Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-17 / 5. szám

1912 I. évfolyam, 5 szám Szombat, augusztus 17 Szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, == Korona-utca 15. szám c= Bidapesti szerkesztőség és kiadóhivatal = VI., Liszt Ferenc-tér 9. c= ELŐFIZETESÍ AR SZEGEDEK egész évre . & 24*— félévre . . . R 12'negyedévre . K 6*— egy hónapra K 2* Egyes szám ára 10 fillér. ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre , R 28*— félévre TELErUN-^Att: negyedévre. K 7*- egy hónkra R 2'.40 j ^^ »3é Egyes szám ára 10 B»"r. i Budapesti szerhesztöseg telefon-száma 2!—76. Glosszák. Lukács László miniszterelnök beszámoló beszédét nagy terjedelmében ismertettük. A magyar vidéki lapok közül egyedül mi foglalkoztunk olyan részletességgel, mint a fővárosi lapok. És ma újra vissza kell térnünk vezetőhelyen a beszédre, mert az ellenzéki lapok annyi jó és rosszakaratú félremagyarázással kisérik a miniszterelnöki beszédet, hogy azzal illik érdemében foglalkoznunk. A beszámoló polémikus részéből mint kiváló fontosságút emeljük ki az Andrássy Gyula grófnak szóló választ. Andrássy azt irta egy nyilt levelében, hogy a miniszterelnök morális kötelessége lett volna Justh Gyulával megegyezni. Erre vonatkozólag a nagyenyedi beszéd azt a lesújtó nyilatkozatot teszi, hogy épen Andrássy és környezete volt az, amely, mikor a miniszterelnök Justhtal tárgyalásokat folytatott, „minden eszközt nyilvánosan és titokban felhasznált arra nézve, hogy valamiképen ne sikerüljön Justhtal megegyezni" s még hozzá teszi a miniszterelnök: hogy Andrássynál „senki sem félt egész Magyarországon jobban attól, hogy nekem valamikép sikerülni fog Justhtal megegyezni." Mint ebben a polémiában, ugy abban a vitában is félelmes debatternek bizonyul Lukács, amit a választójogi „ultimátum" ügyében az ellenzékkel folytat. Kétséget nem tűrő módon bizonyltja, hogy az ellenzék volt az, mely megszakította a tárgyalásokat s egyben a miniszterelnök meg is adja ennek magyarázatát a véghetetlen elbizakodottságban, mely a kisebbséget eltöltötte s mely már azt hitte, hogy föltételeket diktálhat a túlnyomó többségnek. Ámde a nagyenyedi beszámoló nem érte be azzal, hogy az elmúlt eseményekre vonatkozólag helyreállítsa a történelmi igazságot, hanem államférfiul megfontoltsággal és előrelátással utat mutat a jövő számára is. Szivből óhajtja a normális parlamenti állapotokat s egyben meg is jelöli a béke lehetőségének módját. Megmutatja, mi az igazi „restitutio in integrum". Ez nem más, mint az ellenzéknek a maga hivatásához való visszatérése. Az ellenzéknek feladata egyrészt a többség ellenőrzése. másrészt ideális eszmék, követendő és megvalósítandó célok kitűzése. S az államélet elfajulása következik be, ahol az ellenzék hivatásáról megfeledkezve, a kormányzást gyakorolja, kisebbségi diktatúrái üz. A restitutio in integrum nem lehet más. mint a régi tisztességes parlamenti eszközökhöz való visszatérés. E ponton emelkedik Lukács László beszéde a legmagasabb színvonalra, — oda, ahol a históriai és politikai irodalom maradandó alkotása állanak. S a miniszterelnök megjelöli mindazt a fontos törvényhozási munkát, amely a Ház munkaképességét parancsolóan követeli s az ellenzéknek előbb emiitett igazi restitucióját kívánatossá teszi. A közel jövő feladatai közül elég emlitenünk a költségvetést, nyugdíjtörvényt, választói reformot. A költségvetés keretében messze kiható nagy társadalmi, gazdasági, művelődési. közegészségügyi s egyéb reformok és beruházások sokaságát emliti az enyedi beszéd, — mindmegannyi nélkülözhetetlen vívmánya lesz országunknak. Bármely kísérlet, mely ezeket megakasztaná, a nép siirü rétegét sújtaná, az egész nemzetnek lenne kárára, mint a hogy a nyugdíjtörvények ellenzéki részről való késleltetése a magyar értelmiséget károsítaná. A közel jövő programjából a legnagyobb érdeklődés kisérte Lukács Lászlónak a választójogról tett nyilatkozatait. S a beszéd e befejező része az első részek polémikus erejénél még nagyobb éllel és világossággal mutatja meg, mily hamis játékot folytatnak azok, akik a népjogok iránti érzéketlenséggel próbálják a munkapártot és kormányt gyanúsítani. A törvényjavaslat részletes pontjait természetesen nem adta, nem is adhatta még elő a miniszterelnök, nem is egy beszéd feladata, hogy köteles elaboratumok összes részleteit ismertesse. De az elvek tekintetében minden irányban tájékoztatja a nemzetet. S ime kitűnik, hogy a választójog ügyében nagyobb lépést fogunk előre tenni, mint más államok tettek s hogy épen azok a társadíalmi rétegek, melyek a Egy bátor leány. Irta Biró Lajos. I. — El fog venni — mondta a leány büszkén. — Igazán? — kérdezte az aszony meglepetve. — Mi történt? — Még semmi sem történt. De már bizonyo-> vagyok bene. — Miért? A leány körülnézett, nincs-e valaki a közelökben, azután elbeszélte: — Eddig jó barátságban voltunk, a távoli rokonság révén tegeződtünk, nagyon jó barátságban voltunk. Szinte túlságosan jó barátságban voltunk, mert soha egy percre sem melegedett fel, soha egy percre sem zavarodott meg. Képzeld, nyugodtan elbeszélte nekem, hogy solia. sem fog megházasodni, az asszony őt csak zavarná, ő nyugodtan, szépen 'előkelően akar élni és tovább akarja gyűjteni a képeit és a régiségeit; olyan leány ugy sincs, aki őt le tudná, kötni, mert abban a. leányban együtt kellene lennie egy szelíd leány szelidtégének és egy vad asszony vadságának. Amit én ugy se érteik, mondta ő. Az asszony ránézett a leányra és a leány mosolyogva bólintott: — Amit én természetesen kitűnően értek. Az asszony csóválta a. fejét, a. leány pedig nevetve beszélte tovább: — Eddig azonban nem történt semmi. Tegnap azonban az történt, hogy egy kicsit hanyagul ültem a díványon és a jobb vállamról lecsúszott a ruhám, a lila. ba tiszt-pongyolám. Szabadon mradt a nyakam és a vállam. Fel akartaim támaszkodni, hogy megigazitsam, de ekkor egyszerre láttam, bogy ő odanéz. A vál lamra. Ugy maradtam. Az asszony szörnyűködött és a leány nevetve mondta: — Beszélgettünk . . . beszélgettünk ... és ő alig nézett egyszer is a szemembe, az egész idő alatt a vállamat nézte. Már reszketett a jobb karom, amelyre rátámaszkodtam, alig birtam már frissen és graeiózusan tartani magamat, de összeszorítottam a fogamat és ugy maradtam több mint egy fél óra hoszat. És ami a legnehezebb volt, ugy kellett tennem mintha nem látnám, hogy ő a vállamat nézi. Ártatlannak kellett lennem: egy szolid leány és egy v.ad asszony keverékének. — Hallatlan, — mondta az asszony, — mikre vagy képes. A válladat. mutogatni! — Miért? — felelte a leány nevetve. — Mikor olyan szép a vállam. II. — Ma a karomat mutattam meg neki — mondta a leány. — Hogyan? — kérdezte az asszony. — Hogyan! De naiv egy teremtés vagy te. Hát felvettem a bőujjti kimonórnat. Az után, amikor már eleget beszélgettünk, ásítottam egyet, felemelt karral nyújtózkodtam egyet, a l>ő ujjaim ráhullottak a vállamra ós én nem hajtottam vissza őket. Otthagytam őket. Szabadon volt az egész karom. — És ő? — Ö ott ült velem szemben és kipirult az area és csillogott a szeme és hevesen beszélt és közil>en folyton a karomat nézte. Én kinézegettem az ablakon, felelgettem neki, finoman csevegtem, ábrándos voltain és közben arra vigyáztam, hogy vissza ne hulljon karomra a kimono ujja. — Micsoda leány vagy te! — mondta némi megbotránkozással és sok elismeréssel az aszszony. — Micsoda leány vagyok? Olyan, mint a többi. Olyan, mint amilyen te is lettél volna, ha merted volna. Te is azt akartad, hogy elvegyen az urad. Én is azt akarom, hogy ő elvegyen. — De nem is szereted. — Eléggé szeretem arra, hogy hozzámehessek. — És elvesz? — El. Tegnap megkért, álljak fel,, hogy az alakomat megnézhesse. És azt mondta, ha festő volna, elvenne engem feletégül, hogy a modellje legyek. III. — Most mondd meg, — szólt a leány türelmetlenül — mit tegyek? Pár nap múlva mindnyájan hazautazunk; ha addig nem tör-