Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-05 / 153. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1912 julius 5. a írón és — saját pártjának érdekeit. Őfelsége nyilván ezekért az érdemekért adta Jusih Gyulának a titkos tanácsosságot, s nem országfelforgatásért, parlamenti rendbontásért, trombitálásért s effélékért. Ezt annyival kevéssé gondolhatjuk, mert akkoriban nemcsak, hogy Justh ilyeneket nem tett, hanem elképzelhetetlen volt, hogy valaki ilyet tegyen. Node minek tovább elemezni a bohózati konfliktus elemeit: nézzük inkább a végkifejlést. Mit szólnak Justh Gyula „nagyszerű" tettéhez az uj ko'alició több; kegyelmesei? Mit Apponyi, Kossuth, Zichy Aladár gróf, Rakovszky, Tóth János és a többi? Nem követik a nemes példát? Hisz akkor ők rangéhes, cimkórságos áldemokraták? Vagy követik és megcsinálják az — Ekszcellenzek sztrájkját? . . . Szeged és Deák Ferenc. A B. Ft. irja: Szegedről azt az egyáltalán nem meglepő, de kedves és megható hírt vesszük, hogy a nagyszerű tiszamelléki város emlékszobrot tervez Deák Ferencnek, amelyet még ez évben fel is akar állítani. Deák Ferenc klasszikusan dicső alakja már egy múltból néz felénk, melyet a história szövőszékén készült kékes ködfátyol választ már el a zugó jelentől, hogy a nagy műalkotások nemes patináját vesse rá. Ama nagyságok közé tartozik, akik mind nagyobb és nagyobb méreteket öltenek, amint a nemzedékek egymásután távolodnak a korától. Kétféle históriai nagyság van. Amelyiket a kora, korának lelkesedése emel nem ismert s közönséges halandó által nem kóstolt magasságokba; s amelyik az utókor kegyeletében és szeretetében nő mindnagyobbra. Az elsőbbik az, amelyre nézve eljő egy kor, amelyben lehet már büntetlenül a hibáiról is beszélni; az utóbbinak az egykelsz engem, mert- nem vagy mindennapi. Fiatail vagy és erős, szemed ugy fénylik, mint iá fáklya. Figyelj rám. Engem ezek a rabnők nem érdekelnek. Egem izgat a vörösbor, mert olyan a szine, mint a vérnek és izgat a kiontott vér, mert a.z forró s attól megittasul iaz ember. Az én szemem iis fénylik akkor, mikor ezt a kéjt élvezem, de az én szememnek más tüze van, mint a tiédnek. Mert a. tied olyan meleg, mintha egy arany kemence égne benned, amelyben drágaköveket olvasztanak. Amiért én tetettem magam, első pillanattól kezdve mindent láttam. Amint beléptél, szemed azonnal Néra rabnőm szemére tapadt. És most ott van, őt nézed s nem engem figyelsz. Engem érdekel a te nagy rajongásod, mert ez a nagy vágy, ez a nagy érzés előttem ismeretlen. Mondd el nekem, hogy mit ereznél, ha azt mondanám, hogy Néra a tiéd, s ajkad ajkát érintené. Jól vigyázz szavaidra, csak az igazat mondd, s csak azt, amit e pillanatban egész bensődben érzel, s amely azt súgja néked, hogy feladva s elfeledve mindent, Néra egy csókjáért kinhalálra menj. — Oh, felség, nem oly csoda ez, amilyennek iazt te elzáinkózott világodban képzeled, de mert távol tartod magadtól, gondok révén, ezek azért érthetetlennek tetszenek neked. De ne engem nézz, ne az én vágyódásomat, de nézd az örök térmészetet, 'amelynek nagy birodalmában a méhek, a lég síkjainak szűz leányali táborában ezer és .ezer kim fial meg csak azért, mert reményleni merte, hogy a I királynét talán elérheti. Hát több vagyok-e | j más után jövő nemzedékek csak az erényeiben gyönyörködnek, hibái úgyszólván nem érdeklik. Ez utóbbi nagyságok közé tartózik Deák Ferenc, akit ugyan kora is megtisztelt a haza bölcse nevével", de tudjuk, mióta Atén legnagyobb bölcsét az aténi nép halálra itélte, azóta se volt a bölcseség népszerüségszerző fegyver. Ellenkezően, a bölcseség rendszerint mértékletességet, óvatosságot, magamegtartóztatást hirdet, ami mind hiányzik azokból az elemekből, amelyek a népszerűség tényezői szoktak lenni. Az is igaz, hogy Deák Ferenc is volt egyszer az ország legnépszerűbb embere-' de ez akkor volt, amikor a helyzet a hatalommal szemben a negáeió terére szorította. Mihelyest a pozitív alkotás munkája szólította: népszerűségének gyönyörű palástját kikezdték, akiknek politikai hitvallása a népszerűség. Milyen érdekes dolog, hogy az a szép, nagy alföldi város tervez szobrot Deák Ferencnek, aki prototípusa a dunántúli avarvérü magyar géniusznak. A nyugalom, a fenséges nyugalom, a virágozatlan bölcsesség, az igazságnak vallásos kultusza és a föltétlen törvénytisztelet nagy alakja ő. Szenvedélyek, szeszélyek, szertelenségek nélkül való. Igénytelen és emberszerető. Nem hiu, nem dicsvágyó. A hatalmat nem kivánja, nem is szereti, nem hogy betege volna. Az élet visszásságait felebaráti szeretettel nézi, keresztényi türelemmel viseli; csábjainak, fényének, tomboló örömeinek nem rabja, sőt anyagi körülményeit ugy rendezi be, hogy minden eshetőségei ellen vértezve, függetlenségét megóvhassa s életének úgyszólván csak polgári, apró, mindennapi örömeire reflektál. Ugyanaz az ember egy hozzá tanácsért betévedt falusi szegény ember iránt, mint az osztrák-császárral szemben, én a nagy mindenségben, mint az >a kis méh, mely ott 'röpköd a nagy világűrben? A felség intett: — Ne erről 'beszélj, azt mondd nekem csiak, mit. érzel, ha Nórára gondolsz, s mit ereznél, Ina ajkát érinthetnéd? — Oh, felség, erre felelni nehéz dolog. Mert ia szó kevés rá és szegény a gondolat, de azt tudom, ha rágondolok, ugy képzelem, hogy gránátalma hullatja virágát, arany szitakötők repdesnek ia légben s köröttem egy zene szól, egy halk zene, mely olyan, mintha ezüst csengetyük csilingelnék ázt a melódiát, amelyet a hajnali légben a fülemile ezer társával együtt énekel. —* Mondd, mikor iigy beszélsz nem sós-e az ajkad? — Oh, felség, dehogy. Nincs az az illatszer és 'drága kenőcs, vagy jóiliatu fűszer, amelynek izét nem érezném, ha csak egy szót is róla kiejtek. — Ez rendben volna, — szólt a. fenség — hóhér üsd le Néra fejét s add ez ifjúnak! Az ifjú felugrott. — Megállj, felség, ne bántsd a nőt, öld le a férfiak ezreit, de ne bántsd a nőt. Elzárkózott életet élsz, látom, az élet tüze nem járta át lelkedet, de azért ne bántsd a nőt, mert arany tál fölött piros rózsát megölni nem szabad. — Mágikus meséket beszélsz. — Dehogy, felség, oly egyszerű szavakban mondolm az igazat, hogy meg kell, hogy értsd szavamat. Ophir országában most leltek egy uj követ, melynek fényes tüze van, de aki magához kéreti, hc£y szintén a tanácsával éljen. Szívesen ad a szegénynek segítséget az ügyefogyottnak tanácsot, magához hasonlóknak emléktárgyakat, (melyeket maga farigcsált), de nem fogad el senkitől semmit, a király is csak egyszerű arcképét küldheti neki'. A magyar embernek ez a típusa Du. nántul tenyészik, — nem ez apróbb jellemvonásokra nézve — hanem az agy nagyszerű berendelésére nézve. Az átfog, laló elme, vtílágos. itélet, jópn felfogás, vaskapu logika és a rend és'törvény tisztelete és szeretete. Ezekből való volt a nagy Kozma Sándor, ezekből Tarezy pápai professzor, ezekből Kerkapoly Károly, ezekbűi Vadnav Andor, ezekből való Eötvös Károly is. Természetesen sem nem egyformák egészen, sem nem egyenértékűek; de valamennyinek ugyanaz a hatalmas koponyája vari. ugyanaz a humora és egy vagy több a felsorolt tulajdonságokból. Mindenek fölé emelkedett, mint a dunántuli magyar géniusz megtestesülése, Deák Ferenc, akinek most az alföldi város szobrot készül állítani. És meg merném jósolni, hogy a következendő idők folyamán újra meg újra föl fog egy-egy magyar város emelkedni oda, ahol szükségét érzi, hogy Deák Ferenc nagyságát emlékkel ünnepelje. Mert hiszen ha körültekintünk a mái, bár züllött és szomorú politikai küzdelmeink körül, elmondhatjuk bátran, hogy ezekben a küzdelmekben voltaképen mindenki — politikus és párt —- csatát vesztett, mert ami győzelem van, az is csak pirrhuszi győzelem, csak egy csatanyertes van: Deák Ferenc szelleme. A lefolyt évek harcaiban se párt, se vezér máig érdemleges győzelmet — mást, mint pirrhuszit, győzelmet, mely az. orvan hozzá ég oly melege, mely forróvá I feszi ia;z 'agyvelőt, s étiben, vérben egy csodás keringést okoz. Halászok hoztak bibor kagylókat, melyilyel .szalagokat pirosra festenek, oh, de ani >e szin a női ajk biborszalagjákoz, 'melyet >a természet neki örökül adott. S felség, nézz le Néra homlokára, s mondd, hazudom-e, hogy azon királynői diadém ragyog. Nézd meg >a vállát, nem a szűzi hó az, melyet taz ég angyalai hullatnak a földre, hogy tiszta palásttál boritsák be azt? — Néra, jöjj közelebb — intett a felség. — Osókold .meg őt, aztán hadd haljon meg. — Nem, felség, — felelt Néra — Nékem ő nem tetszik, én néki csókot nem adok. — Parancsolom — szólt a felség. — Megállj, felség, — • szólt az liifju — nagy ur vagy, de a csók felett nincs hatalmad, mert nem csók az már, mi parancsra jön. — .Miért nem, hisz ajkatok összeér? — 'Igen, felség, de a csóknak '.lelke van, s annak parancsolni nem .lehet. — Untat beszéded, időd lejárt, vigyétekAz ifjú nyugodtan távozott , s nemsokára jelentették, az ifjú meghalt, ide csókot nem kapott. Jáspis asztalon hozták a király el® a lakomát, igazgyöngyöt dobtak a kehely 'áljára s aranytálon állt ott a pávapesenye. Evett a felság, de ajka sós volt, az étel nem ízlett, Nérát nézte s intett, hogy lépjen közelebb. — Mondd, ismered te még Szíriából ezt a fútt?