Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)
1912-08-23 / 9. szám
1912 I. évfolyam, 9. szám Péntek, augusztus 23 DÉLMAGYARORSZÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, _ i? Korona-utca 15. szám c= stdajsesti szerkesztőség és kiadóhivatal «e=5 VI., Liszt Ferenc-tér 9. c= BLÖFIZETESI AB SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre ... R 12-— negyedévre . K 6"— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára IC fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre , R 28'— féíévre negyedévre. R 7-— egy hónapra R 2.40 j ÍREN: <| . . . R 14 — | Egyes szám ára 10 fiüér. TELEfON-SZAlh; Szerkesztősei 305 e=i aiadóhivaial 830 Interurbán 365 a Sndapesti szerkesztőse® teieton-szima 2t—76. Szeged utjai. Mai számunkban megdöbbentő adatokat sorakoztatunk arról a csapásról, amelylyel a hónapok óta tartó pénzkrízis városunkat sújtotta. Nem hallottuk még, hogy a szenzációs külsőségeket szerető közvélemény ezek miatt följajdult volna, pedig olyan dolgok, amelyek amellett, hogy mély sebet vágnak az egyesek érzékeny, jogos érdekein, a fejlődés utján haladó városunk visszatartásának sötét perspektíváit nyújtják. Alig volt város, amelyet a még mindig tartó pénzkrizis idején annyi bankbukás veszedelme sújtott volna, mint Szegedet. Sajnos, közönségünk egyrésze — és szerencse, hogy még a kisebbik része - nem tudott e bajok napjaiban kellő komolysággal vagy megfontoltsággal, viselkedni. Azt még meg tudjuk érteni, ha egy betétes veszítette el higgadtságát a bajokba jutott bankkal szemben. A pézét, munkájának, vállalkozásánák féltett gyümölcsét mindenki menteni igyekszik, bár a betétesek nagy lármája könnyen sodorhat végpusztulásba olyan bankot, amely különben nagy veszedelmek szakadékait építhette volna át. Nem akarunk e helyen részletesen beszélni azoknak a bűnös szándékú embereknek dolgairól, akik egy-egy bankválság idején föltűntek, hogy az ügyek sima lebonyolításának útjára akadályokat gördítsenek. Érdekközösségük alig, vagy épen nem volt az illető bankkal, mert érdeküket látták benne, a harcot, az ügyek minél jobban való összebonyolitását szították. Eljutott hozzánk példáuLannak a hire, hogy a legutóbbi nagy bankválságot egyesek azért szerették volna a végső katasztrófáig kifejleszteni, mert közéleti ambícióik az elnök vagyoni romlásával könnyebben lettek volna kielégíthetők. Olyan vád, amely erkölcsi súlyával mindenkit agyonnyomhat. Nem is foglalkozunk vele, hiszen hitelességéhez, alaposságához még szó férhet. De fölemlítettük, mert rá kell mutatnunk, hogy az érdekeikben érzékenyen megsértettek milyen súlyos motívumokra gondolnak vagy találnak rá. Bármint is legyen, ma abban a helyzetben vagyunk, hogy azoknak a rombolásoknak ujabb sorozatára mutathatunk rá, amelyek a pénzkrizis nyomán Szegeden támadtak. Megdöbbentő képet kap az olvasó e lap hasábjain arról, hogy hány építkezést kellett abbahagyni és hogy Szegeden egyáltalán nem építkeznek. Talán elősegíti ez a gyászos statisztika, hogy az emberek eszükre térjenek. Talán be fogja látni a betétes, hógy okosabb, ha vár, mert igy kéthárom év alatt megkaphatja az egész pénzét, különben csak a negyedét, harmadát Talán meg lehet értetni azokkal, akik érdekeik kielégítését kerülő utakon keresik, hogy a város iparosaira és kereskedőire fontosabb, hogy az élet agyon ne nyomoritassék teljesen ebben a városban, minthogy néhányak talán jogos érdeke jogtalan és ildomtalan uton diadalmaskodjék. Nem látunk rémképeket, hisszük és hirdetjük, hogy betegségét rövidesen és könnyen kiheveri ez az erős vérkeringésü város. De könnyelműségnek, a legjobb esetben fölületességnek tartanok, ha szó nélkül mehetnének el e város polgárai amellett, hogy Szegeden nem építkeznek, a megkezdett építkezéseket abbahagyják. Szegeden, ahol igazán varázsütésre támadt a város, ahol eddig pompás egymásutánban emelkedtek a díszes, pompás házak. Szédületes gyorsasággal futunk az őszbe, amikor gyorsabb lüktetésbe kezd az üzleti élet. Talán pótolhatók lesznek, talán nem az eddigi veszteségek. Mindenesetre jó lesz, ha megállunk egy pillanatra az őszi harcok előtt és meggondoljuk, hogy kettős feladat megoldásának súlya nehezedik ránk: a restaurálás és az épités. A kis egzisztenciák régóta mentek át annyi bajon és küzködésen, mint mostanában. A város érdekei velük együtt buknak vagy győznek. Támogatásukra kell sietni. A közigazgatás ujabb problémái várják a megoldást. Itt sietni kell az alapos és gyors munkával, mert a köz áldásos Éjjel a Tiszaparton. Mindenki alszik talán, Olyan nagy már a csendesség, A Tiszapart két oldalán Csak néhány sáppadt lámpa ég. Csillog a; Tiszán a lámpafény, Csillog lenn és csillog odafönn, Bús fekete szemnek szögletén Szokott csillogni igy a könny. A büszkék szoktak sírni igy csak, Akiknek álmuk, vágyuk romba dűl. Szegény Tisza, tudtom, hogy mit siratsz. Ne sirj, hisz nem te vagy bús egyedül. Ki egykor gőgös, büszke ur volt, Most lehajtja fejét és nyakát. Térjünk nyugvóra öregem S kívánjunk egymásnak jójszakát. LOVÁSZY KÁROLY. A páva. Irta: JOHANNES V. JENlSEN. Valahányszor osaik eszembe jut, mindég bánatot okoz, liogy rosszul céloztam arra az egyetlen pávára, amely puskám csöve elé került. De ezt a bánatomat szeretem. Tringainnban történt, Maiakká partján. Egy szép napon két [maláji kísérőmmel vadászkirándulásra indultam. Kiis tisztásra értünk, ahol egy maláji család telepedet le. A földet művelték, házi növények termelésével foglalkoztak és a hegyoldal Iki-s részén feléget ték az erdőt. A hegy leégett foltja ugy meredt ránk, mint az őserdő siralmas 'fájdalma. Megiszenesedet t fatörzsek meredeztek égnék a hamuréteg alól, amely még némely helyen parázslott és füstölt. Kísérőim köszöntötték a telepest, majd beszédbe ereszkedtek. De hirtelen félve összedugták a fejüket, és felfelé, -a leégett lejtőre mutatva, halkan súgták: Búromig ímera . . . Odapillantottam ós >az erdő szélén, a magas fü között két zafirkék madárfejet vettem észre. Mozdulatlanul állottak, élettelenséget mímelve, hogy >a figyelem elháruljon róluk. Most azonban már későn. Hím és nőstény állottak ott fenn; a nőstényt nem is néztem. Biztos volt, hogy észrevettek, igy hát nehéz dolognak látszott, észrevétlenül a közelükbe jutni. Először életembein láttam iá természetben pávákat és ta világ legdrágább ékszere vagy drágaköve nem izgathatott, nem vomtzhatafct volna annyira, mint az a vágy, hogy a kis pávaférjet lepuffantsam. Mindent átkutató kémkedéssel ugy találtam, hogy bujkálva lehetetlen feléjük közelednem, mert. mögöttük volt az erdő, előttem csak a leégett üresség. Nem maradt más hátra, mint a le-. hetően megközelíteni, hogy minél kevesebb legyein a távolság közöttünk. Jó kétszáz méternyire voltak tőlem és az ut nagyon meredek. Ugy igyekeztem lefelé, hogy az ut közepén álló megegyienesedett fatörzs eltakarjon. Néhol térdig gázoltam forró hamuban, de csak arra ügyelteim, semmi másra, hogy elrejtettem maradjak. Mikor .a fatörzset, niagynehezen elértem, hirtelen feliegyenesedtem és kutató tekintetem .a pávákat kereste. De azok is észrevették engem és épen visszavonulásra készülődtek: láttam, amint fejük minden egyes lépésnél ritmikusan himbálódzik, mintha kettejüket ugyanegy zsinórom húzták volna. Osöppet sem siettek, de mégis .levert, milyen messzire hatoltak már he az .erdőbe. A férjeoske hátul tipegett, koronás fejét hátraszegve, a testét azonban a magas növényzettől nem láthattam. Amikor észrevettek,. mindent megkíséreltem, hogy elrejtve maradjak, rohantam tovább, felfelé ós a hámra, amely siető lépéseim nyomán mindenfelé röpködött, kezemet, arcomat megégette és ón csak fokozódó szorongással láttam, mint, lesz a távolság közöttünk mind nagyobb. A pávák most gyorsabban lépkedtek, lőtávolon kívül, sőt az őserdő Iiegelülső bokraihoz közeledtek, hogy néhány pillanat múlva egészen elveszítsem szemeim elől. Ebben a percben rossz " V. /