Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)
1912-07-07 / 155. szám
1912 július 7 DÉLMAGYARORSZÁG 17 Háziasszony és politika. Ez* a két sző ma még sok ember fülében ugy hangzik, mintha semmiféle összefüggés köztük nem volna. De még azok között is, kiket korszerű gondolkodásuk és a tények már megtanítottak arra, hotgy a nő közéleti munkája aktuális kérdés, melyet többé olcsó vicceléssel- elintézni nem lehet, még ezek között is vannak olyanok, kik ugyan megengedik, hogy erre a munkára szüksége van a kenyérkereső nőnek, de nincs rá szüksége, a szerintük, nyugalgalmas otthonban, távol az élet küzdelmétől, mindentől megvédett háziasszonynak és családanyának. Sőt a választójogért küzdő asszonyok között is iálSiurik olyanokat, kik szerint az orvosnő, a íanitónő, a tisztviselőnő, a munkásnő stb. politikai felszabadulása előbbre való, főntosáb'b kérdés. Pedig ez óriási tévedés. A háziasszony egy osztálynak, a háziasszonyok osztályának a tagja, melye CK vannak bizonyos közös, életbevágó erdekei, mint pl.: meggátlása az élelmiszerek mesterséges megdrágításának és a hamisításnak, cselédkérdés, lakáskérdés és még sok más. Ha tehát a való legfontosabb ténykedésből, akkor egy egész osztály érdeke nincs a törvény" hozásban képviselve. Igaz ugyan, hogy az önálló keresettel biró asszonyok egyrésze egyszersmind háziasszony is, de eltekintve attól, hogy ezek — különösen a középosztályban .— csak kisebbséget képeznek, mindig nagyobb fontosságot fognak tulajdoni tani hivatásbeli érdekeiknek. Ha1 a férfitisztviselő, a férfiorvos, a férfikereskedő politikai és szervezkedési ténykedése által előnyöket ér el osztálya számára, akkor, ugy-e bár, ugyanezeknek az osztályoknak női tagjai, ha csak részben is, de valahogy mégis csak osztják ezeket az előnyöket. Tehát az ö érdekeiknek van már most is némi képviselete. A háziasszony, a feleség, a családanya azonban semmiképen és sehogyan sincs képviselve és nem csoda, hogy ugy alakultak a viszonyok, hogy ő, ha ugyan megérti helyzetét és önmagára eszmél, legfájóbban érzi a polgárjogok hiányát. Mert bizony az a szép mondás, hogy hiszen a háziasszony, a feleség a puha fészekben meg van kiméivé minden gondtól és küzdelemtől, sohasem bizonyult olyan üres grázisnak, mint manapság. És talán senki sem mondhatja ezt anynyi joggak mint épen a magyar háziaszszony. Az ő helyzete egy évtized óta mind rosszabbra fordul. Hogy az ipari termékeket drágábban vagyunk kénytelenek fizetni, mint valamennyi más kulturország asszonyai, azt régen megszoktuk. Áldozatnak tartottuk ezt mindig a dualizmus öltárán és vigasztalódtunk az állítólagos kárpótlásokkal, melyeket ez. a politika országunknak nyújt. Az utolsó évtized azonban olyan mizériákat hozott a nyaknukra, amelyekért semmiféle kárpótlást vagy mentséget nem tudunk találni. Talán nem is kellene felsorolni ezeket a bajokat, hisz ismeri és osztja minden asszony. Lakásmizéria, a legkellemetlenebb és legkomolyabb cselédkalamitások, toletlukszus és mindenekelőtt és mindenekfölött az élelmiszerek árának olyan fölszökkenése, melyet Magyarországon senki lehetségesnek nem tartott volna egy évtizeddel ezelőtt. És ugy látszik, hogy ez az emelkedés még nem fejeződött bei még folyton halad fölfelé. Az élelmiszerek drágasága pedig természetesen maga után vonja a drágaságot minden téren. Legkeményebben pedig a közvetlen fogyasztót, a háziasszonyt Si>tják ezek a körülmények. És most itt áll a magyar gazdaasszony, korunk gazdasági válsága forgatagának kellő közepében, kétségbeesetten, tehetetI lenül, tanácstalanul. Számtalan asszony panaszolta már el Défen. — Trieöricf) JlietzscQe. — Igy csüggök én a görbe ágon Vendégül hűt meg egy madár. Madár fészekben szunyokázom, Es kihintázom fáradtságom — Hol vagyok hát? — Ah messze már! A fehér tenger alig pilleg, Bibor vitorla száll azon. Torony, kikötő, szirt, idillek, Bárány béget, fügefa billeg, Gyermekednél, fogadj nyájasan! Lépésben lábra láb — nem élet! Az ember német lesz s nehéz. Emeljen — mondom én a szélnek. Madárral versenyutra kélek, Utam tengerbe, délbe vész! Józanság! — unott mesterség a'! Nagyon korán célt vet felém, Megtanulnám a röpülést ma, Most uj életre, uj játékra Érzek vért, nedvet, kedvet én! .. . A bölcs — egyedül gondolkozhat, Bolond, ki egyedül dalol! Ma én is nektek dalolok dalt Madárkák, körülállhattok majd Csöndben fülelve lomb alól! Tly ifjak, csalfán ellebbenve Játéktok mintha szerelemre Ingerelne, csábitana . . . Éjszakon — szégyenkezve vallom Szeretőm vén volt, csúnya asszony! Az Igazság volt e banya! Babits Mihály. JCéröés kék szemekQöz. Édes kislányom, nyisd ki a szemed, Tágas, egyetlen kékjét a világnak, Mert az én vak szemeim• ezután Csak teáltalad látnak. A vén emlék-gyilkosnak add ide Varázsát a szent emlékező méznek S csettentsd a nyelvem tartón, édesen, Mig más asszonyra nézek. Mig az a két apró, barna bogár Csiklandozván föl s bejárja az arcom, E más szemekhez küld el a tied, Te várakozolt asszony. Szerelmeket parancsolj most reám, Úgy kellenék élethez a szerelmek, Úgy kellenek a te kék szemeid, Bár barnán feleselnek. Úgy kellenek a meghagyásaid, Mert megint bűnbe estem S kérdem: szeretek im egy uj leányt, Szeressem, ne szeressem ? Ady Emire. Sofjase 6ánő! Ha megtépáz a vad vihar Es fojtogat a gyűlölet; Melengetett kigyód ha mar, S ökölre bukkansz kéz helyett: Ha minden hitvány porba ránt, Ha százszor elborul világod, Sohase bánd, sohase bánd, Mig van egy szál rejtett virágod! Ha fáj, vadul fáj a szived S forró véred agyadra gyül; Ha könnytói sós a kenyered S az élet üt kegyetlenül; Ha orgyilkos gúny mérge bánt, Ha félredobnak, elfelednek, Sohase bánd, sohase bánd, Mig van szép titka életednek! Ha érzed, hogy fölösleges vagy S célod, reményed odavész; Ha csontrágó kutyád is elhagy S szivedre sújt. baráti kéz; Ha vergődőt, féreg gyanánt, Ha sirba vágyói, megriadva, Sohase bánd, sohase bánd, Mig van egy szib, mely megsiratna! Gáspár Kornél.