Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-29 / 149. szám

1912 junius 27. DÉLMAGYARORSZÁG ff csak megérttetni, de megéreztetni ís tudta, keltett visszhangot szava milliók lelkében. Életkörülményei természetessé lis teszik, hogy igy volt. A zseni intencióját acélkemény meggyőződéssé verte páratlanul zaklatott élete. Modern Ahasvémus volt, akinek Genfben ringott bölcsője, ugyan ott se volt, aki ringassa — s Savoyán, Franciaország legkülönbözőbb helyein, Poroszországon és Angliáin keresztül verejtéket fakasztó vesszőfutások után végre is Eimenoviilleben roskadt össze. És mindezt azért, mert elég merész volt, hogy az elfásult társadalomnak azt hirdesse, liogy a szivnek, az érzelemnek is megvannak a maga elévülhetetlen jogai, melyek az egyén természetes szabadságából sarjadoznak. Mert azt hirdette, bogy a nemzet összakarata föltétlein parancs mindenkire nézve s liogy aki ezt neim tudja teljesíteni, az terhe a társadalomnak; aki pedig nem akarja, az — ellensége. S mégis ezekből az elvekbői sugárzott ki a francia forradalom vezeitő háromegy eszméje: a liberté, égaíité ós fraternité! A hivatalos francia Rousseau-jubileum tegnap kezdődött Ermenonvílle, párisi külváros parkjában, aliol Rousseau meghalt és a Patheon-beli szobor leleplezésével fog végződni. Az ernnenonvílllei ünnepen a szépmüvészetek államtitkára képviselte az államot, a Patheonban maga a miniszterelnök fog beszédet tartani. A hivatalos Franciaország minden módon kifejezi, hogy a Rousseaujubilenm nemzeti ünnep, de a francia közönség lelkesedését nem tartják egészen mélynek és igazinak azok, akik közelről látják. Svájci és protestáns volt tetőtől talpig; ez a magyarázata annak, hogy még ma se olyan bensőséges a viszony közte és a francia nép között, amilyennek a hivatalos Franciaország és minden igaz lélek szeretné. Pedig bizonyos, hogy egy francia írónak se — de talán ia világ valamennyi írója közt egyinek se — volt akkora hatása egy nemzet életére, amekkora hatása Rousseaunaik volt a francia nemzetre. A forradalomnak ő volt a „szerzője", amennylire csak lehet egy ember történelmi események előidézője. Azt az aknát, amit a francia történet halmozott össze, bizonyosan ő robbantotta fel. A nagy forradalom bizonyosan a legdicsőségesebb lapja a frandia történetnek és inem is egészen puszta szóbeszéd az, bogy a forradalom nélkül Franciaország ott tartana most, ahol Spanyolország. Franciaországban más erők pihentek, mint Spanyolországban, tehát jött a forradulom. De még a közömbösök, még a klerikálisroyalista és a reakciós ellenségek se tagadhatják, hogy Iha a forradalom okául nevet kell emlegetni, akikor az Rousseau neve. A költészete, végtelenül lágy nyelvmüvészete se tudja a mai francia nép szivében azt a helyet megszerezni neki, ami kijárna. Az idő még nem érett meg, hogy elkövetkezzék az ő országa. A hivatalos Franciaország is csak azt jelenti ki, hogy közeledőben van. Gerliczy Ferenc báró és a szegedi egyetem. (Saját tudósitónktól.) Lapunk más helyén számolunk be arról, hogy Lippay György dr pénteken délelőtt egy küldöttséget vezetett Gerliczy Ferenc báróhoz, Szeged első kerületének országos képviselőjéhez, akit arra kért, járjon közbe a miniszternél, hogy a felsőbb leányiskola mellett működő elemi iskolát ne szüntesse meg. A báró válaszolt a beszédre és válaszában megemlékezett a szegedi egyetem kérdéséről is. Azt mondotta, hogy amikor ő Szeged érdekében sikra szállott, amikor itt képviselőnek választották, befejezett ténnyel állott már szemben. Akkor már készen volt a terv, hogy Pozsony és Debrecen kap főiskolákat, ö ennek ellenére is dolgozott Szeged mellett, sőt elhatározott szándéka volt, hogy a kérdés képviselőházi tárgyalása alkalmából fölszólal és súlyos érvekkel Szeged részére követeli az egyetemet. Ezt azonban nem tette meg,mert egy olyan ügyben beszélni, amely már befejeztetett, nem tartotta opportuötödik nap reggelén korán felkelt és sietve cso.niagc.hcl kezdett. Kiszedte a szekrényekből a holmiját és belerakta őket a kofferjeibe. A munka közepén volt, amikor felnyílt az aj tő és bejött rajta az asszony. Bejött az ajtón és megmeredve állt meg. — Mit csinálsz! — kérdezte megdöbbenve. Ács lesütött szemmel állott vele szemben, kínosan hallgatott egy kicsit, azután elkényszeredetten mondta: — Pakolok. — Miért? — kérdezte az asszony reszketve. —- Elutazom — felelte Ács 'lehajtott fővel. Az asszony rémült, panaszos zokogásba tört kii, odarohant Ácshoz, átölelte, Ács azonban mozdulatlanul állott; ekkor a lába elé vetette magát. Áes mozdulatlanul állott. — Hát mit akarsz? — fakadt ki sikoltva aiz asszony. — El akarsz hagyni? — Igen. — Nem veszel el? ... — Nem kellek neked? — N em ... Az asszony sírva vonaglott a lábai előtt; de Ács még mindig mozdulatlan volt; erre ö is felállott és zokogva .mondta: — Most elhagysz .., Most anár nem kellek ... Megcsaltál... Ugy jó voltam ... De feleségnek már nem vagyok jó... Vagy nem is gondoltál rá egy pereiig sem, hogy elvégy... Bqsziit akartál állni... Vagy egyszerűen megcsaltál... Rutul, alávalóah megcsaltál... Ács megszólalt: — Ha, — mondtá komolyan és szomorúan — ón nem csaltalak meg téged. Milyen keléssé ismersz, ha ezt hiszed rólam. — Hát mit higyjek rólad? Hát miért hagysz el? Én már előkészítettem mindent... Mii leI gyen most? — Én .nem tudom, mi legyen. De kórlek, ne kérdezd, miiért megyek el. Hidd el: azért, inert lehetetlen maradnom. — De miért? Miért? Miiért? — Kérlek, ne kérdezd. Egyezz bele, hogy menjek ... felejtsd el a dolgot..; ne kérdezd, miért? — De én kérdezem. Én tudni akarom. Én tudni akarom. Ács vonakodott, az asszony .könyörgött, sínt, tombolt, fenyegetőzött, sértegetett, végre fájdalmasan és zokogva nyögte: — Tudni alkarom ... Tudni akarom... Tudni akarom... Ács befogta fülét, de igy is hallotta az aszszony panalszos nyögését. Ekkor végre karon fogta az asszonyt, egy székre ültette és halkan és komolyan beszélni kezdett hozzá: — Ila, te énhozzám hűtlenné lettél. Hűtlenné lettél, mert*egy gazdag ember kért meg feleségül. — Ostoba lány voltam... Rábeszéltek ... Hogy megbűnhődtem érte!... — Ne védekezz, én nem -akarok most szemrehányásokat tenni neked. Ellenkezőleg: azt akarom mondani, hogy én ezt inár egészen elfelejtettem. Azután most, liogy... szeretni kezdteleik ... és hogy szerettél... szívből meg is bocsátottam... — Ugy szerettelek,,—- megmondtam, — mintha bárom év óta szakadatlanul, változatlanul, boldogan szerettelek volna. Ez igy volt keddig... nusnak, különösen akkor, amikor minden perc drága és amikor hét hónapi obstrukció után a parlament a munka terére tépett. Jól tudta, hogy fölszólalás nem. változtatta volna meg a kormány javaslatát és igy azt nem tartotta meg olyaiv időbe, amikor nagyon fontos más javaslatok elintézésével kellett sietni. Beszéde?; végén szenzációs kijelentést tett Gerliczy* Ferenc báró". Azt mondotta,;.hogy a legmegbízhatóbb helyről, nagyon magas állású államférfiutól nyerte azt az információt, hogy még; nagyon kétséges, vájjon Debrecen elfő-gadja-e azokat a föltételeket, amely ekei az egyetem ottani fölállítása esetére kikötöttek. Ha ezek a föltételek Debrecen nek nem konvéniálnak, ami egyáltalában nem lehetetlen, akkor az egyetemet másutt állítják föl és ez a más hely csak Sze ged lehet. A Délmagyarország elmondotta már a? véleményét azokról a támadásokról, amelyek Gerliczy Ferenc bárót a szegedi egyetem miatt érték. Megírtuk, hogy ezeknek a támadásoknak alapjuk sem voltGerliczy Ferenc báró, aki rajongó hive ennek a városnak, mindent megtett: a: szegedi egyetem érdekében. Nem Szeged kapta az egyetemet, erről;' azonban Gerliczy Ferenc tehet legkevesebbet. Az ország közvéleménye azon az állásponton volt és van, hogy fontos politikai és egyéb okok kívánják meg azt, hogy ne Szegedre kerüljön az egyetem. Gerliczy Ferenc befejezett ténnyel állott szemben. A minisztertanács már akkor döntött a hely kérdésében és azt mindenki jól tudja, hogy minisztertanácsi határozattal és kész törvényjavaslattal szemben fölvenni a harcot nem lehet. A pénteki nyilatkozat, amelyet Gerliczy báró tett, megvilágítja teljesen a Az asszony elbámult.. — És kedd óta? ... — Nincs igy. — Miért? Ács elfordította a fejét és zavarodottan mondta: — Kedden megismerkedtem az ... uraddal... Az asszony rémülten kapta fel a fejét és rábámult Ácsra. • — És. omliíkor szembenültem vele és arra gondoltam, hogy te feleségül mentél ebez azemberhez... Elhallgatott. Az .asszony is ijedten hallgatott előbb, azután remegve kérdezte: — Haragszol, liogy lképes voltam... a vagyona miatt... hozzámenni? ... Ács felnézett. — Nem, Ila — mondta komolyan. — Nemi haragszom. Az nem volna baj. A harag a?,, semmi. Nem haragszom. — Hanem? — Ne kényszeríts rá, hogy tovább mondjam ... — De igen. De ige.n. Mondd .meg. MondtS tovább. Nem haragszol, hanem? ... Áes komolyain, halkan és szomorúan1 mondta: — Ne haragudj, Ila, undorodom. — Nem • az, liogy képes voltál engem elhagyni, nem az, hogy képes voltál hozzámenni... Általában: semmii erkölcsi felháborodás, semmiféle harag, egyáltalában , semmiféle megfontolás nincs ebben. Egy érzés az egész: — egy szörnyű, leküzdhetetlen, egy fojtogató undor... Az asszony fehéren és mozdulatlanul hall gatta.