Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-25 / 145. szám

1912 Hl. évfolyam, 145. szam Kedd, junius 25 . a ^ 4á IBzponti izerKesztíség és kiadóhivatal Szeged, o Korona-utca 15. szám i—i íadapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., k=i Városház-utca 3. szám c=i SLÖFIZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24'— félévre . . . A 12'negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 281— félévre . . . K 14-— negyedévre . K 7-— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAM: Szerkesztóseg 305 l_=i r.,adóhivatal 836 InterurOán 305 Budapesti szerkesztőse® telefon-száma 128—12 Néptelen népgyűlések. Dadák és „vitéz urak" öröme: vasárnap, mostanság a szövetkezett -ellenzéki pártok öröme, vigasztalása, reménysége lett. E szent napon tartanak beszédeket néptelen népgyűléseken. A népgyüléseik — elfogulatlanul beszélünk -— csak oly néptelenek, -mint a budapesti utcák az ellenzéknek a kordonok elé vonulásakor. A jelentésekben ugyan rendszerint több ezer főnyi tömegekről esik szd: de a valóság máskép fest. A vidéki gyűlések lefolyásáról szóló tudósításokat is nagy tartózkodással és szkepszissel illik fogadnunk. Megbízható forrásból tudjuk, hogy e vidéki gyűléseken nem a választók érzése és politikai meggyőződése nyilatkozik meg. A határozatok ennélfogva, melyeket a gyűléseken hoznak, nem tükrözhetik vissza hiven a szavazati jogosultsággal bíró és szavazati jogát gyakorló polgároknak a nézetét és hangulatát. E határozatok nem imponálnak senkinek, s nem lehetnek valódi fokmérői az ország kedvének vagy keservének. Széli Kálmán idejében erőssebb hullámai a népharagnak ostromolták a véderőjavaslatokat s amely azokat a parlamentben képviselte, a kormányt és a többséget. A küldöttségjárásnak nem volt se vége, se hossza. Ezüstgombos, kékbeli, napsütött arcú „pógárok" százai vonultak végig a főváros utcáin, s tódultak, mintha Mekkába zarándokolnának, a képviselőház kupolatermébe, ahol Apponyi Albert gróf fogadta el — minden régi szokás és hagyomány ellenére — a hódolatukat. Más világ volt akkor, még nem csalódtak oly keservesen és nem fásultak el anynyira az emberek, és mégis, még erről a szép és impozáns küldöttségjárásról is megtudtuk később, hogy a tiszta lángú lelkesedésen kivül nem kevés pénzbe került annak rendezése. Istenben boldogult Kardhordó Árpád, aki fekete magyarkában rendszerint ott feszitett a menet élén, nem egyszer világított be a valóság mécsével e daliás idők prózai rejtelmeibe. Aratáskor például, mikor a magyar nép szinejava nehéz munkában izzad, a vidék már csak vékonyan eresztette a jóképű magyart. A politikai izgalmak e holt idényében az elmés rendező mindig ugyanazon figurákat sorozta be (a későbbi Bachuspince hirhedt emberanyagát) a különféle vidéki küldöttségekbe; csak a viselétük volt más, a más-más környékbeli néprajzi külsőségeik. Pedig akkor lázban égett az ország, a magyar kommandó kivivására készült, magyar ezredeknél a háromszínű zászlónak a behozatalára. Ám mért égne lázban most. A nemzet fényes győzelmét ugyanazok a politikusok, akik ma megint félre verik a harangokat: mire használták föl? Mi lett a magyar vezényszóval? Mi lett a programmokkal? Négy évig a hatalom az övék volt: megvalósitottak-e csak egyet is a fényes ígéretek közül, amiknek kitartó hangoztatásával a nemzet szenvedélyeit felszították, reményeit felkeltették, Ítéletét megtévesztették? Akármilyen hamar felejt a nép, az ő viselt dolgaikat még nem felejtette el. S még mindig felfakad egy-egy csákány ütésre kormányzati erkölcseik fekete vize. Íme, épen most adalmáciai vasutak kiépítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor tudtuk meg az előadó beszédéből hitelesen, hogy ugyanazt a vonalat, ugyanazt a munkát, amit a kormány javaslata szerint 106 millióért épitenek meg, a koalíciós kormány idejében százhúsz millióval drágbában épitette volna meg ugyanaz a vállalkozó. S még ők irnak és beszélnek könnyelmű pénzügyi gazdálkodásról! M'ég ők hirdetik rólunk, hogy csapraverjük a milliókat! S hogy a mostani többség kormányzata megrontja a közerkölcsöket! Akármily hiszékeny a nép: hogy hinne ugyanazoknak a színészeknek, akik négy esztendő alatt a pusztításnak nagyobb A botrányos műremek. Irta CSEHOV. Szarára in v Szása anyjának egyetlen gyermeke, miamit vitt a hóna alatt, ami a Tőzsdei Híradó 223-ik számába, volt göngyölve. A fin savanyu arcot vágott és Koseljkov (doktor dolgozószobájába lépett be. — Ú, ó kedves fiatal barátom! — fogadta az orvos. — Nos, hogyan érezzük magunkat? Mi újságot hozott? Szása hunyorgatott a szemével, kezét szivére tette és izgatottan mondotta: — A mama tisztelteti, Nikolajevics Iván és (köszönetét küldi... Édesanyáimnak egyetlen fia vagyok és ön megmentette életemet... kigyógyított egy veszedelmes betegségből,.. és nem tudjuk, hogyan háláljuk meg önnek. — Jó, jó, fiatal ur! — szakitotta, félbe az orvos, akiit, a hálának ez a. (kitörése zavarba hozott, — Csak azt tettem, amit mindenki más megtett volna a helyemen... . — Egyetlen fia vagyok anyámnak ... Szegények vagyunk és igy fáradságát, nem tudjuk (megfizetni... és nagyon rosszul esik nekünk, doktor ur ... ámbár anyám és ón .. anyámnak egyetlen fia — nagyon szépen kérjük, hogy bálánk jeléül... fogadja el tőlünk ezt a tárgyat, amely ... nagyon, drága 'és ritka müdarab ... régi bronz... — Egészen felesleges volt! — mondotta az orvos elégedetlenül. — Hát, miire való ez 1 — Nem, nem, nagyon kérem, doktor ur, ne utasítsa vissza, — folytatta Szása morogva, miközben kibontotta a csomagot. — Engem és anyámat is nagyon bántaná ... Nagyon szép darab.., régi bronz..." Megboldogult atyámtól maradt ránk és drága emlékként őriztük. Apáim összevásárolta az antik bronzokat és műkedvelőknek adta el... Mama és én már nem foglalkozniuk többé ezzel az üzlettel ... Szása kihámozta a tárgyat és ünnepélyesen az asztalára állította. Közepes nagyságú, művészies kivitelű, régi bronz-gyertyatartó volt. Csoportozatot ábrázolt, még pedig olyan tartással, melynek Mrásálioz sem bátorságom, sem a kellő temperameintunnoin nincsen meg. Az alakok kacéran mosolyogtak és általában is olyan benyomást tettek, mintha minden teketória nélkül készek volnának a talapzatról leágrami, hogy azután olyan botrányt csapjanak, amelyre még gondolni is illetlenség, kedves olvasóin. Miután az orvos szemügyre vette az ajándékot, lassan vakarná kezdte a füle tövét és nem tudván imagát elhatározná, kifújta az orrát. — Valóban, szép dolog, — .mormagta, — de ... liogy is mondjam ... nem egészen ... cosnme il fant... Ez már nem is ruha-kivágás, kanéin az ördög tudja, mi... — De hogy an ?... — Nemcsak Szucliorovszki nein gondolhatna ká valami gyalázatosabbat, de még maga a sátán sem ... Hiszen ha ezt a.z őrültséget az asztalomra teszem, egész lakásomat megfertőzöm vele! — MMye.n különös nézetei vannak önnek a ,művészetről! — mondotta Szása, sértődötten; — Hiszen ez remekmű, nézze csak meg jól! Annyi szépség és kecsesség van benne, hogy a lelkünket csodálat tölti el és könnyek szöknek a szemünkbe! Ha ilyesmi szépet látunk, elfeledkezünk minden földiről. Nézze csak, mennyi mozgás, mennyi gyönyör, kifejezés ... — Ezt mind nagyon jól megértem, kedvesem, -— szakította félbe az orvos, — de én nős ember vagyok, gyermekei,in itt futkosnak, asszonyok jönnek ihozzáni... — Persze, ha a tömeg szempontjából nézi az ember a dolgot... — mondotta Szása, — akkor természetesen egész más színben tűnik fel ez a műremek ... De emelkedjék a tömeg fölé, doktor ur, annál is inkább, inert visszautasításával nagyon meghántaná édesanyámat és megbántana engemet is... Égy etilen fia vagyok anyámnak ... Életemet mentette meg... Azt. adjuk önnek, mi a legdrágább volt szemünkben... és csak azt sajnálom, hogy nincsen meg ia párja ennek a karos gyertyatartónak ... — Köszönöm, kedves barátom, nagyon bálás vagyok... Tisztelem a mamát, 'de az Istenért. liát értse meg: nálam gyermekek futkosnak, asszonyok jönnek ... Különben hagyja itt a dolgot! Hisz ugy sem érti... — Nagyszerű! — kiáltotta Szása boldogan. Ezt a gyertyatartót ide állítsa, a váza mellé. Milyen kár, hogy nincs meg a párja. Igazán kár! Ajánlom magamat doktor ur!