Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-21 / 85. szám

334 * DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 16. Iskolából kórház. — Ideiglenes megoldás. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi közkórházról van szó természetesen. Egyúttal a felsőipariskola Mars-téri épületéről. Ugyanis mozgalom indult meg a városházán, amely azt akarja, hogy a közkórház egy részét tegyék át az emiitett iskola épületébe és igy tegyék tűrhetővé a mai, tűrhetetlen állapotokat. A tervet akkor akarják keresztül vinni, amikor a mai épületből uj, hatalmas palotába kerül a mai intézet. Tudvalevőleg már készül is az uj iskola, a városi menhely mellett. Ez valószínűleg jövő tavaszra elkészül, ugy, hogy a mai Mars-téri épületet esetleg félév múlva kórházzá alakithatják át. A terv kétségtelenül érdekes. És praktikus, hasznos. Részben segit is. Viszont nem szabad felejtenünk, hogy a szegedi kórház iigyét igy nem lehet megoldani. Már pedig ez az iigy olyan lassan halad a megvalósulás felé, hogy — talán nem is halad? És aggodalommal gondolunk rá, vájjon mi lesz, ha egyes intézők az iskolai-kórházi kérdés elintézése után kijelentik, hogy: lám, megoldottuk a dolgot, most már nem is sürgős az uj nagykórház. Ismételjük, ilyen áramlatra el kell készülni, annál inkább, mert az ideiglenes megoldás nélkül, a inai borzalmas állapot mellett is szinte érezhető ilyen áramlat. Különben hogyan lehetne az, hogy az uj kórház kérdése megint félig pihen? Amikor a kórházmizériákat mérsékelni kívánják és az emiitett terven fáradoznak, akkor mindent el kell követni, hogy az ideiglenes megoldás ne befolyásolhassa az uj, nagykórház megvalósítását. Mert az egyszerűen merénylet volna, hogy ilyen elintézéssel ismét akadályozzák a végleges megoldást. Már most ki kell emelni, hogy az iskolának kórházzá való átalakítása nem kiván megoldás lenni, — hisz nem is az! — evvel csak átmenetileg védekezünk, nehogy a mai falak rádüljenek a betegekre. A villanyvilágítás körül. — Indítvány a decemberi közgyűléshez. — Érdekes indítványt terjeszt a decemberi közgyűlés elé Nyilassy Pál dr. törvényhatósági bizottsági tag. Az inditványban Nyilassy dr. konkrét esetekre való hivatkozással szóvá tesz bizonyos zavarokat, amelyek a villanyvilágítás körül legújabban fölmerültek. Majd azt indítványozza, hogy uj szabályrendelet alkotásával a közgyűlés kötelezze a légszeszgyárat, hogy a világítási zavarokat a felek kérésére és költségére nyomban szüntessen meg még az esetben is, ha a vezetéket és fölszerelést nem a légszeszgyár, hanem magánvállalkozó készítette. Nyilassy Pál dr. beadványa különben teljes szövegében igy hangzik: Nagyságos Dr. Lázár György kir. tanácsos, polgármester úrhoz Szeged. Vagyok bátor a legközelebbi köztörvényhatósági bizottsági üh's elé terjesztendő lég azon indítványt tenni; hogy utasíttassák a városi tanács, hegy a Szeged város és a Légszeszgyárral 1894. március 13-án kötött szerződés 37. §-ának 13. bekezdése értelmében a légszesz- és villanyvilágítást használó magán'lakosség közérdekére va'ió tekintettel haladéktalanul szaMlyrendeleti javaslatot készítsen s azt terjessze jóváhagyás végett a köztörvényhatósági bizottság elé; illetve minién értesülésem szerint ilyen szabályrendelet készítése már rég folyamatban van, határozza el a köztörvényhatósági bizottság, bogy ezen munkálat sürgősen befejeztessék, ugy, hogy az a f. évi december havi közgyűlésen már tárgyalható legyen. Indítványozom továbbá, hogy ezen szabályrendeletbe felveendőteg már most elhatároztassák: bogy ha valamely magánházban a villanyvilágítás bármikor és bármi okból megakadna, köteles a légszeszgyár a bajt az illető fél kérelmére és költségére birságos következmények terhe alatt nyomban megszüntetni, akár a társaság, akár magánvállalkozó készítette is a ház belsejében a villanyvezetési hálózatot és felszerelést. • • ' ' " "' 'UJiiUSEZi-JLL,,... Három csók. Irta: Scossa Dezsőné. — Én távol a sz-ülői háztól, idegenek közt növekedtem, mert szegény atyám korán özvegyen maradt s kénytelen volt tőlem s nővéremtől megválni. Nem panaszkodhatom, a neveidében szerettek bennünket s a szünidőt édes apa nővérénél töltöttük, de azért mégis csak nem tudta pótolni semmi az édes anya meleg, odaadó szeretetét. S mikor édes apa közölte velünk, hogy megnősül, nővéremmel, Benczikével együtt reméltük, hogy vége lesz az otthonról való távollétnek és édes apa mellett élhetünk. — Mostohánk tökéletes asszony volt. Mindent elkövetett, hogy édes apának kellemessé tegye otthonát, de arról hallani se akart, hogy mi a neveidéből haza menjünk. Nem mintha nem viseltetett volna irántunk jósággal, de az volt a nézete, hogy csakis a házon kivül edződünk meg arra az életpályára, amelyre szánva voltunk. Ugyanis édes apa teljesen vagyontalan volt s anyagi áldozatok árán neveltetett bennünket, hogy majdan önállóan keressük meg kenyerünket. Azonban titkon ő is remélte, hogy dúsgazdag neje nem fogja megengedni azt. De okos, ismétlem minden tekintetben kifogástalan mostoha anyám szükségesnek látta, hogy a preparaudiát elvégezzük. — Ugy is történt. S mikor diplomával kezünkben hazatértünk, szeretettel fogadott bennünket, de ez a szeretet nélkülözött minden melegséget. Igy Benczike hamarosan távozott is s jelenleg az A—i képezde igazgatónője. — Én azonban nem éreztem magamban sem hivatást, sem erőt, hogy megkiizdjek az élettel s mint tanitónő keressem kenyeremet — s otthon maradtam. — Mostohám ezúttal is, mint mindig kifogástalanul viselkedett. Szinház, bál, jourok napirenden voltak. Mindent elkövetett, hogy szórakoztasson s mégis üres, hideg volt körülöttem minden s éreztem, hogy szabadulni szeretne tőlem, nem lehetetlen, hogy tévedek, — de ez volt a benyomásom s ettől a gondolattól nem tudtam szabadulni. Akkor voltam a legboldogabb, ha édes apámmal néha egy órát egyedül tölthettem, vagy ha a .szünidőt Benczivel ketten utazással töltöttük. Útközben ismerkedtem meg Ernővel. Derék, jó ember, — én azonban soha se szerettem. Mikor kezemet megkérte, nyíltan őszintén megmondottam, hogy én végtelenül becsülöm, de nem szeretem. 0 azonban bízott abban, hogy meg fogom szeretni. — Mostohaanyám, éde,s apám, mind azt állították, hogy a szerelem elmylijc, a kölcsönös megértés a fő kelléke a jó házasságnak. Addig, addig beszéltek, mig végre beleegyeztem s nejévé lettem. S ha .nem is szerettem szerelemmel, mert ez előttem ismeretlen érzés volt, hü, odaadó felesége voltam, hálás gyöngédségeért s azért a nagy szeretetért, amellyel körülvett. Volt otthonom, szerető férjem s mégis hiányzott valami, magam se tudtam, hogy mi. Egy nap fényesen sikerült bálát rendezett a fiatalság. Ernő kívánságára mi is részt vettünk s reggelig táncoltunk, .— még én is, aki máskor nem szoktam ilyen zajos mulatságban részt venni. Reggel felé Ernő, ki fölötte jó kedvű volt, az eddig hűségesen kitartó társaságot — egy-két asszony barátnőmet férjeikkel s pár nőtlen barátját — meghívta hozzánk reggelire. Kérem végül ezen indítványt a lakosság közérdekéből sürgősnek kimondatni s nyomban érdemileg tárgyaltatni. Indokolás: 1912. november 8-án történt ugyanis, bogy Petőfi-utca 8. sz. házamban este fél 7 óra körül az összes villanylángok egyszerre kialudtak, — s midőn én nemsokára hazatértem — a háznépem által sebtében előkerített gyertya és petróleum lámpával találtaim lakásomat gyarlón megvilágítva. Nyomban telefonoztam a légszeszgyári őrszabába, ahonnan azt a választ kaptam, liogy nyomban kijönnek a. haj elhárítására, ez azonban meg nem tértént. Másnap ismét telefonoztam az őrszobáha, ahonnan azt a megnyugtatást nyertem, hogy a délelőtt folyamán okvetlen intézkednek, — de mert déli hazaérkezéseimkor is arról értesültem, hogy a légszeszgyárból nem volt nálam senki, én délután 5 óra tájt személyesen mentem az őrszobába, nehogy még a második este is fönforogjon ezen üzemzavar, — mikor is azt a megnyugtatást nyertem, bogy nyomban érkezik az éjjeli szolgálatot tevő személyzet s azonnal kiküldőnek valakit, Midőn aztán este hazaértem, lakásomat megint csak sötétségben találtaim s azon értesítést nyertem, hogy távollétemben járt ott a légszeszgyárnak egy szerelője, aki megnézte az állapotot s azt mondotta, hogy itt olyan nagy baj van, hogy ő ahhoz nyúlni nem mer, s azért vagy Fonyó Soma, vagy más magánvállalkozóhoz forduljak. Egyébként az illető szerelő jelentette, hogy nemsokára visszatér, ami meg is történt és előttem is ismételte előbb emiitett kijelentését, mire én azt válaszoltam, hogy ezt neim a második estén, hanem már korábban is jelenthette volna, főleg, mert most már szombat este ós 7 óra tájt lévén, magánvillanyszerelőnél munkást már nem kaphatok s előreláthatólag másnap sem a vasárnapi munkaszünet miatt. Igy te-hát a másod napi este' is sötétségben telt el nálam. — Ezért este 8 óra körül elmentem a rendőrségre, ahol Follráth Gyula éjjeli ügyeletes osztályjegyzőt találván, nem tehettem egyebet, minthogy vele vétettem M egy panasz jegyzőkönyvet. Másnap reggel aztán, midőn is a Demkv közművelődési egyesületnek Makón tartott Zajos, vidám emberek vonultak be a mi csöndes otthonunkba s mig a zongora hangjai mellett újra táncolni kezdtek, siettem a reggeli iránt intézkedni. — Visszatérve, kábultan a szokatlan zajtól, a tánc mámorától, mely engem is hatalmába kerített, egy pillanatra a hintaszékbe ültem, hogy visszanyérjem szokott higgadtságomat s számot adjak magamnak feltűnő izgatottságomról. Egy pillanatra lecsuktam szemeimet s ijedten ébredtem tudatára annak, hogy gondolataim vissza-vissz'á térnek Sárváry Jenő századoshoz, akivel a legtöbbet keringtem. Föl ákartam ugrani s menekülni e gondolatoktól, amikor egy tüzes ajk zárta le az enyémet, s egy csodálatos érzés megbénította akaraterőmet. Egy pillanatig tartott ez s mikor fölugrottam, Sáfváry esdő tekintetével találkoztak szemeim, aki összekulcsolt kezekkel állott előttem. — Bocsásson meg asszonyom,* kergessen ki házából, megérdemlem. Hitványul cselekedtem, megérdemlem, hogy megvessem — de nem tehetek róla. Mikor rnegpillatítottam itt az imént önt becsukott szemekkel, akire szünet nélkül gondoltam, nem tudtam ellentállni — megcsókoltam. Hiszen éreznie kell. — Elég százados ur — szakUöttam félbe Sárváryt. — Nem adtani önnek jogot, hogy velem szemben igy viselkedjék. Nem akarom tovább hallani. Nincs mentsége előttem, távozzék s soha többé ne kerüljön utamba. Szótlanul meghajtotta magát s én azóta többé nem találkoztam vele. Éyek multait, —de azt a csókot nem tudom feledni'soha; de soha! — Mindkettőtök története olyan szokatlan, olyan hihetetlen s mégis vonzó, — törte meg a csendet Valéria, — hogy alig mererk