Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-04 / 3. szám

I Szeged, >913 Szombat, január 4. Anyai kezek. Irta: Alfréd Hedenstierna. Csend lett. Csend, amilyen a legkellemesebb társaságban is beállhat, ha egy pillanatig nem jut eszünkbe semmi, vagy ha már oly bizalmasak vagyunk, hogy az időt nem kejl okvetlenül iires fecsegéssel kitöltenünk. A látogatóba jött jóbarát fölvett az asztalról egy albumpt, lapozgatott benne, sokáig nézegette az egyik oldalt. — Érdekes . . . :— mormolta halkan. A fénykép két, kissé fölemelt, összekulcsolt kezet ábrázolt, két öreg, sovány, öszszezsugorodott kezet, hosszú, csontos ujjakkal. Ugy látszott, mintha ezeket az ujjakat nemcsak az összekutcsölás görbítette volna meg, hanem a kinzó fájdalom, mely az élet alkonya-táti néha megbénítja az öreg, sok-sok éven át tevékeny kezeket is. A házigazda pillantásába gyöngédség vegyült és halkan, komolyan mondta: — Nem nézed meg, milyenek voltak ezek a kezek fiatal korukban? Fölálltak, átmentek a szalonba, ott megálltak egy nőt ábrázoló olajfestmény előtt, melyre a nyári nap teljes erővel tűzött. Talán nem_ szabályosan szép, de lebilincselően kedves fiatal asszony volt, olyan ruhában, a milyet már évtizedek óta nem hordtak. Olyan kép volt, melynek lelkes pillantása, bájos mosolya sem tudta a szemlélőt annyira lekötni, hogy szemeit rá ne vesse az apró, szokatlanul formás fezekre, melyek hanyagul hevertek a szép asszony ölében. — Az anyám. A kezeit nézed? Igen: apám ugy irta le őket mindig előttünk, gyermekek előtt, bogv szokatlanul, összehasonlíthatatlanul szépek voltak. Én is gyermekkorom óta ugy emlékszem rájuk, mint valami fehérségre és puhaságra. Ezek ugyanazok a kezek, melyek az albumban vannak. Lassan, tétovázva végigsimította kezével homlokát s ugy helyezkedett el, hogy a képet folyton szemmel tarthassa és halkan, mintha csak magához beszélne és nem törődnék azzal, hogy valaki'hallgatja, igy szólt: — Kedves, drága anyai kezek voltak, mióta apámat rövid idő alatt a szerencse rózsás ösvényére vezérelték s apám a „Jó reggélt!" és „Jó éjt!" rájuk csókolta. Aztán mi gyerekek is világra jöttünk és én még emlékszem, hogyan tartotta anyám egyik kezével legifjabb nővéremet, mialatt másik kezével rendezgetett, tisztogatott és munkálkodott. Akkor értettem meg, hogy mi mind a kilencen, egyik a másik után, igy ültünk. tehát mihelyt öntudatra ébredtünk, mindent láttunk, a rendet és a munkásságot, a hűséget a kis dolgokban is és a határtalan szeretetet. A kezek, bár a nagy háztartás sok munkával járt, mindig fehérek és finomak voltak; de talán már kissé szélesek és erősek. Anyánk néha fölemelte ránk egyik ujját, hogy csöndben figyelmeztessen valamire, amit apa nem szeretett. Néha elkésett a figyelmeztetés, apában fölforrt a méreg és a békét veszély fenyegette. Akkor szeliden, de eltökélten, elliáritólag és könyörögve, az egész kéz apámra nehezedett, hogy a veszélyt elhárítsa. Néha meg ugy látszott, hogy apám le akaria magáról rázni; de akkor nézésével is el kellett volna riasztani anyámat. De ha anyám szemébe nézett, egyszerre kiderült az arca, gyorsan lehajtotta fejét és megcsókolta a kis kezet. Anyám meghalt és én hatvanéves vagyok, tizenegy év óta porladoznak kezei a földben. De biztositalak, ha szemeimet lehunyom és rágondolok, ha akarom, még ma is érzem azt a mozdulatot, mellyel kezei kicsiny korunkban letakartak. Hm . . . Talán azért emlékszem erre olyan jól, mert mi, anyám és én, egvszer megismételtük ezt, amikor én már férfi voltam -— vagy helyesebben mondva — nagyon is éreztem, mennyire nem vagyok férfi. Az én meg a fivérem iskoláztatása sokba került. Jobban is gazdálkodhattunk volna. Lehet, hogy nálunk egy koronának nem volt annyi értéke, mint odahaza huszonöt fillérnek, Én hanyag voltam, adósságot csináltam Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. ^Jeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... K 14-— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 ••••a Kiadóhivatali-telefon': 305. Kiadó telefonja: 81. II. évfolyam 3. szám. A polgármester beszéde. — Második közlemény. — Ami a jövő föladatait illeti, nagyon helyesen teszi a polgármester, amikor azokat aszerint osztja két csoportra, hogy megoldásukra készen áll-e a háztartási födözet, vagy sem. Sajnos, a programnak az a része, amelynek megvalósítására csak akkor kerülhet a sor, ha a körülmények és a pénzügyi viszonyok engedni fogják. E szerint az osztályozás szerint szorosan a beköszöntött munkaév föladatának tekinti Lázár a fogadalmi templom építésének megkezdését, a közvilágítás fejlesztését, a város belterületének a már megállapított program szerint való tovább rendezését, a Kálvária-utcai vonalnak szilárd burkolattal való ellátását. Nem mondható tulgazdagnak ez a program és a szűkmarkúságig reális. Ezt örömmel jegyezzük föl, mert még mindig jobb, ha tettekből hull ránk az Isten áldása, mintha Ígéretekből. Mindamellett ennek a négy föladatnak megoldása olyan munkát ró végzőire, amelyet nem lehet lekicsinyelni és amelynek sikeres betöltése nagyot lendit a város fejlődésén. Legnagyobb jelentősége van valamennyi között a közvilágítás fejlesztésének. Az utcák, terek világítása még mindig botrányos nálunk, a városnak nem azok miatt a részei miatt, ahol van, hanem azok miatt, ahol nincs. Szégyelj ük leirni, de Szeged területének legnagyobb részére éjjeléjjel után anélkül nehezedik a sötétség, hogy a legkisebb világítás megzavarná. Az egymástól imponáló távolságban álló petróleumlámpák igazán kevés sötétséget zavarnak és ha például este kilenckor kifáradva, családra vágyakozva, vacsorára éhesen sietek haza a Hétvezér-utcán, sohase lehetek biztos abban, hogy a sötétségből, amelyet a város meg nem zavart nyugalmában, mikor ugrik elém egy ember és veszi el részben vagy egészben a családomtól azt, amit pedig preventív intézkedéseivel a város kötelessége lenne biztosítani neki. Lehetetlen állapotok egy állítólagos metropolisban, annak egyik forgalmas, egyre épülő utcáján. A város elemi kötelességei közé, oda, ahova a kövezés, csatornázás tartozik, a tisztességes közvilágítás megteremtése. Azt a rendszertelenséget, amely jórészben patriarkális alapon vezetett közigazgatásunkat Lázár előtt uralta, sikerült kiküszöbölnie. És bármennyire sokasodni fognak érdemei a város fejlesztése, szépítése körül, munkásságát csak azzal koronázhatja be, ha majdan: még sok és áldásdus tevékenység után azt is elmondhatja, hogy a tisztességes kövezet, a szóra érdemes közvilágítás és,jó csatornázás áldásaival ő árasztotta el ennek a városnak közönségét. A légszeszgyár és a város között ép folyamatban vannak bizonyos tárgyalások, amelyek a légszeszvilágitás kiterjesztését célozzák. A nagy horderejű kérdés megvitatása a légszeszgyárnak egy előterjesztése alapján hónapokkal ezelőtt megindult, azóta nem volt a hatóságnak mondani valója erről az ügyről a nyilvánosság számára. A helyes megoldás nem kiván anyagi áldozatot, de annál több szellemi és erkölcsi erőt. Ma még nem mondhatunk mást, mint hogy reméljük, hogy nemcsak a polgármesterben, ,de az ügy megoldásánál szereplő minden faktorban lesz ezekből annyi, hogy meg tudják csinálni, hogy a város egész területe a jövő évre tisztességes, az élet- és vagyonbiztonság elemi föltételeivel összeegyeztethető világítást kapjon. Azokat a föladatokat, amelyek a polgármester véleménye szerint a második kategóriába tartoznak, két csoportra osztjuk. Az itt fölemiitett intézmények között ugyanis több olyan van, amelyek létesítése érdekében a legteljesebb akciót kell megkezdeni és lefolytatni. Ez tudvalevőleg pénzbe nem igen, vagy csak kevésbe kerül és ha munka akármennyi kell hozzá, azért vagyunk itt, akik a közért dolgozunk, hogy ne sajnáljuk a fáradságot. Bizonyára igy gondolhatta ezt a polgármester is, mert hiszen az általa fölsorolt intézmények java része nem olyan, amelyek a pénzviszonyok jórafordulása esetén is fölállíthatok lennének ebben az évben. Az előkészítés, a megalapozás körültekintő, fáradhatatlan, lelkes és lelkiismeretes elvég-