Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-28 / 72. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. •aau Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEOEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6*— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. aaaaa Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeaed, 1913. II. évfolyam 72. szám. Péntek, március 28 Mit értünk béke alatt ? Ellenzéki részről bár halkan, elhalón, de ínég mindig ballatszik itt-ott a régi szó: Lukács Lászlóval nem kötünk békét. Csakhogy ennek a szónak ma már egészen más értelme van, mint tavaly nyáron volt. Akkor a nagy, parlamenti háború előtt állottunk, most utána vagyunk. Akkor a győzelem reményével áltatta magát az ellenzék, — most a vereség fájdalmas emlékén tűnődhetik. Akikor a béke Lukács Lászlónak s a kormánynak helyzetét tehette volna könnyebbé, — most az ellenzék helyzetén segíthetne. Akkor az országot ragadta volna ki a válságok sodrából, — most az ellenzéket mentené ki súlyos válságából. Most tehát már nem az a kérdés, hogy vájjon az ellenzék akar-e békét kötni? hanem az, hogy az ellenzéknek kell-e békét kötnie s Lukács László hajlandó-e rá? Az csak természetes, hogy Lukács László szivesen veszi a békét, — hisz ép azért vivta a nagy parlamenti háborút s azért vivta ki a győzelmet, hogy a nemzetnek maradandó békét s igy alkotó munkára lehet őségét szerezzzen. Csak az a kérdés, mit értünk a béke alatt? Alkotmányos államban parlamenti rendszer mellett mindig kell pártharcoknak lenniök s az a normális parlamenti állapot, ha pártok küzdenek egymással s különböző elvek szolgálatában többségre s igy kormányra akarnak jutni. Béke alatt tehát nem érthetjük a parlamenti küzdelmeik megszűntét, mert hiszen csak addig van élet, amig küzdelem folyik. Marad az abnormis fegyverekkel, obstruJkcióval, tülköléssel, zavargással stb. való parlamenti harc megszűnte. De ez már ugy is megszűnt. Hiszen épen Lukács László kormányzásának egyik nagyszabású reformja: a parlamenti rend biztositása. Ezt a békét tehát már fölösleges kivívni, ez már meg van. A meg nem engedett fegyverekkel való harc ugy sem dúlhat többé, — ezt tehát nem kell többé kiküszöbölni. A rendes, megengedett fegyverekkel való küzdelemre pedig szükség van: — ezt tehát nem szabad kiküszöbölni. Hát miféle békéről lehet még szó? Nyilvánvaló, hogy már csak a kivívott normális állapot, vagy mondjuk: béke további fenntartásáról lehet szó. Ehez pedig nem kell semmi békekötés vagy bárminemű más akció. Csak a törvények és házszabályok betartása. Ellenben szüksége van az országnak további munkára, tehát szüksége van erős és álkotó képességű kormányra, — s ellenőrző kötelességét lelkiismeretesen teljesítő ellenzékre. A kormány, Lukács László kormánya már eddig is igazolta, hogy alkotni tud. Hisz 67 óta nem volt kormány, amely a mait nagyszerű alkotásokban csak meg is közelítette volna. S ugy alkotta meg messze kiható reformjait, hogy a további reformok megalkotására is megteremtette a lehetőséget. A további reformok pedig tetőzik ma j d be az eddigieket. S ezt az évekre terjedő munkát oly mester folytatja, áki eddig is megmutatta, hogy a legnagyobb nehézségeket is le tudja győzni. S nem csak alkotó ereje, taktikai kiválósága, erős logikája képesiti a további -munkára, hanem szerencsés -keze is, amely egész pályáján még minden elvállalt föladatot eredményre vitt. S támogatja őt a további munkában, a magyar érzésben, erőben és elvhüségben Tisza István s -a pártfegyelemben rendületlen -munkapárt. Ha csak ezekhez méltó, szakszerűen bíráló, aJapos'an ellenőrző munkás ellenzékre lenne szüksége az országnak. Ez is meg lesz. Mert oly nagyok Lukács László kormányzásának reformjai, — hogy még az ellenzéket is jneg fogja orvosolni. Mert immár kénytelen lesz komoly munkára térni, hisz más ut már nem nyilik számára. Bizonyos, hogy fölfordult ia pártok közt való békés állapot, s közéletünkben a gyűlölet és boszuvágy, szóval az elvadulás ösztönei uralkodnak. És sajnálom azokat a valóban értékes, képzett, jeles politikai erőket, amelyek jobb ügyhöz méltó, testet-lelket ölő, kitartó munkát végeztek A lepecsételt asszony. Irta: Krúdy Gyula. Januárius első hetében, amikor öles hó borítja a Szepességet, a lublói uton egy táborra való szánt vittek csengős, hosszuszölii hegyi lovak. A tizenhat szepességi város küldte Szaniszló királynak a zálogba kért tizenhat szüzasszonyt. Az újdonsült menyecskék, amint esküvőjük után a templom küszöbét áöépték, a derekukra kapták a lengyel királynak arany pecsétjét. Annak a pecsétnek sértetlennek kell maradni egy esztendő elmultával, amikor a szepesiek elhozzák az adójukat cserében a leányasszonyokért. Jól kigondolták ezt a törvényt. A lengyel király jobban -nem biztositha'ta be az adóját. Mind a tizenhat városban ott maradt a fiatal fért, aki legfeljebb a kezét érinthette meg addig a feleségének, ott maradtak a siró-rivó anyák, apáik, búsongó atyafiak. Szaniszlónak nern kellett gondolni azzal, hogyan hajtják be az adókat a kapitányai. Behajtották azt az ottani atyafiak, apák, férjek, csakhogy visszakaphassák a menyec'skelányt Krakóból. A szánokat, amelyeken a drága portékát szállították, egy szakasz királyi vitéz kisérte, mint az aranyat, bort vagy puskaport szállító szekereket. A kárpáti haramiának sincsen korhadt fenyőfából a szive. Ezért a portékáért is megkockáztathatja a koponyája éDsését. A lovasokat Kozsniczki, a királyság legöregebb hadnagya vezényelte, akinek bölcs mérsékletében, valamint furfangos tapasztalataiban egyaránt ímeg lehetett bizni. Kozsniczki József valamikor a lublói kapitányságnál szolgált, d-e ott kellett hagynia szere-tett urát, mert éihenhalt volna mellette. Ismerte a hegyvidék minden zegét-zugát. Nem egyszer füstölte ki legényeivel a földalatti barlangokból a rabló bojnyikokat, hamispénz-verőket. Csakhogy -már annyira öreg volt, csupán a ló hátán tudott megülni. Ha a földre állították, lassacskán ugy összeesett, mint egy ócska -bunda. A szánokban vitték a leányok kelengyéjét, a finom vásznakat, három nemzedék előtt -hímzett ingválla'kat és régi selymeket, amelyeket még a kóborló zsoldos-katonák adtak el a szepesi polgároknak. A kelengyés ládán a város pecsétje. A láda tetején a zálogba vetett menyecske, mellette valamely hatósági .férfiú: a város birája vagy szenátora, aki arra vigyázott, hogy Krakóig a hivatalos átadásig épségben maradjanak a pecsétek: a ládán is, menyecskén is. Azután már Szaniszló felel a dolgokért. A késmárki túszt, Savniczai Pálnét, született Bedeusz Onnát Parka János, a sánta szenátor kisérte el a nagy útra. Félig-meddig atyafiságban is volt a menyecskével, hiszen a keresztleánya volt, meg aztán ő volt a legbölcsebb ember ezidőtájt Késmárkon. — Úgyis előre tudom, hogy a mi lányunk lesz a legszebb a tizenhat között! — vélekedett a tudós ember — mert hiszen bolondok a szepességiek. Azt hiszik, hogy a menyecskék pecsétjét azoknak csúnyasága, vagy kelletlen volta őrzi meg. Pedig, az ördög bújjék bele, ia csúnya asszony hamarább feledkezik meg magáról, mint a nagyon szép. A késmárkiak nem értették ugyan teljes bizonyossággal a sánta Parka logikáját, de már megszokták, hogy a szenátor gondolkozzon az egész város helyett. Parkának igaza volt. Amint a különböző városokból érkező szánokat összeterelték a lublói kapitányság előtt a Szaniszló király vitézei, a szenátor csúfolódva fölkiáltott a leányasszonyok láttára: — No hiszen -el is megy örökre a gusztusa Szaniszlónak az ujim-ódi adófizetéstől. Most -már rendben vagyunk, Anna. Ez a tizenöt szüzleány mind reád -fog vigyázni, a legszebbre. De azért te is vigyázz magadra. A leányok a szalmaözvegy Lubomirski kapitány asszonyának a szobáját foglalták el. Ott nagy tüzet gyújtottak nekik, mindegyik fogadott apa gondoskodott a városa leányának élelmezéséről, aztán hármas pecsétet ütöttek a bezárt ajtóra. Mikor Kozsniczki hadnagy odanyomta a pecsétjét a kulcslyukra, tréfásan fölkiáltott: — Mit ér ez, ha a kürtön mégis -bedudol a szél? A 'szélnek is van szárnya. — Kár a viaszkért! -— mondta kérkedve a sánta Parka. — Én a sötét erdőben egyedül sem félteném a késmárki zálogot. Az udvaron tövestől kivágott fenyőkből