Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-18 / 90. szám

lói3. április 18. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Politikai hirek. — Hazai kihallgatásának eredménye. — Az ujonclétszám. — Az ellenzék nem megy be a Házba. — (Saját tudósít ónktól.) Hazai Samu báró bécsi utazásáról a Zeit katonai rész­ről jelenti, hogy katonai körökben Hazai utazásának célját pontosan ismerik. Arról van szó, hogy az uj ujonclétszámemelési amelyet elvben már régebben elhatároz­tak, legfontosabb részleteiben is megálla­pítsák és ezért Hazai báróval tanácskozá­sokra van szükség. Egész biztosan lehet várni, hogy a magyar kormány minden erejével sikra fog szállni ezekért az uj katonai javasla­tokért és föl lehet tenni, hogy a helyett, hogy a tervezett ujonclétszámemelést el­titkolnák, ami nyilvánvalóan nem a ma­gyar kormány kezdésére történt, a ma­gyar minisztérium' a kormányt és Ma­gyarország közvéleményét elő fogja ké­szíteni arra a katonai reformra, amely egész Európa fegyverkezését tekintve, el­kerülhetetlen a nagy költség és a nagy ál­dozat ellenére is, amelyet okoz. Az uj emelés jelentékeny lesz. Kívánatos volna, hogy a parlamentben se merüljenek föl akadályok. Ausztriában a fölemelés sima elintézése várható és valószínűleg akkor­ra, mikor az uj katonai javaslatok napi­rendre kerülnek, Magyarországon is nor­mális viszonyok lesznek. A jövő évi újoncozás már bizonyára az újonnan fölemelt létszámmal fog vég­bemenni. A szenvedelmes pártharcokra való tekintettel, amelyek Magyarorszá­gon jelenleg dúlnak, alig lehet kétséges, hogy az uj reform keresztülvitelében Ha­zai bárónak különös missziója lesz. — Kelj fel! — parancsolta Lyonét. Kar­jaiba vette a nőt. — Egy óráért könyörögsz, egy félóráért csupán, néhány percért. Lásd, többet adok neked — az örökkévalóságot! — Oh, ne beszélj nekem az örökkévaló­ságról ! — Bontsd 'ki a bajadat, Margaréta, a te büszkeségedet, az örömödet! Milyen sze­líden gördül le az a baj, melyet olyan sok­szor, olyan vadul csókoltak! Mind a két kezébe egy erős hajfürtöt fogott, az asszony nyaka köré fonta és vasmarokkal szoritotta. Margaréta tompán börgött, azután élet­telenül esett a földre. Másnap reggel koporsóba tették a tes­tét, Nemoretbe vitték s ott helyezték sirba. Az egyszerű kövön ez a felirás: „Itt nyug­szik burgundi Margaréta, Franciaország ki­rálynője." ' Századok suhantak el a sir felett, az idő csontvázzá tette a szép testet és a va­kond szétdúlta a sirdombot. Az idő elmos sokat, majdnem mindent — de a szörnytettek emlékét soha. Félhivatalosan jelentik: A lapok napok óta Hazai Samu honvédelmi miniszter bécsi utazásához a legkülönfélébb kombinációkat fűzik,, nevezetesen azt, hogy a honvédelmi miniszter a Krobatin lovag hadügyminisz­terrel folytatott tárgyalások során a lét­számemelés kérdésével is foglalkozott. Ille­tékes helyei1 fölhatalmazták a Budapesti Tu­dósítót annak megállapítására, hogy a ta­nácskozás tárgya kizáróan a májusi előlép­tetés volt s a létszámfölemelés kérdéséről semmiféle tárgyalás nincs és nem is volt. Három hét múlva vége szakad a parla­menti vakációnak. Tisza fölgyógyult, Lu­kács rendületlenül ül a miniszterelnöki szék­ben, a munkapárt egységesebb, mint valaha, — igazán nincs akadálya annak, hogy a kor­mánypárt újból munkához lásson. Ugy értesülünk, hogy május első hetei­ben mindössze néhány, legföljebb nyolc-tiz ülése lesz a képviselőháznak. Balogh Jenő igazságügyminiszter több törvényjavaislátot fog előterjeszteni, de ezek csak ősszel ke­rülnek plenáris tárgyalásra. Költségvetés van, újonc van, a választói törvény tető alatt, semmi akadálya annak, hogy egy hosszú nyári szabadságra menjenek a kép­viselőház tagjai. Az ellenzék soraiban már most igen sok szó esik arról, hogy milyen álláspontot fog­laljanak el a fegyveres katonai őrséggel meg­szállott képviselőházzal szemben. Vannak sokan a szövetkezett ellenzéki pártokban, a kik határozottan amellett agitálnak, hogy a parlament tanácskozásaiban sem passzív, sem aktív részt nem szabad venni, mindad­dig, amig a sérelmek reparálva nincsenek s amig az őrség helyén van. Más szóval ez annyit jelent, hogy az ellenzék távol akar maradni a képviselőház üléseitől. Igaz, hogy ez nem általános óhaj az ellenzéken, de tény, hogy igen sokan hangoztatják ezt. Justh Gyula mindig a harc embere volt és bizonyára ma is az. A füg­getlenségi párt vezére ezidőszerint távol van a fővárostói, véleményét tehát nincs mó­dunkban leszögezni. Ebben a dologban kü­lönben csak akkor lesz döntés, ha Justh ha­zaérkezik és részt vesz az intéző-bizottság ülésében. Hetekig sztrájkolnak. Brüsszelből jelen­tik: A sztrájk miatt egyre válságosabb a helyzet. Délután összeült a kamara jobb­oldali pártja, hogy a helyzetről tanácskoz zék. Tegnap St. Gillesben, Brüsszel legna­gyobb külvárosában a városi munkások is csatlakoztak a sztrájkhoz. Késő este minisz­tertanácsot iiivtak össze, melyen a király elnökölt. A miniszterelnök hir szerint a ka­mara ülésén a választói jog dolgában enge­dékenyebb kijelentést tesz. Vandervelde szocialista vezér kijelentette, hogy az eset­ben, ha a kormány a választói jog kérdésé­: ben nem enged, a sztrájk, ha kell, hetekig is eltarthat. Hymuns, a szabadelvűek vezére is azt mondja, hogy a kormány kénytelen lesz rövid időn belül az általános, egyenlő sza­vazati jogot megadni. A munkáspárt a ka­, tonai javaslatok elhalasztását követeli. Az j egész baloldal támogatja a munkáspárt iránt való rokonszenvből ezt az akciót. Rendezik a Szeged-Alföldi Takarékpénztárt. (Saját tudósítónktól.) A Szeged-Alföldi Takarékpénztár válságából az igazgatóság buzgalma és a Merkúr bánik loyális üzleti ér­zéke megtalálták a kivezető utat. Három na­pon át tartó tárgyalás után megállapodtak abban a föltételeikben, amelyeket ugy a Mer­kúr, mint a Szeged-Alföldit képviselő Pataki Vilmos vezérigazgató elfogadhatóknak talál­tak. A Szeged-Alföldi Takarékpénztár tetjes rendezése tehát most már csak rövid idő kér­dése és ezzel sikerült megmenteni a szege­di pénzpiacot ujabb megrázkódtatásoktól és egy érdemes pénzintézetet a megsemmisü­léstől. Pataki vezérigazgató tegnap este érke­zett Szegedre és már ma intézkedett az igaz­gatósági ülés összehívása iránt. Gerliczy Ferenc bárót, a bank elnökét Münchenből sür­gönyileg hívták haza és az ő megérkezése után nyomban összeül az igazgatóság. Ezen az ülésen ismertetni fogja a vezérigazgató azokat a föltételeket, amelyek mellett a Mer­kúr a bank szanálásához segédkezetét nyújt­ja és azzal szorosabb kapcsolatot is hajlan­dó létesíteni. A vezérigazgató véleménye szerint ezek a föltételek elfogadhatók és a mennyire mi ismerjük azokat, bizton hisz­szük, hogy az igazgatóság hozzájuk fog já­rulni. A megoldás ujabb terheket nem ró az igazgatóságra. Mihelyt az igazgatóság jóváhagyja a Merkúr Bankkal való megállapodást, köz­gyűlést fognak egybehívni és itt a részvé­nyeseket is tájékoztatni fogják a pénzintézet uj akciójáról. A szanálás feltételei á követ­kezők : 1. A Merkúr delegáltakat küld a Sze­ged-Alföldi Takarékpénztár igazgatóságá­ba és felügyelő-bizottságába. Az igazgató­ságba legalább két taggal, a felügyelő-bi­zottságba pedig több taggal fog részt venni. 2. Az eddigi veszteségek fedezésére le fogják bélyegezni a részvényeket, 'oly arányban, hogy a tényleges veszteségek ezzel kiegyenlitődjenek. 3. Ha esetleg erre nézve a részvény­tőke lebélyegzése elégtelen lenne, vagy pedig ujabb, eddig ismeretlen veszteségek merülnének föl, az igazgatósági tagok kö­telesek két millió korona erejéig fedezetet vállalni. < 4. Ezzel szemben föloldást nyernek az igazgatósági tagok a visszleszámitoló hitel­intézeteknél vállalt kezesség alól, mert a Merkúr nem szorul olyan üzletek kötésé­re, amelyeknél egyéni kezesség is szüksé­ges. Tehát az igazgatósági tagok ujabb kötelezettséget nem vállalnak magukra, csak a régieket konvertálják. 6. A Merkúr Bank R.-T. annyi tőkét bocsájt a Szeged-Alföldi rendelkezésére, amelynek segélyével nemcsak eddigi üzle­teit bonyolíthatja le, hanem ujabb üzletkö­tésekre is berendezkedhetik. Továbbá több uj üzletágra fogja kiterjeszteni a bank ha­táskörét. A Szeged-Alföldi ezzel a sikeres meg­oldással olyan konszolidált helyzet előfelté­teleit teremtette meg, amely a legmesszebb­menőleg kielégíthet mindenkit, aki a bankkai bárminő érdekeltségi viszonyban van. Az BotorfíjárlíH sok pénzt takaríthatnak meg, ha szükségletüket első kézből szerzik be. Erre alkalmat nyújt a most alakult „Egyesült pasztalosok porraktára," (Szeged, Tisza Lajos-körut 19., Kertész-féle péküzlettel szemben), ahol kizárólag helybeli, elsőrendű asztalosmesterek ké­szítményei, mindenféle kivitelben, rMfizetdsrs Is kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom