Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-15 / 106. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. decembei 15. varon. Valami öreg őrmester-féle adogatja a puskáikat. Amint a jelentkezők a kezükbe kapják, ráborulnak és összecsókolják. A katonák ruházata nagyon egyszerű. Tulajdonképpen nem is egyenruha, a lábukon barisnyaszerü trikószövet, a fejükön aféle buvársapka, vállukon a szuronyos puska hüvely és tartó nélkül s a patrontáska: ez az egész, a mi a szerb katona fölszerelését teszi. A jeletnikezők addig meg se nézik Belgrádot, amig puskájuk nines. Amint megkapták, elszélednek a városban, sétálgatnak, nézelődnek, bajtársaikkal beszélgetnek s rendesen betérnek egy -barha, ahol hihetetlen olcsó áron ehetnek malac pecsenyét rogyásig. Áltatában az élelmiszer-viszonyok ideálisan jók Belgrádban. Négy fogásos kitűnő ebéd, két deci borral ia mi pénzünk szerint 60—70 krajcár. A város tele van sétáló katonáikkal. Aki még nem látta, mind megnézi Pasics, a külügyminiszter házát, mert ez a legszebb épület egész Belgrádban. Szehb mint a király palotája, amely helyett most ujat építenek. Érdekes megfigyelni, milyen testvéries a szerb nép. Katonák és tisztek között nincs rangkülönbség. Egyformán állnak ki a hazáért ós láttam egy közkatonát, aki megveregette egy katonatisztnek —• százados lehetett a vállát. A legbarátságosabban beszélgettek és kezet szorítva váltak el. A katona, ba akar köszön a felebhvalójának, ha nem, az se baj. Testvéreknek tekintik egymást. Az utcákon zsivaj, zajgás. A katonák fütyörésznék, dalolnak ós velük a nép is. Nagyon meglepett, aimikor az egyik (barban lejátszott magyar operettekből hallottam dúdolni. Különösen felkapottak most a ^„Leányvásár" dalai. Csendőrkatonák énekelték együtlt a többiekkel valamelyik italozóban. Furcsa egy figura a szerb csendőr. Kék libériára. emlékeztető egyenruha féle van rajtuk,teljesen olyan a. külsejük, mint a cirkuszi szolgáké. SátéRó utalrniban elvetődtem iá belgrádi várba. A bejáratnál szerb invalidusok állnak őrt. Mindamellett könnyű bejutni. Néha nem is szólnak. A vár körül, ziinonnyal szemközt széles földsáncok vannak s a bemélyedő szalagokban bairnninc—negyven katona sétálgat szuronyosan, inkább kedvtelésből. A nyolcvan ágyúnak, amelyről a lapok irtak, isemími nyoma a belgrádi vár körül. Be — mesélik a katonák, — ba haj van, néhány óra iatt föltudják állitami az ütegeket Zimony ellen. Most még az egész várnak igen békés külseje van. Ki tudja, holnap? ... „SZEGED LESZ A SZERB HATÁR." ... Belgrádban nyiltan beszélnek arról, hogyan tervezik Magyarország szerblakta részeinek felosztását. A nép szentül hiszi, hogy az itt lakó szerbeket a belgrádi komitácsik már olyan alaposan beszervezték, liogy elég az első puskatiiz és velük együtt minden nemzetiség kirohan ellenünk. Beszélgetést folytattam egy szerb államhivatalnokkal, aki nagyon szabadon és meggyőződésteljesen nyilatkozott erről a kérdésről: — A szerb nép tudja, mit csinál — mondta kissé elbizakodottan — és nem megy fejjel a falnak. Mi nem lázítunk, mert arra nincs is szükségünk. A magyar szerbek ép olyan testvériesen éreznek velünk, akár az ittlakók. Akit szerb anya szült, az sohase tagadja meg a faját, még ha Ausztria igája alatt görnyed is. Vagy azt hiszik Bécsben, hogy amiért Péterváradon agyonlőttek egy szerb katonát, akit az osztrák ármádiába soroztak és nem akart szolgálni, hogy ezzel megriasztják a többieket? Tévedés. A magyar szerbek már jól ismerik Ausztria jövő térképét. Fel fognak szabadulni a déli részeken élő szerbek, még Szabadka is hozzánk fog tartozni és Szeged lesz a magyar-szerb határ. A magyarokkal különben mi ép olyan testvéries békében akarunk élni, akár a horvátokkal vagy románokkal. Sőt .segítségére leszünk a (magyaroknak is. hogy felszabaduljanak Ausztria alól. Azokat a területeket, ahol a mi szentjeink laknak, már föl is osztattuk komitácsi-kerületekre, minden kerületnek megvan a maga vezére, aki időnként ellátogat innen a szerb testvérek községeibe. Mi szivesen hozunk az ügyért akár véráldozatot is, mi már tudjuk, hogy tegnapelőtt Újvidéken elfogtak egy szerb komitácsit, mert kémnek tartották és csendőrök kisérték végig az utcán. A nép azonban, amikor látta, mint hurcolnak vasban egy szerbet, aki föláldozta magát a hazájáért, térdre borult előtte és ugy várta be, mig a gyalázatos kiséret elvonul. — Bizony uram — folytatta — mi mindenre készek vagyunk a szabadságunkért. A mi komitácsiaink olyan hazafiak, hogy nincs párjuk sehol. És gazdagok és hatalmasak. Ök készítik különben a robbantó szereinket is és sok mindennel ellátják a magyar szerbeket. Amiket ez a szerb hivatalnok elmondott, mindaz úgyszólván köztudat Belgrádban. Iparosok, kereskedők mind egyformán beszélnek róla. Beszélgettem egy kocsissal, aki lényegileg szintén ezeket mondta. Beszélgettem egy szerb paraszttal, aki az ország déli részéből, Nis környékéről jött és ugyancsak a magyarországi szerbekben és a többi „elnyomott" nemzetiségekben bizik. Hihetetlenül megmérgezték ezeket a belgrádi szerbeket a magyar nemzetiségi viszonyok hamis lefestésével. Lázasan és féktelenül váriák a pillanatot, hogy kitörjön a háború. — Lehet, hogy máris a nyakukon van és lecsapni készül a rettenetes szárny, amely ki tudja, -holnap nem boritja-e lángba egész Európát... -(•CBABBABAARAABBABAIBAAAEBAAAABAHSEAAASAAABBARZBASA sSZBZÖK. Réthy Laura búcsúja. (Saját tudósítónktól.) . . . Egy frakkos mr félénken szepegett valamit-, aztán -hirtelen eltűnt a függöny mögött. Lehurrogták. Utána a színpadon kigyúltak a lámpások és bátortalanul előre tipegett egy diszkrétéin dekoltált hölgy. És .belekezdett valami finom ischauisonba. Pisszegés, fütyülés, kiabálás, dörömbölés. A diszkréten dekoltált hölgy halálsápadtan sikolt, a páholyban fájdalmasan (sóhajt egy ur és utána elaléltan hauyaittvágódiik. Néhány pillanatra elül ici ZüiJ j 3. nézőtéren csönd ós megrémülök ,A páholyból kihajol egy hájos kis leány ós öntudatlan heroizmussal leszól a színpadra, hogy nimos már semmi haj, .csak énekeljen tovább, édes mamuska. Ez ,a jelenet valóban lejátszódott, december első napján, a Vígszínház matinéján. A megzavart énekesnőnek Réthy -Laura a neve, azon a matinén alkart elbúcsúzni a főváros publikumától, mert végképen megválik a iszinpad'tól. Az az ur, aki a. páholyban hauyatvágődott, Rudnyánszky iGyuila, a szerencsétlen sorsú, világtalan, költő, férje Réthy Laurának. A harmadik szereplő, a bájos csöppség, a leányuk. Aki padig pisszegett és tombolt, az a — fővárosi közönség. A hucsuföllépésr-e (néhány előkelő művésznő közreműködését is hirdette a rendezőség, a színművészet, egyik nagysága azonban megfeledkezett -a kolléganője búcsújáról és otthon maradt. É-s ebiből eredt az incidens. Réthy Laura januárban a szegedi színházba is ellátogat tbucsuföllépésre. Uitjában valószínűleg ellkisóri Rudnyánszky Gyula is, a költő, meg a Ikis leánya. Szegedre is lerándul búcsúzni, mert jussa van hozzá. Minthogy tizenkét évvel ezelőtt még ünnepelt primadonnája volt a szegedi színháznak. Igen sok forró szinházi este fűződik, a szerepléséhez. A szegediek még ma is (szívesen emlékeznek vissza nevére. És apóst, amikor megválik a színpadtól és visszavonul a. sokkal nyugodalmasabb családi életbe, még egyszer, visszavonhatatlanul utoljára 'megjelen a publikum • előtt, amely 'nemrégiben •tomboló .tetszéssel kisérte a szereplését. Egyik legkiválóbb alakításában, a Cigánybáró „Szafi"-yÁ'\nm búcsúzik. Réthy Laura (Szegeden kivül (ellátogat még utoljára viszontlátásra kilenc vidéki városba, sikereinek egykori állomásaira. És most visszatérünk oda, ahonnan kiindultunk: a budapesti esethez. Az az ellen — demonstráció rut hálátlamság, visszataszító tapintatlanság. Sőt italán nem banalitás az sem, ha kegyeletsértésnek nevezzük. Mert mi történik itt? Egy színésznő, aki nem vergődött ugyan olyan hírességre, mint Blaha Lujza vagy Páhnay Ilka akár pedig Küry Klára nevű pályatársa, több évtizedes működése után visszavonul a színpadtól. Mert érzi és őszintén beismeri,, hogy már fogytán az ereje, nem való már abba a kegyetlen é-s kíméletlen tülekedésbe, amit a- néző elől gondosan eltakarnak a kulisszák. Minthogy azonban lábból az izig-vérig szinószfajtából való, amelynek a színpad az élete, a rivaildán való játék minden öröme 'és gyönyörűsége, nem ita-d megválni -buosu nélkül a. színpadtól, a publikumtól, a — színháztól. Újból fölkeresi küzdelmes' élet|én/ek (legemlékezetesebb állomásait, hogy a csöndes ós színtelen napokban valami friss és meleg visszaemlékezéshez jusson. Valamihez, ami később enyhíti a fájdalmát, hogy — az élete már nem a színpadé. És milyen kihűlt szivü az a publikum, amely még ezt a csekély gyöngédséget, ezt a vertellen aissziszitálást is megtagadja! Mintha agyontaposta volna a jóizlóst és borotvával nyisszantott volna belé az emberies érzésbe az a tüntető fővárosi publikum. AJki Réthy Laura bucsufö 1 lépésére elmegy ,a színházba, az ne várjon egy hódító szépségű -és tüneményes képességű művésznőt, aki elkábítaná a játékával. Aki ilyesmit- remélne, az csak inkább maradjon oda. haza. Ez a föllépés nem aná-s, mint egy becsületes művészi pálya befejezése. Szomorú ak• tus az énekesnőnák, bálás visszaemlékezés a l publikumnak. Csöndes részvét a múltnak. Es aki éhbe belépisszeg, az még — részvétet sem érdemel. És -ebben az esetben még különleges momentum oik is közrejátszanak. Elsősorban a művészi érzékenység. A művészt a legcsekélyebb visszahatás is tragikusan érinti. A hiúság nem tűr megalkuvást. Az élete talán a legintenzívebb, amit produkál, abba minden érzését, a szivét, a leltkét heleönti . . . És ott van Rudnyánszky Gyula, a művésznő férje, aki elvesztette a szemevilágát. Aki csak távolról is ismeri ennelk a végzettel sújtott költőnek az életét, azt az idegrázó tragé; diát, annak az ereiben meghűl a vér, amikor : ,azt a bizonyos páholy-jelen etet -olvassa. Emberies érzéssel, a szánalom /meghatottságával fogadjuk -a buosiut. És őszinte örömmel adjuk azt a néhány pénzdarabot, amiért jegyet kapunk az előadásra . . . Tölgyes Gyula.