Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-22 / 112. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1912. december 22 latában mint segitő családtag működik; vagy ha 5. a katonai vagy csendőri szolgálatban altiszti fokozatot ért el. A hetedik szakasz szerint választó mindenki, aki 30. életévét betöltötte, öt év óta magyar állampolgár, egy év óta egy községben lakik, irni és olvasni nem tud, ha 2. legalább 16 katasztrális hold földbirtoka (szántó, kert, rét, szőlő) van. A törvényjavaslat egyéb rendelkezései közül kiemeljük még a következőket: Az eddigi választók megtartják választójogukat mindaddig, amig ugyanabban a községben, amelyben választók, a névjegyzékben őket tovább vezetik. A szavazás módja nyilvános lesz, kivéve a törvényhatósági városokat, Aki figyelemmel olvassa el e részleteket, az föltétlenül észreveszi, hogy alapos reformok vannak benne — dacára, liogy sok részlet hiányzik. Lukács miniszterelnök is megjegyezte, bogy az általánosságra vonatkozó részt kihagyták. Pedig az a reform egyik sarkalatos eleme. Hisz az általános lényegért volt annyi küzdelem, annyi ellentét és kívánság. Ha pedig a miniszterelnök kijelenti, hogy a Népszava az általánosságra vonatkozó részt kihagyta, akkor — logikus—- az általánosságot szintén megvalósítja a Lukács-kormány. Hátra volna még az egyenlő és titkos válasz- / tójogi lényeg. Hogy mennyiben törekszik általánosan egyenlő lenni, azt a hiányos ismertetésből is láthatjuk. Ha az igen fontos elemet — melyen a reform épül, — a statisztikai adatokat ismernénk, akkor mondhatnánk végleges kritikát erre vonatkozólag is. Mert a kormány indokolása és a statisztikai adatok fogják igazán megvilágítani, hogy miért és milyen reformokkal kiván Magyarország belpolitikai erején lenditeni a Lukács-kormány. Még a titkosság körül voltak viharok a reform kérdésében. De a titkosság körül maga az ellenzék volt a legnagyobb ellentétben. És Lukács László itt is radikálisan. egyúttal higgadt logikával és helyes tapasztalattal kiván megoldást, amikor a törvényhatósági városokban a szavazás módja titkos lesz s ezeket kivéve, a „szavazás módia nyilvános." Hogy miért igy, — az is kiderül és indokolást nyer. Bizonyos, hogy a sietve leközölt javaslat megmarad, hiánvos részletnek és az ország megvárja a teljes reformterv hiteles közlését. Annál is inkább, mert hiszen előzetes Ítélettel egyszerűen komikus helyzetbe kerülnénk, tnást látván, mint a mit igazán kapunk. <3»aa*Ecnx»RKaKsa»gBB3aaKss3asce3H!i!CQaast»axaiis!ssnnN — A horvát bán hosszabb szabadsága. Egv délszláv hírforrás ura Bécsben nagy feltűnést keltett azzal a hirrel, amelyben azt közölte, hogy Cuvaj horvát kormánybiztos hosszabb szabadságra ment. Ehhez az a következtetést fűzte,- hogy Horvátországban elkövetkezett a fordulat, mert Cuvaj elhagyja helyét. Fővárosi munkatársunk érdeklődött e dolog állása iránt s azt a fölvilágosítást nyerte, hogy Cuvaj csak karácsonyi szabadságra ment, de ez semmiféle változást nem jelent. — Auffenberg és Schemua. Bécsből lejelentik: A lapok közlése szerint a király Auffenberget hadseregfeliigyelővé, Scheuma Balászt pedig a Raguzában lévő 16. hadtest parancsnokává nevezte ki. 2 annál a munkaadónál legalább 3 év óta van állandóan alkalmazva; 4. ha valamely választónak mezei gazdaságában, ipari üzletében, vagy vállalatában mint segitő családtag működik; vagy 5. ha a katonai, vagy csendőri szolgálatban altiszti fokozatot ért el. A hatodik szakasz megállapítja, hogy választó mindenki, aki 30. életévét betöltötte, öt év óta magyar állampolgár, egy év óta egy helyben lakik, irni-olvasni tud és ha 1. akár egy adónemből külön, akár több adónemből együttvéve legalább 20 korona egyenes állami adóval van megróva; vagy ha 2. legalább 8 katasztrális hold földbirtoka van (szántóföld, kert, rét, szőlő); vagy ha 3. alkalmazott és a) ipari üzlet vagy vállalat körében — ideértve a bányászatot, kereskedelmet és iparszerüleg folytatott közlekedést is — ugyanazon munkaadónál legalább két év óta van állandóan alkalmazva, yagy ha nem kizárólg testi munkára, hanem előmunkási, felügyelői, tennivalók rendszeres végzésére (munkavezető, művezető, pallér stb.) bármennyi idő óta van alkalmazva, vagy ha b) az őstermelés körében nem kizárólag testi munkára, hanem előmunkási, felügyelői tennivalók rendszeres végzésére bármennyi idő óta van alkalmazva (munkavezető, béresgazda, aratógazda, magtáros, fővincellér, főkertész stb.); vagy c) ha az a) és b) pont alá nem esik, de bármely foglalkozás körében legalább öt év óta ugyanannál a munkaadónál van állandóan alkalmazva; 4. ha valamely választónak mtezei gazdaságában, ipari üzletében vagy vállaros ötletből, csakiiera minden pénzét odaadta. Be' szép, — a nagy fehér buigák dus és tömör csomója, — telt, érett, mint a magával tudatos asszony, akit lelki vádak és felelősségek nélkül lehet birni. Gyönyörködött bennük és az asszon ykivánás izgalmát szinte erőszakkal bullámoztatta át e percben oly derült, kedvéntölt valóján. Frissebben lépkedett az előkelően csöndes utcában, mély lélegzettel nézte meg a kis palota számát, fölszaladt és csöngetett a lépcsőházban. . . . Pillanatok múlva szembenállt a plátinafogu vénasszonnyal, a gyanús rögtönösséggel kinyiló ajtóban. — Mi tetszik? Ellenszenves, apró szejmével hidegen tessékelte, hátrább, be sem várta, hogy kimondja a nevet. — Az úrnő ma nem fogad! — felelte kurtán, gúnyos elégültséggel és már-már becsapta előtte az ajtót. — Ugy? — mondta a fiatalember hirtelen föllobbanva és megfogta a kilincset. — Szeretném ezt tőle magától hallani! Az utolsó szavak kicsit kényszeredetten hangzottak, érezte, bogy mindjárt-mindjárt komikus lesz. — Sajnálom, — hadarta a kis némber türelmetlenül, mintha mégis tartana valamitől, — sajnálom, társaság van nála, előkelő, nagy társaság. Farkasszemet néztek, aztán a fiu gúnyos mókával emelte meg mélyen a kalapját, fölnevetett és sarkonfordult. Nem volt mást mit tennie. De odalenn az utcán epés diilh gyülemlett a torkába hirtelen. Halkan káromkodott ós tehetetlen boszuságában véresre szivta az ajkát. Hosszukat lépett, ideges rugalmassággal szelte az alkonyat zsongó, mámoros levegőjét, a homlokához nyúlt és könnyű veríték nyomát érezte. — No nézze meg az ember! — dünnyögte röstelkedve s dacosan, lazán lóbálta mentében a karjait és a virág lecsüngő fürtéiből köpenyéhez horzsolódva hullt le az aszfaltra egy illatos fehér gömb. Ott ragyogott a szürkület faku fátyola ajtath — Eldobjam ezt? — kérdezte magától a fiu megállva és újra az arcához emelte az orgonacsomót. És a virágok rugalmas reszketéséből, vagy a hűs és mély, titokzatos illatról talán, eszébe jutott egy tavalyi asszony. Vagy mert kellett, hogy eszébe jusson valamelyik e megzavart félórában. Az ám, a Mártiha lakása nincs messze innét; ba kiér és befordul a körút felé, már ismerni fogja az utcát, ahol lihegve és kacagva, szorosan összefogódzva futottak hazafelé ilyen nyugtalan estéken, — mennyiszer, mennyi gyönyörű szép hónapon át. Azok kedves idők voltak, valóban! Haladtak, lejátszódtak és elvégződtek, — ez a szép az egészben; a dolgokat idejében kell megállítani, amig még nem ruták, akkor ugy maradnak számunkra. Az idegessége valami gyöngéd merengésbe enyhült át, amig ezekre gondolt . . . Mártiba, a ragyogó, szőke, alig liuszonkótéves kis özvegy, aki odalenn a városukban már leányfővel is szerette őt; és, bogy feljött tavaly, az övé lett lassankint, de egész természetszerűen és alkuvás nélkül, mint a,ki rendeltetését tölti be és önmagával a vásár évei alatt már tisztába jött. Mártiba fiatal, szép, szabad és vagyonos volt, nem lehetett hiányában a férfiúnak és egészséges, passzív asszonyiiságának nem is volt olyan értelemben szüksége; — és őt elfogadta kedves ós szelid eltökéltséggel, éppen őt. Mivel érdemelte, bogy szeresse? Ejih! . . . Tudta róla, bogy azóta „behúzta a függönyöket", ő mondta ezt még igy; — és az élete zártan és zajtalanul folyik. Vállat vont. Miért teszi; elég gyerekség, ba igy van! . . . Bosszankodni akart magára, bogy az előbbi percben, — mint az átlagférfiak — majdnem örült ennek, számonvette, értékelte és elraktározta valakinek a kizárólagos érzését, amit véletlenül őbelé helyezett ki. Mintha bizony dicsőség volna, kincs, vagy értékmérője őneki, ürügyül szolgálni, hogy egy asszony az érzéseivel, önmagával kedvére elbibelődhessék. Igen, ínég Mártiba is, ez a fiatal, üde és ösztönös lény, ő is szenvelgett utóbb; egyszer csak megtanulta valahogyan, megtanult beszélni és tapasztalatlanul, vakon is rátalált egy szerelmi viszony közkeletű asszonyszavaira, kérdéseire és alkuvásaira. Mind ilyenek! A perc nem kell nekik, nem értik a szépségeit, — flagellánskodnak, felpiszkálják a multat és a hol-