Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-06 / 21. szám

Szerkesztőség Kárász-uíca 9. • • Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12 — negyedévre K 6'— egyhónapraK 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-- félévre.... K 14-— negyedévre K T— egyhónapraK 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. • • Szeged, 1912. I. évfolyam 21. szám. Péntek, szeptember 6. A parlamenti béke. Megindult a magyar politika ez ideig bizonytalannak látszó utja oda, ahol a parlamenti béke minden bizonyossággal feltalálható. A nevezetes kezdeményezés Lukács László miniszterelnök ujabb érdeme, aki nyilatkozatát az utóbbi napokban két olyan eseményhez fűzi, amely a kormány és a munkapárt körén kivül állva próbálja egyengetni a béke útját lehetőleg olyan módozatok megjelölésével, amelyek mindenoldali jogos érzékenységet megkímélnek. Ez a két esemény : az abaujszántói kerület ellenzéke által Bárczay Ferenc beszámolóján kezdeményezett határozati javaslat egyrészt és Andrássy Gyula gróf legutóbbi cikke másrészt. Lukács László miniszterelnöknek ezekhez fűzött nyilatkozata igy szól: — A miniszterelnök örömmel látja, hogy a kibontakozás ügyében a választók sietnek a képviselők segítségére. A gönczi kerület ellenzéki választói részéről a kezdeményezett határozati javaslat tartalma teljesen megegyezik azzal az állásponttal, melyet a miniszterelnök a kibontakozásra nézve nagyenyedi beszédén elfoglalt. A határozati javaslat biztosítja az elérendő célt, anélkül, hogy bármely párt érzékenységét sértené és azért a miniszterelnök, feltéve, hogy ez a parlamenti normális tárgyalást biztosítja, hajlandó a határozati javaslatot elfogadni és azt hiszi, hogy ahhoz a nemzeti munkapárt is hozzá fog járulni. Ami Andrássy Gyula gróf cikkének a házszabályokra vonatkozó részét illeti, a miniszterelnök nem teheti magáévá azt a felfogást, hogy az uj házszabályok nem házszabályok és nem birnának érvénynyel, mert az a körülmény, hogy az ellenzéknek ki nem zárt tagjai, akiknek nem csak joguk, de képviselői kötelességük lett volna részt venni, nem I vettek részt a tárgyalásban, a többség ; által szabályszerűen meghozott határozat érvényét nem érintheti. Nyilvánvaló i ugyanis, hogy ha ezzel ellenkező felfogás jutna érvényre, az képtelenségekre vezetne | és alkalmas volna arra, hogy minden parlamenti működést meghiúsítson. Egyetért azonban a miniszterel; nök gróf Andrássyval abban, hogy a ! házszabályokat jelenlegi kiegészített alakjukban sem tartja kiegészítőknek és ; ezért nem lát nehézséget fennforogni a | tekintetben, hogy amennyiben a normá- I lis parlamenti tárgyalás felvétele ettől tétetik függővé, a házszabályok pártközi tanácskozás utján részletesen revízió alá vétessenek, amely alkalommal a bizottságok tárgyalási rendje és a költségvetési irányzat tárgyalási módja is szabályozható lenne. Ugyanezekre utalt különben a miniszterelnök nagyenyedi beszédében, amidőn elismerte a parlamenti kisebbség jogai biztosításának indokolt voltát és ezt a terrenumat jelölte meg. mint olyant, amelyen a kibontakozás ; mindkét fél által elfogadható módon lesz található. Ez a nyilatkozat eleven cáfolata min; den olyan híresztelésnek, amely a kormány és a többség békés szándékai iránt igyekszik kétséget támasztani. Bizonyos, hogy jelentős lökést ad a normális parlamenti helyzet létrehozására j irányuló törekvésnek, amely minden j felelősséget érző politikusban meg van s amelyen csak némely féktelenkedők teszik tul magukat. Nyilatkozatában a miniszterelnök két izben is hivatkozik nagyenyedi beszédére, annak bizonyságául, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket a két ellenzéki megnyilatkozás fölvet, nagyenyedi beszámolójában ő is hirdette. Emlékeztetőül itt közöljük a nagyenyedi beszéd idevonatkozó részleteit: „Azonban nem volnék őszinte, tisztelt uraim, (Halljuk ! Halljuk I) ha nem mondanám meg egész nyíltan, ugy a magam nevében, mint a kormány nevében és azt hiszem, a többség nevében is, hogy mi igenis, óhajtjuk, szivünkből óhajtjuk a normális parlamenti állapotok visszatérését. (Ugy van ! Élénk helyeslés.) Óhajtjuk, hogy az ellenzék abba a helyzetbe jusson, hogy normális módon ismét részt vehessen a parlament működésében. Én ezt annál könnyebben juttathatom kifejezésre, mert hiszen nemrégen igen nehéz momentumban utaltam arra a fontosságra, amelylyel az ellenzék és annak szereplése a parlamentben bir. Utaltam arra, Lelki harcok. Irta: Maxim Gorkij. 1. Tavasz van. Fényesen ragyog a nap. Minden ember boldog és még az öreg kőházak ablaküvegei is szeliden mosolyognak. A kis város utcáján tarka, ünnepiesen öltözött tömeg hullámzik. Az egész város talpon van : munkások, katonák, polgárok, papok, hivatalnokok, halászok. Valamennyinek a vére megérezte a tavaszt; hangosan beszéltek, nevettek, tréfáltak és énekeltek. Életörömmel van teli mindannyi, mint egy nagy, egészséges test. Olyannak tetszik minden, mintha az emberek minden rosszat végigszenvedtek volna és mintha tegnap lett volna a nehéz, elnyomott, megutált életnek az utolsó napja. Ma ezután valamennyien, mint a gyermekek, derült arccal ébredtek, erős hittel és önbizalommal akaratuk legyőzhetetlenségében, amely előtt mindennek meg kell hajolnia. És igy mennek egyesülten, biztos léptekkel a jövő felé. Különösen nyomasztó volt itt az emberek eleven, vidám nyüzsgésében egy szomorú arcot látni. Egy fiatal nővel karonfogva ment egy magas, erőteljes férfi, aki nem lehetett több harminc évesnél, de a haja teljesen ősz 1 volt. A kalapját a kezében tartotta, gömbölyű ; feje ezüstösen csillogott, sovány, egészséges j arca nyugodt és örökös szomorúsággal volt | beárnyalva. Azok a nagy, szomorú, félig j lecsukott szemek ugy néztek, ahogy csak olyan | ember szemei nézhetnek a világba, aki mély ! fájdalmat hordoz magában és azt soha sem tudja elfelejteni. Nézd meg ezt a párt, különösen „a férfit, figyelmesen — szólt a kisérőm. — Ő végigszenvedte azt a drámát, amely Északolaszország munkásköreiben egyre gyakrabban játszódik le. Ez a férfi szocialista, szerkesztője az itteni munkáslapnak, azelőtt szobafestő volt. Egyike azoknak a természeteknek, akik hiszik, amit tudnak és akiknek hitük a tudásszomjat még jobban fokozza. Elszánt, okos ellenfele a a klerikálisoknak. . . Nézd csak, a fekete csuhások milyen gyülöletteljes pillantásokkal követik alakját. Mintegy öt évvel ezelőtt, amikor szociaj lista propagandával foglalkozott, egyik egyesü| letben egy leánnyal találkozott, aki a figyelmét | nyomban magára vonta. A nők itt nagyon megj tanulták a némaságot és a megingathatatlansáj got. Évszázadokon át fejlesztették bennük ezt a | képességet a papok és pedig teljes eredményj nyel. Valaki nagyon helyesen jegyezte meg, hogy a katolikus egyház az asszony emlőjére van fölépitve. A Madonna-kultusz nemcsak pogányul szép, hanem mindenek fölött okos is. A Madonna egyszerűbb, emberibb, mint mint Krisztus; közelebb áll a szivekhez, nem tartalmaz ellentmondásokat, nem fenyeget pokollal. Csupa szeretet, részvét és bocsánat és könnyen megteheti, hogy a női szivet egész életre magához bilincselte. Tehát meglátta a leányt, aki beszélni és kérdezni tudott és a leány kérdéseiben az ő eszméi fölött való naiv csodálkozása mellett állandóan valami leplezett bizalmatlanságot érzett a személye iránt, sőt félelmet és utálatot a szavai iránt. A szocialista agitátornak Olaszországban gyakran és sokat kell a vallásról beszélnie és erős szavakat kell használnia a pápával és papokkal szemben. De ahányszor ezt a tárgyat érintette, mindannyiszor látta, hogy a leány gyűlölettel és magvetéssel tekint reá és ha kérdezett valamit, a szavai ellenségesen hangzottak és lágy hangja dühvel volt átitatva. Világos volt, hogy az antiszocialista katolikus irodalomban bízott és hogy ebben az egyletben nem kevesebb bizalmat élvezett, mint ő maga. Itt Olaszországban a nőkkel sokkal egyszerűbben és nyersebben bánnak, mint Oroszországban és a legutóbbi ideig az olasz nők