Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-17 / 82. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • ti Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24 - félévre.... K12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28" félévre.... K 14 — negyedévre K 7-— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 Telefon 81. a a • • Szeaed, 1912. I. évfolyam 82. szám. Vasárnap, november 17. Szemlélődés. Komoly politikai körökben az ellenzék külpolitikai állásfoglalásának legsúlyosabb eltévelyedését abban látják, hogy a koalició kormányával szemben a rossz indulat álláspontjára helyezkedik. Románia a monarchiának harmincöt év óta a legmegbízhatóbb balkáni barátja és megbízhatóságát éppen a jelenlegi helyzetben is igen értékesen bizonyította, éppen azért okos külpolitika az, ha a monarchia most azon igyekszik, hogy a nagy osztozkodásból ez a barátja se kerüljön ki üres kézzel. Nyilvánvaló, hogyha mi inost a diplomáciai tárgyalásokban Románia érdekeinek nem leszünk szószólója, ugy Bukarestben könynyen jöhetnek arra a fölfogásra, hogy a monarchia mellett kitartani nem jó politika. Sajnálatos, hogy az ellenzék mindezt he nem látja, de éppen olyan megnyugtató, hogy a hivatalos külpolitika mindent megtesz arra nézve, hogy Romániának, ennek a leghatalmasabb balkáni államnak osztrákmagyar barát külpolitikáját a közvélemény szemében okos és hasznos politikának tüntesse föl. A magyar közvélemény csak helyesléssel fogadja külügyi hivatalunknak ezt a politikáját. Az „ellenparlamentet" különben nem kell szuronyokkal őriztetni. Láthatatlan szuronyfal meredezett körülte, s tartotta távol a „harcos ellenzék"-et. S igen különös helyzetbe jutott a kisebbség a többséggel. Mialatt azt hirdette, hogy tulajdonkép ő a többség: — addi gsaját magának is kisebbségévé lett. S megtörtént, hogy az igazi parlament elenyésző kisebbségének, a koalíciónak, túlnyomó többsége tartotta távol magát az ellenparlamenttől s az elenyésző kisebbség elenyésző kisebbsége hirdette fenhangon, hogy az igazi parlamenttel szemben ő képviseli a túlnyomó többséget ... A komikum teljességéhez még csak annyit kell megemlítenünk, hogy az ,,ellenparlament"-et a technikai obstrukció egy uj neme ölte meg. Ezt az uj obstrukciót a Royal-szállóbeli parlamentnek nem kisebbsége, hanem többsége rendezte s nem sippal, kereplővel, hanem zajtalan távolmaradással. S annyian maradtak távol, hogy az „ülésszakot" csöndes elpárolgás rekesztette be. Ez volt hazánkban az első automatikus ülésszak-bezárás, amikor nem királyi kézirat, nem Ház-határozat szünteti be az ülésezést, hanem a tagok minden határozat nélkül maguk érzik a saját fölösleges voltukat s önműködőlég oszlanak széjjel. Mint az „ellenparlament" az igazihoz, ugy viszonylik a nemes koalició külügyi politikája a mi igazi külügyi politikánkhoz. Épp oly részvétkeltő, mint mulatságos „ellen-küliigy", melynek expozéját az „ellen-külügyminiszter", Apponyi Albert gróf adta elő, aki mellett az „ellen-honatyák" közül kontra-előadók és anti-szőnokok működtek. S mivel az igazi külügyi politika mindig a jövőbe irányul: csak természetes, hogy az „elienparlamenti" anti-politikusok, a saját eszméik közül csak a múltra vonatkozókat adták elé. Hogy nemzetünk rie a jövő irányában tudjon eligazodni, hanem csak a múltra vonatkozólag legyenek panaszai és sérelmei. Megvádolták a külügyi kormányt, hogy a mostani háborút és igy a Balkán-államok győzelmét maga idézte elő. Még az is a kormány mult bűne, hogy nem tudta bizton előre, mi lesz a háború vége. Hát mindezekre s hasonlókra már ismételten megfeleltek s kimutatták, hogy a múltra vonatkozólag is mily tudatlanságban és akaratlan tévedésben leiedzenek a kiiliigy kontrázói. De ma az egyik ellenkülügyér és őrszem, Mezőssy Béla a multat illetőleg egy ujabb vádat tálal föl. Szemére veti a kormánynak, hogy a tengeri kikötő ügyében miért nem egyezett meg a háboru előtt Szerbiával? Ha akkor megegyezett volna Szerbiával, hogy az nem kap kikötőt az Adrián, most Szerbia nem kívánna kikötőt. Épp igy, ha megegyeztünk volna Görögországgal, hogy ne vonuljon Szalonikibe, ott még török lenne az ur. S ha megállapodtunk volna Bulgáriával, hogy nem megy Csataldzsáig, most Konstantinápoly nem forogna veszedelemben. Sőt ha Mezőssyvel kötöttünk volna paktumot, hogy dicsérje a mi külügyi politikánkat, most nem keresne kifogásokat a múltban. S nem látná utólag — előre, hogy a A zöld szelence. Irta: Heltai Jenő. A XVIII. század gáláns krónikáiban szerfölött gyakran és igen változatos körülmények között olvasák a Hus kisasszony nevét. E íöljegyzésekben a kisasszony olyan előkelő szerepet játszik, aminőhöz a Comédie Francaise deszkáin sohasem jutott, lévén épen olyan rossz szinésznő, mint jó szerető. Ez utóbbi minőségében egyike volt a legnépszerűbb és legismertebb kitűnőségeknek, aki olyan szorgalmasan kötötte a viszonyokat, mint más polgáribb erkölcsű nő például a harisnyát. Mindenesetre a Hus kisasszony munkája volt a hasznosabb, mert dicsteljes uralkodása alatt vagyonokat szerzett és vagyonokat költött el és embertömegeket boldogított szerelmével. Hus kisasszonyt szeretni, érte adósságokat és egyéb ostobaságokat csinálni, párbajozni és tönkremenni: ez a jó izlés és az előkelőség kitűnő bizonyítéka volt. Általában a világ leghaszontalabb teremtésének tartották, de igy csak azok nyilatkoztak róla, akiket megcsalt. Minthogy nagyon sok embert szeretett, nagyon sok embert kellett megcsalnia, hogy azok is sorra kerülhessenek, akiket még nem szeretett és még nem csalt meg. Ha lehetséges lett volna, valószínűleg megezerszerezte volna önmagát, hogy egy csókot se szalasszon el és egy vágyat se hagyjon oltatlanul, hogy minden szerelmet és minden pénzt fölszippantson, ami e rövid földi életben kínálkozik. A szerelmet is, a pénzt is egyformán pazarolta, minden napot élete utolsó napjának látván, amelyre holnap nem következik. Sohasem gondolt arra, hogy egy áldozatkész szerelmesét szeretettel és jósággal magához láncolja és a legbőkezűbb barátot is feláldozta egy éhenkórász színésznek, akihez valami szeszély csábitotta. Egy elmés megjegyzés, egy kedves szemtelenség épugy elvakította, mint a szikrázó gyémántok; a finom akadémikusok, a kecses abbék és a brutális katonák felé egyforma gyöngédséggel hajlott. Mindez addig tartott, amig B. márkival megismerkedett. A márkit, akinek a krónika csak a kezdőbetűjét jegyezte fel, súlyos szerelmi csalódás kergette a Hus kisasszony karjába. A márki kezdetben csak azért udvarolt neki, hogy féltékennyé tegyen egy más asszonyt. Ez kitűnő módszer, csakhogy, sajnos, ritkán eredményes. Mert mire a régi asszony féltékeny kezd lenni, az ember rendesen már maga is féltékeny — az uj aszszonyra. E veszedelmes játékban B. márki is megégette a kezét; csakhamar véglegesen belebolondult Hus kisasszonyba és ugy a nyilvánosságban, mint a pletykákban a Hus kisasszony bevallott, kinevezett, elismert és szentesitett fő-főszeretője gyanánt szerepelt. B. márki már nem volt fiatal ember, de gazdag volt és nagy ur. Azt a kitüntetést, hogy a gyönyörű és bűbájos Hus kisasszonyt a karjai között tarthatja, szerfölött nagyra becsülte. Ugy érezte, hogy e kitűnő leánynak minden hálával adósa azért, mert ez ragyogó testének minden kincsével megajándékozta őt. És csaknem mindennap kedveskedett neki valami aprósággal: hol egy palotával, hol mégylovas hintóval, egyebekben pedig Hus kisasszonyra bizta, csináljon annyi adósságot, amennyit tud, ő boldogan fizette ki. Hus kisasszonyt, talán életében először, meghatotta az a fejedelmi nemtörődömség, amelylyel a márki e szerelmi viszony pénzügyi oldalát kezelte. Ha mégy uj lovat akart: a márki nyolcat küldött neki, és ha arról beszélt, hogy a lakását újra akarja berendezni, az uj berendezéshez uj palotát is kapott. Szivében bizonyos tiszteletteljes rokon szenv ébredt e kedves és finom öreg ur iránt és lehet véletlenül, de lehet az is, hogy komoly és becsületes hála-érzésből, viszonyuk első négy hetében mindössze háromszor csalta meg: egyszer egy olasz szinészszel, egyszer egy kalandos életű magyar gróffal és egyszer egy ismeretlennel, akinek minden varázsa az volt, hogy a hires Favartné udvarlói közé tartozott. Mind a három esetet amúgy melegében elmondták B. márkinak, akit ez a gazság módfölött lesújtott. Lelke mélyén titkon azt remélte, hogy ő lesz az első, az egyetlen, akinek a nevét szerencsés vetélytársak neve nem egésziti ki kereskedői céggé. Rendületlenül bízott abban, hogy nagylelkűsége és előkelősége minden hűségeskünél biztosaba