Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-23 / 168. szám

2 D££MAÜYA?R'ORSZAG 1912 julius- 23 zőtlen kimenetele kormányt buktatott j volna. Beszéde végén megköszönte a választók bizalmát, mert jól esik neki, hogy azok tisztelik meg bizalmukkal, a kikhez a szeretet, a barátság érzelmei csatolják első gyermekkora óta;. Persze ezek után az kellene, ami leginkább hiányzik : a politikai belátás. Hogy végre ne a gyűlölködés legyen a cél, hanem az igazi politikai erény : az őszinteség és mérséklet. Ez pedig leginkább hiányzik az ellenzékiben. Építőiparosok gyűlése. — Farkas Elek előadása. — (Saját tudósítónktól.) Az országos építőiparosok szegedi szakosztálya népes gyűlést tartott vasárnap délelőtt lö órakor a kereskedelmi és iparkamara dísztermében. A szegedi munkaadó szövetséget és a szegedi kereskedelmi és iparkamarát Perjéssy László kamarai titkár képviselete. Az ünnepség és a gyűlés jelentőségét nagyban emelte Farkas Eleknek az építőiparosok országos szövetsége igazgatójának tartalmas előadása. Ottovay István szegedi műépítész, a helyi szakosztály elnöke nyitotta meg a gyűlést és felkérte Farkas Eleket előadásának megtartására. Farkas Elek az alábbi főbb részleteiben közölt és mindvégig feszült figyelemmel és érdeklődéssel hallgatott előadást tartotta. Mélyen t. Uram! Engedjék meg, hogy a mai ülésen, amikor már 4- éve, hogy nem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy az országos szövetség részéről Szegeden építőipari értekezleten résztvegyek. Mai előadásomban nagyjából igyekezni fogok kiterjeszkedni mindazokra az aktuális kérdésekre, melyek azóta részben, a mi munkálkodásunk tárgyát képezték, részben pedig most erősen napirenden vannak. I. A sorrendben elsőnek említem a kereskedelmi minisztérium által kidolgozott törvénytervezetet, amelyik az építőipar gyakorlásáról szól. A törvénytervezet egynéhány fontos rendelkezéseire hivom fel a figyelmet. Ezekközött legfontosabbak egyike, a melyik a kőműves mester jogkörét a maihoz képest Igen jelentékeny mértékben terjeszti ki. Ez olyan; módon történnék meg, hogy a jövőben a kőművesmesternek nem úgy mint eddig csak egyszerű földszintes lakóházakat, hanem meghatározás nélkül az épületnek terjedelemben és magasságára való nagyságára, a kőművesmester minden építkezés kivitelét válthatja, csupán a monumentális épületeket és azokét az épületekét nem, a melyeknek állvány és kiviteli szerkezete olyan komplikált,, hogy azoknak kiviteli jogát a törvény reáruházni nem kívánja. Igen fontos rendelkezéseket tartalmaz a tervezet a jogosulatlan iparűzés tekintetében. A mostani állapoton jelentékenyen változtat. Nem változtat abban a tekintetben, hogy esetleg jogosulatlan volt arra, hogy azt az építkezést folytassa, a melyet elvállalhat, vagy ha kiderül, hogy az a ki a tervet vállalta, tényleg nem vállalta az épitkezést hanem akár pénzért, akár szívességből az aláiró mester szerepére vállalkozik, azt nemcsak 200—600 koronáig terjedő birságban kívánja elmarasztalni, hanem 20 napig terjedhető elzárással is büntetni fogja. Egy másik rendelkezés a tervezés terén való működési jogot szabályozza. Olyan módon, hogy az építőmesternek csak olyan tervek elkészítésére volna joga, a milyen épületet és milyen épület kivitelét maga elvállalja. Szóval mások számára terveket késziteni az építőmester a maga képesítése alapján nem jogosult. A tervező építészek számára iparengedélyfélét adnának ki és a tervek ipatszerü készítése tartoznék az ő jogkörébe. Vannak fontos rendelkezések, ezenkívül is, de ez alkalommal felhívom figyelmüket a tervezet 26. §-ára. Ez ugy rendelkezik, hogy a kereskedelmi minisztériumnak jogot ad arra, hogy a munkások köréből épitési ellenőröket nevezzen ki. Ezeknek a jogkörét, működési körét a miniszter később rendeletileg külön állapítja meg. Ez mindenesetre egy olyan pontja a tervezetnek, a melyiken eleget gondolkozni és eléggé határozott állást foglalni nem is lehet.. Egy másik igen fontos pontja a tanácskozásnak az épitőipari követelések biztosítása. Ez is egy igen kemény dió, és nehezen feltörhető dió. Mi nekünk azonban, akik tudjuk, hogy milyen sokszor történik az meg, hogy az építőiparosok a becsülettel megkeresett követelésüket nem képesek megkapni és hogy lelketlen építtetők azt a pénzt, amely a vállalkozó és a káros számára járt volna, más dolgokra, más adóságok kifizetésére fordítják, kötelességünk ezt a kérdést a legsürgősebben rendezni. Németországban törvényt alkottak olyan értelemben, hogy a telekkönyvet két részre választották, az egyikben a telek, a másikban az épütetbirtoka foglaltak. Ha valaki építkezni kivánt, az építkezési összeg 60 százalékát köteles kimutatni és biztosítékul letenni és . 40 százalékra vonatkozólag kimutatni, hogy arról hogyan kiván gondoskodni. A\ ki a pénzt nem arra fordítja, hogy a vállalkozó követelését belőle kielégítse, nemcsak polgári uton felelős az összegért, hanem egyúttal bünügyi uton is felelős és becsukással büntetik. Egyoldalú volna, ha a törvény csak a fővállalkozót védné az építkezőkkel: szemben, ép ezért a hogy egy vállalkozó elvállalja a munkát, annak az egész összeg a könyvben a javára van irva, de az ő terhére be van vezetve at többi mesterember követelése is. Az építőmester felelőségének bizonyos határok között való megállapítását külösen egy eset tette szintén aktuálissá. Az történt ugyanis, hogy Budapesten egy építkezésnél az állvány deszkáit az egyik emeletről leadták a másik emeletre, mert a felsőemeleten nem volt rá szükség és le kellett a gerendákon át adogatni. Az egyik emeleten fel voltak halmozva a deszkák és ott állott egy ember, aki lekapta. Ennél primitívebb munkát elképzelni se lehet. Az az ember, aki az alsó emeletsoron dolgozott, kötekedésbe keveredett egy arra menő kőművessel, ez meglökte az alól levő embert akkor, amikor a padlóért akart nyúlni, ez a padlót nem tudta megfogni, a padló leeset és agyonütött egy arra menő ügyészt. Megállapította a biróság. hogy az építőmester 3000 K fő- és. 1500. K mellékbüntetést fizet és fentartja az ügyész özr vegyének a jogot arra, hogy. kárát polgári peruton követelje? Egy ilyen határozat tönkretehet egy építőmestert. Ez a munka ennek kivitele annyira primitív, hogy itt egyáltalán nem lehetett arról beszélni, azok a munkások nem voltak eléggé szakképzettek, másrészről az az ember, aki a leginkább volt ludas ebben a dologban, az eskü alatt vallotta, hogy hancúroztak és azért nem fogta meg a pallót. Ha ilyenért felelőségre vonják az épitőálinak siránkozva, jajgatva vizet kérnek, mások dühösen felelnek, vagy adnak egy kortyot, de nem szívesen, vad féltékenységgel tépik ki egymás kezéből a csajkát s a meleg, állott vizet undorral, de mohón nyelik le. Az.tán elhal a lárma, a hivakodás, lehevernek a mennyire lehet az árnyékba, behunyják szemüket — egy másodperc és alszik az egész ezred. . A nap még egyre magasan áll az égen, s á gyümölcsöt érlelő drága jó meleg, rettenetesen kínozza a szegény katonákat. — Helyet — hangzik most — helyet! -1 Újra mozgolódás támad. 14 — Vigyázz, rád megy a kerék. Emeld fel hat a borjut az útról. Helyet fiuk, egy kis helyet! ái Megjött az élelmiszer, itt a markotányos. A nagy tolongásban nem látszik más, mint kinyújtott kéz, sok kéz, amelyik pénzt nyújt, (eledelt vesz át, fenyegetődzik, hiszen olyan Érégen áll itt és még nem kapott semmit. Kér, •könyörög, fenyegetődzik. A szegény markotányos liheg, izzad, fuj, levegőt kér. Helyet. -f-xAztán trombitaszó hangzik fel ismét. S Ásparancs : — Vigyázz ! Sokan zúgolódnak, elégedetlenek. Még le sem nyelték falatjukat. tEdgolódnak. Kutyának való élet ez. -si Végre sorakoznak, harsog a trombita, ,itt«gindul az első csapat, utána a második, Ytáhriadik. Megindul az egész ezred. Egy féláráig rendben megy a dolog, bár fáradtak, áf( minden tagúk és rettentően érzik, hogy fem oltották el szomjukat. A hátcsapat megint elmarad, — Helyre! Fogtok mindjárt sorakozni ?! És sorakoztak újra. De csak rövid időre. De a nap egyre gyujtóbban ég, mintha kr akarná égetni az agyvelőt. A katonák izzadva, fáradtan alig bírják már a járást. Lábukban már nincs erő, ruhájuk rendetlenül lóg rajtuk, a borjú szijja dörzsöli a vállukat, az öv nyomja a gyomrot. — Előre I Csak rendben. Előre! — Még sem érünk célhoz? Hová vezetnek még bennünket. Végünk van, nem birjuk tovább. — Kutt Viz! Kut! — kiabálják összevissza és megbomlik a rend újra, a tisztek újra kiabálnak, a legéuység üti, löki egymást . . . Az egyik tiszt dühösen ordit: — Helyre! Mennydörgős menykübe is helyre! Rend legyen! Hasztalan minden. A legénység szétoszlik minden irányba, sokan nem birnak menni, mert gyomrukat felfújta a viz, kis pihenés kellene. Mások lelkendezve futnak, aztán összeesnek, nem birnak tovább menni, sokau a kut közelében maradnak, hogy. legalább lássák az áldott szomjutoltó vizet . . . Egyre nagyobb lesz az ür a csapatokban, egyre nagyobb lesz a számuk azoknak, kik az árokba hevernek. Végre . . . egy torony . .. egy falu . . . Megállunk ! Megállunk ! Mint futótűzként terjed a jó hir, a hatás egyszerűen — csoda. A sorok csatlakozoak. A hátramaradottak, az árokba ájultak, visszasietnek, egyszerre minden megváltozott. Felhangzik a zene, a dal, a tréfa. Mosolyognak a toronyra, a falura, egymásra. Piros arcukról ólnivágyón ragyog elő szemük.. Bemennek a faluba. Ajtó; ablak megtelik kiváncsi, szánakazó néppel. — Fáradtak ugy-e ? — Dehogy! Dehogy ! A fiatal fehérnép láttára kiegyenesíti magát mindenki. Ugy, ahogy tudja. A görnyedt lök egyet testén, hogy emelt fővel járjon. Aki sántított, legföljebb kényesen lépked, aki előbb halni készült fáradtan ugyan, tovább vonszolja magát . . . Az ezred rendje megint bomlani kezd. — Hé ! Hova mentek ? Nos, nem halljátok ? ! — Egy ital vizet szeretnénk, hadnagy ur! -— Nincs. Nem szabad. Még csak éppen az kellene. Helyre. Rendre. Vizet, hogy felforduljatok ? . . . Az ezred elhaladt. A lányok ugy látták feszesen, délcegen. S mosolyogva néztek utána. Jó távolban letették a fegyvert és sátrat vertek. És felhangzott újra a dal, a vidámság. Mosakodnak, tisztogatják magukat sietve szaporán. A falu elég messze van s estére oda kel] menni. Várják a lányok, asszonyok. És a közelmúltra, a mult fáradalmaira, a gyötrődésre nem gondol egyikük sem. Hiszen ifjú valamennyi, egy jó szóért, mosolyért, jó szóra szívesen feleli : — Gyerekjáték a marsirozáS; kinek esnék nehezére.