Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-17 / 5. szám

2 DÉLMAÜ Y ARORSZÁG 1.912 augusztus 17. modern haladás folytán 'keletkeztek s melyek az ipari centrumokban a haladás legfőbb hangoztató}, szóval azok, akik a választójogi mozgalom sürgetői, tekintélyes hatáskörhöz jutnak. Tehát egyáltalán semmi okuk sem lehet elégedetlenségre az oly javaslattal szemben, mely a legmeszszebbmenő ' szabadelvű és demokratikus szellemben az értelmi cenzuson alapul majd, — a titkosság eszméjét is kezdeményezi s a községenként, illetve körjegyzőségenkinti szavazás álláspontján áll. S csak a közönség feledékenységére spekulálnak azok, akiknek most nem elég liberális a javaslat, holott azelőtt ők maguk olyat akartak megvalósítani, amely „amit egyik kezével adott, azt a másikkal visszavette." Valóban most fog kitűnni, hogy azok, akik a választói reformot állandóan a legvehemensebb módon hirdették, akarják-e? Vagy lehetetlenül túlzott követelésekkel a lehetőt, az elérhetőt akarják-e megakadályozni? Ha ezt teszik, az a sújtó ítélet éri őket, amit Lukács László mond ki rájuk beszéde végén: a népjogok ellenségeinek fogjuk őket tekinteni. S most már világosan állhat előttünk a nagyenyedi beszéd egészében megnyilatkozó szellem. A haladó, progresszív Magyarország szózata ez, mely a népjogok széleskörű kiterjesztését lehetővé akarja tenni s egyben a magyarság uralmát is fenn akarja tartani. Kultura, népjólét, népgazdaság mind e programban van. S mely ezt a programot követi, az a párt eddig is megmutatta, hogy reformokat létesíteni tud és akar. Vele szemben pedig meddő sérelmi és boszupolitika, avagy személyi és hiúsági érvényesülési vágy a rend ujabb felforgatására, a reformok lehetetlenné tételére törekszik. Vagy tán még magába száll? A nagyenyedi szózat nyilvánvalóvá teszi, hogy Lukács László és vele a munkapárt a békét óhajtja, a harctól nem fél — s a nemzet akaratát igy is, ugy is érvényesíteni fogja. A szent szinodus förtelmes bűnei. — Bulgária szenzációja. — (Saját tudósítónktól.) Szófiának, de egész Bulgáriának kinos szenzációja van. A sajtó olyan förtelmekrő! rántotta le a leplet, amilyenre az utóbbi időben a világon sehol se akad példa. Az egész szent szinodus, amelynek egyházjogi hatalma a polgári élet törvényébe is biztosit beleavatkozást, évek óta a legerkölestelembb viszaéléseket követte el a reá bízott legszentebb jogokkal. A válóperekben, amelyek Bulgáriában csak a szinodus hozzájárulásával indíthatók meg, a legerkölestelenebb visszaélések, erőszakoságok és törvénytelen önkények történtek az egész szinodus részéről. A bolgár sajtó, amely a nyilvánosság elé vitte ezeket a leleplezéseket, egy darab középkori erkölcsi fertő képével gazdagította az emberiség kultúrtörténetének morális fejezetét. Az egyház íőpásztorai a válópörökben — mint az kiderült — csaknem kivétel nélkül a válni akaró asszonyok javára dön töttek, de ennek az önkényes judiciumnak — a nők erkölcsi érzésének a föláldozása, testiségük odadobása volt mindig az ára. Valósággal erkölcsi zsarolással űzték ezeket a bűnöket a „szent" szinodus tagjai s a züllésnek olyan zsilipjét szabadították fel a válópörök eseteiben, hogy amikor a sajtó ezeket nyilvánosságra hozta, a közvélemény elszörnyüködve követelte a szinodus szigorú megbüntetését. A legbotrányosabb esetek kerültek nyilvánosságra, elkövetett orgiák kerültek napfényre s a sajtó kiméletlen leleplezései a legocsmányabb erkölcstelenségek vádjait zúdította a szent szinodusra. Hihetetlen szemérmetlenséggel folytak ezek a visszaélések. Olyan esetekben, amidőn a kiszemelt áldozat nem volt hajlandó erkölcsi érzésének sárbatiprásával az elváláshoz való beleegyezést megszerezni, valósággal terrorizálták. mindenféle akadályt gördítettek útjába, s viszont olyan esetekben, amikor könnyű szerrel célt ért a szinodus, a férjjel szemben követték el az igazságtalanságot, három évre eltiltották az ujabb házasság lehetőségétől. A leleplezések leírhatatlan megütközéseket keltettek egész Bulgáriában. Népgyüléseket rendeztek mindenütt, amelyeken a legenergikusabban követelték a szent szinodus bűnös garázdálkodásának megtorlását. A bolgár kvrmány a mindinkább fenyegető közhangulat hatása alatt kénytelen volt leghatározottabb formában ígéretet tenni, hogy még az őszszel uj törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amely a válópörökben való törvényes intékedést ki fogja venni a szent szinodus kezéből s azt a polgári bíróságra ruházza át. JPoincaré látogatásának viszonzása. Pétervári távirat szerint Kokovcep 'miniszterelnök és Szaszanov 'külügyminiszter szeptemberben külön-külön viszonozni fogják Poincaré látogatását. Ezzel szemben párisi távirat azt jelenti, hogy Kokovec a legközelebb (megkezdődő dumaválasztás miatt az idén nem fog külföldre utazni. téuik valami, akkor soha sem történik semmi. Én ugy akarok innen hazaiutazni, hogy már a menyasszonya legyek. Azt akarom, hogy megkérjen, azt akarom, hogy megkérjen, azt alkarom, hogy megkérjen! — És hogyan akarod ezt csinálni? — kérdezte az asszony. i — Hiszen éppen ez az, amire tőled kérek tanácsot. Azért vagy asszony. Mondd meg, mit csináljak? — Várni kell. Én is bevártam, mig az uram megkért. Öt évvel ezelőtt még ' igy csináltuk. — Libák voltatok. Várni, várni, amíg ő "kegyeskedik elérkezettnek látni az időpontot. Én már elérkezettnek látom. — Hát mennyire vagy vele voltaképpen? —• Mennyire? Messzire. El van kábulva. Mikor a vállamról lecsúszik a ruha és én tisztán ós ártatlanul nézek a szemébe, olyankor mintha egy kicsit mindig részeg volna, — Hát te akkor mit akarsz? — Siettetni akarom a dolgot, Egy lóditásra volna még szükség, egy energikus taszításra, valamire, nem tudom mire . . . Végignézett magán és egy mozdulattal végigintett magán a nyakától a cipőjéig: — Én már nem tudok mit adni. Beszélgettek még, azután a leány elhallgatott. Gondolkozva bámult maga el'é, egyszerre odacsuszott az asszonyhoz. — Te, — mondta naki egészen halkan — mi volna, hogyha ő egyszer meglátna engem . . . ugy . . . véletlenül . . . ruhátlanul ... — Hogy érted ezt? — kérdezte megdöbbenve az asszony. — Szent Isten, de ijedős vagy; hát ruhátlanul . . . mint á Canova hercegnője. — Nem szégyelled magad! — kiáltotta az asszony. — Nem. A szoba is meleg. És mért szégyelném magamat; nem vagyok én csúnya. És nem is volna az ugy, hogy én szándékosan mutatom meg magamat. — Hanem? — Oh, te naiv lélek. Mondtam már: véletlenül. Csak igy van értelme. A meglepett tartózkodás, a meglepett szemérem! — Hát mit akarsz csinálni? — kérdezte bámulva az asszony. — Holnap délelőtt megmondom neki, hogy délután ne jöjjön át hozzám, mert aludni akarok. Úgyis tudom, hogy azért átjön. Eddig még mindig átjött. Egyszer aludtam, akkor megvárta, mig felébredek. Most is ugy lesz, mintha aludtam volna. De elfelejtem bezárni az ajtómat. Tudom, mikor jön. És amikor jön, meg fog lepni engem, éppen átöltözködőben, éppen két ruha közt, álmosan, nyújtózkodva, gyanutlanul, az ajtónak hátat fordítva . . . Elég időt adok neki rá, hogy megnéz,zen, azután hátrafordulok, sikoltok egyet, ő kimegy, el van kábulva ... El lesz kábulva. — Kérlek, — mondta az asszony könyörögve — ne csináld ezt. — Miért? — Őrültség. Nem szabad. Nem lesz jó vége. — Jó vége lesz ... a legjobb vége lesz . . . házasság lesz a vége. — Mi történt? — kérdezte az asszony izgatottan. A leány kisirt szemmel nézett fel rá: — Holnap elutazik — felelte (halkan. — Miért? Mi történt? A leány nem válaszolt. — Benyitott hozzád — kérdezte az aszszony. — Igen. — És . . . ugy . . . történt . . . minden? — Igen. — És? és? A leány újra sirni kezdett és zokogva borult az asszonynyakába. — Estig egészen hideg volt hozzám, újra rokoni hangon beszélt velem és mikor én azt kérdeztem, nem tetszem-e neki, azt mondta ... az.t mondta . . . — Mit mondott? — Azt mondta . . . hogy sohasem hitte volna . . . hogy annyi hiba van az alakomban . . . Csupa elrajzoltság és vonalhiba . . .