Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-23 / 9. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. augusztus 23. » alkotásaival kell pótolni a város fejlődésében azt, amit elvon tőle az egyesek meggyöngült anyagi ereje és a kétkedőbbé vált vállalkozási kedv. Az alkotásokért való uj harcok előtt megszűnünk kétkedők lenni és szeretnők, ha velünk tartanának a bizakodásban mindazok, akik eddig kicsinyesek voltak, vagy akiket a közelmúlt idők eseményei tettek lemondókká. Hisszük, hogy ez a harc, amely őszszel a lelkes, becsületes munkában való vetélkedés utján indul meg, pótolni fogja, amit elmulasztottunk, ami kárt szenvedtünk. A városok és egyesek hatalmas táborának érdekeiről van most szó, komoly munka nélkül lennmaradunk abban a versenyben, amelyben Szeged pozíciójáért harminc év óta oly sok szép eredménnyel vettünk részt. A miniszterelnök a királynál. — Az ellenzék helyzete. — (Saját tudósítónktól.) Példás higgadtsággal készül a miniszterelnök a parlament őszi munkásságára. Ma délelőtt kihallgatáson volt a királynál, akinek a politikai helyzetről és a delegációk előkészítéséről tett jelentést. A politikai helyzet prognostikonja ma még bizonytalan képet mutat. A kormány céljai és szándékai ismeretesek, tovább megy az utján, amely munkát parancsol. Az ellenzék még mindig nagy zsibajjal fújja a harci riadót, de lehetséges, hogy őszig meggondolja a dolgot. Nagy része van ebben minden bizonnyal a munkapárt készséges munkakedvének, amelyiyel a tagok vezérüknek programjához hiven az ország mindlen részében tartják a beszámolókat. Az ország e felvilágosításának bizonyára jelentékeny szerepe lesz az őszi kampány elrendezésében, aminthogy Lukács László is kiterjeszkedett az országos hangulat ,e megváltozására a király előtt. Amióta az ellenzék egyik vezére kiadta a jelszót, hogy a parlamenti harcot a delegációkban is folytatni kell, azóta ez a legifjabb mumus állandóan kisért részükről. Igaz, hogy a terv helyessége tekintetében nincs közöttük megegyezés, de azért fenyegetnek vele. Ez azonban aligha ad különös gondot a kormánynak. Érdekes egyébként, hogy ma egyik szegedi vezérembertől az ellenzéket élesen elitélő cikket kaptunk. A cikk irója a néhai Bánfíy-pártnak volt tagja és a többi között ezeket-mondja: Természetes, ihogy a kisebbség .most nehezen tud beletörődni abba, hogy 'csak annyi hatalmna legyen, 'amennyi őt megilleti. Csupa benső ellentmondás, vergődés, végletes kapkodás minden' szarva. Egyrészt törvénytelennek mondja a többség juniusi föllépését, másrészt törvényesnek ismeri el az országgyűlés laíkkori alkotásait. De bár meghajlik ez alkotások előtt e a restitncióra nem is gondol, mégis izgat ily irányban. Egyrészt azt hirdeti, hogy az alkotmányt kell lielyreállitani, másrészt csak személyi változást követel. Egyfelől végletekig menő harcot hirdet, másfelől lázasan kutatja, nyujt-e a miniszterelnök beszédében békereményt? Parlamenti tüntetésekkel is fenyegetődizik, de a szerzett tapasztalatok után már nem bízik azok sikerében s a kormánytól remél közeledést, „méltányosságot". S ugynnianniak a fejét követeli, akitől a méltányosságot várja, S nem komoly ellenzéki harcban s nem a maga erejével reméli a kormányt legyőzhetni, hanem csak csodáit vár. Az országgyűlés (többé nem tehetetlen báb, a nemzet életműködése többé meg nem akasztható. A parlament dolgozni tud — az uj házszabály védelme alatt. A Irniniszterelnöik teljes szabatossággal állapitotta meg az ellenzék feladatát, amely a világon mindenütt a kormány ellenőrzéséből és eszmei agitációból áll. Ámde a természetes és egyedül jogosult keretbe nem szivesen tér vissza az ellenzék, holott csak ott van helye s csak ott töltheti be hivatását. S a házszabályok, melyeik a Ház (munkaképességét biztosítják, a maga hivatása határai közt biztosítják az ellenzék igazi működését, még jóval tágabb teret engednek neki, imint akárhány müveit, állam parlamentje. Voltakép az 'ellenzék csiak most térhet rá igazi feladata betöltésére, melyet egy évtizednél hosszabb időn át elhanyagolt. A szó magasabb értelmében nemcsak liogy nem veszt teret, hanem viszszamyeri csaknem feledésbe ment munkakörét Most azonban újra lehet ellenzékünk, a mely tűr ál ós ellenőriz, eszmét érlel és agitációt folytat, bármily (kinos és nehéz feladat ez azoknak, aki'k elszoktak hivatásuk gyakorlásától s a felelősség nélküli diktatúrához szoktak. Már-már az ország köztudatába mennek át ezek a dlolgok és,ezzel — reméljük — a históriának adódik át az az évtized, amely alatt ,az ellenzék minden parlamenti szokás ellenére a többség jogait akarta gyakorolni annak felelősége nélkül. Az ellenzéknek vissza kell térnie alkotmányos munkaköréhez, hogy ezzel a munka a békesség, az alkotások ideje végkép visszatérjen ,a magyar parlamentbe. Ischl, augusztus 22. Lukács László minisztereinök családjával és Latinovies dr titkárral ma reggel hét óra .nyolc perckor Bécsből Ischlbe 'érkezett. A miniszterelnök délelőtt tiz órakor kihallgatáson jelent meg a király előtt ós tárcáinak folyó ügyeiről, az általános magyar politikai helyzetről, valamint iá szeptemberi delegációk előkészületeiről tett jelentést. A miniszterelnök 'délután két órakor családjával együtt Gastein fürdőbe utazott. Ischl, augusztus 22. A A kihalágatás egy óráig tartott. A miniszterelnök az audiencia után leadta névjegyét az uralkodó család itt tartózkodó tagjainál, azután látogatást tett Paar gróf főhadsegédnél ós Sehiassl kabinetirodai főnöknél, majd Cuvaj horvátországi királyi biztossal tanácskozott. helyre léptem, elestem hosszú végigvágódásisal, ugy, hogy a hamu csak ugy porzott körülöttem. Ekkor ijedtségemben és (kétségbeesésemben tüzeltem, minden öntudatos, 'akaratos szándék nélkül a két fej irányaiban, (amelyek már tűnőiéiben voltak a fák között, — lőttem. Ez valamire mégis osak jó volt. Noha a páváknak semmi bajuk sem történt, megijesztette őket a lövés zaja, abbahagyták a lábon való menekülést 'és repülni akartak. Mélyen ia tüzes hamuba könyökölve, láttam a páva férjet, amint a nőeskétől követve, visszafordult és futva felém igyekezett. De a nagy madaraknak nem lóvén elegendő helyük a fák között, veszélyt nem sejtve, a. tisztás felé tártoHak. — Ah! — nevettem magamban, forró fekvőhelyemen — most vége a madárnak! Siet szegény, hogy puskám halálra sebezze . . . Kis időt engedtem, majd fegyveremet újra töltöttem és helyzetemet javítani igyekeztem a hamuban. Ezalatt a páva — csak a férjecskét láttam — mindig magasabb és Imiagasább ugrásokkal közeledett, amig végre hangos szárnycsapkodással a lejtőre vetette magát. De ugyanabban .a pillanatban felrepült . . . Valami furcsa félelem fogott el ... a következő pillanatban ,a fejem fölött . . . mögöttem lesz, amikor hasonfekve nem fordulhatok meg . . . Miért is nem lőttem, amikor olyan közel volt hozzám . . . Ah . . . vakított . . . '.szemeim kápráztak — olyan iszép volt! ... És ekkor lőttem, de már későn! . , . iBonifácims nem szenvedhetett olyan kinos tüzbalált, mint én ott a forró hamuban, amikor láttam, hogy lövésem nem talált. Dühöngve dobáltam magamat, bátonfékve csusz taan a hamuban, amely ruhám vékony szövetén keresztülégett; igy fejjel lefelé fekve, vakon, vadul még egyszer lőttem utánuk, aztán fogcsikorgatva lábaimat fejem fölé vetettem ós hamut, szitkokat, átkokat köpködve, megint talpraállottam. Ezalatt elszállt a madár . . . A balsikert ugy a szivemre vettem, mintha valami söba ki nem heverhető szerencsétlenség lenne. Ugy érzem, hogy .a madár gyönyörűnek tetszett és szabad repülésének nézése legalább is annyi élvezetet adott, mint valami átkozott nyeremény. És ahányszor erre visszagondolok, mindig szebbnek tűnik föl előttem. Nem volt az állatkert szelídített madara: nem valamely várparkban tenyésztették, hogy pompázó tolldiszét fitogtassa; az őserdő legvadabb álma, szinrege, amely szemem láttára ömlött el a levegőben . . . Hosszú, egyenletesen hátrasimított uszálya ragyogott a tündöklő napfény,ben, mint kéklő égitestekből összerótt hab. Suhogó szinjáték lebegett a párateli tropikus Jégben, mint számtalan tükör megmerevedése. És ezek ia kis világiak csodakisérefe ugy tünt, mint árgusszemék repülő családja, csudás, megtestesült varázslat! . . . Ahogy a madár a nap tetőpontján álló lángoló világosságában toranymagiasságban repült, ugy tetszett, mint zafir- ós smaragdból összetett üstökös. És repült az őserdő oldalán, a fák szédületesen magas koronái, örökzöld futónövények függő kertje fölött. A levegőt szelte koronás fejével, ives nyakával és szín-szikrázó S vonalakat irt. Kifeszitette mellét és büszke volt a .napra, a végtelenségére, a szivárvány királyi hét iszinére. Eltűnt és mint csillagok serege úszott tova iaz iirben . . . elvarázsolt lény volt, kék csoda. Amig utána néztem, — Ophir hegyén állottam, Sába királynéjának kék hegyén — akkor fejem iaz elragadtatástól ós a megsokasodott sejtelemtől zsongott . . . minden . . . ég, nap, hulló csillag . . . mindenség. . . . Őrülten szerettem volna a pályájáról letériteui . . . i i