Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-20 / 66. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ••••• Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeaed, 1913. II. évfolyam 66. szám. Csütörtök, március 20. Program. Hogy a lezajlott parlamenti háborúság után a pártok program nélkül maradtak: ezt csak részben fogadhatjuk el és pedig oly alakban, hogy a szövetkezett ellenzéki frakkciók maradtak program nélkül. Azaz, hogy még igy sem fejeztük ki a. teljes igazat, mert az ellenzéki frakkciók nem maradtak politikai program nélkül, — nekik nem is volt programijuk. Valamenynyien már a háborúság kezdete előtt program nélkül állottak s ép ez programtalanság okozta viszonyaink romlását. A régi pártok közül az Apponyi-féle — (mérsékelt ellenzéki, közjogi, memzleti — vagy iminek nevezzelek?) a maga közjogi „továbbfejlesztő" programját önkezűleg szüntette be, mikor sok hallgatás után a függetlenségi pártba olvadt. A függetlenségi párt beszüntette programiát, mely különben sem volt aktuális reális politikai program — mikor 67-es alapon kormányt vállalt. Ugyanezt tette a néppárt, midőn legfőbb „programpontjával", az egyházpolitikai revíziónak felfüggesztésével lépett kormányra. A „nemzeti vívmányokat" követelő Andrássy-frakkció program nélkül maradt, mikor a nemzeti vívmányok kikapcsolásával vállalta a hatalmai. A Justb-cs <port program nélkül maradt, mikor az önálló bankot szerencsésen eltemette. S valamennyi most együtt programtalanul áll, amióta már a kölcsönvett választójogi program is elvesztette aktuálitását. Hát ezek mind pártok vagy frakkciók, amelyek keresik sohasem birt vagv elvesztett programjukat, — mintha csak meghalt vagy meg nem született lények keresnék a testhez szükséges — lelket. De a munkapárt — egyáltalán nem maradt program nélkül. Bár eddig is nagy alkotásokat létesített s Magyarország egész politikáját reformálta, még nem kevésbé jelentékeny feladatok előtt áll. Mindenekelőtt gyakorlatilag megvalósítania, működő intézménnyé, élő organizmussá alakítania kell mindazt a reformot, melyet a parlament megalkotott. Továbbá, ahogy a törvényhozás rendjét korszakos reformokkal biztosította és igy állami életünk egészséges funkcionálását lehetővé tette: — ugy kell ezután az állami életen belül a beteges vagy gyönge szerveket egymásután gyógyítania s hazánkat igazán a szolid. reális, zavartalan munka országává fejlesztenie. Voltakép mondhatjuk, bogy mig a többi párt és frakció a lezajlott háborúság után program nélkül áll: — addig a munkapárt most jut oda, hogy programját minden vonalon, a gyakorlati élet minden terén megvalósíthassa. S épen azért folyt a most lezajlott nagy harc, hogy a politikai terror letöressék és az országnak a munkaprogram megvalósítására lehetőség nyújtassák. S épen az a körülmény, hogy a többi párt s frakkció program nélkül áll, mutatja, hogy a munkapárt programja mily hatalmas, mily mindenek fölött álló elemi erő. S oda jutottunk, hogy a többi párt csak ugy folytathat létet, ha igyekszik egyet-mást — a munkapárt programjából magáévá tenni. S a munkapárt eredménye, hogy ezentúl a többi is mind —• technikai obstrukció, trombitálás, sipolás stb. helyett kénytelen lesz igazi munkaprogramhoz szokni. ,,A munkapárt nagyon jól érzi magát. Nekik ez az állapot nem kényelmetlen és ha vannak is a pártban, akik talán feláldoznák Lukácsot és Tiszát, e percben kisebbségben vannak." Érdekes, de nem meglepő nyilatkozat ez. Hiszen mi tudjuk, az ország is tudja, hogy a munkapárt tényleg megelégedett és hogy tényleg nem kisebbségben vannak azok, akik feláldoznák Lukácsot és Tiszát, hanem nincs senki a pártban, aki erre akár gondolna is. Ami érdekes, sőt szenzációs mégis e nyilatkozatban, ugy az nem más, mint hogy ezt a nyilatkozatot nem munkapárti politikus tette, hanem egy esti lap munkatársa előtt — Kossuth Ferenc. A véletlen tréfás összetalálkozása, hogy amikor e nyilatkozat megjelent, vele egyidejűleg az esti lapokban és azt megelőzőleg a regeli lapokban épen azt harsogták az ellenzék harsonái, hogy a munkapárt desperátus, kapkod fühöz-fához és hajlandó Lukácsot és Tiszát elejteni, ha az ellenzék „megbocsájt" és „szóba áll" velük. Nem kell neA műtét. Irta: Henri Duvernois. Leforgeot lihegve állt meg a szanatórium küszöbén. — André, — szólt a fiához, — ha belépsz a mama szobájába, szépen vedd le a sapkádat és tisztességesen köszönj. Mutasd meg, liogy jól nevelt fiu vagy. Fújd ki az orrod . . . — Hol a mama? — Majd megkérdezzük. Az irodában útbaigazítást nyertek. — Leforgeotnc . . . negyedik emelet, ajtó 73 . . . Ragyogóan fehér márványlépcsőkön haladtak föl. A levegőben ohloroform és szilvabefőtt illata kóválygott. Bár mindenütt ott állt a csöndet kérő tábla, a folyosón sétáló iábbadozók hangoisan nevetgéltek. Egyik sarokban fehér főkötős, csinos ápolónő kacérkodott egyik fiatal orvossal, imitt-amott, a betegszobákból panaszos jajszó hatolt ki. — A negyediken lakik a mama, mint otthon ... — fecsegett André. Leforgeot elsápadt. Hat hónap előtt, egy délután egy órával korábban tért haza a szokottnál s feleségét Alfréd barátja karjaiban találta. Azóta nem is látta viszont az asszonyt. A válópert is benyújtotta. Most az asszony beteg lett. Délután műtétet végeznek rajta. S odaüzen, hogy a fiát szeretné megcsókolni. Leforgeot elhozta hát a gyermeket. Itt vagyunk. André, 73.; kopogj be. A kis szobában a beteg egyedül volt. Keskeny hófehér ágyán, még a patyolatnemünél is fehérebbnek látszott s haja izzadtságtól csapzottan simult homlokára. Mikor a belépőket megpillantotta, hirtelen elvetette a kezében tartott ibolyacsokrot, amelynek illatát beszívta. — Ab! milyen kedves . . . milyen jó tőled, Jules, hogy eljöttetek. — Hát . . . sehogy sem megy, szegény Aliceom, — dadogta zavartan Leforgeot. A beteg égnek emelte szemeit, aztán a fiára mosolygott: — Ülj le ide mellém, szivecském. Milyen jó szinben vagy ... jól tanulsz? . Leforgeot körülnézett a kicsiny szobában, amelynek ablakai a szemközti háztetőkre néztek. — Én derűsebb, kertrenyiló szobát választottam volna számára, — gondolta. Aztán a vértelen, tikkadt ajkat nézte, amely, mikor utolszor látta, kicsattanóan piros volt, Alfréd tüzes csókjaitól. Mintha a sors a csókokért akarta volna büntetni. Most egy megtört, beteg aszonyt látott maga előtt s nem azt, akit akkoriban megszépitett és kívánatosabbá tett a házasságtörés vétke. Szinte szégyelte a maga robusztus egészségét e szerencsétlen szenvedő előtt, aki végre mégis csak tiz esztendőn keresztül élettársa volt. A beteg lázas kezeibe fogta fia kezét s egyre ezt ismételte: • j — Milyen jó vagy, Jules, hogy eljöttél .. . — A tram oly lassan cammogott, azt hittem, sohasem érünk ide . . . szólt halkan a férj s még halkabban kérdé: — Hány órakor lesz? — Három órakor . . . s már háromnegyed három . . . — s megrázkódott az ijedtségtől. — Ne félj . . . csak egy rossz perc, a melyen tul kell esni . . . — Igen, egy rossz perc ... Ah! már itt van Vanda kisasszony, az ápolónőm, Jules.... nagyon kedves hozzám . . . nem feledkezel majd meg róla, ugy-e, Jules . . . Vanda kisasszony, nézze a fiam . . . Ugy-e, milyen nagy gavallér? . . . Igen, igen, tudom, itt az idő . . . Csókolj meg, drágaságom . . . ölelj meg, szorosan . . . Forrón magához szorította fiát s oly kimondhatatlan kétségbeeséssel nézett a férjére, hogy az megindultan dadogta: — Bátorság, Alice . . . bátorság . . . Mi itt maradunk, megvárjuk . . . odalenn, — Tessék a kertbe menni. — szólt az ápolónő, — majd odajövök értesíteni uraságodat. Leforgeot levezette a gyermeket a kis kertbe s a virágok láttára fájdalmasan öszszeszorult a szive: Vájjon Alice meglátja-e