Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-17 / 82. szám

294 * DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 16. multban mit kellett volna a jövőre vonatkozólag cselekedni. „Az uj Apponyit" — (hányadikat?) persze ünneplik. E szerint a nemes gróf hosszas pályafutás és számos átalakulás után tegnap végre először találta meg igazán önmagát. Tegnap lett vége „a hatvanhetes konzervatív Apponyiból a radikális negyvennyolc egyik zászlóvivője" s „már külsején is elömlött ez a változás". Ezt ugy kell értenünk, hogy az uj Apponyi most már „leplezetlenül őszinte, az uj Apponyin nincs bandage, mikor a porondra száll". Hát szivesen írjuk alá, hogy Apponyi eddig nem volt teljesen őszinte. Csak azt kérdezzük, feltehető-e, hogy töhh évtizedes őszinteséghiány után most egyszerre megváltoztatta volna természetét? Tzm azt kell-e hinnünk, hogy ily tiszte'tóreméltc életkorban már megmarad jellemé alapvonása? Még az a kifogásunk is va hogy Apponyi regényes és változatos politikai pályájának csak két végletes pontjáról emlékeznek meg. Holott elmondhatnák a konzervatív párttól kezdve a mérsékelt ellenzéken, nemzeti párton, szabadelviipárton, 48-as párton, 67-es alapon való miniszterségen, konzervatív 48-aságon s végül 48-as szociális-radikális szövetségen keresztül a kiváló államférfi összes vedléseit és színárnyalatait, melyeknek során a világ minden lehető eszméjét hirdette s minden lehetőnek ellenkezőjét cselekedte. S ezt senki sem jellemezhetné jobban, mint maga az „uj" Apponyi tette legújabb szónoklatában, amelyben kijelentette, hogy „habozás nélkül, fentartás nélkül föl kell hagyni bizonyos érzelmekkel". ö valóban fentartás nélkül cselekedte ezt mindig, bensőséges érzelem s valamihez való ragaszkodás, ebből sarjadó hit, meggyőződés, sohasem feszélyezte s nem feszélyezi most sem, hisz most is csak szakit egy azelőtt való állásponttal. Hát miben „uj" a kiváló szónok? Hisz ez a régi, — a legigazibb, — az eredeti Apponyi, — aki mindig a régi, mert mindig — ujAz uj adótörvények. Irta : Pillich Gyula. VI. Földadó. A föld tiszta hozadékát a közöi séges gazdálkodás mellett tartósan nyerhető középtermés értéke — levonva belőle a gazdálkodás költségét — képezi. A tiszta hozadék 7 művelési ág szerint becslés utján állapittatik meg. Ezen művelési ágak: 1. szántóföld, 2. kert, 3. rét, 4. szőlő, 5. legelő, 6. erdő és 7. nádas. A földadó tárgya minden gazdaságilag használható földterület. A földadó fizetésére kötelezett a földbirtok tényleges tulajdonosa vagy haszonélvezője. Az állami földadót az 1913. évi január l-étől a törvény a kataszteri tiszta hozadék 20 százalékában állapítja meg. Az elemi csapások által okozott károk rendkiviili eseteiben földadó elengedésnek van helye. Ily elemi csapások: 1. a jégeső, árvíz, tűz; 2. terményeknek rovarok és növénybetegségek által való elpusztítása; 3. fagy, belviz, szárazság, rozsda, filoxera, szőlőmoly, peronospora, ha a kár általános. Az elemi károkat a városi adóhivatalnál rendszerint írásban kell bejelenteni; ha a bejelentés szóbelileg történt, azt a hivatal díjtalanul jegyzőkönyvbe szolgálja. Az elemi károkat a káresettől számított 8 nap alatt kell bejelenteni. Az adóelengedések csak egy évre — a folyó adóra — történnek. Az elemi csapás által sújtott földrészlet után járó adót egyharmadrészben, két harmadrészben vagy egészben engedik el, ha a termés hasonló mérvben semmisült meg. Házadó. Ez a törvény 1910. január 1-ével lépvén életbe, csak az azóta keletkezett módositó rendeletek és törvény intézkedéseit ismertetem, mivel e törvényre vonatkozó egyéb intézkedések már 3 éve érvényben vannak s igy azokról már tudomással bírnak. Szeged ezen törvény hatálybalépte óta az általános luízbéradó alá tartozik, s igy átmenetileg 3 (1910., 1911., 1912.) éven keresztül 11% általános házbéradóval rovatott meg; de 1913. év január 1-től már 14% általános házbéradó lesz a törvény értelmében Szeged háztulajdonosaira kivetve. A házadó évenkint a beadott házbérvallomási ivek alapján lesz kiróva. Miután még igen sokan a vallomás beadásával nincsenek tisztában, különösen vigyázni kell, hogy minden házról — akár bérbe van adva, akár nincs — minden körülmények között vallomás adandó. Tehát a magalakta lakásról is olyan becsértékben, amilyenért bérbeadható lenne. A házbérvallomási iveket a városi adóhivatalnál kell benyújtani minden év .november 1-tői 30-ig terjedő időben. Ha a vallomásra kötelezett a vallomási ivet nem tudná kiállítani, a hivatalos közegek díjtalanul kötelesek azt kiállítani, amiről elismervényt kell adrii. Aki vallomását az előirt időben be nem adja, a kivetés során megállapított béradónak 5 százalékát s aki a 8 napra szóló felhívásra sem adja be, további 25 százalék, összesen 30 százalékot pótlék gyanánt fizet, ami után még 50 százalék pótadó is jár. Vallomási iveket a városi adóhivatal minden háztulajdonosnak külön kézbesít. Városunkban épülő uj házakat 15 évi adómentesség illeti 1913. január 1-től, 12 évi a toldalék építkezéseket és 10 évi a lebontott épületek helyén emelt épületeket. Nagyobb terjedelmit és kiváló fontosságú városrendezéseknél legalább egyemeletes házakra a 15, illetve 12 évi házadómentesség 1913. január 1-től kérelemre 3 évre meghosszabbítható. Ezt a kedvezményt a hatóság kérelmezi. Az adómentesség a pénzügyigazgatóságnál Írásban kéban megóvja számára a Hus kisasszony személyével való kizárólagos rendelkezés jogát. Es, ily keservesen csalódván, udvarias és hűvös levélben értesítette Hus kisasszonyt arról, hogy viszonyuknak vége. És itt követte el Hus kisasszony életének első és legvégzetesebb ballépését. Ahelyett, hogy megelégedett volna a pazar gyémánt-nyaíclánccal, amelyet a márki fájdalomdíj gyanánt küldött neki, arra az ostobaságra határozta magát, hogy visszahódítja a márkit. A dolog nem ment könnyen, de végre is sikerült. B. márki sokáig nem tudta megbocsátani, hogy nevettek ra.ita; de az idő, amely mindent elsimít, csak a ráncokat nem, látszólag meggyógyította az ő sebeit is. Annál is inkább, mert a Hus kisasszony életében különös, hihetetlen és a maga nemében szinte megdöbbentő fordulat következett be: Hus kisasszony hü maradt a márkihoz. Az emberek eleinte álmélkodtak, a fejüket csóválták, de utóbb belenyugodtak a dologba. Az állandó hűtlenséget ép ugy megszokja a közvélemény, mint az állandó hűséget, kis idő múlva mind a kettő egyformán érdektelen. És Hus kisasszony csakhamar azt látta, liogy az emberek kezdenek mellőle elmaradozni és népszerűségének a fénye halványodik. Amióta kizárólag egy emberé volt, megszűnt nevezetesség lenni, mem volt többé Hus kisasszony, csak a B. márki kedvese. Ez fájt neki, de ebbe is beletörődött. Magának ugyan megvallotta, hogy ez ostobaság, mert az emlékezetes eltévelyedés óta a márki nagylelkűsége aránytalanul és szinte szégyenletesen megcsappant, de hát mindegy ... most már benne volt, most már türelmesen ki akarta várni, mig a márki lelkében a keserűség utolsó cseppje is felszívódik és megint a régi kerékvágásba jut minden. Egy este azt hitte, hogy ez a pillanat bekövetkezett. A márki a karosszékben ült. Iíüs kisasszony előtte térdelt és gyengéd szerelemmel nézett fel reá. A márki megcirógatta Hus haját és elérzékenyedve mondta: — Rossz sejtések bántanak... azt hiszem, hogy meg fogok halni... Hus kisasszony tiltakozva fogta meg a márki kezét, de az gyöngéden elhúzta és szeliden szólt: — Ma megcsináltam a végrendeletemet ... Magára is gondoltam ... Meg fogom lepni valamivel! — Oh — mondta Hus kisasszony — maga nem fog meghalni! Ami pedig engem illet, maga látja legjobban, mennyire más vagyok, mint voltam, és milyen, kevéssé törődöm ma fényűzéssel és egyéb haszontalanságokkal. — LátTtm — mondta a márki mosolyogva — és épen azért ugy intézkedtem, hogy maga kapja, ami nekem az életben a legdrágább volt... Éjjel, Hus kisasszonyt az ágyában a kíváncsiság láza gyötörte. A márki szavai különösen hangzottak és a mosolygása rejtélyes volt. A képtára? A kastélya? A lovai? Valami ritka kincse? Mi lehetett az, amit a márki oly titkolózva igért neki? Végre is elaludt a nagy találgatásba, azzal vigasztalván magát, hogy a márki él, egészséges és alkalmasint tovább fog élni, mint ő. Azonban nem igy történt. Másnap délután sürgős üzenettel kérték Hus kisasszonyt, hogy siessen a márkihoz, akit az imént megütött a guta. Hus kisasszony dobogó szívvel, reszketve ült a rá várakozó kocsiba és az egész úton kétségbeesett erővel csipkedte az orrát. Mire a márki szobájába ért, a könny patakzott a szeméből. — Elkésett, kisasszony — mondta D. gróf, a márki legjobb barátja, akit szintén sürgősen hivattak a márki ágyához. Elkésett, az ön nemes barátja nincs többé! Hus kisasszony most hangosan fölzokogott és a szoba homályában álló nagy ágyhoz sietett. A márki ott feküdt fehéren, némáin. Hus kisasszony megcsókolta a halott homlokát és hirtelen megborzadt. Ugy látta, hogy a márki arca gúnyos mosolygásra torzul. Ezalatt D. gróf a nagy Íróasztalhoz ment és annak egyik fiókjából egy különös kőből faragott, zöld szelencét vett elő. A szelence födelét Fragonard festette. A gróf udvariasan meghajolt Hus kisasszony előtt és átadván neki a szelencét, igy szólt: — Az ön nemes barátja, halálát közeledni érezvén, minden földi javáról uri és keresztény módon végrendelkezett. Minden vagyonát ő felségére, a királyra hagyta, egy jelentékenyebb alapítvány kivételével, amelyet a tudós akadémiának juttatott. Azonban önről sem feledkezett meg és engem megbízott azzal, hogy íróasztalából e szelencét adjam át önnek. Hus kisasszony zokogva hajtotta meg magát és már némi kiábrándulással és gyatiakodással vette át a zöld kőből faragott szelencét. Egy pillanatig rajta feleitette a szemét a Frago.nard festette mezítelen nőkön, majd, mint a hely komorságához nem illő ledér tárgyat, a szelencét betakarta. Még egyszer az ágy felé akart menni.... de eszébe jutott az a gúnyos mosoly, amelyet az imént a halott ajka körül látni vélt, és nem nézte meg újra a márkit. Kecses bók után távozott és a hintóba vetette magát. Reszketett, égett a kíváncsiságtól. Mi lehet a szelencében? És már ott, pár lépésnyire a háztól kinyitotta. A szelencében egy papírlap volt. A papírlapon fölül pedig ez állt: „Részletes és pontos kimutatása annak, hogy mibe került nekem Hus kisasszonnyal való hat hónapos viszonyom." Ezután pedig számok következtek számok, csak számok, borzasztóan nagy számok — és egyéb semmi. Hus kisasszonyt elöntötte az epe. A kocsi fenekéhez vágta a szelencét és arra a történelmi kijelentésre fakadt: — Igy legyen az ember becsületes! És még azon az estén a régi Hus kisasszony lett.