Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-10 / 101. szám

1912. december 8. DÉLMAGYARORSZÁG 3. megrendülve vagyunk kénytelenek ittirni, liogy a szövetkezetek országszerte gomba anódra szaiporodvla miiként szivjia el előlünk megélhetésünk alapfeltételeit. Ezenközben pedig az ünierejiére utalt magyar kereskedő a folyton szaporodó köz- és egyéb 'terheik súlya alatt egyre .jobban roskadozik. iA viszontagságos élejtiküzdelem némi javulását abban is látnóik, lia a bélyeg árusításával foglalkozó kereskedők az okmiánybélyegek után járó 2% és a levélbélyegek után járó 1% jutaléka egyönitietüen, már a közel jövőben legalább 3%ra emeltetnék fel. Talán felesleges ecsetelni ama kaimat és időveszteséget, valamint a nagy kockázatot, melyeik a befektetést igénylő hártyaszerű finomságai bélyegeik eladása, forgalomba hozása nyomán járnak. Jóllehet, liogy a kis 'és közép kereskedelem fájó sebeit ezen most kért kedvezmény nem heggeszti be, de lelki megnyugvást nyújt az iránt, liogy ,az irányadó körök a magyar kereskedelem enyhülését elősegítik. Mély tisztelettel kérjük a tekintetes Kereskedelmi ós Iparkamarát ós ezúton a nagyméltóságú iiiiagy. kir. Pénzügyminisztériumot, liogy egyesülétünk móltányos ós szerény kérelmiét kedvezően elintézni kegyeskedjék. Szeged, 1912. cleoemiber 8-án. Hazafias tisztélettel: a „Szegedi Kereskedők Egyesülete" nevében Lövész Antal elnök, Kocsis Ferenc jegyző. Bizonyosra vehető, hogy a kamara támogatni fogja a kereskedők kérését. Valamint abban se kételkedhetünk, hogy az ország többi kereskedő egyesületei és kamarái csatlakozni fognak a szegedi mozgalomhoz. Elvégre, amit ezek kivánnak, az az ő kívánságuk is, mert ők is ugyanígy érzik a bajokat, a felelősséget és a jutalék aránytalan voltát. Ha pedig egyértelműen juttatják el jogos kérésüket a pénzügyminisztériumhoz, a mozgalom föltétlenül sikerrel jár. — Lukács Bécsben. Becsből jelentik: Litkdcs miniszterelnök ma reggel a magyar palotában hivatalos ügyeket intézett el, fél fiz óra után pedig kihajtatott Schönbrunnba, az uj hercegprímás eskütételére. Tiz órakor tette le Schönbrunnban Csernoch János dr. esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása a király kezébe az esküt. A hercegprímás eskütétele után Frentiu Valér dr. lugosi görög-katollkus román püspököt és Zubkovics György dr. szentendrei görög-köleti szerb püspököt eskette meg a király. Az újonnan mondta Parka uram és biztatóan hunyorított a szemével. A lublói főbíró elhelyezkedett a szánon és elgondolkozva nézett a messzi havas országútra: — Ebben a hósivatagban akarod te megtalálni a Kornádi nyomát? z — Már meg is van! — kiáltott Parka a gondolataiból felriadva. — Titokzatosan nevetett: — Hejnye, hejnye, a vén gazember!... No, jó utat, Prihoda és meleg bort a Vöröstoronynál. — Majd iszom az egészségedre! A lublói szán csilingelve vágtatott ki Krakóból. A téli nap még magasan állott a székesegyház tornya felett. A szenátor kiszámíthatta, hogy a lublói főbíró alkonyatig elérkezik a Vöröstorony fogadójáig, ahol a határon átkelők az éjszakát szokták tölteni. A telivér lengyel fogadősné majd megvigasztalja a bírót. De ki vigasztalja meg a búsongó Parka uramat? A „3 muskatéros"-hoz címzett bormérőházban egy darabig csak elgyönyörködött a kékróka-mentékben. Forgatta őket jobbról-balról: — Hej, mégis csak jobb királynak lenni! — dörmögte magában. A sarokban egy vándor katona üldögélt. Csillogó szemmel nézte az is a mentéket. Azzai beszédbe ereszkedett a szepességi szenátor. i — Honnan jösz? — Stockholmból. — Hová mégy? — Ha én azt tudnám! Megyek addig, a kinevezett egyháznagyok az ünnepies aktus befejezése után egyenként magánkihallgatáson jelentek meg a királynál. Lukács László miniszterelnök este kilenc órakor érkezett vissza Budapestre. Büntető expediczió Prohászka konzulért Kedden ultimátum? — A kormány a háborús veszedelemről. — Lukács miniszterelnök tárgyalt Berchtold gróf külügyminiszterrel. — A monarchia kétszázötven milliós kölcsöne. — Schemua vezérkari főnök és Auffenberg lovag hadügyminiszter lemondása. (Saját tud ősit ónktól.) Vilmos császár tegnap este beszélgetés közben ezt mondta egy politikusnak: — Nem értem, hogy miért félnek annyira a háborútól, amikor az ujabb háborús bonyodalom veszedelme véglegesen megszűnt. A német császár ezzel Oroszország visszavonulására célzott. A legnagyobb valószínűség szerint csak a monarchia és Szerbia között való háború van kitörőben, az orosz beavatkozás veszedelme elmúlt. A monarchia konfliktusa visszavonhatatlanul közeledik a fegyveres beavatkozás felé. Már hétfőn elterjedt a hire, hogy a monarchia ultimátumot küldött Szerbiának, erre azonban, értesülésünk szerint, csak kedden kerül a sor. Tehát már a legközelebbi órák megdönthetik ezt az aggasztó bizonytalanságot. Ebben a háború mig valahol háborút találok. Ahol megin kardot meg zsoldot kapok. Parka szenátor megnézte jól a vándor katonát. Vasderes-képü, széles vállú, faltörő ikosfejü ember volt. A szürke szakálla olyan volt, mint a tigrisé. — Ha néked adnám a bundámat, eljönnél velem éjszaka a Kárpát Iközé? Lehet, hogy golyót kapunk vagy buzogányütést... A katona vállat vont: — Kaptam én már szöges csizmát is a fejemhez. Azért a bundáért akár a pokolba is elmegyek. A szenátor kezet szorított a katonával: — Hogy hivnak? — Mostanában sehogy. Még nincs uj nevem. A régit pedig elfelejtettem. — Az sem baj. Három leányasszonyt kell kiszabadítani a fogságból. A zsoldoskatonának felcsillant a szürke, gömbölyű szeme: — Ezt a munkát szeretem. Fiatalkorom óta nem volt szerencsém ilyen lovagi szolgálatban részt vehetni. Hát csak induljunk, nagy, jó uram. Viszket a balszemem. Jó utunk lesz. Parka szenátor a fogadóstól szánt bérelt, meg három erős lovat. A város pecsétjét hagyta ott zálogban. A két oroszlánnak hitele volt akkor egész Európában. A katona hajtott, Parka uram az utat mutatta. Már leszakadt az este, mikor a Vöröstoronyfogadó mellett elhajtottak. Odabeliilről vig sípszó hangzott ki. A lublói főbiró mulatott odabenn. A katona egyet sóhajtott az ólomkarikás ablak felé, aztán káromkodva csapott a lovak közé. és béke nélkül való rendkivüli, borzasztó és lehetetlen állapotban csak veszteség van, csak fuldoklás van, csak pusztulás és csak összeomlás. Magyarországon igazán nem volt hírmondója se valamelyes háborús pártnak, de szintazonképen nics olyan ember se, aki ezt a mai gonosz állapotot mindennél rosszabbnak és mindennel gyilkosabbnak ne tartaná. Valósággal olyan a mi helyzetünk most és az egész monarchiáé, mint egy ostromban körülvett váré, melyet — ki akarnak éheztetni, mint Drinápolyt, vagy Szkutarit. Pedig minket még nem vertek meg se Kirkkilisszénél, se Monasztirnál és bizonyára arra se vagyunk hajlandók, hogy ötven millió ember kardcsapás nélkül megadja magát vagy elpusztuljon a rémülettől, ha három millió rác — kitátja rá a száját. De még akkor se, ha mögötte áll az egész nagy atyafisága. A monarchia már minden eshetőségre elkészült. Bécsből jelentik, hogy az osztrák és a magyar kormány százhuszonöt —százhuszonöt millió korona kölcsönt vett föl a Rotschild-csov>or\i6\, illetőleg a magyar kormány a Rothschildék budapesti intézetétől, a Hitelbanktól. A kölcsön rnásfél-két évi lejáratú, négy és fék százalékos kincstári jegyek ellenében, örvendetes, hogy a monarchia ilyen súlyos hlyzethen kölcsönt kaphatott papírok ellenében. Szerbia napról-napra folytatja provokatív magatartását. Mint Belgrádból jelentik, az államtanács ma kiutalványozta az uj Adriai-vasutat tervező mérnökök tiszteletdiját. A szkupstina holnap megszavazza az uj vasútvonal kiépítésének a költségeit. — Csak hajts, fiam — dörmögte a háta mögött Parka szenátor. Sötét fenyveserdőn nyargaltak át. A nagy fák komoran álltak a hóteher alatt. Valahol farkas üvöltött a távolban. A lovak nyugtalankodva hegyezték a fülüket. A katona csendesen káromkodott. Mikor a közelben hangzott fel újra az üvöltés, a zsoldos visszafordult az ülésben: — Legalább azt mondja meg, nagy, jó uram, hogy takarosak-e azok a menyecskék, akik miatt talán itthagyjuk a fogunk? A szenátor hevesen bólintott: — A legszebb szepességi nők. Gömbölyűek, hamvasbarnák és a szemükben a Poprád napfényes habja csillog. A szájuknak olyan szaga van, mint a fenyőknek ... — Akkor csak menjünk! — kiáltott fel a zsoldoskatona és rövid korbácsa hevesen csattogatt végig a lovakon. Az üvöltés lassan-lassan elmaradozott a távolban. A fenyveserdő ritkulni kezdett és egy szelid dombhajlás felett egy törpe, hordóalaku vár fekete körvonalai mutatkoztak. Nem régen még cseh rablók laktak itt. A szenátor jól tudta azt, hogy Krisztus takácsa valamikor itt tartogatta azt a feleségét, akivel balkézről esküdött meg egy külföldi utazása alatt. A balkézről való feleség már régen elmúlott, a takácsot elhagyogatták az asszonyok. Dehát nem lehetséges-e, hogy a hűtlen macska újra visszatér a régi házhoz? Parka uram a hordóalaku várra mutatott: — Ott vannak a foglyok, katona.