Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-28 / 72. szám

188 az obstrukció szolgálatában; akik ahelyett, hogy a megváltozott helyzetnek levonnák minden következményét, megfordított Sámson módjára, az ellenfeleik által ledöntött oszlopok romjai alá akarnak temetkezni, minthogy a törvényhozás házát ellenfeleik fejére dönteni nem sikerült. Sajnálni lehet ezt, magasabb parlamenti és etikai okokon kivül már csak azért is, mert egészségesebb, természetesebb pártalakulásnak, együvé nem tartozó elemek békés szétválasztásának a kedvező alkalma mult el rólunk, ugy hisszük, hosszú időre. Akadályok a szegedi kenderakadémia felépítése körül. — A polgármester nyilatkozata. — (Saját tudósitónktóí.) A polgármester alább közölt nyilatkozatában azt mondja., hogy a szegedi kenderakadémiával is ugy járt az állam, mint a fogadalmi templommal, a zenepalotával és a kórházzal. Vagyis elszámította magát. Kiderül most, hogy a kenderakadémia, amelyhez a város érthetően nagy reményeket fűzött, nem 500,000 koronába kénül, mint ahogy tervezték, hanem 800,000 koronába. Ez a 300,000 koronás hiány most már éppen elég ok .arra, hogy várjunk a kenderakadémiával, mint ahogy várunk a fogadalmi templommal, várunk a kórházzal, várunk a zenepalotával, holott ugy volt, hogy mindezeknek . az intézményeknek még ebben az esztendőben lerakják legalább a fundamentumait. Most kiderül, hogy ez nekünk, naiv szegedieknek jóhiszemű tévedése volt s egy kis hiba csúszott az állam számításába. Csak az a boszantó és az -ejti gondolkodóba az embert, hogy mind a három intézménynél a legkövetkezetesebakkora tüzet raktak a vitézek, hogy a polgárok a várost tűzve szedjem tői féltették. Ott óvakodtak késő éjszakáig a tüz körül, nehogy belekapjon a láng a háztetőbe. A katonák sütöttek, főztek, egy bordó bort megittak és jóizüen aludtak a fissen esett hóban. Reggelre ébredve, nagy ünnepélyességgel leszedték a pecséteket az ajtóról, ahol a lányok el voltak zárva. Megszámlálták őket. Csak tizenöten voltak. A lőcsei zálog, a kissé ferde hátú Fáber Friderika hiányzott. — Tyu, a ponciusát! — kiáltozott Kozsniczki hadnagy. — Hová lett a leányaszszony? Esteinaki Veronika, a bélai kocsigyártó leánya (aki özvegy asszony létére, a bélaiak furfangja révén másodszor ment férjhez), a legöregebb volt közöttük, ő világosította meg a rejtélyes esetet. — Alighogy lefeküdtünk, elaludt a tüz a kandallóban és a szelet hallottuk énekelni. A szél dud'olásába egyszer más hang is vegyült. Mintha kis citerát pengetett volna valaki a háztetőn, amelynek olyan furcsa hangja vo't, hogy ludbőrös lett tőle a hátam. Mert én ismertem már ezt a citera-hangot. Akkor hallják az asszonyok, leányok, ha nagyon szerelmesen gondolnak valakire és félig álmodnak, félig ébren vannak. Ettől a zenétől lesznek holdkórosak a fiatal leányok. Erősen betakaróztam és a fülemre tapasztottam a két tenyeremet. De a szemem nem birtam lehunyni semmi áron, mert a teli hold a szobába világított. A leányok mind nehezen lélegzettek álmukban és ahányan voltak, anynyit sóhajtottak. Egyik-másik zokogott alvásában, némelyik csöndesen 'kacagott, mintha csiklandoznák. A Fáber Friderika meg egyszer csak fölkelt a helyéről és egyenesen a kürtőnek tartott. És fölkapaszkodott a sonka-füstölőre való vasrudak között . . . — Persze, mert holdkóros! — kiáltott délmagyarország ben a végén — amikor már-már hálálkodni akarunk — derül ki, hogy az állam a költségek egy hányadát nem tudja fedezni, mert kevesebb összeget állított be a költségvetésbe. Szakasztott ez az eset a kórháznál, a melynek az épitése szintén elhalasztódott, igy vagyunk a zenepalotával és több más fontos intézményünkkel. Az állam ígérni igért, éppen annyit igért, amennyi kell, de amikor arra kerül a sor, hogy lássuk már a pénzt, ak'kor azt mondja, nincs annyi, amenynyi kell s amennyi van, ugy-e kedves Szeged, nem ,elég? A legegyszerűbb fait accomplit, amely ellen, ,ugy látszik, nem lehet csinálni semmit. , — Tagadhatatlan, hogy tényleg nem csinálunk semmit. Valami nagy, impozáns és egységes demonstráció kellene az állam fórumainál, valamilyen akció s egy kis agresszivitás, amelyben kifejezésre jutna az, hogy a város egész közönsége lép föl most már azok miatt a súlyos mellőzések miatt, amelyekben az állam részéről nap-nap után annyira következetesen részesül. Hiszen kell-e annál súlyosabb, ami az uj kórház ügyében történt? Amig Szegednek majdnem formaliter megtagadták az államsegélyt, addig Kassa város kieszközölte a kormánynál, hogy ott az állam szintén egy ötszáz ágyas állami kórházat létesítsen. A mult hét péntekjén került ez nyilvánosságra s Szegeden bizonyára csodálkozással olvasták, akik a város ügyeit szolgálják és szivükön viselik azokat. A helyzet tehát az, hogy nemcsak Kassa, hanem általában a „gutgesinnt" német városok mindent elkaparintanak, ellenben az igazi magyarsággal és az igazi magyar kultura védőbástyáival nem törődik senki. Az egyik városi tanácsos .mondotta: — Gyalog kellene ifölmenni Pestre a városatyáknak szüntelenül, hogy lássák, mi is akarunk valamit. , — Csakhogy a városatyák nagyrésze még attól is fázik, hogy . vonatra üljön. Ezt azonban már nem a tanácsos mondotta, hanem egy — városatya. , 1913. március 16. A Szegiadre tervezett kou,de r a,kadémiáró 1 tölbb izben irtunk már. Azt is megírtuk, hogy mi lesz ©nmeik .a nagyj elentőségü intézetnek a programja. A város szempont íjából különösen azért lenne nagyfointostíágu, bogy Szegedet a kefnidiertermeiés és feldolgozás országos1 köz'Zéippontijáivá tenné. Egyébként Serényi Béla gróf föMmii'velésügyi miniszter 'egy nemrég kiadott rendeletéiben pontosan, megszabta a kender akadémia programját. Hivatása volna az intézetnek, hogy a kender és len, valamint az országban termelhető egyéb fonó-szövőipari növények t ermel ésének ós félgyártmánnyá való feldolgozásának kérdéséiben kutató, felvilágosító, .ismeretterjesztő és ellenőrző tevékenységet teljesíteni. Továbbá utasít ásókat adjon a vatőmiaglfaijitálk miivelése^ trágyázása, letakaritása dolgában ós megoldja az áztat ás! és kiikésziiité&i eljárások kérdéseit. A szegedi kender,akadémia lesz hivatott arra. is, hogy a kender ós len,termeléséinek és feldolgozásának megismerésére munIk;ihe!yiségr.uhfen és a telepén való foglalkoztatás, illetőleg tanfolyamok utján módot nyújtson, végül, hogy a kender és a lemteruieMse és feldolgozása téréin szerzett uj ismeretekről és tapasztalatokról a nyilvánosságnak beszámoljon íme, nagy vonásokban a kenderakadémi a munkaprogramja. Sajnos, hogy ez a nagy közgazdasági kérdés — mint a. többi nagy Ikérdiéaek — az állam szükkeblüsége folytán ©ládázod,jk, sőt valószínű az is, hogy a hiányzó háromszázezer-'koronát a városnak kell majd elő teremteni. A polgármester ezzel szemben azt mondja, hogy a földniivelésügyi miniszter februáriban igen kedvezően nyilatkozott a dologról. A kehderakadémia ügyének állásáról Lázár György dr. a következőiket mondja: — A kenderakadémíával az állaim ugy járt, mint mi a fogadalmi templommal, zenedével és kórházzal. Vagyis a kubatura szerinti általános kiszámítás nem vágott he s a részletes tervek elkészítése alkalmával a költség megkétszereződött. A keindérakladémiára 500.000 korona volt felvéve az állami költségvetésbe s ez az összeg rendelkezésre föl a nagyszakállú Cornidesz, a lőcsei biró. — Odaháza is kisétál a háztetőre. — Nem kell ahhoz holdkórosnak lenni, — felelt csöndesen a dupla Veronka. — Az után a zene után elmennék az egészséges leányok is. Kozsniczki hadnagy káromkodva verdeste a kardjával a padlót: — Mondtam, .ugy-d, ho,gy a, kéményt bepecsételjük! Ismerem én már az efélét. Hajdanában, mikor még voltam valaki, minden valamire való leány holdkóros 'volt a Szepességben . . . Már most hogy megyek én Szaniszló király elébe a megdésamált portékával? A háznép szerte-széjjel futott az eltűnt leányasszony keresésére. Végre valahol a padláson megtalálták medvebőrök között aludva. — Mi van a király pecséttel? — .kérdezte nyugtalankodva a hadnagy. Corniidesz uram diadalmasan kiáltott: — Érintetlen. Az a bolond holdvilág volt az oka mindennek! A vén hadnagy dörmögött valamit, aztán rendelkezett a továbbutazásról. A sánta Parka János babuskálva ölelte meg a keresztleányát: — Lám, neked ugyan citerázhatnák, lelkem, mert te okos vagy! — mondta. — Ma éjszaka is Pállal álmodtam, mint mindig, — felelt szemlesütve Budeusz Anna. — Még egy esztendeig mindig vele keli álmodnod. ti1 — Vele fogok álmodni! — Már csak azért is, szivecském, hogy a „Krisztus takácsának" ne legyen igaza! A szánok ntrakeltek, miután a törpe nagyságura összeesett, Kozsniczki hadnagyot a nyeregve emelintették. — Holnapután Krakóban vagyunk! — mondta a sánta Parka szenátor. — Beletellik abba egy hét is — dörmögött a hadnagy. — Kárpátban nem lehet ugy utazgatni, mint a késmárki piacon. De nem baj! Csák túladjak már egyszer ezen a veszedelmes portékán. Szivesebben kisérnék puskaporos szekereket, amelyeken a kocsisok pipáznak! Öreg Kozsniczki! Hitted volna valaha, hogy tizenhat menyecskét mernek reád bizni? A csengős lovakat nagy hejahóval biztatták a szánkósok. A bundákba burkolt leányasszonyoknak csak az orra piroslott ki a kendőkből. * Szaniszló királyt felköltötték álmából. (Mért hiszen mindig csak aludt a jó király') — No, mi az? Tüz van? — kérdezte, mialatt az ujjával fölfelé nyomogatta vastag szempilláit. Gróf Soltyk, a kincstáros a kulcsait csörgette: "•— Itt van a szepességiek záloga. Odalenn állnak az udvaron. Hová csukjam őket? Szaniszló az ablakhoz tolatta öblös karosszékét és csöndesen elmosolyodott, amikor az udvarra pillantott. — Nono — dünnyögte — nem is mond bolondot az a régi törvény. Nini, van közöttük csinosabb formájú is. Aztán milyen büszkék a pecséteikre! — Hova csukjam őket? — tudakolta ismét Soltyk. A jó király elcsodálkozott. — Ugyan, miért Csuknád be őket? A macskáimat megették a kutyák. A kutyákat széttépték a .medvék. Csupa unalom az életem. Hát csak hagyd őket szabadon. Hadd szaladozzanak itt körülöttem. Se nem árt már, se nem használ. Meg aztán magam vigyázhatok az adóimra!