Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-14 / 61. szám

2 törvényünk elöljárója évenkint 1—3 indemnitási törvény vala. Az uj házszabály e szörnyűséges abuzusnak véget vet, amennyiben a budgetvitát záros határidőhöz köti: húsz munkanaphoz, ami mégsem vitakorlátozás, mert a javaslat mind a husz napra 8—16 órás szessziót irányoz elő, ami 40—80 normális ülésnek felel meg, mely időtartam alatt ugyanannyi beszéd hangozhat el, ahányat eddig a három-negyedfél hónapos budget-vitákban hallottunk. Akinek mondani valója lesz, senki sem korlátozza benne, — csak azt fogja az uj rend kizárni, hogy a költségvetés tárgyalása az országnak idő dolgában husz napnál többe, esetleg ismételt indemnitásokba, vagy éppen törvényen kivüli állapotok automatikus el következésébe kerülhessen. A legnagyobb jótétemény, ami a javaslat perfektuálása után a képviselőházat és róla közéletünket fogja megtermékenyíteni: az obstrukció megelőzése, illetőleg eddigi könnyű mozgadozási körének elzárása s az úgynevezett technikázásnak lehetetlenné tétele. Örülhet a mindenkori alkotmányos többség ezentúl, hogy. törvényes .akaratnyilvánulásának szabadsága többé nem lesz ily silány mechanizmussal korlátozható a kisebbségi erőszak által. De örülhet a mindenkori ellenzék is,, ha elvétetik valahára tőle ez a kétélű fegyver, mely könnyed hozzáférhetőségével a kisebbséget oly gyakran csábította visszaélésekre s súlyos felelősséget mért rá ugyanekkor a nemzet annyi kockázatnak kitett és komoly veszedelmekbe döntött legszentebb érdekeiért! DÉLMAGYARORSZAG _____ Határozatképtelen bizottság és 32 ekzisztencia, — A javadal mi-bizottság ülése. — (Saját tudósítónktól.) Ma délután négy órakor Balogh Károly pénzügyi tanácsos iilésre hivta össze a város javadalmi bizottságát, hogy a javadalmak házi kezelésére vonatkozó szabályrendelet módosítása felől s ezzel kapcsolatban a javadalmi és fogyasztási adóbiztosok véglegesítéséről és nyugdijképességéről határozzon. Az ülés igen érdekesen folyt le, de minden eredmény nélkül ért véget, mert épen akkor, amikor mármár döntésre került a sor, Obláth Lipót bizottsági tag kijelentette, hogy miután kevesen jöttek el az ülésre, ez határozatképtelen. Az elnök erre berekesztette a vitát azzal, hogy jelenteni fogja a közgyűlésnek, hogy a bizottság nem határozhatott, mert a tagok nem jelentek meg határozatképes számiban. Az ülés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Balogh Károly pénzügyi tanácsos, elnök, s egyiken a bizottság előadója üdvözölte a tagokat s mindjárt jelezte, hogy igen fontos kérdésről: a szabályrendelet módosításáról tesz szó. Előbb a jaivadiaJlmi hivatal múlt hónapi forga,lmjáról készített- kimutatást terjesztette a bizottság elé. Eszerint februárban bc-folyt állami ital- és hiusifogyasztási adóban 43627.51 (korona., kövezeteáimidijban 29049.48 /korona, part javaid almi díjban 293 korona, hiidválmból" 3957.24 korona, ha] y pénzben 6982.82 korona, sinly- és ünmlértélk dijakban 414.58 korona, vágóhídi dijakban 19683.81 korona, mértékűitelesitési díjban 8 korona, tápéi révváimlban 35.23 korona, Vízvezetéki díjban 22968.91 korona, városi fürdődijakban 5630.20 korona. Az összes jövedelmezőségi ágaikban befolyt februánban 141135.65 korona, míg ezzel szemben a mult év ugyanezen hónapjában 147076.07 korona volit a javadalmi hivatal bevétele, tehát valamivel kedvezőbb volt az eradlmióny. Ezután áttért a bizottság a szabályrendelet j 1913. március 1'4* módosításának kérdésére. Balogh Károly ismiertiette a kérdési. Szeged váras javadalmainak házi kezelésére vonatkozó szabályrendeletét ezelőtt huszonkilenc évvel alkotta meg a törvényhatósági bizottság, a szabályrendelet azonban annyira elavult s egyes alkalmazottakra nézve olyan sérelmeket tartalmaz, hogy a módosítására halaszthatatlanul szükség vau. Többek között igen mostofbán rendelíkeziiik a szabályrendelet a javadalmi adóbiztosoikról, atkáikét annak ellenére, bogy a rendszerles segédsizieniélyzet .MtiszámHáboz tartloznak, ideiglenes minőségiben enged csak fölvenni a város szolgálatába. Hasonló helyzetben vannak a fogyasztási adóbiztosok is. A városnak ezek az alkalmazottai pedig nehéz szolgálatot végeznek. Ellenőrzik a piaci húsvágókat, .mészárszékeket, vágóhidakat a boilkivite.lt, a szikivizgyárakat, a bel- és külterüfetien a. borok felvételeit eszközlik, ezeken felül még irodai munkálat okát is végeznek. Éppen ezért szükség van arra, hogy a javadalim-i és fogyasztási adóbiztosok állása rendszeresítesséjk. Franki Antal bizottsági tag tett. erre vonatkozólag pozitív indítványt. FölszólalásáIhan hivatkozott a szervezési szabályrendeletre, amely határozottan kimondja, hogy a váras klöteies minidéin, aljkalmmottitpálti állásaik megszüntetése esetén vagy végkielégítésben nószesiteni, vagy részükre más megfelelő állást biztosítani. Ha tehát a java dalim i és fogyasztási adóibiztosokat rendszeresít ik ós fölveszik a nyugdíj kötelékbe, legföljebb Iharinrincikét ember ekziszteneiáját biztositiia a város. Arról, hogy ezzel fölösleges kiadást vállal magára a. törvényhatóság, szó sem lehlet, mert. ezidőszerint alig van olyan nagyobb vidéki város, amelyik ne rendszeresitettie volna a javadalmi és fogyasztási adóbiztosakat. Ellenben Szegeden megtörtént már, hegy ilyen alkalmazottaikat a város negyven évi szolgálat után végkielégítéssel elbocsátott. Azt indítványozta tehát Franki a bizottságinak, mondja ki, hegy a szabályrendelet módosításával kapcsolatiban a javadalmi és fogyasztási biztosokat állásukban megismerkednél vele. Ha beszélhetnék veled róla. Néha ugy kívánkozom, hogy beszélhessek valakivel az én kedves társaságomról, a nagyszerű, regényes férfiakról és nőkről. Majd bemutatlak neki. Jó lesz, Károly? Ligeti ur nem nagyon értette a dolgot. Bujdosásában csupán a császári kormány hirdetéseit olvasgatta. — Mindenesetre egy tányér levest szeretnék, mielőtt bárkivel megismerkednék — mondta. Az asszony már elszokott a főzéstől. Egymagában volt, nem főzött, hisz regényei miatt semmire sem ért rá. Károly segített neki aprófát vágni s a tűzhelybe fujt, ihogy hamuval telt meg a szakálla. Az asszony leejtette a kanalat: — Istenem, mit csinálsz, Károly? Igazi férfi nem tehet ilyent. Csak menj a kertbe és sétálj várakozólag a bokrok között . . . Már abban is nagyobb hibát követtél el, hogy nem éjjel jöttél, mikor zug a szél és viharfelhők tornyosulnak a szemhatáron. Ligeti ur elkomolyodott: — Feleség, ne kivándd, hogy visszamenjek az országútra. — Most már ugy is mindegy. Csak menj a kertbe barátom, ha nem akarsz mindent elrontani. Becsületemre, nem olvastam sehol, hogy valaki ajtóstól rontson a házba, mint kegyed sire. Ligeti ur tehát a kertbe ment és a botjával az őszi bokrok elhervardt galyacskáját csapkodta, mert unatkozott. Darab idő multával az asszony kikukkantott a konyhából : — Ember, mit művelsz? — kérdezte megrökönyödve. — Semmit, — felelt ijedten Károly. — Ördögbe, sohase hallottam, hogy valaki a botjával csapkodjon, amikor őrületesen szenvedni kellene. Teszed te mindjárt azt a botot! Károly ijedtében a bokrok közé dobta a sétapálcáját. Ligetiné megelégedetten bólintott a fejével. — Senyór, beléphet. A dezsőné az asztalon van, Entrez. Károly valamit dörmögött széles, szürke szakállába. A leves kissé kozmás volt, de a bujdosó jó étvágygyal fogyasztotta. Esztendők óta sóvárogva várta a napot, amikor ismét családi tűzhelyénél veheti kezébe ,a kanalat. Az asszony a karosszékben foglalt helyet, fölvette a regényt, amelyet eddig olvasott. Megnyálazta ujjával a lapot, hogy tovább forditson, midőn észrevette, hogy Károly csámcsog evés közben. — Mosziő — szólalt meg hirtelen. — Hallott ön valaha a Montmorenezyekről? — Kedves feleségem, ne bolondozz vetem, — mondá .alázatosan Károly. — Fájdalom, nem bolondozok. A bujdosásban teljesen elvadultál, kedvesem. Azt hiszem, nem fog ártani egy kis jó társaság. Jobb társaságot a mi vidékünkön nem találhatsz, mint amely könyveinkben szerepel. Néhány kötettel majd az ágyad mellé készítek s színültig megtöltöm a lámpást olajjal. Károlynak torkán akadt a falat. Becsületes ember, vitéz katona volt. De az olvasás sohasem volt kenyere. Csodálkozva nézett a feleségére, aki olyan egyenesen ült helyén, mint egy hercegnő. Mintha az összes illemszabályok, amelyeket a navarrai királynő könyveiből tanult, most ütköznének ki az egjyszerü asszonyon. Az ujjbegyét nyújtotta csókra és ócska selyemszoknyájában méltóságtelejesen sétált végig a szobán. — Esteledik. Végre ágyamra menekülhetek a szürke nappal elől. A lámpást ismét meggyújtotta s kényelmes ágyában sóhajtva elhelyezkedett. — Feküdj te te is Károly. Ágyban a legjobb olvasni. Istenem, hogy irigyeltek téged. Te még nem ismered sem a 113-as számú bérkocsit, sem a Vérebet, amelyet én már mind elolvastam. Mily élvezeted tesz Rocamboleval találkozhatni a következő kötetben, midőn már azt hiheted, hogy meghalt a derék hős. Károly lefeküdt és a bujdosásban kifáradva, mélyen elaludt. Másnap azonban felesége egy szót sem szólt hozzá, csupán egyetlen egyszer, midőn uj kötettel cserélte föl a régit. — Mon cher, mi nem illünk egymáshoz. Ön hortyogásával elriasztja legkedvesebb regényhőseimet. Károly bünbánólag bólintott. — Bocsáss meg, nagyon fáradt voltam. Éjjel majd veled olvasok, kedves feleségem. S ismét eljött a várva-várt est, midőn a lámpás hívogatóan, barátságosan ég ernyője alatt .az éjjeli szekrényen s a kis, molyette könyvecskék, mintha megelevenednének a ládában. Az ócska kötetekből szinte tündöklő fénnyel lépnek ki régi francia királyok, álruhás lovagok, álruhás hercegek, akiknek fekete köpenyege piros selyemmel van bélelve, grófnők, midinetteek, márkizek és grizettek, gyilkosok, kalandorok, hősök . . . • Károly ágya felől egyszerre csak halk dörmögés hangzott a petróleumlámpa percegésében. — Mi az, uram? — kérdezte Ligetiné. — Henry kemény gyerek. Istenemre elszánt fickó, — felelt Károly. Az asszony a könyökére támaszkodott. — Miféle Henryről beszélsz? Károly válasz helyett ujját a regénysoraira nyomta és hangosan olvasta: — „A fölfogadott orv gyilkos római háromszor sújtott hosszú tőrével Henry nyakába, Henry azonban mindannyiszor fölfogta derék toledói acéljával a halálos csapást..." Ligetiné alsó ajkára tette a két ujját, a mint figyelmesen hallgatott: — A 113-as bérkocsiban van, — mondotta diadalmasan s nedves, fölragyogó tekintetet vetett végre-valahára férjére.