Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-10 / 101. szám

LO DÉLMAGYARORSZÁG 1912. december 12. A képviselőház ülése, — Serényi nyilatkozott a kormány nevében. — Nincs ok aggodalomra. — (Saját tudósítónktól.) A magyar kormány megbízásából Serényi Béla földmivelésügyi miniszter a képviselőház hétfői ülésében megnyugtató nyilatkozatot tett a szakadatlanul riasztó álhirekkel szemben. Ünnepélyes kormánynyilatkozatban kijelentette, hogy aggodalomra nincsen ok s a közönségnek semmi oka sincs arra, hogy a pénzintézetekből betétjét kivegye, mert nevetséges feltevés az, hogy még háború esetében is ezek a betétek veszedelemben forognnak. Igen helyesen hangoztatta a miniszter, hogy a társadalom minden tagjának, első sorban a vezető intelligenciának arra kell törekednie, hogy a népet az ország ereje és gazdaságilag erős helyzete iránt megnyugtassa, bizalmát fokozza. A miniszter beszéde el is érte hatását és a hallgatóságban igen jó benyomást keltett, aminthogy remélhetőleg az országban is általános megnyugvást fog kelteni. Az ülésről ez a tudósitás szól: Tisza István gróf háromniegyed 11 órakor nyitotta meg az ülést. A szombaton Letárgyalt törvényjavaslatoknak harmadik olvasásban való megszavazása után a föhlmivelésügyi költségvetés tárgyalását folytatta a Ház. Juriga Nándor tót nemzetiségi képviselő volt az első szónok, aki mindjárt a beszéde elején kijelentette, hogy részt vesz a vitában, bár az elinök eddigi intézkedései, nézete szerint, nem alkotmányosok. (Zajos 'ellenmondás.) A földmivelő nép érdekei iránt több figyiéLimet kíván ós különösen a kertésdkedés fölkarolását ajáruljia. Ha a földmivelóst elhanyagolják, a nép összeroskad a váltaira rótt teher alatt s ha a nép összeros/kad, ekkor senkii sem fogja f ön tartani az államot. Szilassy Zoltán Juriga fölszólalásával szemben arra hivatkozik, liogy a kormány egyáltalán mem hanyagolja el a földimújvelő nép érdókeit. Majd a mezőgazdasági terméEsti út. Irta: Krúdy Gyula. Az esztendő fordult, még Krakóban is, ahol a jó Szaniszló király aludt a részére épített karosszékben. Egy napon Soltyk gróf azzal a hirrel ébresztette fel, liogy itt vannak a szepességi követek. Eljöttök a zálogban levő leányaikért, meghozták cserébe a hátralékos adót. — Még ebédelni sem értem rá — mondta Stolyk gróf, — amig a tallérokat végigharapdáltam. Az idén csupa jó pénzt hoztak a cipcerek. Szaniszló király nyújtózkodott. — Helyes. Hát add nekik vissza a lányokat. A Parka szenátornak pedig adjátok oda a kékróka-dolmányomat, amelyre régen fáj a foga Parka uramnak. Soltyk gróf csak nem sietett eleget tenni a király parancsának. A hosszú, lecsüngő bajuszát húzogatta az ujjaival és egyik lábáról a másikra nehezedett. — Nos? Talán megette a moly a dolmányt? — kérdezte Szaniszló. — Más baj van — felelt a királyi kincstáros. — Számbavettem a leányokat. Hát három hiányzik közülük. A lublói zálog, Budeusz Anna és a bélai borovicska-főző leánya, a Gábriel Veronika. Nyomtalanul eltűntek. Szaniszló csendeset káromkodott: — Vájjon melyik hadnagyom szeretkezte el az adómat? Soltyk gróf vállat vont: — Ezt már nehéz volna kideríteni. Egy nyék és élelmiszerek hamisításáról beszél; a törvény amellyel a hamisítás ellen véd ékezni lehet, jó ugyan, de igen kevés élelmiszerre terjeszkedik ki és a vizsgálatra hivatott intézeteik száana, valamint a. hamisítókra 'kiszabható büntetés igeu csekély. A törvény reviziój át sürgeti. Gratz Gusztáv az erdélyi fatermelés kérdésével kapcsolatban .megemlíti, hogy a faanyagot földolgozó ipartelepek Erdélyben a nagy fakivitel miatt egyáltalán nem jutnak már fához. Serényi Béla gróf föklmiveiésügyii miniszter szólalt föl ezután ós igen részletesen nyilatkozott a tárcája körébe tartozó dolgokról. Megemlítette, hogy a. kormány már megtette az előkészületet az 1915. vámszerződós megújítására. A nemzetközi, különösen az európai mezőgazdasági piac viszonyai előreláthatóan lehetővé teszik majd Magyarország száimára, hogy kedvező föltételeket biztosiitsom a maga, termelése és (kivitele számára. Beszéde végén kijelentette a miniszter, liogy a miniszterelnök nevében kiván még egy nyilatkozatot- tenni. A vidékről sürü egymásutánban érkeznek kinek arról, hogy a nép a háborús hirek hatása alatt tömegesen kiszedi a takarékpénztárban elhelyezett tőkéket. Ezekben a komoly pillanatokban minden kinek az lenne a kötelessége, hogy bizalmat és közmeginyugívást keltsen a közvéleményben, annál is inkább, nrert mindenkinek biznia kell az ország gazdasági életének szoliditásában, ellentálló képességében s biznia kellene a hadsereg erejében és becsületében. (Élénk helyeslés.) A kormány nevében azt, a fölszólítást intézi mindazokhoz, akikre ez tartozik, a sajtóhoz, a lelkészi karhoz s a közigazgatási,hatóságokhoz, hogy igyekezzenek megnyugvást kelteni a közvéleményben az ország gazdasági ereje iránt s .szálljanak szembe minden olyan tőnek vétsél, mely lebeesmérelni törekszik hadseregünket. (Élénk éljenzés és helyeslés.) Kállay Tamás ós Hantos Elemér rövid fölszóliálása után a földanivelésügyi költségvetést általánosságban elfogadták. esztendő nagy idő. Sok hadnagy megfordult azóta Krakóban. — Talán Kozsneczki?... — vélekede:t a király. Soityk legyintett: — Kozsneczki már csak hallomásból ismeri az asszonyokat. Hanem kínpadra vonattam a kapusokat és azok bizonyos sárgacsizmás emberről, a Krisztus takácsáról vallottak. Az legyeskedett a zálog körül. — Krisztus takácsa? — kiáltott fel Szaniszló. — Ismerem a vén kópét. Nemrégiben ingeket hozott nekem. Igazad van, nagyon furcsán áll a szeme annak a takácsnak a koponyájában. De -most ne háborgassatok tovább. Adjatok még egy dolmányt Parka szenátor uramnak. Az majd eligazítja a dolgot. Dixi. Ezután már senkisem szólhatott a jó Szaniszló királyhoz. Parka uram megkapta a kékróka-mentéket, aztán valahogyan elcsalogatta a fejüket vakaró követeket a királyi udvarból. A sánta szenátor nagyeszű ember volt. Tudta, hogy áldozatot kell odadobni, ha a szenvedélyek fenevadjai dühöngenek. — Mit akartok a jó Szaniszló királytól? — mondá útközben. — A király bizonynyal vigyázott a leányainkra, amig ébren volt. De ő is csak ember. Az éjjel álommal lepte meg, a bor leterítette lábáról, mert a bor a legerősebb emberrel is elbánik. A Krisztus takácsa a ludas ebben a dologban. Azt kell elővennünk. Hová tette a lányokat? Poprádi Pál, a podolini takács, legyintett a kezével: Szegedi kereskedők a kormányhoz. — A kereskedelmi és iparkamara mozgalma. — (Saját tudósitónktól.) Érdekes és olyan mozgalom indult meg Szegedről, ! 2456 mélhetőleg országos mozgalommá válik. Arról van szó, hogy azok a kereskedők és trafikosok, kik okmány- és levélbélyegek elárusitásával is foglalkoznak, eddig oly kicsi haszonban részesülnek, amely miatt fáradozniók alig érdemes. Okmánybélyegek után két és levélbélyeg után egy százalékot kapnak. Ez bizony nagyon kevés, — mondják ők és tényleg aránytalan jövedelem. A szegedi mozgolom célja, hogy legalább három százalékra emeljék föl a jutalékot, mind az okmány-, mind a levélbélyegeknél. A Szegedi Kereskedők Egyesülete indítja meg ezt a mozgalmat. Beadványt nyújtottak be a szegedi (kamarához, ennök utján a pénzügyminiszterhez. A beadvány szövege igy hangzik: Tekintetes Kereskedelmi és Iparkamara! A „Szegeldi Kereskedők Egyesülete" legutóbb tartott választmányi ülésén a tárgysorozat során foglalkozott Danner János választmányi tag indítványával, mely az okmány- és levélbélyeg után járó jutalékok emelését célozza, amely indítványt a Választmány egyhangúlag magáévá tette azzal, liogy tiszteletteljesen megkeresi a tekintetes Kereskedelmi és Iparkamaráit, hogy az idetovábbitott és leközölt indítványt jóakaratú támogatás céljából a többi Kamarák szives figyelmébe aján lani ós egyben a nagyin él tuságu magy. kir Pénzügyminisztériumhoz érdemleges elintézés végett felterjeszteni 'kegyeskedjék. Indítvány. A válságos nehéz idők, melyek korszakunkban a kereskedelemre oly súlyosan nehezednék, a mindennapi kenyér elvesztésével 'fenyegetnek már bennünket. A lótifentarsái ösztönünkkél párosult vasszorgalommal kifejtett tevékenységűink, mely a kora hajnali időtől ia késő esti órákig zakatolva kifejtetik, alig biztosítja a imindenapi megélhetést. Borongós lelki állapottal nézünk a jövő elé, mert ia kis tőkével rendelkező becsületes magyar kereskedelemnek életfája, gyökere meg van támadva, sorvad. Némán, — Krisztus takácsa most valahol a bécsi vásáron árulja a vásznat. Parka szenátor felemelte hosszú mutatóujját: — Valóban ez ellen nem lehet kifogása senkinek. De a leányokat csak nem vitte magával Bécsbe? Menjetek csak haza, Szepességbe. Én még itt maradok. Majd kiszagolom én, hogy hová tette a Krisztus takácsa a leányainkat. A követek tehát hazavitték a megmaradóit tizenhárom leányasszonyt. Hej, büszkék is voltak most még a íerdevállu Fábér Friderikára is. A szánok csilingelve nyargalták ki a városból. Utolsónak a lublói főbiró maradt — neki egyedül kellett hazatérni. — Panka uram, engem tömlöcbe vetnek, mire hazaérek Lublóra — mondta a főbiró. — Az adónk itt maradt, a leányunkat pedig nem viszem haza. Jó lesz, ha pallost nem kérnek a fejemre a lublóiak. A sánta szenátor sóhajtott: — Hát az én keresztlányom, a kis Budeusz Anna, talán megéri ezt az én szürke fejemet? Dehogy is megyek én nélküle haza. Inkább a Dunapecbe ugrom, ahol leggyorsabb az ár. Azt fogom csinálni, hogy elindulok a takács rókanyomán. Valahol elrejtette a lányokat. A tanyát kell feltalálni. Akkor aztán rendben leszünk. — Segítségedre leszek — ajánlkozott Prihoda, a lublói főbiró. — Az nehéz lenne. Majd én csak magamban kelek útra. Kornádi uram ravasz ember, de Parka szenátort sem a gólya költötte. A sánta kopó is' megfojtja a rókát —