Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-08 / 74. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • L, Telefon 305. D Q Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12-negyedévre K 61— egyhónapraK 2Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-- félévre.... K 14 — negyedévre K 7'— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 a • Telefon 81. • n Szeged, 1912. I. évfolyam 74. szám. Péntek, november 8. Külpolitikánk. A trónbeszédet, annak békés törekvéseket hirdető hangját, szinte mohó szomjúsággal várta Európa. A nagy várakozás egyrészt ő felsége legmagasabb személyiségének szólott, akiben a háború borzalmaitól rettegő népek megszokták a világ békéjének leghatalmasabb támaszát tisztelni. Ám szólott másrészt Magyarország és Ausztria külpolitikájának, amelynek beleszólása nélkül a Balkán-államok legfényesebb győzelmei sem képesek a Keleten megnyugtató és maradandó állapotokat teremteni. A trónbeszéd oly pillanatban szabta meg szavaival egy erős, katonailag jól fölkészült nagyhatalomnak a politikáját, amikor a Balkánon uj hatalmi poziciók támadtak s uj, fiatal, egészen még ki sem forrt és meg nem tisztult törekvések kopogtatnak a nagyhatalmak ajtaján, földrajzi helyzetünknél és évszázados hagyományainknál fogva elsősorban a mi ajtónkon. Talán enyhülést hoz az aggódó népeknek; gyötrő aggodalmak, kinzó kétségek megenyhülését. Az ősz uralkodó, mint eddigelé mindig, most is elsősorban a világ békéjét igyekszik megőrizni. Fenkölt gondolkozásmódjában, bölcsességében, békeszeretetében, ezúttal sem fog csalódni a világ. Egész élete biztositék erre s biztosíték a trónbeszéd kijelentései és hangja. Csakhogy ő egyedül, az ő akarata, a jogara alatt élő nemzetek akarata a világ békéjét nem biztosíthatja. Kettőn áll a vásár, mint mondani szokták, illetőleg nem is kettőn, hanem hármon, négyen: függ ez más nagyhatalmak szándékától és terveitől, s függ a győzelmes balkáni népektől, akikről nem minden ok nélkül jegyezte meg a külügyminiszteri expo: ? hogy aspirációik természete most . okkal „messzebbmenő", mint amely célokért fegyvert ragadtak s amelyeknek hadi kiáltványaikban is kifejezést adtak. Magas és dörito helyről jött nyilatkozatokat, — főleg oly kritikus pillanatokban, mint a mai — nagyitóüveggel vesz vizsgálat alá részint a kritika, részint a rossz lelkiismeret. Akármilyen nagyitóüvegen vizsgálja is azonban bárki a trónbeszéd szövegét, e rövid, fejedelmileg tartózkodó, méltóságos nyilatkozat minden szavát, igaz és becsületes lélekkel nem lehet mást mondani róla, minthogy a világ békéjét szolgálja komoly akarattal. Ám a szinte békét lehelő trónbeszédnek vannak kifejezései és akcentusai, amelyeket jó lesz figyelmére méltatni mindenkinek, aki tisztán akar látni Magyarország és Ausztria külpolitikájában, annak céljai s békeszeretetének határai tekintetében. A trónbeszéd ugyanis a balkáni háború bonyodalmai miatt a „fokozott éberséget" teszi kötelességévé a monarchia külpolitikájának; nem tartja kizártnak, hogy a balkáni viszály a monarchia „jelentékeny érdekeit érintheti"; s fenyegető szándék nélkül, de mégis nyomatékosan konstatálja a tényt, hogy a legutóbbi ülésszakon megszavazott összegek fölhasználásával „véderőnk harcképessége örvendetes módon gyarapodott". ő felsége kora, bölcsesége, békeszeretete s a két állam külp litikájának iránya és céljai kizárnak mniu <m oly magyarázatot, mintha a trónbeszédnek ez idézett mondataiban volna valami nyugtalanító; ám mint békeszeretetünk határainak megvonása, annál figyelemreméltóbb a kifejezések komoly jelentősége, mert oly uralkodó ajkáról hangzottak el, aki sok tekintetben rászolgált idegen népek és idegen országok bámuló elismerésére is, de leginkább azért vált neve közfogalommá, mert az emberiség békéjét szolgálta, néha igen nehéz viszonyok és kényes szituációk között. A trónbeszéden kivül a külügyminiszter expozéja tükrözi vissza hiven Magyarország és Ausztria külpolitikáját. Berchtold gróf expozéjának is a béke fentartása az alapmotívuma. A világrész békéjét szolgálja, amikor a balkáni népek győzelmeit a maga részéről is szivesen honorálja, sőt minden más nagyhatalom előtt kijelenti, hogy az e győzelmek által előidézett helyzetet kész „a legmesszebbmenőleg tekintetbe venni", s hogy célja ez államokkal „tartós és barátságos egyetértés"-nek az alapjait rakni le. Eloszlatja Berchtold gróf más államok esetleges gyanuját, megnyugtatja aggodalmát azon kategorikus kijelentésével. hogy a mi külpolitikánkat „terjeszkedési törekvések sem befolyásolják". Mimi komtesz. Irta : Szemere György. III. Mimi, zsebében az 520 forinttal, mindenekelőtt a tiszti kaszinóba ment, ahol is bejelentette az ezredesnek, hogy megvan a pénz. Aztán némi undorral, de elfogadta léha bajtársainak leereszkedő és becsületkorrigáló kézadását s azzal hazafelé indult, lelkében azzal a sivár érzéssel, hogy az élet egy csúnya, hazug komédia, amiben komoly szerepet vállalni nevetséges ostobaság vagy — kész tragédia. Végképp lehangolva tért be egy henteshez és öt krajcár ára szalonnát vett magának, hogy azt majd otthon bevacsorázza . . . Hozzá is látott, de csak az első falatot volt ideje lenyelni, a második már a torkán akadt. Egy sajátságos nesz ütötte meg a fülét. Kimeresztette szemét: ugy fülelt, hogy mi lehet az a nesz. Lehetett halk zokogás is, beteg nyögése is, nem tudta- biztosan megállapítani. Csak azt érezte, hogy nagyon ver a szive. Valami kinos előérzet lepte meg . . . . . . Lábujjhegyen egy ajtóhoz lépett. Mert onnan hangzott a nyöszörgés. Az ajtóhoz tapasztotta fülét ... Igy már ki lehetett venni a szivettépő hangokat; a háziasszonya zokogott. Miminek minden viszonyok között a szive járt elől, nem az esze. Most is. Egy önkéntelen fájdalmas kiáltás szakadt ki kebeléből. — Nagysád! — ez az egy szó vonaglott ajkán, de benne volt ebben az egy szóban az egész szive. És abban a mozdulatában is, a mellyel berohant az özvegy szobájába, akit, ki tudja, milyen csapás érhetett. Nem sokáig hagyta kétségben Vendreiné — igy hivták a háziasszonyát — menten elzokogta neki a bánatát. — A Mariska meg fog halni — kezdte. Aztán kis időre elhallgatott, mert igen fojtogatták a könnyei. Mimi bambán bámult maga elé. Sehogyse fért a fejébe, hogy Mariskának meg kell halnia. Miért? Hiszen olyan jó és olyan szép leányka. És a kacagása, mint ezüst csengő szava! És a kedve olyan rózsás, olyan aranyos! . . . Nem — képtelenség — nem lehet megérteni. De bizony csak megértette Mimi: ugy megmagyarázta neki a Mariska mamája. Elmondta, hogy a Mariska meghűlt a mult télen: tüdőgyuladásba esett. Ebből a bajából kigyógyult ugyan, de ugy látszik csak ólálkodott a betegség a tüdejében, mert most hirtelen minden ok nélkül lázba esett és életveszélyes sebek fakadtak a tüdejében, amik ellen az orvos szerint nincs egyéb orvosság, mint a délszaki nap melege. — És nincs pénzem, amivel megmenthetném— végezte keservét az anya — itt fog elsorvadni a szemem láttára; látni fogom, mint hajlik óráról-órára a sir felé az én egyetlen gyönyörű virágom . . . . . . Mimi attillájának belső zsebéhez kapott, ahol az 520 forintja volt. De most az egyszer nem győzte le a szíve. Életösztöne megragadta az agyát és belekiabálta a rideg valót: az a pénz a becsületed ára vagy — az életedé. Nagy szó az: egy huszonkét éves iíju életösztöne! Még ha oíyan is az az ifjú, mint Mimi, szegény, aki nem igen ismerte az élet örömeit. De hát a jövő, a remény, a szeretet, az ideál! az élet eme fényes szivárványai?!... Ezek mind feltűnnek egyszerre a legborusabb egen is és fölszivják a lelket az egekbe, még a kétségbeesés tengeréből is, ha arról van szó, hogy egy ifjú legényt kell az élet számára megmenteniük . . . Ah, szép ifjúság, éltünk tündérkertje, az ég is pártfogol téged! Beh kár, hogy csak akkor érted meg az egek szavát, amikor máikéső . . . oh, beh kár. Mimi hirtelen visszakapta kezét a tárcájáról, akárcsak tűzből kapta volna ki. Aztán lehajtotta fejét és üres szemmel meredt maga . Érzései, gondolatai ugy összezüremleu,„r.. minden' szellemi munkára képtelenné lett az agya . . . . . . Letargiájából egy homályos érzés