Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-14 / 61. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász - utca 9. egész évre . K24 — félévre K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K 14'• • • • • Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatal!-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeietf, 1913. II. évfolyam 61. szám. Péntek, március 14. Az uj házszabályok, A képviselőházban ma félóráig tartó botrányt rendezett az ellenzék. Ugyanebben a képviselőházban, ma, a kormány és többsége megalkotta az uj házszabályokat. Tehát a Ház végleg megoldotta az autonóm rendszabályainak s ügyrendjének a kérdését. Ez jelentőségre van olyan, mint maga a választójogi reform. Közös célja e munkálatoknak, hogy parlamentünket jobbá, hasznos tevékenységre alkalmasabbá tegyék. A választójog változó strukíurája a célt csak a választóközönség közbejöttével, széles alapon és extenzive mozdíthatja elő. A házszabályok szerkezeti reformja a törvényhozás működését közvetlenül, a parlament keretében és rögtönhatólag irányozza. Van a kettő közt némi oksági kapcsolat is. Lehet ugyan elképzelni házszabályreviziót választójogi reform nélkül is. De ez utóbbi mindig oknak bizonyult arra, hogy okozat gyanánt az előbbi következzék utána. Szükkörü választási rendszer utján keletkezett osztály parlamentek választottjai nem igen alkalmaztak magukra szabályozó fékeiket és korlátokat: elég fékező volt rájuk nézve az osztályerkölcs, a hagyomány. De mentől nagyobb tömegek képviseltetnek a parlamentben s mentől ujabb atomok alkotják annak öszszegét, annál érezhetőbbé válhat a házszabályok lazasága, fegyelmező erejének elégtelen volta. Ilyenkor kell, hogy a szabadon mozgás féktelenségei ellen preventív gát emeltessék az ügyrend tiltó vagy parancsoló korlátaiban. A magyar törvényhozás ügymenete régente irott ügyrendet alig ismert, mégis fönnakadás nélkül tudott működni, a tradíciók erejével. De az ügyek s föladatok későbbi fokozódottsága s az ügymenet sikerének érdeke egyre preeizebb és szigorúbb eljárási rendet igényelt. Ezért került a házszabályzat az ő eredeti egyszerű, patriarkálisan laza szerkezetében évtizedenkint uj és uj revízió alá. Mégse jutottunk vele odáig, hogy a parlament munkásságához fűzött igényeknek eleget tehettünk volna s a siker reményeiben gyakran ne csalatkoztunk volna. A magyar házszabályok hézagai sok szabadságot engedtek meg a Ház tagjainak, túlságosan megbíztak abban, hogy diszrécionális jogaikkal csak módjával fognak élni és tartózkodnak minden visszaéléstől. Az utolsó évtized parlamenti válságai, obstrukciós revoluciói főleg e visszaélésekre szabályzatunk hézagai adtak alkalmat és módot. E tűrhetetlen állapoton most segített a kormány és pártja, midőn a választójogi demokratikus reformmal kapcsolatban képviselőházunk elavult házi rendjét gyökeres revízió alá veszi. A házszabályrevizió a szólás és szavazás szabadságának, a komoly vita és kapacitáció lehetőségének egyáltalán nem emel korlátokat. Minősített klotürnek nyoma sincs az egész vonalon. A tárgyalásoknak általán oly kereteket enged, mely parlamentárizmusunk méltóságának nemhogy derogálna, sőt tekintélyét, súlyát emelni, sikereit biztosítani lesz hivatva. Amiben e javaslat értéke kulminál, hogy a Ház ügymenetét gazdaságosabbá, reálisabbá teszi, elejét veszi az eddig tapasztalt visszaéléseknek, elzárja ama zsilipeket, amikből az obstrükció leginkább táplálkozott s megadja a képviselőház munkaképességének a biztositó szankcióit. Korszakos érdeme a javaslatnak, hogy vele lezáródik a költségvetési vitákkal való rendszeres időpocsékolás érája. Valóban képtelen állapot volt, hogy az országgyűlés évi ülésszakának kétharmad ja kellett a budget elintézésére. Átlagban félévig tartott a budgetjoggal élés gyakorlata esztendőnkint. Tessék ezt ötödfél évtizedes időszakra alkalmazni s kijön ama horribilis eredmény, hogy negyvenöt esztendőn át mi a 350 hónapnyi munkaidőből (évenkint nyolc hónapot véve) 180at, tehát az egésznek nagyobb felét budgetvitákban fecséreltük el. Mégsem tudtuk, vagy tán ép ezért nem birtuk, a költségvetési ex-lexet s a vele járó bizonytalanságokat elkerülni, noha legtöbb budgetRégi regények. Irta: Krúdy Gyula. A napjai olyan csöndesen multak, mint az őszi eső, könyveket, többnyire érzelmes regényeket szeretett olvasni a tűz mellett s midőn jött az alkonyat, a könyvet letette s egy-két óráig az ablakon át a kertbe nézett, fákra, amelyeket már nem is látott és bokrokra, amelyek mindig szeme előtt voltak, tehát elfelejtette őket; a távolban fehér kis íilagória, ahová soha se ment ... A köszméte-bokrok között gróf Monté Ghristo halovány, fürtös feje tünedezett föl, vagy a „Bolygó zsidó" ment batyujával . . . Esmeralda vezette kecskéjét és Valiean ballagott piros gályarab-bélyegével. — Aztán gyorsan lámpát gyújtott, elfüggönyözte az ablakot s megvetette a mindennek mindenét, a nagyszerű, jó, kényelmes ágyat. A könyvekkel — nagyszerű regényekkel — megrakott ládát az ágy közelébe igazitotta s boldogan ágyába bujt, néha még egyszerű vacsoráját is elmulasztotta. A lámpás ernyőjét megigazította és halk, boldog sóhajtással kezébe vette a könyvet. Nézzük csak, mit müveit tovább Rocambole, miután föltámadott! — Igy élt Ligetiné, a honvéd özvegye. Lehetséges, hogy egykor fiatal és szép volt, a régi fényképek között bizonyosan van egy kedves arc, amely szék hátára könyökölve vagy könyvet lapozgatva a fényképalbum sötétségében pihen; öt év óta, vagy tán már régebben is, elfelejtett tükörbe nézni, szenvedélyes regényolvasó lett. Az ura, a honvéd, elesett valahol a harcmezőn . . . A regények mindenért megvigasztalták. Ligetiné még gyászruhát sem öltött, hisz a házból sosem szokott kilépni. Csupán a Károly gömbölyű arcképére illesztett egy gyászfátyolt és egy nemzeti szinü kokárdát. Aztán olvasott reggeltől estig. Magyarországon akkoriban olvastak legtöbbet a nők. A könyveket is, mintha inkább az olvasásra nyomtatták volna, mint a maiakat. Nem volt azokon semmi disz, felesleges cifraság. Legfeljebb egy rózsakoszorú, benne az iró neve és a regény cime: „Hat kötetben". Vagy: „Tizenkét kötetben". Istenem: egy regény, amely tizenkét kötetből állott! Lehetett ennél nagyobb boldogság a világon! A nagyszerű francia regények hőseiből és hősnőiből lassan egész kis.világ támadt Ligetiné körül. Az ágyban — ahol tizenhat órát töltött el olvasással — egyik regényt a másik után olvasta. A három muskatéros és a navarrai királynő lovagjai ott borongtak az ágy körül, mint szellemárnyak. A 113-as bérkocsi éjfélkor megállott a 'ház előtt, midőn a Miasszonyunk templomában tizenkettőt ütött az óra s hideg szél süvöltött a sikátorban. Álarcosok, abbék, lovagok, hercegnők, orvgyilkosok s Lequoc ur, a rendőrkém, minden éjjel viziteltek az özvegynél. Olykor, egy-egy pajkos Paul de Kock-fiizet szinte megbánatta vele özvegységét s Ligetiné tán nem is haragudott volna túlságosan, ha éjszaka előbuvik ágya alól Gherami, a párisi kalandor, > | > Igy repültek az évek, csupán a „három szoknyás leányok" juttatták eszébe, hogy még fiatal nő. De ez is csak néhanapján volt. Többnyire egy-egy irtózatos, vadregényes férfiú kötötte le minden érdeklődését, aki sötét éjszaka bő köpenyegébe burkolódzva jár az utcákon. Egy napon hazajött a honvéd. Nem esett el a csatamezőn, mint a „Közlöny" jelentette. Bujdosott, külföldön járt. Terebélyes szakálla nőtt Ligeti urnák. Egykori romantikus frizurája helyett kopaszság fénylett fejebubján s a haját a füle mellett előre fésülte. Az asszony kiejtette a regényt a kezéből: — Te élsz, Károly? Károly megölelte, megcsókolta a feleségét. — Most már itthon maradok. Vége & bujdosásnak. Megpihenek. Ugy látom, semmi sem változott a ház körül. — Semmi, Károly. — Mily nehezen léptem be a kapun. Azt hittem, idegen férfit találok a helyemben. Mostanában gyakran előfordult az ilyesmi. Mondd, hűséges maradtál hozzám? — Nem csalhattalak meg. Monté Christo gróf vigyázott rám éjszaka. Károly gyanakodva nézett körül. — Hm — mormogta. — Nem ismerem azt az urat. Honvéd volt? — Nem. Regényhős volt. Szeretném, b*