Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-23 / 69. szám

188 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. március 16. nevében egy pillanatig sem szabad tovább tűrni és amennyiben elkövettettek, a legszigorúbb és legkíméletlenebb megtorlás nélkül 'nem maradhatnak. A Bkodra esete pedig a nemzetközi jog olyan provokáló és semmi által sem menthető megsértése, melyet a monarchia a legteljesebb elégtétel nélkül megtorlatlanul nem hagyhat. A helyzetet azonban nemcsak ezeknek az ügyeknek diplomáciai uton való elintézése teszi oly nehézzé és veszedelmessé. A kegyetlenségeket, vérengzéseket nehéz bármily doplimáciai formával jóvá tenni, azokon az ártatlan albán frfiakon, asszonyokon, gyermekeken, akiket barbár ellenségeik tüzzel-vassal kiirtottak, megöltek vagy földönfutókká tettek, már semmi diplomáciai akció nem segit. De ezeknek a sötét ügyeknek világánál mindenkinek szemébe ötlik, hogy ezt a barbár hadviselő módot, ezt a népirtó taktikát a hatalmak megállapodásainak ezt a semmibevevését, a két kis Balkán-állam vakmerőségét, provokáló tényeit a monarchia érdekeivel és tekintélyével szemben már nem lehet soká elviselni. Ez a barbár kegyetlenség, ez a provokáló pökhendiség nem az ártatlan keresztény és mohamedán albánok életét, nem is csak a monarchia érdekeit és tekintélyét fenyegeti állandó veszedelemmel, hanem egész Európa békéjét, nyugalmát, biztonságát. Nem tudjuk, mi lesz a megindult diplomáciai akció eredménye, de ugy érezzük, komoly fordulópont elé jutottunk. Itt vagy szóval,-vagy tettel, de végre tiszta helyzetet kell teremteni. A szegedi leánygimnázium* — Érdemes-e áldozni érte a városnak. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi leánygimnázium kérdése, mást van az elintézés során. Hogy mennyiben érdeke Szegeidnek a leánygimnázium felállítása, erről Striegl F. József állami főgimnáziumi tainár, a Délvidéki Földművelők Nevelőintézetéinek az igazgatója a következőket volt szives mondani a Délmagyarország munkatársának; — Ismeretes dolog már, hegy a kultuszkormány Szegednek is szánt egy leánygimnáziumot. A minisztérium kért is a város tanácsától statisztikai kimutatást arról, hány gimnázista-leány van most Szegeden, bizonyára azért, hogy a leánygimnáziumok elhelyezéséről való végleges döntésnél a statisztikai adatok is latba essenek. Csák helyeselni tudom a város tanácsának azt az álláspontját, hogy az a helyzet, miszerint jelengleg csak 10—15 1 eánymagántanulója van a két szegedi gimnáziumnak, 'nem képezheti prognosztikonját annak, lehet-e megfelelő számú leánytanulóra számítani az esetben, ha Szeged leánygimnáziumot kap. A magántanulás nagyon is költséges valami, sokkal drágább, mint a rendes tanulók iskoláztatása; azonfelül kockázatosabb a tanulmányi eredmény szempontjából is. Hogy ugy mondjam a magánoktatás és a vizsgálat dija, valamint a tandíj sokkal bizonytalanabb befektetés, mint a rendes tanuló tandija. A magántanuló előképzettsége jóval hiányosabb, írnert a szülőnek nem áll módjában gyermekét minden tárgyból szákemberrel előkészittetni. Az a szülő, aki kenyérkereső pályára akarja leányát nevelni, többnyire nincs abban, az anyagi helyzetben, hogy megfelelő szakembereket honorálhasson. Aztán sok más oka van annak, hogy gimnáziumi leánymagántanuló — nemcsak Szegeden, de mindenütt — nagyon kevés van. Ebből azonban korántsem következik az, hogy Szegeden egy leánygimnázium nem népesülne be eléggé. Szinte meg merném kockáztatni azt az állítást, hogy Szegeden nem tud a kormány sohasem elég sok — legyen az bármily tipusu — iskolát fölállítani. Szegedet kedvező földrajzi fekvése mellett az az érzelmi kapcsolat, mely az egész Délvidéket városunkhoz fűzi, valósággal iskolavárosnak praedesztillálja. S ennek a valóságnak irányt kell szabni a városi politikánkban is. Kultúrpolitikát, — nem mondom meghonosít amink —de céltudatosan és szigorú tervszerűséggel folytatnunk. Ezen céltudatos és szigorúan tervszerű kultúrpolitika nézőszögéből kell a Szegeden léitesitendő leánygimnáziumot is mérlegelnünk. A terv az, hogy a leánygimnázium a felsőbb leányiskolával hozassék bifurkáciotiális kapcsolatba. Értendő ezalatt az, hogy a felsőbb leányiskola negyedik osztályának elvégzése után, a leányok egy része folytatná ugyanezen iskola felsőbb osztályait, más része pedig az ezen iskolával (kapcsolatos gkrináziális osztályokba járna. Ez a terv azonban felsőbb leányiskolánk jelenlegi épületében nem oldható meg. Vagy egészen uj épületet kell emelni, vagy a jelenlegi épület tetemesen és nagy költséggel bővítendő. Ez különben a technikusok dolga. De hogy a városnak ezért számbaveendő anyagi áldozatot kell hoznia, azt mindenki tudja, akinek csak halvány sejtelme is van az állami iskolák fölállításáról. Az a kérdés most, érdemes-e a városnak a leánygimnáziumért tekintélyes anyagi áldozatot hozni? Az érvényben levő miniszteri rendelet alapján egyetemre csak azok a leányok iratkozhatnak, akiknek jeles érettségi bizonyítványuk van. Nem akarok most belebocsátkozni annak a taglálásába, hogy mennyire sérelmes és igazságtalan a nőkkel szemben az a megkülönböztetés, hogy a fiuk többszöri javítóvizsgával megszerzett érettmeg most nekem; most megmondhatod már. Tiz éve... Az őszülő: Most... megmondhatom?... A kopaszodó: Persze, hogy megmondhatod. Ha tudnád, mennyit törtem rajta a fejemet. Mondd meg ... nincs addig nyugalmam, amig nem tudom... Az én életem is ott fordult meg, azon fordult meg. Az őszülő: A te életed is? Hát mi van veled voltaképpen Bungyikám? Nem tudok rólad semmit. Jól megy a dolgod? Megházasodtál? A kopaszodó (kissé zavarodottan): Jól megy a dolgom. Mert megházasodtam. Az őszülő: Ah, ugy? A kopaszodó (zavarodottan, a vállát vonogatva) : Igen ... Mit csinálhattam volna?.. Amikor te otthagytál bennünket, egyszerre vége lett mindnyájunk energiájának... az enyémnek is ... Mit csinálhattam volna? Mire törekedjem? Minek küzködjem? Hazamentem ... elvettem a feleségemet... az apósom a legnagyobb takarékpénztárunk igazgatója otthon ... ügyésze lettem a takarékpénztárnak ... semmi gondom nem volt tovább. ^ Az őszülő (bólogat): Ah, ugy ... ugy? ... És mondd csak, kérlek... bocsáss meg ezért a tapintatlannak látszó kérdésért... szükség van reá ... mondd csak, vonzalom, szerelem dolgában ... (Hirtelen.) Szép volt a feleséged? A kopaszodó (megtörli a homlokát, zavarodotton) : Szent Isten... hiszen te tudod, hogy van az... Az ember nem nézi... Tudom, te azt nem tartod előkelőnek, de hát, istenem, ha az embernek magának nincs vagyona, nem nézhet még a szépségre is. Az őszülő: Nem. Persze, hogy nem. Nem nézhet még szépségre is, még szerelemre is. A kopaszodó (gyanakodva tekint féloldalról feléie). Az őszülő: És most, ha nem csalódom, a feleségedhez inégy. A kopaszodó: Igen. Fent van a Tátrában. Föl kell hozzá mennem egypár napra. Az őszülő: Ugy látszik, nem mégy valami nagy kedvvel. A kopaszodó: Nem. Nem biz én. Azt megmondhatom neked. Legjobban szerettem volna Budapesten maradni pár napig, kimulatni magamat, micsoda nők vannak itt barátom ... (Ugy veszi észre, hogy a barátja ajka körül valami kis undorodás és lenézés látszik, ezért gyorsan témát változtat.) De honnan találtad ki, hogy a feleségemhez megyek? Az őszülő: Mert én is a feleségemhez megyek. A kopaszodó: Ah, ugy? Hallgatás. Az őszülő elfordul, hátranyujtja a szivartárcáját, szivarra gyújt maga is és mozdulatlan arccal néz ki az ablakon. A kopaszodó is szivarra gyújt és zavarodottan fújja a füstöt. Hosszú hallgatás. A kopaszodó (élénken): Hát igaz, nem mondtad még ... Miért hagytál ott olyan egyszerre bennünket? Az őszülő (visszafordul, nyugodtan): Még nem érted? Még mindig nem világos előtted? A kopaszodó: Nem... Az őszülő (nyugodtan): Azért, mert már megházasodtam. A kopaszodó: Azért? Hát azért ott kellett ... Az őszülő (nyugodtan): Azért. Azért ott kellett benneteket hagynom. Szégy eltem magamat előttetek. A kopaszodó (fölindultán): No hallod... Hát ez igazán nevetséges. Az őszülő: Nem, Bungyikám, ez nem nevetséges. Abban igazad van: az, hogy az ember megházasodik, az még nem ok a szégyenkezésre. De ha a házassága olyan kevéssé előkelő cselekedet, mint az enyém volt... az már ok rá. A kopaszodó: De János, hiszen mi azt hallottuk, hogy hagyon előkelő lányt vettél el. Az őszülő: Bungyikám, a fölfogásod kissé nehéz Lett... A leány előkelő volt, szinte túlságosan előkelő, túlságosan gazdag. A cselekdet nem volt előkelő. Az, hogy én elvettem. A kopaszodó (elszomorodva): Hja, ugy?!... Az őszülő: Hja ugy, Bungyi. És én azért nem mehettem többé közétek, mert azelőtt ... bizonyos mértékben, egy szellemi értelemben ... egy kicsit én a ti vezéretek voltam. A kopaszodó (lelkesen): Mindenképpen az voltál. Az őszülő: Na! ... Nem mindenképen. De sokat beszéltem nektek bátorságról, előkelőségről, arról, hogy az életet hogyan kell nézni és hogyan kell élni, hogyan kell hozzáfér'hetetlennek és tisztának, lelkileg urnák maradni. A kopaszodó (lelkesen): Ugy van! Ugy van! Az őszülő (kissé gúnyosan és kissé fájdalmasan mosolyog): Ugy van, ugy van ... és erre én voltam az első, aki árulóvá lettem. A kopaszodó: Neee .. . nem ... Az őszülő: De igen. Én veszítettem el leghamarabb a bátorságomat, vagy talán — mert én voltam a... hogy szokás mondani? ... a lelke a társaságnak — én éreztem meg leghamarább, ami később be is következett, hogy mindnyájan elbágyadtunk, belül elgyávultunk, hogy még hangosan beszélünk az élettel való harcról és az életnek egy előkelő formájáról, de belül már mindnyájan érettek vagyunk a gyávaságra, az árulásra, az elaljasodásra. Megéreztem... és én követtem el az első aljasságot. A kopaszodó (fölháborodottan): Ah!... Nem, hogy mondhatsz ilyent? Az csak nem aljasság, ha az ember... Az őszülő (a szavába vág): Az aljasság,