Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-18 / 90. szám

I DÉLMAGYARORSZÁG 1913. április 190 a kitűzendő pályakérdésre egészen ko­moly ambícióval beadja munkáját, annak a férfiúnak nevét ide fogjuk szerkeszteni a tudományos osztály neve helyébe. Mert a pályadíjon kivül bizonyára az őszinte csudálatot is méltán meg fogja érdemelni. (d.) Korszakos reformok készül­nek a minisztériumokban. (Saját tudósitónktól.) Amig a politikában általános a csönd és a törvényhozás mun­kája szünetel, addig a törvényelőkészités műhelyeiben, a minisztériumokban egész serege készül a fontosabbnál-fontosabb tör­vényjavaslatoknak. Elsősorban a belügymi­nisztériumra hárul a föladat, hogy a vá­lasztójogi törvénnyel kapcsolatos törvényja­vaslatok idejében elkészüljenek. A minisztérium törvényelőkészítő osztá­lya elsősorban a választókerületek uj beosz­tásáról szóló javaslaton dolgozik. A javas­lathoz szükséges óriási anyag már csaknem föl van dolgozva és a munkálatok annyira előhaladtak, hogy még ez év őszén a tör­vényhozás elé kerülhet a tervezet. A választási bűncselekmények és a vá­lasztások feletti bíráskodásról szóló javasla­tokat az igazságügyminisztériumban már le­tárgyalták és most a belügyminisztériumban tanulmányozzák azokat és a legközelebb tar­tandó ankét fog felettük dönteni. A válasz­tási bűntettekről szóló javaslatnak az a cél­ja, hogy a választások rendjét, szabadsá­gát és törvényszerűségét ugy az országgyű­lési, mint a közigazgatási választásoknál biz­tosítsa. A választások feletti bíráskodásról szóló tervezetben nóvum, és mindenesetre nagy feltűnést fog kelteni az az intézkedés, hogy a választások feletti bíráskodást a köz­igazgatási bíróságra ruházza. Ezzel az intéz­kedéssel egyrészt a kúriát kívánják mente­síteni, másrészt tovább fejleszti azt a már, a választási törvényben kimondott elvet, a melynek alapján a választások előkészitésé­j nél felmerülő összes vitás kérdéseket a köz­igazgatási biróság hatáskörébe utal. Ezzel kapcsolatban a formai semmiségi okokat az uj választási törvényhez idomítja. Igen fontos és aránylag rövid idő alatt végrehajtandó föladatot ró a belügyminisz­terre a városok fejlesztéséről szóló 1912:48. törvénycikk 30. szakasza, amely kimondja, hogy a törvény életbeléptetésétől számított két éven beiül a belügyminiszter köteles tör­vényjavaslatot a törvényhozás elé terjesz­teni a városok szervezésének, közigazgatá­sának és háztartásának rendezéséről, vala­mint a városi rendőrségeknek az egész or­szágra kiterjedő szabályozásáról. Fölösleges bővebben fejtegetni, hogy a tervezett tör­vényjavaslatoknak milyen fontosságuk és je­lentőségük van a közigazgatás szempontjá­ból. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a vá­rosokat kulturális és anyagi előrehaladá­sukban mennyire megkönnyítik a tervezett javaslatok. A városok reformjával kapcsolatban szükségessé válik a községi törvény reform­ja is, már csak azért is, mert az uj városi tör­vény valószínűleg ki fog terjedni a rendezett tanácsú városokra is, amelyeknek viszonyait eddig a községi törvény rendezte. Ezek a javaslatok természetesen mind beható tanul­mányokat igényelnek. Az előadói javaslatok mindenesetre idejében elkészülnek, ugy, hogy a belügyminiszter a törvényjavaslatokat még a kiszabott határidőn belül a képviselőház elé terjesztheti. Rendkívül előrehaladott stádiumban van­nak ezeken -kivül a szegényügy, a gyógy­szertárügyek és fürdők ügyét rendező tör­vénytervezetek, valamint az 1879. évi állam­polgárságról szóló törvény módosítása is. Ezeken kivül több olyan természetű ügy ! is rendezésre vár, melyet a miniszter saját Burgundi Margaréta. Irta: Gustave Flaubert. Ismeritek Normandiát, a szép országot, tele régi kastélyokkal, melyek mindegyiké­hez történelmi jelentőségű -nevek fűződnek? Normandiát, 'hol minden darab föld ember­vérrel van itatva, minden kőnek történelmi értéke van, a legendák, a fantasztikus mon­dák hónát." (. A Szajna partján még ma is ott állanak a Gaillard-kastély romjai, bár hét évszázad óta minden generáció, mély élt, 'szenvedett és meghalt, köveket szakított le róluk, tör­melékeket dobott a hegyi patakba s a mezí­telen falak a vihar és eső martalékai lettek. 1316-ban büszke vár volt még. Fehér zászló lobogott a tornyán, merész oromza­tok diszitették a falakat s mélyen lenn, a ve­rembörtönben, panaszkodva gyötrődött egy asszony, vagy bánatosan nézett a leszálló estébe, borzadva a közeledő éjszakától. Szép volt és fiatal, alig huszonhat éves. Huszonhat éves és a tavaszainak száma több volt, mint azoké a napoké, melyeket még megérni fog. Margaréta volt ez, burgundi Margaréta, a koronás Messalina, Astarte papnője, a Nes­ie-torony borzasztó hóhéra, a véreskezű hercegnő, akit éjszaka rettenetes lidérc kín­zott; Margaréta. Franciaország királynője. Azért a kegyért esdekelt, hogy a szo­kottnál tovább nézhessen ki börtönének: vas­rácsain, mintha a levegőből és világosságból bizonyos mennyiséget el akart volna vinni az éjszakába. Ismételten be akarta csukni a foglyár az ablak fatábláit. — Csak még egy kis ideig! — könyör­gött az asszony. És az öreg megpuhult. Most az asszony egy lovagot vett észre, aki bevonult az udvarra. Sóhajtott, visszalé­pett az ablaktól s rágondolt a szép lovagra, aki szolgálta és a pompás harci tornára, me­lyet tiszteletére rendeztek. A börtön ajtaja csendesen felnyílt. Egy lovag lépett be. Némán állott meg a küszö­bön. — Lyonét! — kiáltott Margaréta. — Te vagy ismét! Te, az én démonom! Miért kö­vetsz a börtönömig? Miért kinzol síromban? S keserűen és élesen nevetett. — Margaréta, hallgass meg! Mi mind a ketten ugyanazon jogar után vágytunk s egy népre, mint rabszolgákra. Margaréta, te meg­ölted apádat és királynő lettél; én alant ma­radtam. . — Te, te vádolsz a gyilkossággal? Ki vette a tőrt? És ki döfött vele? — Én voltam az, én, Lyonét! — Miért vádolsz akkor engem? — Mikor szeretni kezdtelek. Margaréta, tiszta, édes gyermek voltál. Házasságtörővé lettél s én gyűlöllek, mint a bünt! — Soha, soha sem szerettél! — Határtalanul szerettelek; feláldoztam érted boldogságomat s midőn leszúrtam apá­dat, feláldoztam lelki üdvösségemet is. Ma én vagyok a gonoszság, vad gyűlölettel teli, mások boldogsága és békéje iránt. A gyű­lölet minden gonoszsággal keveredett ben­nem, megmérgezte a szivemet s meg fog té­ged ölni, Margaréta! — Gyilkos! hóhér! hatáskörében rendeleti uton határozhat. Ilye­nek a légi közlekedési eszközökről és a moz­gó-szinházakról készítendő szabályrendeletek. A mozik megrendszahályozásáról szóló mi­niszteri rendeletet különben már legközelebb publikálni fogják. Végleges elintézést követelnek. Péter­várról jelentik: Beavatott diplomáciai körökben kijelentik* hogy néhány nap alatt elsimítják azt a konfliktust is, mely Ni­kita királynak a hatalmakkal való szembe­helyezkedése által keletkezett. A formula az, hogy Montenegró a felajánlott kölcsönt nem a Szkutariért való kárpótlás címén kapja* hanem a hatalmak kijelentik, hogy azért ad­ják ezt a kölcsönt, hogy Montenegrónak az anyagi jólétét előmozdítsák. Nagy jelentőségű az a hír, amely sze­rint Cecil tíerney angol admirális elnöklete alatt a nemzetközi flotta parancsnokai ta­nácskozást tartottak az angol zászlóshajón, a King Edwardon és kimondták az angol fő­parancsnok indítványára, hogy ma, csütör­tökön reggel megnyitják a blokádot a szálli­tógőzösök számára, amelyek a Szkutari alól érkező szerb csapatokat fogják felvenni. Igy hát többé nincsen akadálya annak, hogy a szerb kormány végrehajtsa a miniszterta­nács határozatát. Szófiából jelentik: A bolgár távirati iroda azzal a hírrel szemben, mely szerint Bulgária és Törökország között fegyverszü­net jött létre, fölhatalmazás alapján meg­állapítja, hogy nem aláirt fegyverszünetről van szó, hanem egyszerűen a fegyverek pi­henéséről, amelyre vonatkozóan szóbeli meg­állapodást kötöttek a szemben álló felek néhány napi érvénnyel, hogy mind a két fél­nek módja legyen a holttesteket eltemetni. — A párisi Matin értesülése szerint a párisi angol nagykövet dróttalan táviratot kapott, amely megerősíti azt a hirt, hogy a csatald­zsai vonalon a fegyverszünetet megkötötték. A Szkutari -előtt álló montenegrói és szerb zászlóaljak parancsnokai között teg­nap szóváltás támadt. Egyszerre a csapatok tisztjeik mellett sikra szállottak és egymást megtámadták. A verekedés utóbb valóságos szuronyos harccá fajult, melyben mind a két részen sokan elestek és megsebesültek. — Margaréta, hallgass meg! Soha sem szerettél engem! Mikor a börtönben feküd­tem, gúnyolódtál: „Lyonét gyengének láttál, kérni láttál, 'megtörted a büszkeségemet, te, a gyilkos. Most élvezni akarom a haláltusá­dat, mikor a hóhér véres keze a te merev fejedet a magasba emeli, a földre dobja és felugrik rugalmasan, mint egy labda. Utolsó vonaglásodat akarom látni és a kíntól eltor­zuló arcodat!" Igy gúnyolódtál, Margaréta. De az idő kereke megfordult s ma én vagyok az ur és te az áldozat! Margaréta! Lajos küldött ide, hogy a saját hajaddal fojtsalak meg. — Lyonét! Emlékezz szerelmünkre Bur­gundban, Ígéreteidre, esküidre! — Emlékeztemből eltűntek, Margaréta! A Nesle-toronyban 'véghezvitt orgiáid ki tö­rülték s a kezeden lévő vérnyomok és a holttestek, melyeket a Szajna hullámai reg­gelenkint a tengerbe vittek és a gyalázatok s átkok, melyek trónodat körüllebegték! A te számodra csak a halál való! — Könyörülj, Lyonét, könyörülj! Szök­jünk meg, szökjünk messze innen, felejtsünk el mindent, mint egy véres álmot s csak sze­relmünknek éljünk, mint egykor. Könyörüli, Lyonét, könyörülj! — Megkönyörültél-e azokon, akik a Nesle-toronyban gyilkosaid tőrei előtt! éle­tükért könyörögtek? Ha az orgiák, a v-éf és a gyalázat mellett még maradt egy kis lélek benned, Margaréta, könyörülj istenhez, hogy kegyelmezzen meg neked! Imádkozz, Mar­garéta, imádkozz: ez az utolsó órád! Nyögve ereszkedett az asszony 'a tér­dére és rebegni kezdett — vájjon imádság volt ez, könyörgés, vagy átok?

Next

/
Oldalképek
Tartalom