Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-20 / 110. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivata / Kárász-utca egész évre . K24 — félévre.... K 12-— egész évre . K 28-— félévre.... K 14 — Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Kiadóhivatali-telefon': 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1912 I. évfolyam 110. szám. Péntek, december 20. A pénzintézetek és a válság. Irta: dr. Bródy Aladár. Azt a depressziót, amit a mostani válságos idők okoznak, legnagyobb mértékben a pénzintézetek érzik meg. Valamennyi irányadó pénzpiacon a hivatalos rátáig emelkedett a magánkamatláb és a jegybankok igénybe vétele is rendkivül erős emelkedést mutat. A pénzviszonyok tehát egyre rosszabbodnak, mely körülmény már egymagában is épen elég gondot okoz a pénzintézeteknek. Nálunk azonban egy más körülmény is közreműködik abban a tekintetben, hogy megnehezítse a pénzintézetek dolgát. Az általános közgazdasági okokhoz járul, egy szintén csaknem általánosnak mondható bizalmatlanság, amely a külpolitikai viszonyokkal kapcsolatos s amelynek eredményeképen a legutóbbi időkben egyre halljuk, hogy 'mennyire megrohanták a betevők ezt vagy azt a pénzintézetet. E soroknak épen az a céljuk, hogy rámutassanak arra, milyen megokolatlan, célra nem vezető, helytelen dolog a pénzintézeteknek ez a megrohanása. Tudvalevő, hogy ha tisztán a részvénytőkéjükre volnának utalva, a nagy pénzintézetek sem tudnának boldogulni. A visszleszámitolásnak és a betéteknek a pénzügyi fejlődés mai fokán talán még fontosabb szerep jut, mint magának a részvénytőkének. A részvénytőke alapja, hogy ugy mondjam kiindulása egy-egy pénzintézet működésének, de a visszleszámitolásnak és a betéteknek jut az a szerep, hogy tovább fejlesszék az egészséges alapokra épitett pénzintézetet. ! A mai rossz pénzügyi viszonyok közt — mely viszonyok azonban korántsem a mi speciális 'viszonyaink, hiszen európaszerte, sőt a kontinensen tul is ugyanazokat a jelenségeket észlelhetjük a pénzügyi élet terén — nagyon meg van nehezitve a visszleszámitolás. Pedig normális időkben épen a visszleszámitolás az, amely remediuma az egy-egy pénzintézetnél pillanatnyilag mutatkozó tőkehiánynak. Minthogy tehát a tőkepótlásnak ez a módja most sok nehézségbe ütközik, fokozottan fontos szerep jut a betéteknek. A pénzintézetek tehát, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy betétátlagukat megtartsák, sőt — ha az egyáltalán lehetséges — még növeljék is. E cél elérése érdekében több betétkamatot is fizetnek, mint annak előtte és általában kedveznek a betevőknek. És mégis mit látunk? Napról-napra ujabb és ujabb hiröket hallunk a pénzintézetek megrohanásáról. Valami különös, (írthetetlen bizalmatlanság vett erőt az em- 1 bereken. Akiben tegnap még teljesen megbíztak, ma már nincs hozzá bizodalmuk. Amelyik pénzintézetre a minap még egész vagyonukat rábizták volna, ma ugyanottan utolsó fillérig felmondják a betétjüket. Felmerül itt az a kérdés, hogy miért ez a nagy buzgalom a betétek felmondása körül, mikor minden épen amellett szól, hogy ne mondjuk fel a betéteinket. Mert hiszen a betétek fölmondása mellett csak egy — nagyon naiv —- argumentumot szoktak felhozni, azt. hogy a pénz mostan a ládafiában van a legbiztosabb helyen. Ez azonban teljességgel nem áll, mert ha az abszolút jó hirnevü pénzintézetnél nem volna kellő biztonságban a pénz, ugyan mi alapon mondhatnók akkor, hogy otthon biztos helyen van. Ezzel szemben kézenfekvő argumentumokat lehet felhozni amellett, hogy nem kell felmondani a betéteket. Aki részt vesz a pénzintézetek elleni felmondási attakban, az tevékenyen közreműködik abban, hogy a rossz pénzviszonyok meg ne javuljanak. Az ilyen felmondások ugyanis nem csak azért hátrányosak, mert csökkentik az illető pénzintézetek betétállományát, de azért is, mert a rossz példa ragadós. így jön létre minden elfogadható ok nélkül a felmondásoknak szűnni nem akaró láncolata, amely esetleg a leglehetetlenebb helyzetbe hozza az illető pénzintézeteket, amelyeknek már az is elég baj, hogy a kedvezőtlen körülmények kényszerítő hatása alatt redukálódott a reeszkompt. Ha pedig még ezenfelül elvonják tőlük a betéteket is, ugy vannak, mint a különben egészséges ember, aki csak azért nem doigozhatik, mert kezét-lábát gúzsba kötötték. Hogy mennyire nincsen alapja annak a pánikszerű félelemnek, amely mostanában erőt vett a betevőknek egy nem épen jelentéktelen részén, arra a kormány nevében épen a minap mutatott rá gróf Serényi Béla földmüvelésügyi miniszter, most meg a kassai megyéspüspök utasította a papjait, világosítsák fel a népet, hogy ne vegyék ki a pénzüket a takarékból, ahol biztos helyen van. A perifériákban vezető állásban levő közigazgatási tisztviselők is megteszik a magukét. A logikusan gondolkozó embernek tehát épen elég alkalma van rá, hogy meggyőződjék a betevők félelmének alaptalanságáról. Igen ám, de nem mindenki gondolkozik logikusan. Sőt a tapasztalás azt mutatja, hogy igen nagy azokna'k a száma, akik illogikusan gondolkoznak, cselekszenek és épen akkor mondják fel a betétjeiket, amikor pedig józan észszel csakis azt teheti az ember, hogy ha van fölösleges pénze, elviszi a takarékba, természetesen megbízható pénzintézethez. Mostan ugyanis olyan tekintélyes betétkamatot adnak, amilyet csak ritkán lehet elérni. De azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy vétkes könnyelműség az olyan helyzet előidézése, amelyhez képest esetleg egy-egy jóhirnevü pénzintézet el fogja mondhatni, hogy a rossz pénzviszonyokat csak kiheverte volna valahogy, de a saját betevői attakját ki nem birta. Hogy mennyire nem a tőkéjüket féltő és felmondó bizalmatlan betevők 3 észén van az igazság, az legjobban onnan látszik, hogy a pénzviszonyok mostan ott is rosszak, ahol teljesen konszolidált a külpolitikai helyzet. Tehát nem a háború mumusában kell keresni a kedvezőtlen közgazdasági helyzet kulcsát, hanem azokban a törvényszerűségekben, amelyek napjainkban az egész világon észlelhetők, anélkül azonban, hogy máshol is ilyen bizalmatlanak volnának a betevők. Amikor látjuk, hogy a legtöbb pénzintézetnek ilyen súlyos jelenségekkel kell megbirkozniok, szinte jóleső érzés, a biztonság megnyugtató érzése fogja el az embert, hogy vannak bizonyos szilárd támpontok is, amelyeket egyáltalán nem kezdhet ki a pusztító bizalmatlanság. Ilyen szilárd közgazdasági támpont a postatakarékpénztár. Teljesen érthetetlen, hogy azok a hullámok, amelyek ostromolva csapkodják a legtöbb pénzintézetet, mármár elérhetik a postatakarékpénztárt is. íme ez is annak a bizonyítéka, amire az imént rámutattunk. A megrohant pénzintézetek 'válságos helyzetét a mindenhol észlelhető kedvezőtlen pénzügyi viszonyokon kivül, nem a mi speciális külpolitikai viszonyaink, hanem a közönség meg nem Okolható bizalmatlansága okozza. Minthogy az állami kezelés és szavatosság alatt álló pénzintézet1— a postatakarékpénztár.— az emberileg lehető legteljesebb biztonságot nyújtja, azok a rossz viszonyok, amelyek a legtöbb pénzintézet normális működését megbénítják, természetesen nem hatnak ki a postatakarékpénztárra, amely fölötte áll 'minden bizalmatlanságnak. Viszont azonban áll az is, hogy a többi szolidan megalapozott jóhirnevü pénzintézet — csak azért, mert most akut pénzügyi feszültség van — nem szolgált rá a bizalmatlanságra. Végre is semmi sem szól amellett, hogy akiben tegnap megbiztunk és jól tudjuk, hogy holnap is bizni fogunk, épen ma ne bizzunk benne. Különben is ugy áll a dolog, hogy a milyen törvényszerűség van a válságok bekövetkezésében, ugyanolyan törvényszerűen el is múlnak azok. A mostani válságos tünetek is hamarosan elmúlnak és akkor közgazdasági életünk egéről is eltakarodnak ezek a disszonáns felhők.