Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-07 / 155. szám

18 DELMAGYARORSZÁG 1912 julius 5. nekem, hogy férje évek óta ugyanazzal az összeggel áll elő minden hónap elsején. Ha az asszony erre, Isten tudja hányadszor, kijelenti, hogy a megváltozott viszonyok között bizony ezzel az sszeggel már nem lehet gazdálkodni, a férj rendesen ezzel a varázsformulával felel: Hja, be kell 'jobban osztani! És az aszszony, a jó feleség, a szerető anya, ugy osztja be, a meddig lehet (és nem sokáig lehet), hogy férjét, gyermekeit oly jól tartsa, mint azelőtt. Saját személye kezd el mindenekelőtt nélkülözni. De azután rákerül a sor a családra. És ha silányabb táplálékot kell nyújtania, a higiénikus szabályoknak meg nem felelő lakásban kell látnia gyermekét, ez újra csak az anyának fáj legjobban. Indul a család standard of life-ja gyorsan és biztosai lefelé. Először a szórakozások kerülnek sorra, a jobb ruhák, aztán a nyári üdülés, végre a cseléd, a mindennapi húsétel és végül sok igen tekintélyes állású férfi felesége nem egyéb, mint nyomorult szolgáló, fizetés nélkül, vasárnapi munkaszünet és felmondási lehetőség hiányában, ki reszketve áll a „holnap" előtt, amely talán lehetetlenné fogja tenni, hogy gyermekei éhségét teljesen csillapítsa. Másfajta háztartások is vannak. Az asszony görcsösen ragaszkodik a „faca" de" csinosságához és eleganciájához, életének minden nélkülözését, néha nyomorúságát a konvencionális hazugság rózsaszínű fátyoláavl takarja be. Csak a legbensőbb barátnő, csak nagyon éles szemek látják a^i a véres kínlódást, mely gyakran sima, sőt fényes külsőségek mögött rejtőzik. Jóakaratú bölcsek hamar kéznél vannak jó tanácsokkal. „Asszonyok, térjetek vissza az igénytelenséghez. Készítsétek újra magatok á ruhákat és kalapokat, mint hajdan. Ha szakácsnőtök ügyetlen, menjetek Jri a konyhába és segitsetek neki. Ha a hus drága, egyetek vegetáriánus kosztot. Az olcsó és még sokkal egészségesebb stb. stb." Ám mindezek a jó tanácsok egy fabatkát sem érnek! A konfekcionált ruha, a nagyban való előállítás következtéiben, aránylag olcsó. Ha az asszony a ruhákat maga akarná megcsinálni, a szövet és a hozzávalók detailban való vásárlása olyan pluszt jelent, hogy ez már majdnem annyit jelent, mint a ruhadarabra eső munkadij és kereskedői haszon. Ugyanez áll a kalapokra nézve is. Másrészt pedig a konfekcionált ruha csinossága és jó szabása annyira elkényeztette még a legszükösebben élőik Ízlését is, hogy félszeg, rosszul szabott ruhát ma már senki sem akar felvenni. A szakácsnővel való patriárchális együttes főzés ma már csak mese a régi jó időkből. Nincs a jelenkornak egyetlen egy önérzetes szakácsnője sem, ki megengedné, hogy a gazdasszony főzésközben szintén a konyhában időzzön. A vegetáriánus étrendet, legalább részben, ma már általában behozták a középosztály családjaiban. Az orvos parancsolta — igy mondták annak idején ,az ismerősöknek. A modern higiéné ez örvendetes győzelmének hatásai csakhamar mutatkoztak. Tudniillik az élelmiszerpiacon. A nagyobb kereslet ugy felsrófolta a tojá's, vaj, főzelék árát, hogy egy tisztességes és tápláló vegetárius vacsora ma már épen annyiba kerül, mintha részben húsból állana. Nem, nem, a haladás kerekét nem lehet visszafordítani, a drágaságot nem lehet saláta és egyéb füevéss,el megszüntetni vagy csak enyhíteni is. Segíthetnénk, a bajon, ha volna alkalmunk törvényhozóinkkal megértetni, hogy agrárius országunk érdekeit pem a jelen vámpolitikája mozdítja elő igazán, hanem előmozdítaná a gazdálkodó nép nevelése az intenziv gazdasági termelésre. A házastársak korkülönbsége. (Saját tudósítónktól.) Néhány hét előtt beszámoltunk arról a szerelmi tragédiáról, amelynek egy huszonnégy éves fiatalember volt a hőse. Ez a gyerekember fiatalsága egész .meggondolatlanságával megszeretett egy negyven éven felül lévő asszonyt s ment szerelmét az óriási korkülönbségre való tekintettel visszautasították, öngyilkos lett . . . Az a dráma, amelynek ugyanilyen motívumok voltak a rugói s csak a minap játszódott le egy vonat fülkéjében, még fokozottan tragikus, meri feltehető, hogy az a nyolé esztendei korkülönbség, amely — a nőnél forogván fenn — akadálya volt egybekelésüknek, nem lett volna házasételük boldogságának feltétlen megrontója . . . Igaz, hogy a társadalom ferdén néz az ilyen frigyre. De a /társadalomnak nincs igaza s az a szerencsétlen fiatal arisztokrata-pár ennek a hamis felfogásnak esett áldozatul. Nyugodtan mondhatjuk hamisnak, mert a környezetünk napról-napra uj bizonyságot szolgáltat arra, hogy ezek az állítólag nem természetes házasságok a legboldogabbak. A házasodás ideális korának a nőknél a 20—24-ik életévet tekintik, férfiaknál a 28-33ikat. Mégis csak nagyon ritkák manap az ilyen mintaházasságok. S bár azt lehetne hinni, hogy az ilyen érettkoru férfi, a még egészen fiatal, csak épen, hogy megérett asszonyban a legjobb „kiegészítőre" talál, még sem mindig boldogok az ilyen „mintaházasok" sem. Mert mit keres a házaséletben ez a harmincas, tehát még fiatal, de már érett, erős férfi? Kellemes otthont, tehát olyan asszonyt, aki ezt megszerzi neki ugy a személyes jótulajdonságaival, ügyességével, szeretetreméltóságával, mint lehetőleg — a hozományával is. Egy asszonyt, aki a nyugalmát lehetőleg nem nagyon zavarja, napközben ne tartsa vissza a munkájától, este pedig megnyugtassa és — megcsodálja. Mert ez az utóbbi a harmincas évek elején álló férfival szemben elengedhetetlenül szükséges. Azonban mit vár a fiatal asszony a házasságtól? Szerelmet. Igen ám, de az a férj, akiről a fiatal hölgyek ábrándoznak, egyszerűen nem létezik. Parce que ce n' est pas le mari, mais e' est l'ainantl — mint ahogy Prévost mondja. Tehát az igazán szerelemvágyó asszonyok, nehogy a fenti mondásnak teljes igazságot szolgáltassanak, lemondanak a túlbecsült „jó partiéiról és azoknál keresik a boldogságot, akik még, vagy megint az ideált látják bennük s ha ezek a nők talán nem isideálok, azzá lehetnek, ha azoknak tartják őket. Szóval egész fiatal, tapasztalatlan embereknél, vagy az élet csapásai alatt jóságossá érett idősebb uraknál. Innen van, hogy fiatal, üde teremtések nyakig szerelmesek tudnak lenni „az idősebb ur" kigúnyolt típusába s hogy magas társadalmi állású, jelentékeny szellemű, szép és körülrajongott asszonyok sokszor szenvedélyes szerelemre gyúlnak fiatal, éretlen, néha nem is sokat igérő fiatalember iránt. Az előbbi esetben a társadalmilag elhelyezkedett,. tapasztalt ember könnyen elintézi dolgát a tá rsásággal. A második Pset már veszedelmesebb. A nők annyira függnek a társadalmi elői tél etektől, hqgy rendszerint néni elég erősek .égy ilyen harc . megvívására, a fiatalembernek pedig rendszerint a feltétlenül szükséges materális alap hiányzik. Ezért van aztán, hogy az ilyen „tévelygés"-nek gélyegzett viszonyok gyakran szomoruvégüek s ezzel valamelyest az előítélet helyessége mellett szólnak. Azonban: mégis csak igaz marad, hogy aki á saját boldogságát ki tudja küzdeni, többet ad az emberiségnek, mint az, aki gyűlölt igát vesz magára és rezignál. A szerelmes Napoleon. — George kisasszony emlékirataiból. — Nemrég jelent meg Georg Müller kiadásában. Berlinben Gertrúd Kirscheisen könyve, amelynek a cime: „Napoleon és a nők". A roppant érdekes miiben a szerző érdekesen kellemesen sorolja föl Napoleon különböző viszonyait, amelyek közül talán a legkedvesebb a Mademoiselle Georgera vonatkozó rész. Marguerite Josephine Wemmen, vagy Weimar volt a kisasszony neve, akiről igazán nem gondolták volna a születésekor, hogy a „nagy császár" fog valamikor a lábainál térdelni. Vándorkomédiás szülőknek volt a gyermeke, akit természetesen a, színpadnak neveltek. Tizenöt éves korában már Bacine hősnőit játszotta a Comédie-Franeaise-ban a csodaszép lányka. Napoleon előtt viszonya volt ennek testvérével, Luciennel és Sapieha fejedelemmel. Még ennek volt elkényeztetett kedvese, mikor egy szép napon magához rendelte a császár. 1903-ban találták meg a memoirjait, amelyekben ő maga irta le a viszonyát. Az 1802. év december havában kocsizott először Napóleonhoz, akiben nem találta azt a „nagy, világhírű férfiút", akit elképzelt magának. Mint szerelmes, nem volt olyan durva és brutális, amilyennek leirták előtte, hanem udvarias, kedves. Lesegítette a kalapját, fátyolát és fölszólította, liogy beszélje el élettörténetét. George kisaszszony nem hazudott, lianean mindent őszintén vallott be, amit nagyon okosan tett, mert Napoleon már előre beszerzett minden rá vonatkozó adatot. — „Szegény gyermek, ön nem volt gazdag, mit tehetett volna?" — szólt Napoleon, mikor elbeszélésével készen volt. Aztán megkérte, hogy Georginának nevezhesse Josephine helyett, ami ellen a színésznőnek nem volt semmi kifogása. Megértette vele, hogy hü lesz hozzá, különösen Sapiebát fogja a társaságából eltávolítani. Másnap /már egész Páris tudta, hogy a szépséges Georgina Saint-Cloudban volt. Néhány nap múlva megjelent a „Ghiva" előadásán Napoleon és a közönség a páholya felé fordulva percekig tapsolta. George mindenben alkalmazkodott Napoleonhoz, roppant odaadó volt iránta, élénk kedélyével mulattatta Napoleont. Tartózkodás nélkül mesélte el neki a kulisszák világának apró eseményeit, a pikáns anekdotáikat, amiket ott hallott, énekelt, táncolt, liogy szórakoztassa. Az inas csodálkozva mesélte el, hogy Napoleon folyton nevetett, mikor George