Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-29 / 116. szám

Szeruesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivatal Kárász-utca 9 egész évre . K24 — félévre K 12.— egész évre . K28 — félévre.... K14-— • •••• Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — negyedévre K egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon': 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egye8 szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja': 81. Szeged, 1912. I. évfolyam 116. szám. Vasárnap, december 29. Rend a Házban. Lukács László megint csak megmutatta, hogy sokkal nemesebb ellenfél, mint azok, akik a politika harcaiban most vele szemben állnak. Ezúttal ugy mutatta meg, hogy az ellenzéknek fölajánlotta a treuga deit, a fegyverszünetet még akkor is, ha nem akarna a többséggel megbékülni. A miniszterelnök karácsonyi nyilatkozatai során ismertette a maga munkaprogramját. Elmondta, hogy már legközelebb akarja letárgyaltaim egyrészt a választási jog, másrészt a közigazgatás teljes, szerves reformját. Nem akar junktimot fölállítani a kettő közt, hanem azért, mind a két alkotást olyan időpontban akarja betetőzni, hogy már a legközelebbi általános választás idején mind a kettő életbe léphessen. Ez azonban csak a miniszterelnök munkaprogramja. Szorgalmas előkészítő munkálkodást folytatnak az összes szakminisztériumok. Ezek is egész sereg nagyfontosságú javaslattal fognak már a közel jövőben a törvényhozás elé lépni. Ugy, liogy a magyar országgyűlés mindkét házára most a szó szoros értelmében korszakalkotó időszak vár. A képviselőházi ellenzék pedig tanácstalanul néz ennek a korszakalkotó időszaknak elébe. Eddigi taktikája teljes csődöt mondott. A közvélemény egy pillanatik se tudott érte fölmelegedni. Ma már az ellenzék soraiban is nagyon szeretnének ebből a kátyúból kimenekedni. Egyelőre azonban még nem tudják, hogyan csinálják. Elhamarkodták a dolgokat. Beugrottak néhány tapasztalatlan temperamentum tultengésének. Most pedig a pártérdek és a gőg megnehezíti a taktika megváltoztatását. A kormány és a többség, bár bizonyára nem az ő hivatása ellenségeit megsegíteni, mégis már sok lépést tett, mely megkönnyithette volna az ellenzék elhatározását. Lukács László karácsonyi nyilatkozataiban igazán hosszú sorát tudta reprodukálni a kormány és a többség békeajánlatainak. A koalíciós pártok mindent viszszautasitottak és ma is még ott vergődnek, ahol makacsságukban megfeneklettek. Csak az a különbség, hogy vergődésük most még súlyosabb, még kinosabb, mint eddig volt. A közvélemény eddig se helyeselte se a trombitálást, se az abszentálást. De ezután az ellenzék helyzete a közvélemény előtt még súlyosabb lesz. Korszakalkotó reformmunkálatok következnek. A kormánypárti közvélemény természetesen megbízik a kormánypártban és tisztában van azzal, hogy ez a párt lelkiismeretesen fogja kötelességét teljesíteni, még ha a képviselőházban továbbra is magára marad. De épen az ellenzéki közvélemény nem hajlandó ebbe a lehetőségbe belenyugodni. Épen az ellenzéki közvélemény, mely szép csöndben már most is elitéli az eddigi koalíciós taktikát, hangosan ki fog törni, ha az ellenzék korszakos reformok idején is csak az ellenpariamentezéshez fog folyamodni. A szövetkezett ellenzéki pártokban jól tudják, hogy taktikaváltoztatás nélkül az ellenzék helyzete a közvélemény előtt tarthatatlan. Mennél fontosabb dolgokat tárgyal a parlament, annál inkább az. De még, ha a közvéleménytől el is tekintenek, akkor is föltétlenül be kell menniök a parlamentbe. Vagy távol maradhat a néppárt, ha odabenn a katolikus autonómiát tárgyalják? És távol maradhat akármelyik párt, amikor odabenn a választókerületek kikerekitéséről lesz szó? Az ellenzéknek ebben a súlyos helyzetében nyit váratlan egérutat Lukács László nobilis ajánlata. Még a nemzetközi jogban se szokás a vereségben vergődő ellenségnek fegyverszünetet ajánlani. Az erő.sebb fél rendszerint meg szokta várni, amig a gyöngébb fél könyörög érte. És akkor is többnyire csak ugy adja meg, ha az ellenfél békét és tárgyalásra alkalmas békeföltételeket ajánl. Lukács László pedig irne az ő erösebb pozíciójából kínálja a megvert ellenfélnek a treuga deit. És kinálja még akkor is, ha az ellenzék nem is keíesi a békét! . . . Még eddig sehol se láttunk válasznyilatkozatot erre a meglepő ajánlatra. Consolatio. Gondolj el nem muló zenékre, lelkem, És csillagokra fönn az égi kertben. És éjszakára, melynek tükörében Elsápad minden árnyék földön s égen, Ember fiára, ki lenn járt e tájon, Hogy minden szír eztán remélve fájjon, Anna hajára, mely szőkébb a holdnál És a halálra ... mely békébe pólyál. (E verset írtam inesszeköltözőiben, Fekete márvány alján, temetőben.) Juhász Gyula. A koczka* Irta: Színi Gyula. A lord egy mély karosszékben ült, és messziről nézte a játékosokat. Nézte a zöld mezőt, amelyen a szerencsekerék aranyai gurultak és a kezeket, amelyek a szerencse felé kapkodtak. Feltűnt néki, hogy ezek a kezek roppant hosszúak és inasak, abnormisak és csaknem kétszer akkorák, mint a rendes emberi kéz. Mint jószemü vadász tudta, hogy a szaladó nyul kétszer-háromszor nagyobbnak látszik, mint mikor egy helyben dobol és ezzel magyarázta, hogy a játékosok kezét olyan megnyultnak látja. De az arcuk is rendkivül megnyúlt, mintha valami állandó görcs feszitette volna szét kapzsi, mohó, figyelő vonásaikat. A szemük kimereszkedett, az orruk kihegyesedett és a fülük felfelé hegyeződöft. Az egyik izzadt és kivörösödött, a másik viaszosan sápadt és hideg volt, mint a halott. Csak azt csodálta, ihogy mindezek, akiken a játékszenvedelem láza végigborzongott, régi gyakorlatú és szokású hazardőrök voltak. A lordnak hirtelen eszébe jutott a címerének egy sajátságos emblémája, a kocka, amely a balmező alsó sarkában húzódott meg. Családi hagyományuk szerint a tizenhatodik század elején került a címerükbe, amikor egyik ősük kockajátékon megnyerte szomszédjának, a skót tavaik vidékén lévő kastélyát, minden szolgájával és felszerelésével egyetemben, sőt a legenda szerint a castle-lel együtt a lady is átpártolt a szerencsés nyerőhöz, aki a maga címeréi királyi engedelemmel egyesitette a castle ősi címerével és szimbólumként beletette a kockát. A kocka és a hozzája fűződő régi családi jelszavuk — fortuna vitrea est — nem most ejtette először gondolkodóba. Hogy „a szerencse üvegből való", ezt inár gyermekkorában az emlékezetébe vésték. Ugy látszik, hogy a tizenhetedik századbeli szerencsés ős óta családjuk mindig félt, hogy a kocka fordul és egy napon vissza kell adnioik mindazt, amit egy szerencsés téten nyertek és ez a félelem apáról fiúra öröklődött. Ez volt az oka annak, hogy bár a lord az előkelő Albemarle-khib tagja volt, soha kártya még nem volt a kezében, sem börzén, sem egyéb hazárdjátékon nem vett részt és ez volt az oka annak, hogy unalmában sokat olvasott a klubban és otthon, ugy, hogv lassanként az irodalom szeretete és ismerete valóságos szenvedelemmé nőtt nála. Melanikóliára hajló természete különösen azon írók, gondolkodók felé vonzotta, akik a világ, a sors, a szerencse állhatatlanságáról elmélkedtek, akiket emberek által felfedezett törvényszerűségek nem nyugtattak meg, akik •mindenben emberi számításaink gyarlóságát látták és azt, hogy a sors. a véletlen komédiáinak és tragédiáinak tehetetlen bábjai vagyunk. Velük együtt a miszticizmus felé hajlott, mert tudta, hogy sokkal több dolgot nem értünk és nem ismerünk, .mint amennyit tudunk és hogy nálunk a sejtelemnek nagyobb szerepe van, mint a tudásnak, mintegy, hogy az ember inkább hitre, vallásosságra, mint tudásra, tudományra hajló lény. És a lord szerfelett vallásos volt, ami kissé meg is nyugtatta. Egy prémeskabátu furcsa ember lépett be a szobába. . A lord csodálkozott, hogy ily#n gyanús külsejű alakot egyáltalában bebocsátottak a klubba. Az ember fázott, bár nlár május hónapja volt és a szobában sem vetette le a kabátját. Körülnézett és meglátta a kandallót, amelynek vörösréz rácsa mögött már több, mint egy hónapja nem lobogott tiiz. Mégis a kandalló 'mellé telepedett és igy a lord szomszédságába került. Igen sápadt, csaknem tüdővészes ember volt, a szeme mélyen feküdt és sötét karikák mögül bágyadt, megtört kék fény.nyel lobogott. Pré-