Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-07 / 155. szám

1912 III. évfolyam, 155. szám Vasárnap, julius 7 » >őzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, tcs Rorona-utca 15. szóm •—1 Sedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ess Városház-utca 3. szám •=• ELŐFÍZETESI AR SZEGEDEN egész évre . S 24'— félévre ... R 12 negyedévre . R egy hónapra R 2 Egyes szám ára 10 Bilér. MB-iMuyMMW imuiiwuim ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN^ egész évre R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 ca (Wdóbiviv.ii 830 interurbán 305 Budapesti szerkesztőse^ íélefon-szanw 1/8—12 Apponyi tételei. Apponyi Albert gróf egy'függetlenségi újság hasábjain az ellenzék jövő taktikájának irányát fikszirozza. Veszedelmes utat jelö'l meg elvbarátainak. Veszedelmeset az ellenzék szempontjából. Olyan utat, amely • valójában járhatatlan s a melyről végre is vissza kell majd fordulniok. — ha ugyan rálépnek. Apponyi tételei a következők: 1. A véderőjavaslat képviselőházi tárgyalását befejezettnek nem tartja, a javaslatok elfogadását deklaráló határozatokat semmiseknek nyilvánitja. 2. Ebből a premisszából vonja le Apponyi ' gróf azt a második tételét, hogy a véderőjavaslat tárgyalása függőben lévén, a junius 11-iki házszabály is érvénytelen, mert nem tartatott be az ügyrendnek az az intézkedése, hogy a tanácskozási rend csak az előterjesztett törvényjavaslatok letárgyalása után módositható. 3. Az uj házszabályoknak Apponyi ebez képest ellenszegül. Ha azután a képviselőház letárgyalja azt az egyszakaszos törvényjavaslatot, mely szerint a renitens képviselő esetleg a mandátumát is elvesziti, igy apponyi már ma kijelenti, hogy ő tovább is képviselőnek fogja magát tekinteni, jogai gyakorlását meg fogja kísérelni s csak a karhatalomnak enged. Vizsgáljuk meg egyenkint ezeket a kemény pontozatokat. Apponyi a véderőj avaslatok tárgyalását nem taríja befejezettnek. A főrendiház hozzájárulásán és a királyi szentesítés tényén egyszerűen átsiklik, ö megáll azon a ponton, hogy junius 4-ikén „húsznál több képviselő zárt ülést kért" s az elnök nem ürítette ki a karzatokat. Szóval: megáll a technikai obstrukciónál, a melynek — a mint mondja — nem volt barátja ma sem. (Ami azonban nem zárta ki azt, hogy ez az intézmény gyönyörűen ne virágozzék évtizedeken át az ő barátsága nélkül is és tobzódnék ma is még, ha végét nem vetik). Nem veszi észre Apponyi Albert, hogy az .események és az élet őt már túlhaladták? Hogy az ország ő vele együtt a technikai obstrukciónál meg nem állapodott s ma már Károlyi Mihály gróf is azt hirdeti, hogy a véderőj avaslatokat visszacsinálni nem lehet? Hiszen még a saját pártjának egyik alelnöke is népgyűlésen hirdette, hogy a törvénynek engedelmeskedni kell, a rekruták tartoznak bevonulni, egy szóval, hogy le kel! vonni a törvénynek minden gyakorlati konzekvenciáját. H» pedig a törvény gyakorlati végrehajtásának még az ellenzék sem akarja útját állni, (bizonyára azért, mert lehetetlennek tartja), ugy ez a törvény abból az egy szempontból volna csak érvénytelen, hogy a rendet biitositó szigorított koalíciós házszabályok a képviselőház munkaképességét továbbra ne biztosithassák? A rekruták vonuljanak be; a létszám felemelésének az ország vonja le az összes konzekvenciáit; az uj törvény minden részében vitessék keresztül; senki ellene ne szegüljön. Ezt hirdette a népgyüléseiken a Kossuth-párt vezérkara. De ha egyszer a törvényt ilyenképen akceptálják, nem állhat már fenn a szigorított házszabály ellen sem az a kifogás, hogy a beterjesztett törvényjavaslatok előzőleg le nem tárgyaltattak s igy .a tanácskozási rend nitm volt ,módosi'tható. Mert az ellen már, mint teljes és tökéletes immoralitás ellen, igen nyomatékosan tiltakoznánk, hogy a véderő-törvény minden szempontból akceptáltassék, csak abból az egy szempontból ne, hogy az obstrukció megbénítását célzó házszabályokat el kelljen ismerni. Hogy ebből az egy szempontból a véderőjavaslat tárgyalása „ne volna bevégezve". Gyönyörű álláspont! És ugyebár érthető, ha é>en olyan valaki hirdeti, aki „sohase volt barátja az obstrukciónak"? Ám legyen igaza Apponyinak. Még akkor sem értjük, minő alapon jelenti ki, hogy ha a törvényhozás törvénnyé emeli a renitens képviselőket esetleges mandátumvesztéssel sújtó törvényjavaslatot, ő azt érvényesnek el nem ismeri s ő tovább is képviselőnek fogja magát tekinteni? Talán nem vonia kétségbe a törvényhozásnak azt a jogát, hogy egy javaslatot törvénnyé emeljen? Azt sem fogja talán álliAnyák és leányok. Irta BIRÓ LAJOS. Az anya: Menj hozzá, édes leányom. Jó ember. A leány: Jó' ember, édes anyáim ... De nem szeretem. Az anya: Majd szereted. Jó ilesz hozzád. A tenyerén hord. Nincs még egy asszony, Mikinek olyan jó dolga fenne, mint neked fesz. Majd megszereted. A leány (megrázza ,a fejét): Nem. Az anya: Mit nem! Hogy nem szereted meg? Dehogy nem. Minden asszony megszereti az urát; fia az ura jó hozzá. A leány: Édesanyám, tudod, hogy ez nem (igaz? Ez iolyan tisztes, öreg, polgári hazugság. Megfordítva van a dolog: minden aszsaony meggyülöli azt, a férfit, akinek akármilyen okból . . . kénytelenségből . . . szerelem nélkül . . . kiszolgáltatta magát. Az anya (mosolyogva, felsőbbséggel): Dehogy, dehogy! Ez megint csak olyan túlzott «ág, modernség, „tele van a fejetek azzal,a útit összeolvastatok; majd meglátod, ha asszony leszel . . . A leány (határozottan): Nem! Az anya: Hidd el nekem. Te sók mindent tanultál, sok mindent tudsz, amiit én nem tudok. De ezt én jobban tudom. A leány: Nem, édes anyám, bocsáss meg, nem hiszem. Egy házasság, mely szeretet nélkül jött létre, hazugság, rútság, vétek 0 . Egy ilyen házasság sohasem válbatik boldogsággá. Az anya: Ejnye, ejnye, ha én mondom... A leány: Akkor sem hihetem, édesanyáim. Miért tudnád te ezt jobban én nálam? Az anya: Miért! . . . Hát gyere ide, hallgass ide, én, ugye, csak azért beszélek neked, mert a javadat kívánom? A leány: Igen. A maga módja szerint. Azt hiszed . . . Az anya: Nem hiszem, tudom. Hát hallgass ide. Elmondok neked valamit, amit még sohasem hallottál. Ugy-e, hogy mi, az apád meg én, boldogan élünik. Szeretjük egymást. Soha egy rossz szó közöttünk nem esik. A leány. Nem. De ti . . . szeretitek egymást. Az anya: Most igen. A leány (megdöbbenve): Most igen? És azelőtt . . . Az anya: Azelőtt is. Már tizenhat éve, tizennyolc éve. Igen. Nagyon. De amikor férjhez mentem . . . A leány (reszketve, nagy, ijedt szemmel): Akikor . . . nem szeretted . . . apát? Az anya: Akkor bizony nem. És hogy megszerettem. És ő is hogy megszeretett. A leány (akadoztva): Hát ... ő sem . . . szeretett .. . téged? Az anya: Bizony ugy, ahogy te érted, forrón, valami nagy szerelemmel — nem. Kedvelt engem. Tetszettem neki. A leány (sápadtan harap az ajkába). Az anya: És ilátod, milyen szépen, boldogan éltünk együtt. A leány (nem hallgat rá): Hát miért mentél hozzá, ha nem szeretted? Az anya: Miért? Mert husz éves lettem. Más idő voilt az, szégyen volt akkor leánynak maradni busz esztendővel ... És akibe szerelmes voltam, ahoz nem adtak volna. A leány (iszonyodva): Másba voltál szerelmes? Az anya: Az kötimyelrnü ember volt. Lump. Kártyás. Boldogság volt az egész. Lányos ábrándozás. Beláttam ón azt magam is. Boldogtalan lettem volna vele. Jól tettein, hogy hallgattam az apámra, anyámra. Nem is lelhetett .volna, hogy ine hallgassak. Más idő volt az. Nem kértek ők engem szépen, mint én téged, hanem rám parancsoltak. És nekem engedelmeskednem kellett. A leány: És te engedelmeskedtél? Anya: Elég okos voltara, hogy belákissain, hogy nekik igazuk van. A szülő csak javát akarja a gyerekének. A leány (egy fáradt mozdulattal elhessegeti ezt a biztatást): De apa . . . miért vett ő el? Az anya.: Hát miért ne vett volna el? A leány: De mikor nem volt beléd szerelmes?