Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-16 / 12. szám

2 ségesen fölállított válaszfal, a tűzből azonnal víz lesz, ami pedig viznek látszott, rögtön lángra fog lobbanni . . . Nem kell hozzá semmi más, csak a hatalmi állások megüresedése és újra betöltése, még pedig — ezt is megmondták már! — „uj" emberekkel, akik lehetőleg régi verettíek legyenek .. . ... t , _ Ennyi az egész. Ez a magyar ellenzéki politika. Aki messziről, kívülről, naivan nézi, azt hiszi, hogy itt nagy elvi csaták dúlnak és hogy itt nagy, fontos, döntő kérdésekben mérkőznek az ellentétes erők. Pedig nem igy van. Egyetlenegy komoly kérdése van az ellenzéki politikának: kik legyenek a miniszterek? És csak ebben a kérdésben határozottak, amikor azt mondják, hogy: ők. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a A föltíletes és ártalmas kritikák. (Saját tudósítónktól.) Napok óta emlegetik, különösen a szocialisták és Hollóék, hogy Lukács választójogi javaslata az elnököt korlátlan zsarnokká teszi. Azt irják a lapjaik, hogy a választási elnök bármikor meghiúsíthatja a választás eredményét, vagy pedig megteheti azt, hogy az ellenzéki jelöltek el nem fogadásával a kormánypárti jelöltet mondja ki egyhangúan megválasztottnak. És e kritikusok állítása szerint a választási elnök ilyen visszaélésért legföljebb négyezer korona pénzbüntetést kaphat. Sőt ki is számítják, hogy a kormánypárti mandátumok ára ezentúl ilyenformán nem száz-, vagy kétszázezer korona lesz, hanem legföljebb négyezer korona, ugy, hogy az ország megvásárlására ezentúl nem kell harminc (millió, elég arra egy millió. Ez bizony ijesztő képe a magyar alkotmányos életnek! Tessék most azt az angol, francia, német államférfit vagy üzletembert elképzelni, aki ezt igy olvassa. S a kérdés elég fontos arra, hogy itt pár percre megállapodjunk. I Ha sorra vesszük a választási elnök jogPfiEMAQYARORSZXG körét szabályozó főbb rendelkezéseit, látjuk, hogy a választási elnök akadályok fölmerüld se esetén elhalaszthatja a választás megnyitását; sőt ha egy óra elteltével az akadály nem volt elsimítható, a választást nieghiusitottnak jelentheti ki. Ez valóban erős fegyver az elnök kezében, mert sokszor megesik, hogy ha egy választást el lehet halasztani, vagy meghiúsítani, az esetleg csak különleges körülmények hatása alatt előnyben lévő párt az ujabb választásig kisebbséggé sorvad össze. Ezért nem is lepett meg az, hogy a javaslat ellenzői támadták ezt a rendelkezést. Csak azon csodálkozunk, hogy a haragos cikk irói ezt, mint Lukács László szenzációs és eredeti jogfosztó eszméjét tárgyalják, noha igen kis fáradsággal megtalálhatnák ugyanezt a rendelkezést mind a régi — a ma érvényben levő — választási törvényben, mind Andrássy javaslatában, sőt a választásokról biráskodó 1899. évi XV. törvénycikk 155. szakaszában is. A másik veszedelem e kritikák szerint a jelölés el nem fogadása, a harmadik pedig általában az elnöki erőszak, mely az ellenzék győzelmét minden eszközzel (meghiúsíthatja, a miért össze-vissza négyezer korona a büntetés. Nézzük a jelölés visszautasítását: Ha a választási elnöknek nem adjuk meg azt a kormányjavaslat 86. szakaszában körülírt jogot, hogy visszautasíthatja azt a jelölést, amely olyan egyénre vonatkozik, a kiről nyilvánvaló, hogy a választás időpontjában országgyűlési képviselővé nem választható, akkor megeshetnék, hogy egy eleve kétségtelenül érvénytelen választást végig kellene csinálni, amit a decentralizált eljárás mellett még inkább kell megelőznünk, mint a mai rendszer mellett. De a javaslat kimondja azt is, hogy ha az elnök a nyilvánvaló kizárási okot teljes bizonyossággal .megállapítani nem tudja, el kell fogadnia a jelölést. Hogy pedig az elnök eljárásának korrektsége birói fórum előtt legyen bizonyítható, arra a választási bíráskodás adja meg a módot. A kormány javaslatának megokolása erre vonatkozóan világosan megmondja, hogy a választási elnöknek ezt a vissza1913. január 14. utasitási jogát olyan biztosítékok veszik körül, melyek a tévedést és visszaélést a lehetőségig kizárják. A bíróság különben is utólag megsemmisítheti a választást, ha a választási elnök jogtalanul utasított vissza valamely jelöltet. Egy meglepő. Az, hogy nem vették észre a szigorú bírálók, hogy a választási elnök jövőre is mindazoknak a súlyos büntetőjogi rendelkezéseknek hatálya alatt marad, mint volt eddig s mint a jövőre a reform rendszere álta! szükségessé tett módosításokkal fönn akarta tartani Andrássy és a (föntebbi idézet szerint fönn akarja tartani \Lukács László is. A kormány javaslatában •emiitett négyezer koronáig terjedhető pénzbírságot csak fegyelmi büntetéskép állapítja (meg a javaslat 144. szakasza a választási elnökre. Ez annál nyilvánvalóbb, mert ugyanez a szakasz kifejezetten is kimondja, hogy a /választási elnök stb. ellen a fegyelmi eljárásnak „az esetleges büntetőjogi következményeken felül" vau helye. Meglepő, hogy a javaslat birálóinalk figyelmét ez is elkerülte. A választójogi javaslat szigorú megbirá'lása hazafiúi kötelesség. De a felületes vagy (pártszempont szolgálatában álló célzatos bírálatok csak azok törekvését nehezítik meg, akik az ügy fontosságát átérezve, tárgyilagos érvekkel igyekeznek a közvéleményt tájékoztatni és a javaslatot megjavítani. gSHnBESBBBBSBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBIBBBBBBBBBHHRWBBIB — Tisza és a szociálisták. Budapestrőt telefonálja tudósitónk: Az országos nemzeti munkapárt helyiségeiben ma este igen sokan jöttek össze, köztük Tisza István gróf is, iki hosszasan magyarázta a választójogi reform részleteit. Tisza nyilatkozatában igen nagy figyelmet keltett különösen, amikor hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták, ha tisztességes ellenfélnek bizonyulnak és ugy iis viselkednének, sokat elérhetnének. A választójogi reformnak vannak részletei, melyek diszkusszió tárgyát képezik, de a korhatár nem az, — mondotta és ismételte, hogy a szociálisták igazán sokat elérnek, ha nem a terror mezejére lépnek, — Itt emiitjük meg, nem is bánom, hogy nem olvastad el. (Belenéz a levélbe.) Ez volt a legforróbb levele. ( Csönd.) A férj: A legforróbb? Az asszony: A legforróbb. A férj: Akkor . . . mutasd. Az asszony: Most már nem mutatom. Sőt örülök, hogy visszaadtad. Örülök, hogy lovagias voltál. A férj: Most már követelem, hogy add ide azt a levelet. Nem voltam lovagias és nem vagyok lovagias. Sőt lovagiatlan és kicsinyes vagyok. El akarom olvasni a (levelet. Ne csinálj belőlem erőszakkal nemeslelkő gavallért, mert e pillanatban kíváncsi kutya vagyok, közönséges smucián, aki nem tudja eltitkolni azt, hogy őrülten kíváncsi arra, mi van abban a levélben. Az asszony: Követeled? A férj: Követelem. Az asszony: Akkor . . . (Odaadja a levelet.) A férj (olvassa): „Drága angyalkám! Mióta itt vagyok Szegeden, egy pillanatra se mégy ki a fejemből. Reggel, délben, este csak tereád gondolok. Képeddel alszom el, képeddel ébredem. Óh, miit nem adnék azért, hogy velem lehess! De hajh, az élet ilyen. Most már türelmesen (kéli várnom, amig visszatérek. Csókolom a pici piros eperajkadat és ©szem a zúzádat." Az asszony: Ugy-e, milyen kedves? A férj: Kedves? Ez kedves? Ez buta. Az asszony: Micsoda? A férj: Ez egy közönséges, buta levél. Ilyet káplárok írnak szobalányoknak. És erre mondtad, hogy ez volt a legforróbb levele? Pici piros eperajak? Képeddel alszik el ? Képeddel ébred? Szégyeliheti magát. Ennél én már százszor külömbet irok. Az asszony: Ugyan . - . ugyan . . . A férj: Meg fogom neked mutatni! Holnapután Bécsbe kell utaznom. Hát majd megmutatom néked, hogy kell szerelmes levelet irni! HARMADIK FELVONÁS. (Történik egy kávéházban ujabb félév után.) A férj: Hát ha ön mindenáron erre akarja terelni a beszélgetést, nem bánom, beszéljünk a volt feleségéről. A másik: Hiu asszony. De furcsa hiúság van benne. Nem önmagára hiu, hanem az urára. Legalább az én időmben . . . A férj: Csak beszéljen bátran. Nagyon érdekel. A másik: Engem például halálra kinozott azzall, hogy sohse volt megelégedve a ruházkodásommal. A férj (érdeklődve): Nos? A másik: Folyton jelenetek voltak közöttünk emiatt. Mindenáron azt akarta, hogy divatosan járjak. Hogy harangalju szalónkabátokat viseljek tafka mellénnyel. A férj: És ön végre rászánta magát. A másik: Dehogy. Nem veszem én föl, uram, azt a szecessziós ruhát, még ha ingyen adják, akkor se! A férj: De hiszen . . . A másik: Nem hiszi? A férj: Nem. Láttam a gardróbját. Tele volt divatos kabátokkal, szines mellényekkel, tarka selyem-nyakkendőkkel . . . A másik: Az én gardrobom? / A férj: Az öné. A másik: Akkor becsapta önt, uram. Mindössze két ruhám volt: egy rövid straparuha, meg egy rövid kis Ferenc József. A férj: Hát akkor ... azt a sok elegáns ruhát . . . A másik: Azt vásárolta. Azért vásárolta, hogy ön azt higyje, hogy az imind az enyém volt. A férj (elszégyeli magát). A másik (mosolyogva néz a férj zöld mellényére). A férj (csöndesen begombolja a kabátját). (Szünet.) A férj: És most már . . . ha így vagyunk . . . volt ön már Szegeden? A másik: Miért kérdi? A férj: Ne féljen. Feléljen bátran, nyíltan. Volt ön már Szegeden? A másik: Nem. A férj: Soha? A másik: Soha. A férj: Nem is utazott semerre? Nem volt hosszabb ideig távol a feleségétől? A másik: Nem én, uram. Az alatt az egy esztendő alatt, amíg együtt éltünk, nem