Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-29 / 149. szám

1912 III. évfolyam, 149 szém Szombat, junius 29 lízponti szerkesztősé® és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. izém 1=3 Kadapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., «==> Városház-utca 3. szám cz3 SLÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évrs . R 24'— félévre . . . K negyedévre. K 6'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28-— félévre . . . K I4-— negyedévre. K 71— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. ' TlEFON-SZAMi Szerkesztősei 305 ..3 hiadóhivatal JW ; ;sl< ;|| Interurbán 305 Budapesti szerkesztősei telefon-száma 128—17; Egy kis üzenet-féle. A szövetkezett ellenzék mostanában a, néppárti körből izenget az országnak. A, klerikálisok párthelyiségőből kelnek a szó­zataik, pótszózataik és egyéb kiáltvá­nyaik, melyekbe — gyarló fogalmazás­ban — összefoglalják mindazt, ami a lel-, küket nyomja. A baloldali pártok közös intézőbizott-, sága tegnap is összegyűlt a megszokott helyén. Ezúttal szonban — kivételképen — nem intéztek szózatot a nemzethez,, hanem határozatokat hoztak. Sorra vet­ték a politikai élet utolsó jelenségeit; a, történteket részben örömmel, részben megbotránkozással vették tudomásul; egy, és más ellen pedig tiltakoztak. Végezetül azután mindezeket az állásfoglalásaikat kommünikében közölték a hírlapokkal. Te­hát sokat végeztek. Az ember igazán nem tudja, boszan­kodjék-e, vagy mulasson a vezér urak ta­nácskozásának eredményén. Az bizonyos, hogy rosszabbhiszemü irás régen volt előte tünk. Azt olvassuk páldául a kommünikében* hogy az intéző bizottság örömmel látja a törvényhatóságok megnyilatkozását a nemzeti küzdelem mellett, de különben is örvendetes hireket hall az egész ország­ból olyan irányban, hogy mind élénkeb­ben nyilvánul meg a vágy, hogy a jog-, folytonosság és a restitio in integrum megtörténjék. Igazán nem csekély ügyes­ség kell hozzá, hogy valaki ennyi valót­lanságot és ámitást egy mondatba kom­primáljon. Lássuk csak kissé közelebbről a falzu­mokat. ,,Az intéző-bizottság örömmel látja a törvényhatóságok megnyilatkozását a nemzeti küzdelem mellett. No hát az in­téző-bizottság felette degenerált itéletü, testület lehet, ha örömét leli a törvényha­tóságok megnyilatkozásában, mert ezek a törvényhatóságok, igen csekély kivétellel, a kormány és a többség mellett foglaltak állást. Ilyen vakmerőséggel még se voln^ szabad a tényeket elférditeni. A törvény­hatóságok, igaz, megnyilatkoznak a nem­zeti küzdelem mellett, (le abban az érte­lemben, hogy nemzeti küzdelemnek az ob­strukció leküzdését tekintik. Ha tehát az, intéző-bizottság igy értelmezi az enunciá-, dóját, akkor igaza van. Egyébként azon­ban a tényeket meghamisítja. Nézzük tovább. „Az intéző-bizottság olyan hireket hall az országból, hogy mind élénkebben nyil­vánul meg a törvény tiprások elleni küz­delem és a vágy, hogy a jogfolytonosság és a restitució in integrum megtörténjék." Sejtelmünk sincs, róla, hogy az intéző­bizottság a híreit honnan veszi, de ugy látszik, hogy a mostáhi értesülései se hi­telesebbek, mint' a Justihék vezérkarának,, még nem régiben is olyan sűrűn étkező bécsi információi. A tények ugyanis egé­szen mást mutatnák. A népgyüléseik nép­telenek. Ha hébekorba összeverődik na­gyobb tömeg, aggasztóan sok köztük a „műveletlen ember", akiknek tulkiabálá­sára Apponyi sajnálja' a baritonját. És mit szóljunk álhoz, amikor ilyen táv­irati értesülésekéi olvasunk: „a somogy­megyei Szil községben vasárnapra a szö­vetkezett ellenzék népgyűlést hirdetett. Mivel azonban sem a jelentkezett képvise­lők el nem jöttek, sem pedig résztvevő nép nem akadt, a népgyűlés nem volt meg­tartható." Tudjuk, hogy ez nem egetverően nagy­jelentőségű eset. De hát annyit minden­esetre bizonyít, hogy a nép nem töri ma­gát utána, hogy a, „törvénytiprások" ellep küzdjön és mindeneseire indokul szolgál­hat arra, hogy a szövetkezett ellenzék ki­sebb hangon beszéljen a nyilatkozataiban. És végül az a bizónyó-srin- integrum resti-­tució. Ezzel meg épen sajátszerüen ál­lunkw,, !-. .hm • -m jhnafcmM .maitoíásoo-: A férj. Irta Hiró Lajos. — Ila, — mondta Ács komolyan — én na­gyon szeretlek téged. Ila... ez nem szó­beszéd ... nem tréfia ... nem szólásforma ... Nagyon szeretlek ... A lány mosolygott, odalibbent hozzá és gyorsan, hevesen és cuppanósan ajkon csó­kolta. — Éin is nagyon szeretlek, — mondta ne­vetve. — Kérlek, Ila, — felelte Ács — mondd ezt egyszer halkan, komolyan és meggondoltan. Szeretném látni, liogy neked lis olyan ko­moly ez a dolog, mint nekem. A leány felhúzta a szemöldökét, csókra csücsöri totta a száját és bólogatott, — Ila, kérlek, — fakadt iki türelmetlenül Ács — hát egyetlenegy percre csak ne bolon­dozz végre. Nem bírom ezt imár... Mondd komolyan: szeretsz engem. — Nagyon. — Igazán? — Igazán. — Vársz rám? — Igen. A lány komolyam nézett a szemébe. Ács megindultan nyúlt a Ikeze után és megcsó­kolta. — No végre — mondta örömmel. — Amióta ia menyasszonyom vagy, nem tudtam elérni, bogy egy komoly szót halijaik tőled. Már azt. hllttem, csak kacérkodtál velem, az egészet nem veszed komolyan .... Most megnyugodva utazom el. Nagyon szorgalmasan tanulok. Egy év mulvia, legfeljebb másfél év múlva megesküszünk ... Ács másnap elutazott. A lány egy lángoló csókzáporral búcsúzott el tőle; azután egy lángoló levélzáport küldött utána, Az első hónapban mindennap irt neki egy epedő, nyugtalan, türelmetlen szerelmes 'levelet. A második hónapban minden másod-, harmad­nap jött levél. Azután minden héten egy. Azután két hetet szünetelt. Végül — két hó­nlap múlva — egészen beszüntek a levelek. Ács kért, könyörgött, siránkozott; végül tele­grafált, bogy ha két nap alatt nincs levele, hazautazik; — erre kapott egy rövid levelet a leány apjától, akli .távoli rokonia volt. „Kedves öcsém, — szólt a levél — röviden írok néked; te kevés szóbál sokat fogsz ér­teni. Ilónak szerencséje akadt. Megkérte Rostás Mihály, te nem ismered, uj ember itt, de /a leggazdagabb, .takarékpénztári igazgató és földbirtokos. Ila lekötötte neked a szavát: de tudom, hogy ezt te is aféle (ifjúkori bohó­ságnak tartod és nem fogsz az Ila szerencsé­jének útjába állani..." Ács elolvasta a levelet tízszer egymás után. Nagyon kínlódott, sirni szeretett volna és meri} tudott, a szeme égett és az öklét harapta fájdalmában és haragjában. Végre össze­szedte imagát és irt egy rövid választ: „Ha Írja meg nekem, hogy senki nem kényszeríti, hogy ezt a dolgot ő akarja. Én akkor feloldom ia szava alól.." Postafordultával megkapta a választ: „Senki nem kényszerít. Én akarom. Bocsáss meg. Ila." Ács erre megírta* hogy a lánynak vissza­adja a szavát; kínlódott még egy yleig, az­után hallotta, bogy otthon megvolt >az eslküvő is, ez volt az utolsó'nagy fájdalma ; ezután el­keseredetten, haragosan, dacosan és makacs energiával tanulni kezdett és lassan elfelej­tette a dolgot. Másfél év mulvia, ha néha rá­gondolt a leányra, már nem fájt. az emlékezés. Három év múlva már haragot sem érzett el­lene, mosolygott* ha rágondolt és nem félt attól, hogy találkozháHiik vele. Ekkor hazautazott. A harmadik napon át­jött hozzájuk az asszony. Ács komolyan és udvariasan köszönt neki. Az asszony feléje nyújtotta az üde, piros orcát; — Nem akarsz megcsókolni? — kérdezte. — Csak nem haragszol ram? Ács szelíd, rokoni csókot nyomott az asz­szony arcóra, azután mosolyogva imondta: — Észemágábam sínes. — Igazán? — Igazán. — És nem is haragudtál rám? — Egy kicsit, — felelte Ács mosolyogva — egy egészen kicsit, — Csák.egy kicsit?" j — Csak egy' Ikiesit. Az asszony gondolkodva és gyanakodva m zett ró; elkomolyodott, hallgatott egy dara ibig, azután elmosolyodott: —. Nem hiszem, 7- mondta halkan. —1 Mit nem bőszei? — kérdezte Ács meg lepetve. — Az egész dolgot. — Pedig elhiheted. Igazat adtam neked-

Next

/
Oldalképek
Tartalom