Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-08 / 23. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. q q Telefon 305. a • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24'— félévre.... K 12negyedévre K 6 — egyhónapraK 2"Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre K 14 — negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. n • Szeged, 1912. I. évfolyam 23. szám. Vasárnap, szeptember 8. Körkérdés. Mit tenne ön, — ezzel a vezérszóval intézhetnénk körkérdést az olvasókhoz, a politikusokhoz, sőt a müveit külföldhöz, — mit tenne Ön, ha azt tűzné ki céljául, hogy az egész magyar ellenzékkel békés megegyezésre akarna jutni? Ha minden áron azt akarná, hogy a magyar képviselőház őszre valamelyes nyugoti formában kezdje meg üléseit; ba szakadatlanul üldözni akarná a 'békeajánlatokkal, a kibontakozási módokkal, a megegyezés formuláival, ha rá akarná kényszeríteni a higgadt tanácskozás (hajlandóságát, szóval, ha az ellenzékből sipoló és kerepelő zenekar és festői felvonulásokat rendező társulat helyett ellenzéket akarna csinálni, — mit tenne Ön? A kérdés, igen nehéz. Főként, mert mindennap újra kell rá válaszolni. Néhány nap előtt Andrássy Gyula gróf kifejti, hogy a házszabályok kérdését mi módon kellene orvosolni. Tisza István gróf, akinek fölfogását, Ítéletét sohase irányítja az, hogy valamelyik idea, javaslat politikai barátjától, vagy ellenfelétől jön-e, — azt mondja Andrássy gondolatára: ez valami, ezen a bázison találkozhatunk a béke keresésében. És nyilatkozik Andrássy Gyula: — az istenért, valahogy ebből béke ne legyen, hiszen ahhoz sokkal több, sokkal teljesithetetlenebb dolog kell! A miniszterelnök fölhasználja a gönci beszámolón elhangzott javaslatot, hogy egyengesse vele a kibontakozást, — a felelet hencegő frázis-pattogatás. Hát mit tenne ön? Ha tiz fejet hozna ezüst tálcán Justh Gyulának s ha egyáltalán okos rendszer volna fejektt áldozni földühödt ellenzéki spáhik mérgének lecsillapítására: — nekik tizenegy kellene. Vinnéd nekik az általános, titkos választójogot: kilencven kifogásuk lenne, ettől a kormánytól ezt sem fogadják el, ezzel a többséggel nem engedik megszavaztatni, az egyiknek túlságosan általános lenne, a másiknak nem elég titkos, a harmadiknak pedig nem elég községenkénti. És aztán, azt hiszi a kormány, hogy ez minden? Szóval, ezzel nem boldogulnának. Megsemmisíteni a lex Vadászt? Azt egészen mégse kell, hiszen a koalíció is csinált házszabály-módosítást, szakasztott olyat, mint ez; s ha ezt a megsemmisítéssel bélyegeznék meg, ítéletet mondanának a maguk házszabályrevíziójára? Uj választást? Mentsen isten; mihelyt szó lenne róla, az ellenzék maga mondaná, gyalázat, uj izgalomnak tenni ki az országot, amikor a rossz pénzviszonyok miatt a szavazatok is bizonyára olcsóbbak. Eltolni a választásokat? Hiszen ez meg világosan huncut taktika: ejőbb elfeledtetni a közvéleménnyel, ami történt és csak ezután menni a nemzet Ítélőszéke elébe. Az öllenzék kibontakozási programjaiban csak egy pozitívum van; a régi állapotba való visszabelyeztetés. Ez körülbelül olyan kívánság, mintha egy sudár fától azt kívánnák, hogy térjen vissza abba az állapotba, a mikor még csak mag és gyökér volt, mert neki voltaképen egész másként kell nőnie. Vagy ha a csibének vissza kellene jutni a tojás állapotába, mert ez esetben talán más állat kell ki bölőle. Vagy ... de folytassuk a hasonlatokat? Szóval, az ellenzék szeretne még egyszer le nem törött, el nem fonynyadt vitézlő obstrukció lenni: akkor azután önként mondana le róla. Hát ha erre a csodatettre nem képes ön, akkor nem tud mit tenni a béke érdekében. De ba képes lenne, talán akkor is hiu lenne az igyekezete. Sohase'volt még ilyen a magyar politika. Az egyik oldalon, ahol az erő, a többség van, ahol a közvélemény rökonszervére támaszkodnak, ott mindennap uj igyekezettel keresik és kínálják a pozitívumokat a békés kibontakozásra; a másik oldalon egyéb válasz nincs erre, mint a harc, a harc, — l'art pour l'art. Marokba köpés, harcra gyürkőzés, káromkodás, — majd megmutatjuk! Derék hazafi, ha meg akarná kímélni a nemzetet a botrányok felujulásától, az uj izgalmaktól a parlamentet ujabb komédiáktól, ha azt akarná, hogy parlamentbe Üzenet Mennék veled, de jön az ősz ... s a megszokott bút itt nem hagyhatom, valkürákkal csökcsatákra járok. . . A kürt szavára várok ... s álmodom. Siess! de aztán visszajöjj megint majd ha tavasszal hívogat az éj, majd ha a sirok ibolyákat élnek s a vizeket csak ringatja a szél. Lelkemre addig blúzodat adtam — mely hímezett és bársonnyal szegett — hogy aztán benne ketten dobogjunk amikor néha magadra veszed. Mennék veled, de jön az ősz... s a megszokott bú már is átölel; Addig is ave! szép fehér telet! Fehér telkedhez leszek én közel. IVÁNKOVITS IMRE. Beszélő topánok. Irta: Szekula Jenő. íróasztalomon e,gy pár topánka mereng. Parányi, formás gyermekcipellők. Már régiek. Idestova kétezer éve viselhette egy hét-nyolc éves római gyermeklányka. DunaPentelén ásták ki a szőlők mögül egy ősi római sirból. A topánlkából csak a talpfoszlány maradt meg s egy szalag, csillogó csillámpalától bevonva. A villamlámpa fényénél az apró homokszemek néha szikráznak, villognak a bőrmaradványok fölött, mint a gyémánt a kiégett fülbevalóban. Az évezredek nemes patinája. Amely megőrizte eme, gyermekciőcskéket, a pebtelei szőlők alatt, hogy szét ne essenek, el ne porladjanak egészen. Duna-Pentele a népek temetője. Egymás alatt hármas, sőt négyes rétegekben is találtattak itt sirok föltorlódva és összegomo- j lyodva egészen, ahogy népvándorlás hullám- j verése egymásra sodorta azokat. Az őskori , kelta sziklasirok, római tumulák, a szarmata I sirvermek, melyekbe lovastól együtt temet- j ték a föld alá költözött hősöket, egymás fölé kerültek eme szük Dunavölgyben, ahol ; az ókor alkonyán annyi nép tolohgottikeresz- ; tül, mint sehol másutt a világon. Egy nagy temető, amelyről most sem (tudni, hogy hol az eleje s hol a végei, — tárház antropologusok és numizmatikusok számára; egy földalatti muzeum, amelynek gazdag kincseit még a napvilágra kellene előbb hozni. Csak szórványosan voltak itt szántások, — nem tudós kéz irányította a .kapát s ami kevés érték elő is került a szőlőtőkék alól, az is többnyire német muzeumokba került. Az én évezredes topánkáim is vándorútra keltek. Most valahol a drezdai germánrómai muzeumban őrzik. Egy régiségkereskedő adta el, akinek szívességéből a kétezer éves gyermekcipőcskék éháhy hétig az én Íróasztalomon talátak menedéket. Hogy néha, álomnélküli estén, költői hangulatba ringathassanak. Kár, hogy elrepültök onnan. * Intercisa. Ez volt Duna-Pentelének ókori neve. Csupa sejtelem és titok, egy hatalmas és ismeretlen ókori város, amely fölé most szőlőkertek domborulnak. A falakat, a templomokat, a várost elnyelte a föld, a homok — csak néha, kapavágáskor, buikkan ki a hantok alól egy görög faragású oszlop, elárulva, hogy itt hajdan sokkal nagyobb kultura volt, mint amilyet ez a szegényes fehérmegyei falucska ma befogadni tudna.