Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-29 / 149. szám

2 DÉLMAGYAR ORSZÁG 1912 junius 29. Mii jelent ez a postüiátum, mely után állítólag a magyar nép annyira eped? Ugy gondoljuk, annyit jelent, hogy ér- vénytelennek deklarálandó valamennyi törvény, melyet a képviselőház junius hó '4-lfce óta megszavazott. Van talán arról értesülése az intéző-bizottságnak, hogy Debrecen nem fogadja el a szabálytalanul megszavazott egyetemet? Talán Bakonyi Samu, a debreceni követ, igy informálta a bizottságot? Alig hisszük. A pozsonyiak álláspontjáról meg épen azt tudjuk, hogy díszpolgárukká választották Héderváry grófot és Zichy minisztert, amiért az egyetemüket létesítették. Azt se hallottuk, hogy az államtisztviselők visszautasították volna a családi pótlékukat. De hát ajánlunk mi egy kitűnő módot az intéző-bizottságnak a per eldöntésére. Hívjanak össze bárhová népgyűlést s ha történetesen össze is gyül a nép, akkor álljon fel Justh Gyula vagy Károlyi Mihály s szóljon ilyenképen: — Véreim, magyarok, az uj katonai törvény, amelyik szerint a fiaitok ezentúl két esztendőt szolgálnak három helyett, szabálytalanul csinálták. Becsületes magyar ember ezentúl is három esztendőt szolgál! Bizonyosan egetverő lelkesedés fogja követni a hazafias propozieiót. Mivel akarják elhitetni, hogy az országnak az in integrum restituciónál nincs hevesebb vágya? Az intéző-bizottság Írásának a végére maradt egy tiltakozás. „A bizottság tiltakozik minden olyan híresztelés ellen, mintha az a választójogi tervezet, melyet az ellenzéki pártok elfogadtak, ne volna komoly és mintha azt megvalósítani nem akarnák." Nos, hát mi állítjuk és bizonyítjuk, hogy ez a választójogi tervezet a komolyságot teljesen és tökéletesen nélkülözi. Hamis a kiindulása, mert azon alapul, hogy két millió és négyszázezer embernek ad szavazati jogot, holott hiteles adatok szerint közel három millió szavazót teremt, ö m?,ga jelentette ezt ki. Joggal kételkedünk, tehát, fennáll-e még egyáltalán az ellenzéki vezérek választójogi megegyezése, a mikor Apponyi Albert, de mások is a közös tervezethez csak két millió négyszázezer szavazó kreálásának feltétele mellett járultak hozzá, mig az ellenzéknek JusthBokányi-féle szárnya a megállapított elvi alap szükitésébe, tudtunkkal legalább, beleegyezni nem hajlandó. Mindenesetre joggal kérdezzük hát, a mikor azt látjuk, hogy a homályt és ellentétet szándékosan el nem oszlatják, hogy tulajdonképen miféle tervezet megvalósítására fogadkoznak? Mindebből pedig kitűnik, hogy az intéző-bizottság Írásaiba való bévilágitás | fölöttébb szükséges publicisztikai kötelesség, mert sok ámítás fér el egy ötvensoros kommünikében . . . Rousseau. (Saját tudósitónktól.) Ma volt kétszáz éves fordulója annak, bogy a Gondviselés az emberiséget Jean Jacques Rousseauval megajándékozta. Mert bár neve s a .nyelv, melyen megnyilatkozott, francia, kevés oly nagy embere volt az emberiségnek, akli annyira mindnyájunké s ima inkább, mint valaha. Az államélet injai forrongásai, a ma forrongó társadalma semmi más, mlint teljes gőzzel előretörő törekvés arra,, • hogy megvalósuljanak Rousseau gyönyörű elméletei- Rousseau lelke él és tüzel ,a szabad államban, a szabad államban, a szabad társad-lomban, a szabad egyénben. S alig van benne túlzás, ba azt állítjuk, hogy az államok alakulására, kormányzatára senki elődei közül nem gyakorolt oly nagy Nem volt érdemes rám vámod. Mindent megbocsátottam. Mindent elfelejtettem. Hiszen egyébként luaza sem tudtam volna jönni. Azért jöttem, mert... mert mindent elfelejtettem ... Az asszony elhallgatott, elfordult, nem beszélt errőt többet. Búcsúzóul ezt mondta: — Gyere át hozzánk néha-néha ... Egészen egyedül vagyok ... — Hát a... — Az uram? Beteg. Már három hónapja nincs itthon. Fürdőn van. Ács nem ment át az asszonyhoz, az asszony azonban majd muindennap átsétált hozzájuk. Vidám volt, csattogó jókedvű, a régi nevető és kacagó nő, osalk néha. lett a jókedve túlzott, érzékeny, ideges, pattanásig feszitett. Ács egy-két hétig letagadta magának, hogy az asszony tetszik neki. A harmadik héten azonban az asszony nem jött át egyszer a. rendes időben; ekkor türelmetlen lett, nyugtalan lett és azt mondta, liogy elébe megy az aszsízonynak... Elment egészen a házukig; itt a ház előtt elpirult, dobogni kezdett a szive és feliig ijedten, ifélig örömmel állapította meg: — Ugy látszik, megint szerelmes vagyok belé... Felkereste az asszonyt. Az asszony egyedül volt, sápadtan és bágyadtan feküdt egy • díványon. Bágyadtain mosolygott rá Ácsra. — Nem tudtam átmenni ... Irtózatosan fáj a fejem... Szép, ihogy eljöttél. Ács leült és halkan és elfogódottan kezdett beszélni. Pár percig akadozva és idegesen beszélgettek, azután egyikük sem tudott mit mondani és egészen elhallgattak. Nagy, hoszszu csend volt. Ács visszafojtotta a lélekzetét. A nagy csendbe ekkor kétségbeesetten, tombolóan, vissza tarthatatlanul belesirt az aszszony. Ács rémülten hajolt föléje. Az asszony szakadozva, zaklatottan, gyötrötten zokogott. — Ila, — kérdezte Ács ijedten, — mii bajod? — Én olyan boldogtalan vagyak, — zokogta az asszony. — Olyan boldogtalan vagyok... Szeretnék meghalni... Ács meghatva simogatta a fejét; nagy, lágy részvét támadt a szivében. — illa, mondotta reszkető hangon — ne sirj... Föléje hajolt az asszonynak, az asszony egy mozdulatot tett, Ács még mélyebbre hajolt és az asszony egyszerre csak ott zokogott ia mellén. Azután kiéhezetten, mohón megcsókolták egymást. Két hét múlva sietve és izgatottan jött át az asszony. Félrehívta Ácsot: — Táviratot kaptam, — mondta halkan és ijedten, — holnap megjön az uram. Ács gondolkozott, azután megfogta az oszszony kezét . — Ila, — mondta komolyan — én most boldog vagyok. És hálás vagyok irántad. És ugy érzem: mintha három év óta mindig szerettelek volna. Hallgatott egy kicsit, azután a szemébe nézett az asszonynak. — Ila, — mondta melegen — ha akarod, elválsz az uradtól és ón feleségül veszlek. Az asszony ujjongott örömében. Megszorította a férfi kezét. befolyást, mint ő. A természetes állapot után szomjazunk ma is, ha közelebb is vagyunk hozzá, mint Rousseau kortársai s a titáni erő, mnelylyel a műveltség mesterkélt formációit lerázni igyekszünk, belőle sarjadzik. A francia forradalom megújhodását teremtő eseményei Rousseau nélkül is bekövetkeztek volna, de Rousseau volt a kovász, mely erjedésbe hozta a tespedő milliók lelkét. Teljesen félreismerték Rousseant, aikiik koncedálják ugyan pompás elméleteit, de utópistának tartják és megtagadva gyakorlati értéküket, arról tesznek bizonyságot, hogy behunyt szemekkel és süket fülekkel járnak az élet, a ma utaiin. Való, hogy Rousseaut bajos osztályozni. Vájjon a történetből cselet ideálistál avagy materialistái közé soröljuk-e? Montesquiu, Taine, Humboldt társaságában látjuk, de — különösen, ha a cin'ikius Voltaire mellé állítjuk — léhetelen meg nem érezni, hogy a két időhatár között, melyet Bacon és Kant nevei jeleznek, — Rousseau a legideálistáb'b .materialista történetbölcselő. Hires „Discotn-zo"-járól, mely annakidején egy kézlegyintésre forrásba hozta a vén Európát, — egészen tévesen még ma is azt hiszik, hogy vele az emberiséget a szó szoros értelmében vett ősállapotba akarta visszalirányitani. Holott Rousseau a par excellenoe gyakorlatias értékű természetii állapot, a demokratikus állam boldogságának eszméjeit szórta pazar kézzel ia,z emberiség lábai elé. Olybá vette az embereket, aminők és és olybá a törvényeiket, aminők lehetnének, a minőknek lenniük kellene. Politikai rendszere nem az abstrakt, de az eleven, eredményeket hozó radikalizmus s „Társadalmi szerződés"-e az emberek együttélésének egyáltalán nem lehetetlen kereteit adja imeg. S ép ilyen természetű „Emilé"-je s az „Uj Heloise", mely müvei világtörténelmi jelentőségű hatásokat váltottak ki s melyekben a társas konvenciók fölött, fényes diadalt aratva .a nemes lélekről és tiszta szenvedélyről kiváltságos gyönyört szerző tüzes nyelven dalol! Nem Rousseau volt az első, ikl a nagy szót (kimondta, 'de az ő hangját hallották meg a legtöbben. Ö keltett bennünket öntudatra, érttette meg velünk, liogy mik vagyunk és imivé tehetünk, mivé kell lennünk .s mert nem— Édes, drága, egyetlenem, — mondta. — Imádlak. Beszélgettek arról, mit kell tenmiök. Az asszonynak volt egy kérése: — Várjunk egy hétig. Elő akarom készíteni apát, anyát... És ennyi idő arra is elég, hogy az urammal... hogy Rostással békésen megegyezzem. Ácsnak nem volt kifogása az egyhetes halasztás ellen. Gyors szakitás botrány nélkül aligha menne, jobb igy, lassabban, de botrány nélkül. Az asszony másnap nem jött át. Harmadnap sem. Ekkor ő ment át hozzá. Az asszony messziről látta jönni és elébe mienit. — Átjöttem, — súgta Ács — neim bírtam ki. — Édes drágám! — súgta vissza az asszony. Bementek a házba és az asszony bemutatta Ácsot férjének. Ács meghajolt, Rostás kezet fogott vele, barátságosan leültette, tegezte . . . () maga egy díványon feküdt, papucsban, félig ülve. Ács mereven ült a helyén, feszesen és erőlködve beszélgetett egy ideig, azután elhalványodott. Az asszony, a ki férje mellett ült, felugrott. — Mi bajod? — kérdezte ijedten. — Semmi... .semmi — dadogta Ács. — Egy szédülés. Ki kell mennem a levegőre, attól elmuliík... Búcsúzott és elment. Másnap inem kereste fel az asszonyt. Harmadnap sem. Egész nap szótlanul, komoran feküdt, néha kiment és idegesen, türelmetlenül, nekibusulva járkált. Negyednap reggel levelet' kapott az asszonytól, menjen rögtön át hozzá. Nem ment. Este levél jött: siessen azonnal át. Nem ment, Az