Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-05 / 153. szám

1912 julius 4. DÉLMAGYARORSZÁG fi szágnak nyugodtan kamatozna, nem aratott; mind csatavesztesek, többé-kevésbbé megsebesültek, csak a mit Deák Ferenc nekünk bölcsességével, mérsékletével, az időkbe való mély bepillantásával megszerzett: az diadalmaskodott az embereken, a pártokon, az időkön. Mert ő volt az egyetlen, az igazi, az értékes magyar függetlenségi vezéráilamférfiu. Ezt az igazságot szózatosan hirdetni fog fölemelkedni az ő szobra Szegeden, Alföldünk nagy törekvésű empóriumában, a Tisza-Dunpközi nagyszerű magyarság e természetes középpontjában. Jiitítli. a címeres obstruktor. Justh Gyula tudvalevőleg a valóságos belső titkos tanácsosi ranggal és 'méltósággal szemben is obstruál. Ez a nyári politika egyetlen szenzációja. Vannak, akik komolynak találják Justh Gyula címeres obstrukcióját. De mindenki méltónak ítéli Jnsthhoz. Karlsbadból azt jelentik, hogy odaérkezett Justh Gyula. Már megérkezése ellőtt a fiirdőigazgatósághoz sok távirati és telefon kérdezősködés jött címére, melyeik mind azt tudakolták, igaz-e m a hír, hogy ő lemondott valóságos belső titkos tanácsosi méltóságáról. Néhány itt tartózkodó újságíró lis jelentkezett nála, de Justh Gyúlta elhárította a. kérdezősködéseket. — Csak most érkeztem meg, — mondotta — semmiféle politikai ügyben nem nyilatkozhatom. Justh barátai (közül néhányan, kik szintén Karlsbadbam tartózkodnak, kijelentették, hogy Justh ölőtit ük sem nyilatkozott erről a dologról. A bécsi lapok foglalkoznak Justh Gyulának >a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságáról történt lemondásával. A Neue Freie Presse többek között ezeket írja: — Habár Justh Gyula csak a fellség rendelkezésére bocsátotta valóságos belső titkos tanácsosi méltóságát és formálisan nem mondott. Je róla, mégis az ő Írásának valójában nem lehet már értelme, mint az, hogy méltóságát le akarja tennli. A korona most rendelkezni fog, hogy elfogadja-e a lemondást vagy nem. Ha az uralkodónak >az lesz a.véleménye, hogy erről a méltóságról nem• lehet lemondani, akkor Justh Gyulának nem marad más — Nem, felség, ő láthatott engem, de én nem láttam őt soha. — Hogyan és mégis ugy megszeretett, hogy utánad jött oly messze utakon? — Igen, felség, ez megesik nagy ritkán a férfiakkal. A dajkám ugy mesélte, hogy minden életben egyszer íniindenik egy égő sebet kap, amelyet egy szemfény villanása ejt rajta s akkor elfeledve életet, halált, megy az után, hogy újra lássá. — A dajkád mesélte? Ugy ez az ifjú egy mesebeli leány volt talán? — Dehogy, fellelte Néra — csak egy a sok millióból, ki előtted megjelent. Mert végtelen hagy a férfiak vágyódása, ha az igazi szempár fénye égeti őket és csodálatos az ő rajongásuk, amelylyel mennek az igazi nő után. — De hisz él sem érlik őket, amint hogy ez sem érte el? — Oh, felség, ha a férfi igazán szeret, az nem kérdi azt, hogy eléri-e az igazi nőt, csak mint egy fáklya ég a lelke s még fájdalmában is mosolylyal ©ondói arra, akit egész lényével szeret. A felség intett, — Néra, ülj lábaimhoz és beszélj és jöjjenek el zenészek és játszanak édes zenét és félre most minden és csak erről szóljon a beszéd, mert nem lehet az semmi, amiért meghalni tudnak a férfiak s amiről rajongva tudnak beszélni a nők. örök igazság rejtőzködbetik ebben, a'melynek Ikeresni akarom az égető tüzét. hátra, minthogy nem él titkos tanácsosi méltóságáról, annak jogait nem használja ki, amire nem is lehet kényszeríteni senkiit. Kötelességek nem járnak ezzel a. méltósággal és e vonatkozásban nem is lehetséges az obstrukció. Megtörtént már, hogy a király egy titkos tanácsost felszólított, hogy ne jelenjék meg az udvari ünnepségeken. Később azonban ezt a rendelkezést is visszavonták. Szóval, Justh politikájának ez a legújabb szenzációja se szenzáció. Érdekesnek mindenesetre érdekesebb, mintha a fiumei cápáról kelleme irni. A VHOSz és az újságírók. (Saját tudósítónktól.) A Vidéki Hirlapirók Országos Szövetségének győri közgyűléséről cikket irt a Délmagyarország is. A szerkesztőségnek két tagja vett részt személyesem a közgyűlésen és igy módiunkban állott, hogy a tényeknek megfelelő tudósítást közölhessünk a lapban. Természetesen nem hallgathattuk el azt a kiütik át sem, amelyet minden újságÍrónak joga van a VHOSz-ével szemben elmondani. Megírtuk, hogy ez az egyesület az újságírás égisze alatt antizsurnalisztikai tevékenységet fejt ki és leszögeztük azt a minden újságíró által tudott tényt is, lliogy ennek a szövetségnek a legtöbb tagja, ál-hirlapiró, tehát nem újságíró. A hivatásos, aktív újságírók nem akarnak belépni a szövetségbe, mert azt nem tartják magukhoz illő társaságnak és semmi kedvük sincs ahhoz, hogy tizenkét koronát fizessenek egy esztendőben csak azért, hogy — bárom koronáért két, keresztbe tett irótollal díszített jelvényt kapjanak. Radikális reformokat sürgettünk a lapban és a közgyűlésen, ahol azonban a jelenlevő nem újságírók többsége nem akarta végighallgatni a beszédeket, mert az nem érdekelte őket — hiszen szántén kivételesen újságíró dolgokról volt szó — és türelmetlenkedtek, mert féltek, hogy lekésnek a pannonhalmi kirándulásról. A Délmagyarország (Sikkével most egyik szabadkai és annak nyomán egyik szegedi lap is foglalkozik. Azt mondja ez a két, de teljesen egyforma cikk, hogy a mi közlésünk tele van a. tényeknek meg nem felelő állítással és divatból támadjuk a VHUSz-t. Hogy mennyire igazat irtunk, azt tudja minden újságíró és bizonyára tudja Fenyves r erenc kollégánk, a Bácsmegyei Napló érdemes és kitűnő felelős szerkesztője. Hiszen volt idő, amikor ő is elégedetlen volt a szövetséggel és higyje meg nekünk, hogy azóta a helyzet •nem változott semmit. A VHOSz ós az újságírók helyzete legalább nem. Legfölebb belőle lett igazgatósági tag és közben lapkiadó. Mi igenis fentartjuk azokat .az állításainkat, amelyeket ő cáfolni igyekszik, de sikertelenül. Igaz, ad a szövetség segélyeket beteg és állásnélküli újságíróknak. De ez csak természetes. Ez nem érdem, ez kötelesség. Erre a célra szolgál a szövetség, legalább igy mondja s a vagyona százezer koronánál magasabb összeg. Azt mondják, szintén öndioséretképen, hogy nem újságíróknak nem adtak soha segélyt. Hát még csak ez kellett volna! Nem azért gyűjtötték össze az újságírók és hirlapirók nevében a tízezreket, hogy azokból x vagy y nyomdatulajdonos ur nyaralni menjen. Elég botrányos állapot az, hogy a VHOSz igazolványával állandóan ál hirlapirók zaklatják kedvezményekért a ifürdőigazgatóságokat és ha egy, a sok munkáiban kidőlt hírlapíró fordul valahova ilyenért, visszautasítják, mert: „már minden újságírói kedvezményt igénybe vettek" — a VHOSz kegyelméből, évi tizenkét koronáért ujságiráknak kinevezett községi segédjegyzök és egyéb foglalkozású dilettánsok. Fentartjuk azt az állításunkat is, hogy „a szövetség nőisem tesz az ujságlirók gazdasági érdekeiért". Majdnem igaz az is, hogy „az összes magyar ujságiróegyesiiletek között a Vidéki Hirlapirók Országos Egyesülete az egyetlen, amely az újságíró és a kiadó köztü jogviszony rendezésére javaslatot dolgozott ki", — de épen ez a javaslat bizonyítja azt. liogy igazunk van. Magával a javaslattal már foglailkoztuJnk egyszer és igy azt nem akarjuk megint részletezni. Az is ligaz, hogy a szövetség tagjai között túlnyomó számban vaunak a nem újságírók. Kitűnő és érdemes kollégánknak, Fenyves Ferencnek bármikor beigazolhatjuk, hogy a tagok névsorában minden tíz között egy ligazi hamisítatlan újságíró ha akad. És amazok a nagyszámú urak élvezik a bennünket megillető előnyöket, de a mi munkánkat nem ismerik. Alihoz analfabéták! Még egyet: az érdek nélkül való munkának elfogulatlan lovagja, Fenyves Ferenc érdemes és kitűnő kollégánk, akii most kapta meg az ezer koronás utazási ösztöndijat 1. mint lapkiadó, 2. mint felelős szerkesztő és 3. mint a VHOSz igazgatósági tagja. Neki tehát. — szinte kivételesen — erkölcsi kötelessége a VHOSz-t annyira támogatni. Éjszakai történet a Fekesas-utcábam. — Ittas katona inzultálta a katonai őrséget. —jSaját tudósítónktól.) Szerdán éjszaka katonai botrány történt Szegeden. Egy ittas katona elrejtőzött a Hétválasztó-kávéház pincéjében és amikor a rendőr távozásra szólította föl, a katona kődobásokkal reagált a fölszólitásra. A katonai őrség is kivonult az ittas honvédkáplár megfékezésére, aki dühében rátámadt az őrségre és annak parancsnokát többször mellbevágta. Csak az őrség bámulatosan nyugodt magatartásának köszönhető, hogy a katona ép bőrrel megszabadulhatott. Az, ittas káplárt megkötözve kisérték be a laktanyábaÉjjel két óra tájban történt az eset. A Tisza Lajos-köruton cirkáló Popov Ferdinánd rendőrt figyelmeztette a Fekete Sas-utcában levő Hétválasztó-kávéház tulajdonosa, hogy valaki rejtőzködik a kávéház pincéjében. — Á pince teljesen elkülönített helyen van — mondta a kávés — nem is tudom, hogy juthatott be a tolvaj. Á rendőr és a kávéház személyzete óvatosan benyitottak a pincébe. Lámpással bevilágították a helyiséget és észrevették, hogy egy honvédkáplár üldögélt a ládák között. — Mit keres itt maga? — kérdezte a rendőr. — Mi köze hozzá! — válaszolt a katona, akinek a hangja elárulta az ittasságát. — Gyöjjön ki a pincéből. — Nagyon jól érzem itt magam. A rendőr az ittas katonához közeledett, aki erre tégladarabokat dobált Popov felé. Anynyira dobálódzott, hogy nem lehetett a közelébe jutni. A kávéházból telefonáltak a honvédkaszárnyába, ahonnan néhány perc multán megjelent az őrség Szűcs Lajos őrsvezető vezetésével. Az őrség az ittas katonában fölismerte Grossán János káplárt. Az őrség fölszólította, hogy kövesse a kaszárnyába. A katona nem engedelmeskedett. Szidta az őrséget és újból kövekkel dobálódzott. Végre aztán kivonszolták az utcára, ahol szokatlan jelenet történt. A katona rárohant az őrsvezetőre és azt többször mellbevágta. Az egyik katona már szuronyt akart 'használni, de a megtámadott őrsvezető leintette. Semmi fölszólitás, majd pedig jóakaratú figyelmeztetés nem használt. Rng-kapálódzott, ordítozott a káplár, akit nagynehezen megkötöztek és ugy kisérték be a kaszárnyába. Az éj szakai botránynak igen sok nézője akadt. Amikor az ittas káplárt az őrség bekísérte a kaszárnyába, Popov rendőr betelefonálta az inspekciós katonatisztnek, hogy mi történt. — Épen most hallgatom ki a gazember;: — mondta a tiszt — mindent tagad. A katonai parancsnokság vizsgálatot indított az ügyben. Még mindig nem állapították meg, hogyan jutott a katona a bezárt pincébe. A káplárra egyébként snlyos büntetés vár a/ őrség inzultálása miatt.