Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-02 / 27. szám

1913. február 4. DELMACiYARORSZAQ 3 ne előnye. Annak, liogy ez az ötlet hasznosítható legyen, nélkülözhetetlen előfeltétele, egy ,drákói szigorúságú élelmiszertörvény. Emlékeztetünk arra a rendszerre, amelyet az állam követ a jövedéki .kihágások elkövetői ellen. A kihágás elkövetőjét könyörtelenül, rendkívül szigorúan megbírságolják ós .ennek a birságnak csak két harmadrésze az államé. Egyliarmadrésze azé a fináncé, aki a kihágást leleplezte, aki a dohánynyal házalót, a határszéli csempészt, a vámolás alá eső tárgyat eltitkolót kikutatta és följelentette. Vájjon ugyanígy nem lehetne-e hasznosítani a székesfehérvári ötletet? Ugy ahogy Székesfehérvárott megcsinálták, az egész nem sokat ér, az a néhány korona, amit a város a rendőrnek ezen .a eimen juttathat, nem ébreszthet olyan buzgalmat, mint a milyet ez a dolog megérdemelne. Akkor azonban, ha az a hamisító százakat és ez'reket fizetne, először is .a hamisító meggondolná azt, hogy érdemes-e megkockáztatni ezt az üzletet, másodszor pedig az a hatósági közeg, rendőr, csendőr teljes ambícióval feküdne neki az ilyen nyomozásnak, hiszen azonnal meglátná a 'fáradozása jutalmát, Ebben a javított kiadásban ugy hisszük, lehetne a székesfehérvári ötlettel kezdeni valamit. A békés Spanyolország. Madridból jelentik: A kormánynyilatkozat ezt mondja: A kabinet első sorban gazdasági problémákkal íog foglalkozni. A kormány munkásügyi minisztériumot fog szervezni, tanulmányozni fogja a munkások kötelező békebiróságánaík kérdését. Ezenfelül oélul tűzte ki, hogy a barátságos nemzetekkel való kötelékéket szorosabbra fiizi, a marokkói kérdést tanulmányozza, a hadsereget újjászervezi és gyarmati hadsereget létesít. A kormány továbbá lehetővé fogja tenni a nem dinasztikus elemeknek, hogy közreműködjenek egy békés Spanyolország helyreállításán. nak más az anyja... nem én ... A férj: Nem tudsz elég nagylelkű lenni? Az asszony: Nem. (Hallgatás.) Az asszony: Haragszol rám? A férj (elfordul): Csalódtam benned. (Hosszú, hideg, nagy hallgatás.) Az asszony (halkan): És most mi lesz? A férfi: Mi lesz? A gyereket nem hozom ide. Ha imostohát |már kénytelen vagyok adni neki, nem akarom, hogy rossz mostohája legyen. Az asszony (eltűri a bántást): És? A férj: És élünk tovább. Az asszony: Nem olyan boldogan, mint eddig? A férj (hidegen): Nem. Az asszony: Nem szeretsz ugy, mint eddig. A férfi (kegyetlenül): Nem. Az asszony (reszkető ajakkal): És engem tartasz a hibásnak? A férj: Igen. Az asszony: Pedig te vagy az. A férj: Én? ... Igen, én elkövettem egy hibát... Az asszony: Nem. Abban vagy hibás, amiért most engem vádolsz ... A férj (bámulva néz rá). Az asszony: Azt mondtad, azért vártál mostanig, mert azt hitted, ha én is anya leszek... (Elcsuklik a hangja.) A férj: Inkább tudsz jó lenni... Az asszony (csendesen sirni kezd): De hisz ez nem igaz. Azelőtt tudtam volna az lenni, amit akarsz .. .-jó ... nagylelkű ... tudM völna szeretni • • • 'megszerettem volna... Most már nem tudom. Én most már nem tudok se jó lenni, se nagylelkű lenni, se megbocsátani. (Zokogva kifakad.) Én most már nem tudok, éppen azért nem tudok, mert most már nekem is van gyermekem. „Az ostrom". Az ilyen cimü színdarabban egy himeves politikus, pártvezér és leendő miniszterről megtudja egyik párthíve — tehát irigye —, hogy egész fiatal korában lopott, nagy támadást intéz ellene és majdnem tönkreteszi, amikor az üldözött bizonyítékokat szerez, hogy amaz „panamázott" és ártalmatlanná teszi. Nem vagyok ugyan sem hires politikus, sem pártvezér, miniszter sem lesz belőlem soha, az is igaz, hogy nem loptam, de azért mégis csak szemet szúrhattam egynéhány polgártársamnak, akik evidensen nem nézhették azt, hogy ime van itt egy ember, aki 30 éve dolgozik a városban, teljesen független, nem tartozik egyetlen bank vagy más intézet érdékkörébe, akinek sem lapja, sem alsóvárosi, sem felsővárosi ipartelepe nincsen, aki sem szabadkőműves, sem imás hasonló egyesületnek nem tagja, aki soha senkitől semmit sem kért (inkább csak adott), sem hatóságtól, sem mástól soha semmit nem várt, vagy vár, tehát mindenről és mindenütt szabadon kimondhatja véleményét s ezt meg is teszi és mindezekért ujjongva próbálták meg fölhasználni a várva-várt alkalmat, hogy rajta egyet üssenek. Palócz ur, Balassa Ármin és Gerle Imre urak, ezek a modern Bayard-lovagok és erkölcsbírák azon fáradoztak tehát a pénteki szinügyi bizottsági gyűlésen, hogy álszenteskedö hangon állítsák és bizonyítsák, miszerint a közgyűlésen a szinügyi bizottság ellen észlelt hangulat csakis miattam és ellenem támadt, imég pedig azért, mivel jó barátja vagyok egy már két év óta nem a szegedi szimháznál működő művésznőnek. És amikor azután megmondottam nekik, hogy ez mennyire nem igaz és nevetséges, mert senkinek sem lehet köze , ahhoz, hogy én mint nőtlen, független ember e tekintetben mit teszek, ellenben rámutattam a bizottság által elkövetett hibákra, hogy t. i. a nyilvánosság elöl elzárkózott, hogy a szóban forgó, amint most kitűnik, elég fontos kérdést minden előkészület nélkül egyik szép napon előrántotta és az elodázást kérő indítványokkal szemben minden áron azon a gyűlésen elintézte, anélkül, hogy a közönség hangulata iránt érdeklődött volna, ami engem főleg arra késztetett, hogy ismert indítványommal a közgyűlés elé terjesszem a dolgot, akkor Gerle ur, akit fáihoz szorítottam, azzal a követeléssel, hogy most már mondja meg, kik által és mikor történtek azolk az X vagy Y kisasszony érdekében emiitett fölszólalások, amelyek őt állítólag az ülésektől távol tartották, előállott azzal, hogy tudtával Almássy Temesvárott volt és az illető művésznőnek szerződést ajánlott (ami tény), később e szerződés létre is jött (ami Almássynak a bizottság előtt történt határozott nyilatkozata szerint nem igaz) és ezért foglaltam én utólag el azt az álláspontot, hogy most nincs itt az idő, amikor egy szinházdirektortól ujabb pénzáldozatot követelni lehet. Idáig van! A szóban forgó szerződtetés, amelyhez különben sem volna semmi közöm, nem történt meg, amivel a szóban forgó támadás jogosultsága már önmagától megdől, ha ugyan a támadókra vissza nem esik és én nyugodtan a nagyközönségre bizom annak eldöntését, vájjon igazán az én működésem a szinügyi bizottságban és a szinház-kérdésekben keltette-e a szinügyi bizottság ellen állitólag fönnálló kedvezőtlen hangulatot, vagy hogy nem-e sokkal inkább mások vessenek ott magukra és hogy van-e az egész bizottságban egy olyan egyén, aki az én önzetlen, korrekt működésemet joggal bírálhatja. Én az ily otromba támadásokkal szemben eddig mindig a nyilvánosság elé mentem s oda menekülök egész nyugodtan most is. Leszegezem azonban első sorban Gerle úrral, de a többi erköllcsbirákikal szemben is a következő tényeket, ismételve ajánlatomat, hogy azonnal ezer koronát adok egy jótékony célra, ha ezek közül csak egy — a legkisebb mértékben is — máskép bizonyittatnék be. (Ha hibát követtem el, ily módon bűnhődjek.) Soha sem gyűlésen, sem máshol egy szinésznő érdekében nem jártam közbe, hanem amikor ezt más tette, azonnal nyilvánosan helytelennek mondottam ezt. A művésznő, akinek barátságával az egész világ előtt dicsekszem, 2 év óta nincs Szegeden, tehát a szegedi szinügyeket nem érintheti. (Mellesleg mondva, Krecsányi ragaszkodik hozzá és Nagyváradra is hivják.) Almássy neki azon novemberi bizottsági gyűlés előtt, amely a szinházi szerződés meghosszabbítását határozta el, szerződést ajánlott föl, ezt abban a gyűlésben be is jelentette, de azóta sem tárgyalt vele és nem szerződtette. Mi marad most már t. Gerle ur és t. erkölcsbiró urak az oly nagy garral összehordott gyanúsításokból? Talán indittatva érzi majd magát Gerle ur azokat visszavonni. Reám nézve ez ugyan közömbös, de legalább fellépésének jóhiszeműségét bizonyítaná ezzel, jóvátenni azonban neki is és az egész szegedi sajtónak is azt kell, amit ez esetben egy védtelen nő, a vidéki színpad egy előkelő művésznője ellen vétettek, akinek nevét minden ok nélkül közbeszéd tárgyává tették. Ezt tessék jóvátenni. Engem az urak ugy sem bánthatnak. Wimmer Fülöp. Désy vádjai, Désy Zoltánnak már közzétett úgynevezett bizonyítékáról komoly politikai körökben az a vélemény, hogy ezeket a kávéházi pletykák nivóján álló állítólagos bizonyítékokat egyáltalában nem lehet komolyan venni. Érezhette - ezt egyébként Désy is, mert az esti lapokban megjelent közlések azzal a sokat sejtető, de valószínűleg szintén semmitmondó kijelentéssel végződnek, hogy Désynek még egyéb bizonyítékai is vannak, Désy nyilván a legnagyobb súlyt arra az állítására helyezi, ihogy magyar bank milliókat fizetett volna a nemzeti munkapárt pénztárába a szerződésnek meghosszabbitásáért. Erre nézve már közöltetett báró Pongrácz Vince pénzügyminiszteri tanácsosnak kijelentése, mely szerint ez az állítás közönséges hazugság. A miniszteri tanácsos kijelenti, hogy a szerződés körüli teendők elvégzése az ő hatáskörébe tartozik, neki tudnia kell, hogy szerződéskötés miképen történt, — teljes illetékességgel állithatja tehát, hogy a bank egyáltalán semmit sem fizetett. Hozzáteszi a'miniszteri tanácsos, hogy nem is hiszi, hogy olyan bolond bank akadhatna, amelyik az 1910. június 2-án lezajlott választásokra 3 milliót fizetne egy olyan szerződésért, amelyik 1010.