Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)
1912-08-08 / 182. szám
1912 augusztus 9. tartás életbeléptetése is nagy imunikát ad. A törvényszékek és járásbíróságok székhelyeiről szóló törvényjavaslat, is kész, és^az őszszel kerül beterjesztésre. Sikkasztás — kulturcéíokra. — A zentai iskolagondnokság pénze. — (Saját tudósítónktól.) A magyar kultúra árváblanságia isir iki azdkból a isoroiklból, melyek alább következnek. Kiderül (belőlük, hogy a zentai iskölagondn okság tagjai, ,a város intelligens társadalmának vezetői közokirathamisításra és azzal 'egybefüggően sikkasztásra utasították a gondnokság pénztára,okát — kulturszempontokból, mert máskép, mint bűntett utján, nem elégíthetik ki azokat a szükségleteket, melyeket a népoktatás kifogástalan; elláthatása támaszt. Ugy bizony, igy történt az eset és ugylátszik, már igy is történhetik, nálunk, ebben a kulturára szomjas Kánaánban . . . Az, egymás közt harsogó osetepaténiak a komoly lrarc színét az a büntetőföljielentés adta meg, melyet Cseh József esantavéri tanító tett április elsején Harsányi János, zenkai állami elemi iskolai gondnoksági pénztáros ellen. Több rendbeli magánoikirathamisitás és hivatali sikkasztás bűntettével vádolta meg azért, mert 1912. év márciusában a fölöttes tanügyi hatéság elé terjesztett mult évi számadásokhoz hamis nyugtákat csatolt egyes meg nem törtónt kiadási tételeik (igazolásául. Az elrendelt nyomozás nagyrészt igazolta a följelentés adatait. Kihallgatták Hegyi Mihály iskolaszolgát, aki azt vallotta, hogy Buja Lajes, a gondnokság jegyzője, felmutatott előtte egy az ő aláírásával ellátott hatvanhat korona és néhány fillérről szóló nyugtát, amelyen az ő aláírása hamisítva volt. Kenyeres Pál iskolaszolga szintén azt vallotta, hogy az iratokhoz csatolt, összesen hatszázhuszonhat koronáról szóló nyugták, melyek az ő nevét viselik magukon, hamisítványok. Kihallgatták a nyomozás során Buja Lajos gondnoksági jegyzőt is, kinek nevéhez az egész leleplezés kétes dicsősége fűződik. Elmondta, hogy a számadás iratai közt talált még több gyanús nyugtát is, melyeknek keletkezésére vonatkozólag saját felelősségére nyomozni kezdett. Megállapította, Ihogy ia nyugták aláírói (közül ketten: Fehér Ágnes és Radván Péter nem létező személyeik, a többiek pedig: Radván Imre, Kenyeres Pál és Steh István ailáirtáik ugyan ,a nyugtákat, de a nyugtázott összegeket sohasem kapták meg. Harsányi János, la gyanúsított a következőkben védekezett a vádakkal szemben: Márciusban, midőn az iskolai gondnokságnak a:z 1910—11-iki tanévről szóló számadásokat bemutatta, jelezte, bogy a költségvetés előirányzatával szemben 999 korona megtakarítást ért el. Ezt az összeget, mint pénztári fölösleget, a számadások jóváhagyása után be kellett volna szállítani a zentai állami adóhivataliba. A gondnokság tagjai erre azt mondták, hogy kár lenne befizetni ezt az összeget az adóhivatalnak, mikor az iskolának oly sok szükséglete van, (melyek kielégítetlenek maradnak, mert a költségvetésben nincs rájuk fedezet. Legjobb lenne tehát a pénztári maradványt a gondnokság pénztárában ezekre a célokra visszatartani s az összeget a felsőbb tanügyi hatósághoz felterjesztendő 'számadásokban valamely módon elszámolni. .Bizalmasan arra utasították ennélfogva, hogy ezeknek szem előtt tartásával készítsen uj számadást. Erre az utasításra csatolt ő az uj számadáshoz fiktív nyugtákat és állított he nem létező tételeket. Ezt ia számadást ő átadta Buja Lajos jegyzőnek, ki nyomozni kezdett abban és gondoskodott róla, hogy később megtörténjék a följelentés. A szabadkai ügyészség a 'szabálytalanságok egész sorozatának megállapításával beszüntette most a bűnügyben a. további eljárást, inert Harsányi János tettét nem büncselekvény elkövetésére irányuló szándékDELMAGYARORSZÁG kai, lianem jóhiszemiUeg, elöljáróinak egyenes utasítására követte el. A gondnokság tagjainak eljárása szintén nem büntetendő ősele,krés, mert őket is jóhiszeműség, sőt nem lehet tagadni, közérdekre irányuló törekvések vezették, mikor a nevezett utasítást adták. A szabálytalanságok fegyelmi megtorlása azonban esetleg kívánatos s ezért ugy az érdekelt hatóságok, valamint a kultuszminisztérium is, értesítést kapott a gondnokság dolgairól. Konkurrencia a Tiszán. — Elgondolni szabad, de kimondani nem. — (Saját tudósítónktól.) Nagyon jó fürdő, ilyenkor nyáron, az idén megnyílt strandfürdő, vagy népszerűbb néven partfürdő. Rövid fennállása óta, úgyszólván egyedüli nyaraló helye lett a szegedi elcsigázott, agyo.nzaklatoítt, portszivó közöinséguák. Az ember csak ráül a pénzügyigazgatóság előtt egy (kattogó, bugó 'motorcsónakra és néhány pillanat múlva átsiklik már a Tiszán a túlsó oldalra hol a lejtős, homokos parton vigan terül el a partfürdő, sokszínű, kényelmes kabinjaival és hatalmas fürdőházával. Aztán maga az élet is más 'kinít a ipartfürdőnél, mint a többi szegedi, tiszai fürdőben. Hát a Tisza ott is csak lefelé folyik, az igaz, a nap ottt is csaík akkor süt, ha nem felhős az ég és az eső, az ímeg ott is esak ugy esik, — ha felhős az ég. No, de van ott valami mégis, ami a közöséget vonzza, ami intimmé, bájossá teszi a hangulatot, ami szórakoztat és... és kellemessé itesz mindent. Ugyanis a partfürdőben, mint mindenütt a világ igazi, nagy fürdőhelyein, a nők együtt fürdenek a férfiakkal. Eltekintve itt az ál-moralisták minden ellenvetésétől, nyugodt biztonsággal megállapíthatjuk, hogy egyedül ez teszi ily látogatottá a partfürdőt. Mert bizonyára mindenki tudja, vagy legalább is elhiszi, hogy sokkal kellemesebb, kedvesebb 'és jobb szép, formás hölgyekkel együtt lubickolni a Tisza hűs hullámaiban és henteregni a parti homokban, mint lesült, mond kinézésű ellentengernagyoikkal, tetovált szfcir-indiánusokíkaíl és félbarna zulukaffereklkel, akik délelőtt még a rőföt forgatják. Hogy miért jobb? Hát ez az, amit elgondolni szabad, de kimondani nem. Különben is a közönség nem tartozik megindokolni Ízlését, kivánságát és akaratát, mert a tények mindig igazolják, bogy amit a közönség szeret, az a helyes és azt kell tenni. Erre a kinos eforizmára csakhamar rájöttek a többi tiszai fürdők tulajdonosai is. Először is a Regdon-féle fürdő tulajdonosa. Az ő fürdője esik legközelebb a partfürdőhöz és mégis a fürdőzők gondosain elkerülték a Regdont iós inkább átmentek a folyó másik partján levő part fürdőbe fürödni. líogdon (bősz 'tulajdonosa hosszas gondolkozás után elhatározta, hogy itt gyorsan cselekedni kell. Nem tudakolta, hogy miért szeretnek ugy a férfiak a nőkkel, a nők a. férfiakkal együtt fürödni, hanem sürgős kérvényt. adott be a város hatóságához, amelyben azt kérelmezte, hogy a Regdonban is együtt fürödhessenek a nők és férfiak. A kérelem indokolása is az volt, amit elgondolni szabad, •de kimondani nem. A város hatósága pedig, mivel precedens már volt és a közönséggel polemizálni nem lehet, Regdonnak is megadta az engedélyt. Ilyen kedves a Tiszán a Ikonkurrencia. 3 •tóteas* A pletyka áldozata. — Öngyilkos szegedi asszony. — . (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt „Két kis történet az életből" cimmel cikk jelent meg a Délmagyarországb.an. Két megkapóan markáns jelenet játszódott le az ügyeletes rendőrtiszt szobájában a fékező meg a mozdonyvezető esetéről. Egy fékező panaszolta, hogy kétszáz korona drágasági pótlékkal a zsebében betévedt egy szegedi garniszállóba, ahol pincérleány szegődött a társaságába és asztalánál egy szát cigány húzta a nótákat. Söröztek. Később, a szorosabb megismerkedés után nagy meglepetésére észrevette, hogy a drágasági pótlékból eltűnt ötven korona. A pincérleányra gyanakodott, akit megmotozott a rendőrség, de hiába, nem akadtak a pénz nyomára. Ez vo.lt a drágasági pótlék története. A fékező megkért, hogy családos ember, ne írjuk ki a nevét . . . A másik eset közvetlenül ez után történt. Földúlt ábrázatú, polgárias külsejű embert kisért az ügyeletes rendőrtiszt szobájába egy rendőr. — Jelentem alássan, — pattogott keményen .a rendőr — ez az ember agyon akarta szúrni a feleségét. Megakadályozták a szándékában. Később azonban újból rátámadt és fojtogatni kezdte. — Mi a neve? — kérdezte a rendőrtiszt. — S. András mozdonyvezető vagyok. — Miért támadt a feleségére? — Azért, mert . . . rongy! . . . Tűrnöm kell, hogy bemocskolja a nevem. Már nem is merek a tisztességes emberek szemébe nézni. — Ktüönváltan él a feleségétől? — Igen. Öt hónappal ezelőtt kikergettem a házamból. Beszegődött szakácsnőnek a Brisztol-szállóba. Ott aztán folytatta a régi csúnyaságait. Minduntalan beszélték az ismerőseim, hogy a féleségem ilyen aszszony, meg olyan asszony. Vége szakadt a türelmemnek. Fölkerestem az asszonyt a szállóban és meg mondtam neki, ha föl nem hagy ezzel az élettel, leszúrom mint a dögöt. Igy akartam ráijeszteni. Nem fojtogattam. A mozdonyvezető kihallgatása után az asszonyt is a rendőrségre citálták. A vasutas felesége könyes szemmel panaszolta, hogy a rosszakarói alávaló pletykát kürtöltek szét és ennek a férje is beugrott. Most sem hagyják békében, amikor már elhagyta a férje és maga keresi meg a kenyerét. A rendőrtiszt néhány jó szóval útnak bocsátotta a házastársakat. Az asszonyról most azt a hírt közli a rendőri krónika, hogy szerdán reggel szublimátot ivott. A szálló tulajdonosának már napokkal ezelőtt emlegette, hogy öngyilkos lesz. — Ez a szenvedés — mondta — áldatnak is sok, nem egy asszonynak. Hiába vigasftalták, napról-napra jobban megérlelődött benne az öngyilkosság gondolata. A szublimát nagy pusztítást okozott a szervezetében. Életveszélyes sérülésével a közkórházban ápolják. Az első szegedi cigánybanda Bácskában. — Nem pezsgőznek, nem mulatnak. — (Saját tudósítónktól.) Igenis, uraim és hölgyeim, Szegeden nem pezsgőznek és nem mulatnak. Ebben a városban a régi hires moziknak már az emléke is kihalt. Csöndes cívis város vagyunk, vízzel koccintunk, borral csak átkozódunk. A jó magyaros szögedi mulatozásnak már se hire, se hamva. Szolidan éldegélünk — ej-haj! — és emlékezünk régi szép időkről, pezsgős éjszakákról. Régente a tiszaparti kis korcsmákban is cigánymuzsikával kanalazta a halpaprikást a hajóslegény, most a fényes uri kávéházabkan is rézkrajcárok szégyenkeznek a cigányok tányérjában. Vendég se jár már mostanában. A takaros korcsmárosné ott gubbaszt a csárdájában és folyton csak azt lesi, mikor nyi'lik már az ajtó, mikor toppan be valaki két decire. A pompás kávéházakban üres asztalokra ömlik a csillárok fényözöne. Alig lézeng valaki a kávéházban, éjféltájban már széjjeloszladoznak a cigányok és a tücsök muzsikál. A pincér végtelen szomorúsággal mondja: — Uram, hetek óta nem láttam már pezsgőt a kávéházban . . . Mindenki csodálkozik, hogy mi van ezzel a várossal, mi ölte meg benne az életet? A sarokasztalnál megindul a filozofálás a bankoktói a drágaságig, hogy miért nincs pénz?