Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-15 / 106. szám

Szeraesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivatal Kárász-utca 9 ..... egész évre . K 24-— félévre.... K 12-— egész évre . K28-— félévre K 14 — Nappali-telefon: 305. negyedévre K fr— egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes-szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeqed, 1912I- évfolyam 106. szám. Vasárnap, december 15 A szép kirakatok előtt. Kezdenek megjelenni a kirakatokban a karácsonyi ünnepek minden ékességei. Uj könyvek, uj játékszerek, uj cifraságok tarkái Inak a fényesen kivilágított, csillogó ablaktáblák mögött, néhány nap és fény őgalyak barátságos zöldje élénkiti Szeged utcáit. Száz csecsebecse, az emberi találékonyság száz formába öntött gondolata emlékeztet bennünket az elkövetkezendő, nyugodt fehér napokra. A háború, a pénzválság malomköve között megnyomorított kereskedő feltápászkodik, aranyos dekorációt kellemes szemviditó gruppokban sorakoztatja fel az utca népe előtt. Ezek a kirakatok békét harmatoznak, minden olyannak látszik, mint tavaly, tavaly előtt, öreg emberek körbe ülik a karácsonyfát, reumás lábaikat a kandallónál melegítik, pajzán gyermekek katonacsákót nyomnak fejükbe, hintalovat nyargalnak meg, hoppá, majd megvédelmezzük édes hazánkat, ha nagyok leszünk és a hazának ránk is szüksége lesz és az apák boldogak. Fázósan szaladunk el az üzletek mellett, minden látvány az obligát karácsonyi képet juttatja eszünkbe. A dolgok külső ábrázata mosolyog; szép, fehér, bizsergető, meleg, békés karácsony. Es hogy teljes legyen a perspektiva: ritkás pelyhekben szitáló hó esik, könnyű dér kapaszkodik az utcákba, fehér karácsony lesz, simára fagy a Tisza és csengő szavú szánkók suhannak végig a télies alkonyatban. De szivünk alján, érzéseink legbelső gyökerében érezzük, hogy másként van minden, mint ahogy a város fényes, sokszinü kirakatai mutatják. A merkantilizmus száz sebből vérzik. A kereskedő Mikulás napján egy csődöt talál a küszöbre kitett cipőjében. Nem merünk hátra tekinteni, érezzük mögöttünk a fizetésképtelenség mumusának fagyos lehelletét. Egyet lépünk, elvérzett üzletemberek hullái fekszenek előttünk. Nem merjük kinyitni újságainkat: ismeretlen veszedelmek sziklái közé zuhanunk. A város szive bágyadtan ver, a halánték feszülésig pattan. Kerüljük az embereket, némán nézünk magunk elé, annyira érezzük a rossz konjunktúrák csapkodó hullámveréseit, hogy hajótörötteknek érezzük magunkat és nem is kérdezzük már, mit hoz a jövő? Hitelezőink könyörögve ostromolnak; lassú szárnynyal, mint a frissen esett hó, ránk teregeti palástját a nyomorúság. Békés családi élet csöndességét hirdeti nekünk a naptár és soha nem éreztük magunktól olyan távol a békét, mint most. Minden percünk rejtett, szomorú szenzációt pattant fel, minden napunk egy ecsetvonással homályosítja el a képet, melyet zajtalan évtizedek és a gyermeki korszak elénk festett. Kitekintünk ablakunkból az utcára, megbámuljuk ja kirakatokat, de megbámuljuk azokat a gyűrött arcú, havasi legényeket is, akik katonaládákkaí jobb vállukon vánszorognak. Este a szinházban jókedvű komikusok mókáznak, a rezervista hadnagyok furcsán, félrebigygyesztett ajakkal hagyják ott a hivatalaikat, Íróasztalaikat, a karácsonyt, a fényes kirakatok szépségei elől katonavonatokon száguldanak és mig a kis gyerekek hintalovaikon belovagolják a fantázia hősökkel és hőstettekkel teli világát, bádog-kardjaikkal csatákat nyernek meg és hadvezérekké növik ki magukat, addig az apák kardokat köszörültetnek, svettereket vásárolnak, lóra alkudoznak. Lehet, hogy karácsonykor körül fogják ülni az öregek a karácsonyfát, lehet, hogy a gyerekeknek az idén is — tüzön-vizen keresztül — de megszerzik hadi játékaikat, de azt ki tudná megmondani, hogy mi lesz az apákkal és mi lesz a felserdült nagy gyerekekkel. Csillognak a kirakatok, de a szemek is csillognak. Ott a meleg levegő harmata; itt a meleg könny sós, keserű cseppje. Nagy, szomorú ellentét ez, ki nem látja, hogy Potemkin, mesterséges öröm mindez. De azért nem mondunk le a fehér karácsonyról, a békességes, megenyhült életről. Nézzük a kirakatokat és talán-talán egy napon, talán éppen karácsonykor, legszebb karácsonyi ajándékul száz apróság, száz disztárgy között, mint egy gyönyörű ragyogó, mindent elhomályosító drága kő, megcsillan a béke.1 Ozsonna. Irta: Kosztolányi Dezső. Piroska négy éves. Piroska az asztalnál ül a nagyanya ebédlőiében. A virágosvázák, a fehér és fekete torták köziil sápadtan kandikál 'ki szőke feje, amely olyan, mintha félig porcelánból, félig cukorból lenne. Okos és hideg-kék szeme lelkesen bámul. Ha lehunyja. 'hasonlít a komoly és illedelmes alvóbabákhoz. A délután ideges zavarban mult el. Alig ebédelt meg, a bonne a kis szobába cipelte és fejét sokszor egymásután belemártotta a gőzölgő vizbe. A víz sütötte és a szappanhab huncutul osipte a szemét, ugy hogy sokszor kellett hunyorgatni, mig újra látott. Arra is emlékezett, hogy 'a padlón széles aranytócsákban folyt össze a napfény. Azután a tükör elé állitották. Itt a bonne elővette az anya fehér elefántcsontfésüjét és sokszor egymásután végigtépte nedves hajtincseit s ez nagyon fáit. Végül elkészültek, beültek egy kocsiba és a nagyanya lakomájára mentek. Félnégy lehetett. Ekkor már az utcákra csokoládészinü félhomály ereszkedett. Piroska fejecskéiét a kocsi ablakához nvo-mta s nyugtalanul nézte az elsuhanó házaikat. Fiile pirosra gyulladt az izgalomtól. A sötét kocsiban olyan volt, mint két picike láng. Szeretett volna sirni, de félt, hogy az anya megharagszik és ő sajnálta az anyát. Hogy ne okozzon neki fájdalmat, inkább dobolt az ablakon és nagyokat és őszintéket nyelt. Mire megérkeztek, imár gyújtogatták a lámpákat. Hideg délután volt, korán sötétedő. Piroska gyorsan felsuhant a lépcsőn és kinyitotta az óriási üvegajtót. A nagyanyánál egyáltalán minden üvegből van. Egy pillanat alatt végignézte a folyosót, amely a szobából kirakott bútoraival ünnepi izgalmat keltett s sokáig bámulta az asztalon a mayonnaiseihalat, a rákpástétomot, a tortákat és a sajtot a különös üvegboritóval, valamint a köpcös, vörös rumosüveget, mellette a kék cukortartót, amely máskor mindig a kredencen állott a gyertyatartók mellett. Ez egy kissé nyugtalanította. De igy van ez mindig december másodikán, Aurélia napián, mert akkor a nagyanya nevenapja van. Ezen a napon a porcellántálakon sárga piskóták állottak, amelyekbe apró mandula- és mogyorószemecskék voltak belesütve, üvegszerüen csillogó birsalmasajtszeletkék, rubinpirosak, vagy halvány rózsaszínűek, marcipánok és gyümölcskenyerek. Benn a túlfűtött és lankadt levegőt rózsafüstöiő cukrozta, amit az izzó vaslapátra vetett a 'cseléd, végigjárva vele a szobákat. A kanári a forróságban alélva csipegett kis kalitkájában. Fönn az állványon a kitömött evet szőre majdnem tüzet fogott. Meggyuitották az összes gyertyákat és a lámpákat, az óriási petróleumlámpakolosszust is, amely az ebédlőasztal fölött lógott és csak ilyen ünnepi alkalmakkor égett, mielőtt a rokonság különböző tagjai — napokkal előbb — megvizsgálták, vájjon nem mond-e csütörtököt a nagy estélyen. Csak kevesen értettek hozzá. Piroska elkáprázva állott a fénytengerben. Egyenesen a szalonba ment ahol sok asszony, leány és fiu lármázott. Megállt a piros szőnyeg közepén. A fiatalemberek felugráltak, kezet csókoltak az anyának, de őt nem vette észre senki. Percekig állt igy duzzogva, várakozva és kémlelődve. Végre Tusi, az unokanővére észrevette, — Hogy vagy, Piri? — kérdezte és tovább ment. Piroska felelni akart, de nem jött szájára szó. Zavarban volt és nem értette, miért kérdeznek tőle olyast, amelyre ugy sem várnak feleletet. Torka összeszorult a méregtől. Fájt neki, hogy milyen jól mulatnak nélküle is Már az anyja. se törődik vele. A'leányok, íby, Iky és Mary ott ülnek a teaasztalnái két katonatiszttel és reá se hederitenek. A bonne megfogta kezét. — Allons chérie ... A zöld diványra ültette. Piroska most nézte a leányokat. A katonatisztek cigarettáztak és udvaroltak, különösen Ibynek, aki a legyezőjével hadonászott s folytonosan kacagott. Egyik ihadnagy, a szőkebaj uszu; ritkábban szóló ., de mihelyt kinyitotta a száját, a leányok majdnem szétpukkadtak a nevetéstől. Most is mondott valamit. Elkérte Iby legyezőjét és legyezni kezdte magát. Piroska erősen figyelt.