Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-15 / 3. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 augusztus 15. gását, ma is bízvást olyannak tarthatjuk, aminő az első koalíció idején volt, amikor Fehérváryval - Méray-Horváth és Barabás közvetítése mellett - csak azzal a feltétellel lépett megegyezésre, ha a békekötés „áldásaiból" az ő saját személye ki nem marad. Ugy látszik, most is ezt a nótát fújja és ezt fujhatja vezértársaival is. Csakhogy most más idők vannak, mint akkor, nem a kondíció eldórádós napjai és más férfiak ülnek kormányon, nem a Kristóffyak. Beszámol a miniszterelnök: ez most a magyarpolitika igazi eseménye. Mert a csütörtöki ünnepnapon nem csak a múltról fog beszélni, nemcsak a jelenre hivatkozik, hanem föltárja a jövőt is. Hadd lássa az ország, mit csinált a kormány és mit fog művelni ezután. Hisz a kormány és munkapárt a közelmúlt korszakban oly feladatokat oldott meg, oly alkotásokat létesített, amelyeket a törtenelem nemzetmentő tényeknek fog feljegyezni s melyeknek a távoljövőben is minden nemzetfentartó elem csak gyümölcseit fogja élvezhetni. Intézményesen szüntette meg a parlamenti anarchiát, melyet minden párt külön-külön a magyar állam veszedelmének valott s melyet évtizedes vergődés után, az alkotmány végső veszedelmében csak a munkapárt tudott megszüntetni. Minden bekövetkezhető, ellenséges indulatu vagy államrobbantó kísérlettel szemben igy biztosította a magyar állameszme uralmát az államélet legfontosabb területén: a törvényhozásban. Tehát föl sem tehető, hogy az a párt és az a politika, amely eddig már a legnagyobb nehézségeket legyőzte, az elért eredmények továbbra való biztosítását és ujabb korszakos reformokban való továbbfejlesztését ne tudná keresztül vinni. Annyi nagy és évtizedek óta húzódó válságos probléma után a kormány és a munkapárt a parlamenti rend megóvása mellett meg fogja valósítani az előző kormánytól megoldatlanul reá maradt harmadik nagy feladatot: a demokratikus és liberális választójogi reformot. Mert ez lesz Lukács László beszámolójának a gerince, a magyar állam jövője! A nagyenyedi beszámoló. — A munkapárt Lukács kíséretében. — (Saját tudósítónktól) Ma este 9 óra 25 perckor kirobogott a budapesti pályaudvarról az a vonat, amely Lukács László miniszterelnököt és kisérő hiveit Nagy•enyedre viszi. Ezzel a magyar politikai világ érdeklődlése teljesen Lukács nagyenyedi bszámolója felé irányul. A miniszterelnök kijelentéseit várják érdeklődéssel a kormány táborában, amely impozáns arányban vonul föl a pártvezére mellett Nagyenyeden; de a miniszterelnök nyilatkozatait várja az ellenzék is, mert ez lesz az első alkalom arra, hogy az őszi háború, vagy béke esélyeire következtethessenek a legilletékesebb faktor kijelentései alapján. Minden jel arra vall, hogy a beszámoló csakugyan olyan szenzációs lesz, aminőnek várják, mert Lukács a leghivatottabb arrai, hogy végre világosságot vessen a készülő választójogi reformtervezet lényegére, amelyről ma meglehetősn bizonytalan és ellentmondó hirek keringenek, mert az egyes értesülések csak a tervezet egyes szempontjából számolhattak be. (Minisztertanács a beszámoló előtt.) Lukács László miniszterelnök tegnap délután érkéfzett Budapestre. Ma minisztertanács volt, amelyen folyó ügyeket intéztek el. Lukács László miniszterelnök szerdán este kilenc óra huszonöt perckor indul el nagyenyedi beszámolójára. A miniszterelnököt útjára a nemzeti munkapárt számos tagja is elkíséri. A miniszterelnök és kísérői nem különvonaton utaznak, lianem a rendes esti kolozsvári gyorsvonathoz kapcsolt szalonkocsdkon. A képviselők közül eddig a következők jelentették be részvételüket: Almay Olivér, Almássy László, Angyal József, Antal Géza, Balásy Árpád, Baross Gyula, Bay Lajos, Bárczay Ferenc. Bethlen József gróf, Bethlen Pál gróf, Blanár Béla, Borbély Lajos, Burgyán Aladár, Oiooan János, Csáky Gusztáv gróf. Czohor László, Csuzy Pál, Dahinten Ernő. Dániel Gábor báró, Des Bor.les Ernő, Dióssy Imre. Dobieczky Sándor. ErtT János. Ertsey Péter. Farkas Pál, Grátz Gusztáv, Haller József gróif. Hantos Eleimér, Hámory László. Hegedűs Kálmán. Huszár Károly (nagvzorlenczi), Illosvay Lajos, Tssekntz Győző. Jakalbffy Elemér. Jaros Vilmos, Kazv József, Kállay Tamás, Kálmán Gusztáv. Keltz Gyula, Kiss Ernő, Konvovits Dávid. Kubinyi Géza. Lator Sándor, Láng M:ihálv báró. László Mihály. Lázár István gróf. Magyar Károly. Mangra Vazul, Mayer Ödön, Mán Laios, MiháM Béla. Miskolezy Imre, Molnár Béla. Montba,ch Imre. Muslay Gyula, Münnich Kálmán. Nagy József, Nagv Sándor, Nemes Zsigmond, Neugeboren Emil, Német Károly. Nyárv Alfonz báró. Nyűgre László, Paop Géza, Pál Alfréd, Pálffy Sándor gróf, Philipp János, Pirkner János, Podnuaniezky Endre báró, Pongrác János gróf, Padvánszky Antal báró, Rakovszky Iván, Rednik Gábor, Richter János, Rónay Antal, Rosenberg Gyula, Rudnyánszky György, Szacelláry György, Sándor János, Sárkány Ferenc. Sohuller Rezső, Scitovszky Béla, Siegescu József, Simon Elemér. Sipeky Sándor, Szász Károly, Szász Pál, Szent-Ivány Gyula, Székely Ferenc, Székely Aladár, SzinnyeyMerse Félix, Stiamfeovánszky Imre. Sztojka Kálmán, Tagányi Sándor, Takács József, Telecsky Kristóf, Telekv József gróf, Teleky Ferenc gróf, Teleky Samu gráf, Vadász Lipót, Varga Gábor, Vermes Zoltán, Werner Gyula és Zaithureczky István. Elkísérik továbbá a miniszterelnököt a következő főispánok is: Bán Endre, Betegb Imre, Bethlen Balázs gróf, Békássy István, Eszteriházy Kálmán gróf. Haller János gróf. Hunkár Dénes, Kelovaglás után teljesen elvesztette a nyomot ngyannyira, hogy elhatározta, miszerint beimegv Luzarchesba, Honoré társaságában, aki azzal volt megbizva, hogy vele maradjon. — Mondtam a kisasszonynak pedig, hogy a kutyák másfelé mennek ... — panaszkodott a szegény ember kétségbeesetten. • — Na, nem olyan nagy dolog, egyszer nem lenni ott a hallalinál! Kárpótlásul Lucie egy fordulónál aztán csakugyan megpillantott egyet a rablók közül. Magas alakját viseltes öltözet fedte, harminc évesnek látszott s sántitást miméit- Lucie szerette volna odakiáltani neki: — Ne fáraszsza magát azzal a mankóval! Én felismerteim önt, engemet nem lehet becsapni! — Micsoda közönséges csalafintaság volt ez! Pláne amikor megszólalt: — Könyörüljön rajtam, szép kisasszony! — Egy férfi életének delén! Kissé halványan állította meg lovát. Homoré morogva követte példáját. — Honoré, van aprópénze!? — kérdezte Lucie. — Ennek a semmirekel önök? Csak nem akar neki sokat adni? — Van egy száz sous-s darabja? — Tgy felbátorítja a gonoszságot, kisaszszony. Vadorzó ez! — Nem kérdeztem a véleményét, Honoré. Mi köze volt ennek a cselédnek a dologhoz? Mint piqueur és kocsis pótolhatatlan volt, de máskülönben egy gyermeknek több volt az esze, mint neki. — Fogja, barátom — szólt Lucie, az idegen felé nyújtva a pénzdarabot. A férfi elképedve nézett rá. — Oh, köszönöm szépen, köszö . . . De egyszerre, amikor Lucie ravaszul azt akarta tőle kérdezni, hogy jár-e néha Cliantillybe, mitől sántult meg, a rejtélyes ember bámulatos gyorsasággal eltűnt a cserjék között. Egy szempillantás alatt nyoma veszett teljesen, szinte azt se lehetett volna megállapítani, merre futott el. Ekkor ért oda egy vadőr s dühösen szólt: — Oh, a gazember messziről észrevett! Már megint megszökött! Bocsánat, kisasszony, kegyed egy magas, kékbluzos emberrel beszélgetett, ugy-e? Igen? Sántított? Igen, ő az, a gazember, a vadorzó, Gaspard. Már két óra óta lesek rá. Hiába törte el a lábát a mult évben, ma is olyan fürge, mint egy egér. De majd csak megfogom egyszer! . . . Lucie szánakozóan nézett, az erdőőrre. Milyen naivok ezek a falusi emberek ! Fölényes mosolylyal kérdezte: — Biztos ön abban, hogy ez a Gaspard csakugyan csak egyvadorzó? S hogy Gaspard volt-e hát csákugyan? — Hogy Gaspard volt-e, s hogy vadorzó? Ab, nem is képzeli, mennyi fogoly és nyúl vodt elrejtve a blúza alatt! Ma estére mind el fogja adni. És én leszek a hülye. Az erdőőr egyet káromkodott Honoré megjegyezte: — Ugy-e mondtam a kisasszonynak! De ez álmodozását folytatva, lassan haladt tovább az erdőben. Vadorzó! Fiba, micsoda butaságokat eszelnek ki ezek a szegény naiv lelkek! Lucie Noireterre, aki ismeri az életet, felismerte benne a banditák egvikét, beszélt vele- És az alkonyat félhomályban, megremegett égszínkék ruhája alatt fiatal teste, ha arra az ijesztő tekintetre gondolt, amit a fák alatt ez az ember vetett reá, és talán ... ki tudja? Valamikor, a tárgyalóteremben be fog.ia vallani azt az őrült szenvedélyét, amit egy fiatal leány keltett benne egy márciusi alkonyatkor, amikor visszatérőben volt a szarvasvadászatról . . . » <