Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-31 / 16. szám

1912 augusztus 31. DÉLMAGYARORSZÁG 5 650 méter, szenzációs müfilm ! Senkise felelős (Saját Tudósítónktól.) Kovalik Dénes fel­mászott tegnap a Ferenc József-hid gombjára, ott egy negyedóráig élvezte, hogy tízezer em­ber számára ő most szenzáció, anzikc-kártyá­kat irt alá, ostobaságokat mondott s aztán egy gyönyörű fejessel berúgta magát a Dunába s mindazért az izetlenségért, amit egy atyai po­fonnal el lehetett volna intézni, az életével fi­zetett. De jogunk van-e megbélyegezni az eset­ben rejlő eget-ostromló butaságot, mikor ez a Kovalik a legszebb és legnagyobb valamivel, a saját életével szentesitette az egészet ? Mit mondjunk: a mozi a bűnös ? Most egyszerre? Harminc ilyen halálugrást tetszett végignézni a moziban és mind a harminc rendben volt, noha mind a harminc végződhetett volna ha­lélosan is. A mozi tehát csak utálatos volt, mint az utóbbi időben képeinek ötven száza­lékánál utálatos, de semmi olyat nem követett el, amin már eddig is nem lett volna alkal­munk megbotránkozni. A sport a bűnös? Igen az is; de az is csak a rendes méretek­ben. A sport az ő hétköznapjain sem tesz egyebet, csak azt cselekszi, hogv senkiket, akik futni, vagy úszni, vagy labdát rúgni tud­nak, megrészegít a nyilvánosság borával. Ez is undok, de eddigi életszabályaink szerint ez sem büntetendő. Szóval Kovalik Dénes halá­láért nem lehet senkit felelősségre vonni, mert mindenki felelős érte. A tömeg, amely film­szenzációkra éhes, a filmes, aki pénzt akar a szenzációból kisanyarni, a sport, amely erre az ugrásra nevelte az ugrót és az ugró, aki­nek csak annyi esze volt, hogy ugrott. Mit lehet csinálni ? Semmit. Cak a csendes kétség­beesés áll rendelkezésünkre. Ez az, ami legalább nem árt senkinek, ha már használni ugy se tud. Szemtanú voltam. Láttam ezt az idegmarkoló, rémséges mozi­drámát, amely azóta százszor végigrohant az idegeimen, filmnél sebesebben és kisér­teni fog mindörökkön. S mert ott volt még húszezer ember és görcsösen odaszögezte őket a rémület és hidegrázós kíváncsiság a hid párkányához, a rakpart korlátaihoz, kőlépcsőihez, tehát őket is érdekelte a Ko­valik-Kövesdi Dénes halálbamenése, meg szabad írnom, aminél jelen voltam. Nekem egész normálisan kezdődött. Öt órakor Budáról jövet a villamosom megállt a Ferenc József-hid közepén. Ez eddig rendben volt. De a hídon vagy ötven ember állt és tekergette nyakát fölfelé és meresztette a sze­mét a pesti hídfő jobboldali oszlopa tetejére. A turul felé, amely az oszlop legtetején, sárga rézgömb fölött terpeszti szárnyát. Mi van a turul­lal ? Fölnézek: a turul boszankodik, ő is a nyakát tekergeti, balra és ijedten fölfelé pislo­gat, mintha fölszólna valakinek: szállj le. Igen, ott egy mezítelen, napbarnitotta emberláb, combig, nyergelni a turul nyakát. Ember ül a turulon. Ahá, az őrült, az obligát őrült, a szokásos elméjeháborodott. Akit aztán majd leszednek a tűzoltók és cellát keresnek neki valahol a men­tők. Ezt én is tudtam, a publikum is tudta, a publikum, amely özönlött le a villamosokról, elállta a hidat, Pest felől hídpénz nélkül be­tódult és szájról-szájra adta : - Ni, egy őrült! Már megint egy bolond ! Lássuk a bolondot. Egészen normális egy bolond, úszónadrágban van, a feje teteje ken­dővel párnázva, a kezében egy üveg. Integet lefelé, aztán papírdarabokat" dobál le, amit keztyünek néz a tömeg. A ruhája ott hever az j oszlophoz lendülő széles vasiven. Biztosan, I nyugodtan nyergeli a turult, nézegeti a Dunát, a Gellért-hegyet, az egész ragyogó, délutáni panorámát. Egyszer csak meglátja, hogy az egyik rakparti kávéházba beszaladnak telefo­nálni. Rendőrért, tűzoltóért, mentőért. Elkezd integetni, aztán tölcsért csinál a kezével és torkaszakadtából kiabál : — Halló ! Halló ! Telefona ! Telefona ! Csúfolódik. Bolond. Egészen bolond. Nem is olyan nagy dolog. Látom. Azóta még bolondabb lett. Most már föl is guggol. Aztán lassan föláll. Reme­gés nélkül. Gyönyörűen odakövtil a turul fölé bronzszobornak. Áll merően a lemenő nap fe­lé, aranybronzszobor. A város fölött. A világ fölött. Húszezer ember verődött a Duna két part­jára. Villamosok megálltak, kocsik, autók meg­álltak, a hid, a rakpartok feketéinek, a Ferenc József-rakparton a bérpaloták ablakai, erkélyei csupa emberfaj. A szájak ujabb verziót adnak tovább : — Persze, egy nagy fogadást tett, biztos, ötezer pengőt kap, ha fölmegy. Valaki kimondja, ami mindnyájunk fejében motoszkál: — De szép lenne moziba! Ah, a mozi! Ott settenkedett már és üvegszcmével rámeredt az egetverő szoborra, az ö tizenhatesztendős prédájára, aki eladta magát gyerekfejjel. Nem ötezer pengőért. Két­százötven koronéárt. De ezt akkor nem tudtuk. A fiu is huszonkét-huszonhárom esztendősnek látszott. Még mindig állt mozdulatlanul. Egy­szer lekiáltott arra evező regattásoknak: — Négyes, vigyázz ! Mi ez? Le akar ugrani a bolond, csak­ugyan le. Egypáran, a sportőrültek, — a sze­mükből, a mozdulatukból láttam, — valósággal megnyugodtak: mégis leugrik. Mégis itt kell maradni. És maradtak. A bolond odafönn előbbre lépett a turul szárnyán. Ahogy mozdul, húszezer emberen végigfut a hideg. Ő nem reszket. Egyszer csak elkezd tapsolni és messze integetni, mintha hivogatna. A tűzoltóknak. Azok jöttek tolólétrával, kötéllel, jöttek érte. Invitálta őket. Tessék, tessék. A mentő-autó piros lobogója is megvillant. A tűzoltók föl­robogtak a hidra. Próbálkoztak a tolólétrával. Rövid. Ugy kell fölmenni létra nélkül, mint Kovalik-Kövesdi, az iven. Négy tűzoltó már fölugrott. Csillog a sisakjuk. Kúsznak föl­felé. — Borzasztó! Hát nem családos emberek ezek, hogy ezt merik? — Kár érte. Bolond, bolond. Ugy sem segitenek rajta. A bolond odafönn elkezdi gúnyolni a tűz­oltókat. Széttárja két karját s ugy tesz, mint a sas, mikor fölröppen. Ahányat mozdul, annyi ijedelem. A tűzoltók fölkusznak hozzá. Nem, ő nem enged. Egyik tűzoltó már a sárga réz­gömb alá ért. Ugylátszik, most már a kezével eléri a bolond lábát. Lenn a pillér körül egy czónak és két skiff evez. Húszezer ember iszonyú halálfélelmet áll ki a mezitelen bo­londért. Húszezer ember a szemével, a szivé­vel, az idegeivel fogja Kovalik-Kövesdi Dénest, kötözi a turul szárnyához. Ne mozduljon. Adja meg magát. Akkor Kovalik-Kövesdi Béla még­egyszer végignéz mindenen. A gyönyörű em­bertömegen, a Dunán, a kinemátográfot simo­gatja szemével és a gép kattog feléje: — Dicsőség! Dicsőség! Tiz perc múlva te leszel a Napoleon, még a Csipcsa­lánál is külöub. Nem is nehéz. Ugortak már ekkorát. A kinematográf megnő gigászi úszómes­terré és dirigál: — Egy! — Kettő! A tűzoltó már majdnem eléri. Akkor a Tu­rul mintha ellendülne az oszlopról. A szárny végéről ledobja magát egy test és gyönyörű egyenes vonalban zuhan le. Viz ellen. Kiált valamit. Hideg csönd, a derekak meggörnyednek, a lélegzet eláll. Most most .. . A hid párkányával egy vonalban a zuhanó test felfordul: a fiu hármat bukfencezik, nyak­szirttel a vízhez csapódik. Többet nem látni, a viz a hid magasságáig fölcsap, aztán — vége. L.—I. Ki a bűnös? — A dunai halálugrás. — Mint a reggeli lapok megirták, tegnap délután a Ferenc József-hid Turul madaráról a Dunába ugrott egy fiu s odaveszett. A rend­őrség vizsgálatot indított s mivel a fiu állítólag egy mozitulajdonos megbízásából ugrott le, tegnap őrizett alá vette Colussi Bélát, a Goumon mozgókép-társaság igazgatóját. A vizsgálat folyamán megállapították azt, hogy sem az igazgatót, sem a társaság többi alkalmazottját, akik a mozgófénykép-fölvételnéi közreműködtek, bünügyi felelősség alá jogi alap hiányában vonni nem lehet. Colussi Bélát ilyenformán azután ma délben a rendőrség elbocsátotta. A nyomozást azonban folytatják, mert még nem állapították meg egész határo­zottsággal, hogy nem terhel-e mégis valakit felelősség a fiatal Kovalik-Kövesdi halála miatt ? A rendőrség sportférfiakat is ki fog hallgatni és ezeket megkérdezi arra vonatkozóan, hogy egyáltalán lehet-e ilyen nagy magasságból a j a vizbe halálveszedelem nélkül leugrani. Kihallgatta a rendőrség Római Béla tizen­hétéves tanulót, aki a hidra való fölmászás előzményéről több vallomást tett, majd Lévai János gépészt, Gábor Dezső hivatalnokot, Méhes Emil joghallgatót, Colussi Béla igazgatót, Adler Miksa mehanikust, s ezeknek a vallomásából kiderül, hogy Kövesdi maga ajánlkozott ennek a halálugrásnak a keresztülvitelére és hogy ezért nem kapott fix összeget s nem is ígértek neki, hanem a filmek értékesítéséből várható jö­vedelem ötven százalékát biztosították neki. amennyiben a felvétel sikerül. A rendőrségen megjelent a szerencséllenül járt fiu anya is, aki elmondotta, hogy a fiát szerda este óta nem létta. Tegnap kora reggel ment el otthonról azzal, hogy a Svábhegyre megy a napfelkeltét megnézni. Mikor tegnap délután öt óra felé még mindig nem jött haza a fia, ő ösztönszerűleg a Ferenc József-hid felé ment, hogy fiát keresse. Találkozott a ház­mesterükkel, aki elmondotta, hogy milyen tra­gikus végett ért a fia. A házmester ugyanis szintén véletlenül volt a hidnál és látta a ha­lálugrást. A rendőrség a nyomozást tovább folytatja. A király Ischlben. Ischlböl jelentik: A király ma kora reggel félóráig sétált a kas­tély parkjába. Mária Valéria királyi hercegnő gyermekeivel és főudvarmesterével ma vissza­utazik Wallseeban. A királyi hercegnő szep­tember 1-én Hedvig királyi hercegnővel vissza­jön Ischlbe és szeptember 3-án a királyi csa­lád valamennyi tagja el fogja hagyni a várost. A külügyminiszter a királynál. Brechtold gróf külügyminiszter ma reg­gel hét órakor Kinszky gróf követségi titkár kíséretében Ischlbe érkezett. A külügyminisztert a pályaudvaron Schiessl báró, a kabinetiroda igazgatója fogadta. Brechtold gróf hosszabb sétát tett a városban s azután meglátogatta Heytiold báró külügyminiszter és ideiglenes mi­niszterelnököt, akinél félóráig maradt. A délelőtt folyamán Szécsen gróf és Mérey ! Kajetán nagykövetek meglátogatták a ; külügyminisztert szállóbeli lakásán, ahol ! a külügyminisztert Szécsen gróffal félóráig tanácskozott. Tizenegy órakor Brechtold

Next

/
Oldalképek
Tartalom