Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-26 / 21. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: Éjjeli-telefon: 305. 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K12.negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. K 1 a d ó 1i i v]a tVl [Kárász-utca 6 Kladónlvatali-teleIonJ:ÍC!305. Kiadóltelefonjah 181. Szeged, 1913. II. évfolyam 21. szám. Vasárnap, január 26. A forradalom után. Meglepetésre ébredt az izgalmakban kimerült Európa. Mig Londonban a békéről tanácskoztak, Sztambulban határoztak és cselekedtek. És ezzel mindaz, amit eddig a nagyhatalmak reuniója és a háborút viselő balkáni államok delegátusai annyi viszontagság után, annyi fáradozással és furfanggal a béke érdekében létrehoztak: bizonytalanná vált. Uj helyzet támadt nemcsák a Balkánon, hanem egész Európában, amelyet csak nagy türelemmel lehet majd belekapcsolni a régi helyzet fontosságába. A nagy meglepetést, a váratlan fordulatot, hetek békemunkájának kockáztatását az új-törökök idézték elő, ugyanazok, akik egyszer már ámulatba ejtették a világot cselekvésük gyorsaságával, energiájával és vértelen forradalmukkal. Akik detronizálták Adbul Hamidot, megteremtették a török parlamentizmust s akik rö< vid másfél esztendős kormányzás után ellenfeleik államcsínye folytán megbuktak, elvesztették nemcsak a hatalmat, hanem az alig megszületett török parlamentárizmust is. Bukásuk súlyosnak látszott. Táboruk, a politikai, széjjel szóratott. Tagjainak nagy része elmenekült Konstantinápolyból messze tájakra, leginkább a külföldre. A pártnak katonai hivei, a sikereknek tulajdonképeni hősei, részben hátFlower-Girl. — Noel Somers. — Kimentem egy tikkasztó délután Virágot venni, nyilt utcák során; Cigány-lánykák ültek a kút alatt, A merre sűrűn, zajgó nép haladt; Rózsákat árúit mindenik: kezében Zöld és piros csokrokba kötve szépen... Az arcuk barna, — sötét a szemök, — Furcsa kalapka a fejük fölött; Hajuk, miként az inda futja át Szemök felett a lánykák homlokát. Mózes népe lehettek ők bizonynyal; Puszták rózsáit tépve fürge gonddal.., Volt köztük egy mogorva arcú lány, Komor, mint egy félénk sólyom talán, Ügyet se vetve, arra bárki ment. — Vágytam tudni; e bánat mit jelent? _ —Megmondta társa, egy fekete lányka, Amint nekem virágait kínálta. „Nővére halt meg ép ma, jó uram! Türelmes lélek, nem sírt hangosan..." ... Szelíden szólva hozzá: megvevém Virágait; hálásan jött felém, — S míg sápadt volt, mint hervadó fa lombja: Szeméből könyje hullt le a csokorra... ZSOLDOS BENŐ. térbe szorultak, részben kidobattak a hadseregből, részben megadták magukat a katonai fegyelem szabványának. Mahmud Sefket tábornok letűnt, Niazi bej az albán felkelőkkel vivődött, Enver bej elszökött Tripoliszba, hogy az arabok előtt lobogtassa fennen az izlam hanyatló zászlaját. Az uj-törökök uralmát felváltó rendszer javában folytatta a katonaság uj-török elemeinek megrendszabályozását, mikor kitört a balkáni háború. A belső villongás által zaklatott ozmán birodalom pártosság-szaggatta hadseregével nem tudott megbirkózni ellenfeleivel. Legtöbb pontján fegyvercsapás nélkül omlott össze, szabad játszi utat engedve ellenségeinek. Ahol eílentállott a bolgárokkal szemben, ott hasztalan volt fiainak minden hősiessége, a szervezetlenség, a készületlenség, a tisztek 'hiánya, a vezérek rossz megválasztása irtózatos Csataldzsához juttatta őket. A riadt menekvésben kimerült hadsereg csak itt jutott lélegzethez, a félszáz erőd sürü vonalának biztos fedezéke mögött. S bárha e ponton megtörött a diadalmas bolgár sereg irama, mégis olyan volt Törökország és hadseregének állapota, hogy gondolni kellett és lehetett a békére. Igy jött létre előbb a fegyverszünet, majd a londoni békekonferencia. És e ponton kezdődött el Törökország belső válsága. A fegyverszünettel való megállapodásban a Kiamil-rendszer egyik főoszlopa, Nazim pasa hadügyminiszter és fővezér két döntő hibát követett el. Először belement abba, hogy a görögök nem irták alá a fegyverszünetet, vagyis volt is nyugalom, nem is. Volt nyugalom a csataldzsai vonalon, valamiint Drinápolynál, hol a török defenzíva fölényben jutott, de nem volt nyugalom azokon a pontokon, hol a török zászló szorongatva és fenyegetve volt: a Dardanelláknál és Epiruszban. Másodszor beleegyezett abba, hogy mig az ellenséges csapatokat szabadon élelmezhették, addig Drinápoly és Szkutari, a két rendületlen erősség élelmezést nem kaphat. A török közvéleményt, akár mesterségesen, akár természetesen, már ez a két hiba fölizgatta. Attól tartottak, hogy a békekonferencia kudarca esetén ez a két erőd, a régi török hősiesség egyedüli vára, melyeket meg nem tudott venni az ellenség ereje, el fog esni olyan gyöngesége (az élelmiszerhiány) miatt, amelyet kizárólag a fegyverszüneti tárgyalás könnyelműsége okozott. Hisz nyilvánvaló volt, hogy ha akarják, a balkáni szövetségesek csak elhúzzák a béketárgyalást jp a 'két erősség, de különösen Drinápoly áldozatukká lesz az áltál a kiéheztetés által, a melyre a két nevezetes erősséget a saját fővezére kárhoztatta. Ilyetén jogos keserűségek szították azt a tüzet, amely az uj-török mozgalomnak uj motorikus erőt adott. Hazatért A csúnyák. Irta: Révész Béla. A mi házunkban izgatottak voltak az emberek. A szobákból kibújtak a kócos aszszonyok, sürögtek-forogtak és szaladtak a lányok után, akik belepték a lépcsőházat. A harmadik emeleten már elindult a szenzáció. Piros arcú munkásleányok elkiáltották odafenn: „Már jönnek..." Nyugtalan, lármás hangok üzengették: „Már jönnek... már jönnek ..." A lépcsőházból ünnepi menet kígyózott alá. Szép tiszta ruhába öltözött asszonyok és férfiak körülöveztek egy szőke menyasszonyt. Mirtuskoszoru volt a fején, vitték esküdni a templomba. Meghatott ábrázattal, ceremóniás lassúsággal lépkedtek, a lányok viaskodtak a jó helyért és sohajtgattak, suttogtak, de ujjongtak is, amikor hófehér ruhában elhajókázott előttük a menyasszony. A nászmenet lassanként leúszott az első emeletre. Itt még hevesebb volt a harc; mosolygós arccal, csillogó szemekkel taszigálták egymást az emberek és az jutott előbbre, aki ügyesebb volt. A friss kedvű lányok mögé két ember hátraszorult. Egymás mellé kerültek és észrevették egymást. Az izgalom őket is elkapta és elsodort helyzetükben, furcsán, szemüket egészen megnyitva nézegették egymást, a púpos fiatal ember és a sánta leány. Megismerkedtek. Május volt ekkor és a mi házunk olyan volt, mint egy nagy kalitka, melyben emberpárok turbékolnak. Körülöttük a Városliget fái nászos gyönyörűséggel ébredtek, rügy iakadt a rügy mellett és minálunk az emeleteken szerelmes munkáslányoknak párjuk akadt. Lágy, illatos alkonyatok nyájasak voltak a fiatalokhoz. Amint jött árnyaival az este, a szerelmes párok kiültek az ajtó elé, barnult az este, a folyosók, mint titkos lugasok, sugdosó embereket bujtattak. Forróvérű legények ragyogó-fehér pártákat emelgettek és a csók, sóhaj neszelt a méla csöndben. A szerelmes estéken a két nyomorék is összeült, és ha nem beszélgettek, alá tekintettek a ház völgyébe, kémlelték az alkonyat játékait, a tekintetük mohó cikázással megkereste a homályban burkolódzó párokat és merően megbámulták a kusza, fátyolos karolásokat. A púpos fiatal ember egy este bosszú, csontos kezével megérintette a sánta leány karját és igy szólt hozzá: — Annuska, maguk kiadnak szobát? A nyomorék leány összerezzent és gyorsan, lelkendezve válaszolt: — Igen ... jöjjön hozzánk lakni... Ünnepi este volt, mikor a púpos etnber Annuskáékhoz bevonult. A két öreg ember, a sánta leány szülei, mosolyogva fogadták az uj lakót és Annuska odavezette egy nagy kalitkához, melyben a kanári madarak gubbasztottak. Megkocogtatta a kalitkát és a sárga madarak énekes ijedtséggel fölszárnyaltak. A sánta leány nevetett és a madarakra mutatotti