr. eljárását ismertette az egyik helyi lapban és most ugyanezt szükségesnek tartja Back is, aki ezt a leghelyesebb módon a lovagias eljárásról fölvett jegyzőkönyv rendelkezésünkre bocsátásával teszi meg. Anélkül, hogy az ügy érdeméhez kívánnánk hozzászólni, kötelességünknek tartjuk kijelenteni, miszerint megállapítottuk, hogy a szegedi reggeli lapok tudósításai az eseményeket ugy adják elő, mint Back Bernát. Es most szóljon a jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv. Felvétetett Szegeden 1913. évi március \hó 29-ik napján a dr. Gerle Jenő ós Baek Bernát urak között fönforgó lovagias ügyben. Jelenlevők: Baek Bernát nr [megbízásából: Hausner Adolf os. kir. utász százados és dr. Ujj József ügyvéd. dr. Gerle Imre ur megbízásából: Fába János es. ós kir. utász főhadnagy és dr. Kószó István ügyvéd. 1913. április 3. Dr. Gerle Imre ur megbízásából Fába János és Kószó István urak 1913. évi március hó 27-ilkén megjelentek Back Bernát urnái ós tőle felük nevében elégtételt kértek a Back Bernát ur által Szeged szab. kir. város tanácsához benyújtott és a Sz-eged és Vidéke 1913. évi március hó 26-ikán megjelent indítványban foglalt és megbízójukat sértő kitételekért. Baek Bernát ur megbízottjaiként Hausner Adolf és dr. Ujj József urakat nevezte meg. A megbízottak 1913. évi március 27-ikén, továhbá 1913. évi március hó 28-ikán és folytatólag a mai napon összejővén, Dr. Gerle Imre ur megbízottai kijelentették, hogy nem felel meg a valóságnak a fent hivatkozott indítvány azon része, hogy a szinügyi bizottsági ülések dr. Gerle Imre ur részéről az által lettek meghiúsítva, hogy kétrendbeli e célra egybehívott gyűlésen vonakodott volna megjelenni, — nem felel meg továbbá a valóságnak a fent hivatkozott inditvány azon része sem, hogy Gerle dr. ur a januári közgyűlésen kijelentette volna, hogy ő már évek óta a szinügyi bizottság ülésein részt nem vett s azokon a jövőben sem fog megjelenni — és nem felel meg a valóságnak a fenti inditvány azon része sem, mintha dr. Gerle ur akár a szinügyi bizottsági ülésen, akár pedig a közgyűlésen azt a kijelentést tette volna, hogy ő a szinügyi bizottság eltörlését indítványozza, vagy ilyen indítványt a jövőben benyújtani szándékoznék; mert az 1913. évi március hó 2-ikán ösz*sz eh ivott szinügyi Bizottsági ülésen elhalaszthatatlan hivatalos teendői miatt nem jelenhetett meg; az 1913. évi március hó 20-íkán 'összehívott szinügyi bizottsági ülés pedig nem dr. Gerle ur miatt maradt el, — sőt ez. utóbbi ülés megtartása végett 1913. évi március hó 20-ikán dr. Gaál Endre tanácsnok ur hivatalában meg is jelent ós ettől tudta meg, hogy ezen ülés más tagok akadályoztatása folytán meg nem tartatik, — mert továbbá dr. Gerle ur sem a szinügyi bizottsági ülésen, sem pedig a közgyűlésen azt nem mondotta, liogy ő már évek óta a szinügyi bizottság ülésein részt nem vett, s azokon a jövőben sem fog megjelenni és mert végül a. fenti üléseken azt a kijelentést sem tette* — De értsen meg, asszonyom. A világnak tartozik ön a férje lángeszével, melyet munkáiban hátrahagyott! Az asszony okos szeme lángbaborult. — Minek adjam én át a világnak őt, a mely félrelökte, megvetette? Hogy a gondolatai szebbé tegyék ,az emberek életét, közelebb hozzák az Istent és a csillagokat a földhöz és aranyos ködbe burkolják az élet szürkeségeit? . . . Eladjam ezeket a drágaköveket, amelyekért életében egy darab friss kenyeret sem kapott! Nem, uram! Az ő munkája utána kell, hogy menjen! Nézze, hogy szállnak az izzó pernyék fölfelé. Nem tudtuk megakadályozni. A könyv az ő jogos tulajdona volt. A tűzbe vetette. A lángok körülnyaldosták a lapok szegélyét)' és lassankint minden egyes levelet halálos szorítással forró karjukba zártak. Sistergett, szikrázott, muzsikált a tüz. A zsebembe nyúltam és kivettem a két papírlapot. — Itt van ez is ... A gondolat, mi benne van, úgyis lelkemben él. —- Köszönöm, — hangzott a válasz. Ezek is a tűzbe kerültek. Az asszony a kandalló előtt térdelt. A szeme fanatikus lángolással nézte a lángokat . . . Barátom előre hajolt. — Nézzed! — mutatott ujjával. A vörösen izzó lapokon itt-ott kiragyogott egy-egy tüzvörös szó: ,.A nagy filozófiának mozaikdarabjai." — Elveszett, elpusztult — visszahozhatlanul! — sóhajtotta. Az asszony föltekintett. — Az utcán kellett árulnia Őket — ne felejtsék ezt el! Fölkelt és kikísért az ajtón. lozófiának mozaikdarabjaira bukkantam? És ha igy van — kié a lángelme, amelyben ez fogant? Őszinte bánatomra a többi lapot elvesztettem, de ezzel a kettővel elmentem egy barátomhoz, .aki kritikus és szerkesztő volt egy személyben. Megmutattam neki fölfedezésemet. Figyelmesen végigolvasta. — Mit gondolsz? — kérdeztem. — Elég jók arra, hogy nyilvánosságra hozzuk? — Teljesen. Tisztán a mennyiség kérdése az egész. Remélem, több is van? Menj és szerezd meg a többit. Megállj! Talán te magad irtad? — Én? Nem. Egy koldustól vettem — egy pennyért darabját. Hogy ő kitől szerezte, nem tudom. Barátom arca földerült. — Gyere — mondta — vezess el a te lángeszű koldusodhoz! Elvezettem őt az Arundel-streetre. A különféle árusok most is ugy álltak ott a szegleten, mint a múltkor, csak számuk most ötre csappant. A hatodik, a gondolatárus eltűnt. A gesztenyesütőhöz fordultam: — Mi történt az öreg emberrel? — Az öreggel, aki gondolatokat árult? Nem tudjuk! Egy hete nem láttuk. — Tudja, hol lakik? — Igen . . . hangzott a válasz és utána a készséges magyarázat. Amikor a megjelölt házba beléptünk, barátom igy szólt: — Kíváncsi vagyok rá . . . Szegény ördög talán egy föl nem fedezett lángelme? Ha az, majd talpra állitom én! Egy szomorú pillantású asszony nyitott ajtót. — Itt lakik az az öreg férfi, aki gondolatokat árul? — Már nem. — Lenne szíves megmondani, hal találhatnánk reá? — Ha tudnám, magam is ott lennék — szólt keserűen az asszony. — Odament, a honnan nem tér vissza utazó. Meghalt. Barátom beszélt: — Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ezt kell hallanunk, szegény asszony! —- Én nem vagyok szegény — felelte majdnem lázasan. — Amig élt, gazdag voltam. A felesége voltam. Mit kívánnak az urak? Bevezetett a szobába. Tiszta, de rendkívül szegényes volt. A kandallóban tüz égett — és gy halmaz papiros pernyéje táncolt. — A férjem tudós volt — szólt az aszszony. — Most égettem el a munkáját. — Elégeti? — kiáltott föl barátom. Az ég szerelmére, miért? Hisz ön nem tudja — — Oh, igen, tudom — szakította félbe nyugodtan. A legszebb és legcsodásabb gondolatokat dobom a tűzbe, amik valaha ember fejében megszülettek ... Az én férjem — itt szenvedélyes méltósággal egyenesedett ki — nagy ember volt. — De csak nem égette el valamennyi munkáját? A könyves polchoz lépett és egy vastag kézirat-csomót vett le. Tehát egy kötet még megmaradt! Azonban látszott az asszony arcán, hogy ezt is a tűzbe akarja vetni. Barátom ekkor sietve előlépett ajánlatával. Az asszony izgatottan fordult feléje. — Nem kell pénz érte! Hogy eladjam I

őket? Eladjam az ő gyönyörű gondolatait, amelyekért életében még egy pennyt sem f adtak volna! Nem uram, soha! Még ha szerencsét hozna nekem, akkor sem!