Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-14 / 37. szám

Szeged, 1913. II. évfolyam 37. szám. Péntek, február 14. Szerkesztőség Kárász-utca 9. • f • • • Nappali-telefon: 305. Éljell-teleion: 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre.... K12.negyedévre K 6'— egy hónapra K 2*— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K28*— félévre.... K14*— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fiitér. Kiadóhivatal Kárász • utca • • e • • Kladóhi vatali-telef on: 305. Kiadó telefonia: 81. 9. Választó és képviselő.*) iAz országos nemzeti miunlkapárt egyik kitűnő vezéremberétől kaptuk ezt a cik/ket, mely a választójogi bizottság mimikájával kapcsolatosan azt az, ideát veti fel, hogy az aktív ós passzív választói ogra másmás cenzust kellene mlegállapitani. A választójogi törvényjavaslat bizottsági tárgyalására kiküldött 40 tagu bizottság eddigi tanácskozásairól kiszivárgott hirek, nem elégítik ki azon várakozást, a melyet a magyar közönség, ezen főfontosságu kérdést törvényhozási intézkedés alá előkészítő testület eljárásához fűződött. Már maga a törvényjavaslat sem elégítheti ki a magyarosan érző honpolgárokat, mert hangoztatja ugyan indokolásában, hogy a magyar nemzeti érdekek megóvása képezi a javaslatot készítő kormány legnagyobb gondját, de azért éppen ezeknek a hazafias érdekeknek megóvására, statisztikai adatoknak csoportosításán kívül, semmi egyebet nem tartalmaz. A javaslat szerint közel egy millió olyan honpolgárt bocsátanánk az alkotmány sáncai közé, a kik a mostani választói cenzust nem ütötték meg, kik tehát a népesség alsóbb rétegeiből kerülnek ki. Hiszen ez még magában véve, nem lenne támadás a magyar hazafias érdekek ellen, de az azután, hogy , A kínai ember. Irta; Kosztolányi Dezső. i. , — És — kérdezte a tanácsos — tud ön kínaiul? Végzetes csönd volt. A tanácsos szivarja bordó tűzzel égett. Az estély közönsége körülvette a kis újságírót, aki a kérdés hatása alatt, alélva, haldokló vonásokkal, lógó és szimatoló kutyaorral állott ott, horpadt arccal, mint egy lelottyant léggömb. Nevetésre ajzott szájak bámulták. Egyidőre szomorúan lefelé görbedve, hogy aztán annál nagyobb erővel kunkorodjanak föl, kitágulva a kacaj föloldó enybületóben. Már lehetett is hallani a röhej harsogását, amely a viszkető torkokban szunnyadt, csöndesen, mint az ágyúdörej, mikor a csőben a golyó, de még csak a kanóc serceg. Kíváncsi fejek bújtak elő. Egy vendég majdnem leejtette a poharát. Néhányan, a szegény átkozott áldozat barátai, aggodalmasan csoportosultunk köréje és néztük az arcát, amint emelkedett és elsötétedett, de aztán fölragyogott hidegen, méltóságosan, az arcokra fagyasztva minden mosolyt. Azt mondotta: — igen, ; ' II. Később egy ablakmélyedésben fölbugygyant a nevetés. Mi, akik ismertük a ffut a kávéházakból és a szerkesztőségekből, nem a javaslat 17., 18. és 19. §-a a megszaporodott választók mindenkinek megadja a jogot, hogy országgyűlési képviselővé is választathassák, ez már enyhén szólva, merénylet számba megy a magyar nemzeti érdekek ellen. Hihetetlennek tünt föl, hogy a javaslatnak ezt iaz intézkedését, mely a népség alsóbb rétegeiből ujabb egy millió egyént ruház föl törvénythozói képesítéssel, a bizottságban szóvá ne tegyék. És pedig szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a bizottság zöme ebben az irányban szót sem emelt, hanem inkább azon intézkedéseit kifogásolta a javaslatnak, melyeknek kívánt módosítása a népességnek még alsóbb rétegeiből uj és ujabb 100,000ket fogna törvénythozói képesítéssel ellátni. Hát olyan hátramaradott szegény ország vagyunk mi, hogy nálunk a törvénythozói tisztességre, elegendő a magyarnak irni és olvasni tudás, — vájjon az szolgálja-e a magyar nemzeti érdekeket, az emeli-e a magyar törvényhozás színvonalát, ha országgyűlési képviselővé megválasztható lesz, a javaslat által választóvá előléptetett uj egy millió egyén? Merjünk e fölött egy kissé kételkedni, mi, akik a magyar törvényhozásra, melyet oly szívesen nevezünk szuverén testületnek, nagyot tartunk, — mi, akik a törvényhozás működésében a magyar nemzeti érdekeket biztosítani szeretnénk, — mi, akik a törvénythozók soraiban csak értudtuk elfojtani a kacagást. Egyszerre csak szétrobbant egy levegővel fölfujt arc. Bujdosott a kuncogás, pukkant és rángatózott, cikázott és kánkánt táncolt a kacaj, hol itt, hol ott, mint szüretkor a lombok közé bujtatott békarakéták. Semmise volt oly komikus és hihetetlen, mint hogy a Sárga Félix, a zsurnaliszta 'kínaiul beszél. Ez a fiu hasonlított egy aszalt szilvához. Az álláról gyér sárga szőrök lógtak le. Szomorú és igénytelen jelenség volt, amint a szerkesztőségek lámpája alatt gyötrelemmel fordítgatta — németből — a kinai novellákat és aztán gondosan letisztázva, komoly homlokkal fölsóhajtott: — Nincs más ország, barátom, csak Kina. Ott szeretnék élni. Ez itt nem élet. — Miért? — kérdeztem tőle egyszer. A felelettel adós maradt. III. Az estély után vele mentem haza. Szótlan és mogorva volt. Valami láz röpitette és lebegett a széles utcán, mint a Viharban a ponyva. A szégyenét nagy kortyokban nyelte. Tele volt vele a szája, az orra, az egész teste. Tréfára fogtam a dolgot és mosolyogva mondtam: — Pompásan kivágtad magad. — Hogy érted ezt? — kérdezte aggodalmasan. — A kínai nyelvet értem. Az a szamár tanácsos szentül hiszi, hogy te tudsz kínaiul. telmes, higgadt, erkölcsös, kötelességtudó jó hazafiakat óhajtanánk látni és akik az ország sorsát, a szeszélyes választás mindenféle szülöttjére bizni nem akarnánk, — mi, aggodalommal vagyunk eltelve, hogy mi lesz velünk édes Istenem, ha ennek, a bizottsági tárgyalás eddigi folyása szerint megtágítani óhajtott törvényjavaslatnak szabadelvű intézkedései szerint a magyar parlamentbe .bejuthatnak és esetleg bejutnak olyanok, kik sem nem értelmesek, sem nem higgadtak, nem erkölcsösek, nem kötelességtudók és a mi a fő: nem is hazafiak. A választási jognak természetszerűleg nem lehet és nem is szabad olyan szűk korlátokat szabni, mint a minő képesítést az országgyűlési képviselőktől megkívánni kell. De hát a választási és a választhatási jog között óriási különbség van és e két polgári jogot egy káros cenzus alá szorítani, ugy, mint azt a javaslat akarja, nem is szabad. A választó polgártól nem szabad sok képesítő föltételt kívánni, elég, ha ő a megválasztható jogosultak közül a legarravalóbbat kikeresi, — ellenben attól, aki Magyarország számára törvényeket akar hozni, attól a lehető legmagasabb, de szabadelvű képesitést kell megkövetelni. Annak, aki nem üti meg, ezen fontos közjogi állásnak teljes biztonságot nyújtani alkalmas^ mértékét, nincsen keresni valója a törvényhozás templomában. Félix mereven a szemembe nézett és egy exotikus grimace-szal megrántotta a száját. — Tévedsz, — dadogta, — én csakugyan tudok kinaiul. Nem folyékonyan beszélek, de töröm a nyelvet. A kapuja előtt álltam. Kezet nyújtott és elrohant. Én pedig egyedül maradtam az éjszakában. Nem tudtam ellentmondani neki. Eleinte nevetni akartam, de aztán végigborzongott rajtam a hideg. — Ez az ember — gondoltam magamban, — teljesen megbolondult. IV. A zavar pedig zengő hullámokban nőtt körötte. Egy hétig még mosolyogtunk rajta. A másik héten a vállunkat vontuk. Azután •már daccal beszélt és senkit se engedett közel magához. Egy remetére, vagy egy bolondos szentre emlékeztetett. Kimaradt a társaságunkból, pontos és rendes lett, szótalanul jött és ment, valami orientális méltóság ült rajta, ö volt a kinai ember. Átvette a kinai politikát, a keleti érdekességeket s hozzáutaltak minden-t, verset, cikket és hirt, ami Kinára vonatkozott. Már nem igen lehetett megakadályozni a lavinát. Valamilyen mulatságos fickó egy novella alá odaírta egyszer, hogy „kinai eredetiből fordította". Ezzel meg volt pecsételve az élete.